Álidézetek nyomában

Dr. Gali Máté

Napjainkban az internet nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően – többek között a világhálón elérhető tematikus honlapok, valamint online folyóiratok és adatbázisok révén – a történelem iránt érdeklődők széles köre jóformán korlátlan mennyiségű információ alapján tájékozódhat az általa figyelemre méltónak tartott témákkal kapcsolatban.

A talán minden korábbinál hatalmasabb információbőség dacára azonban szükséges, hogy a felhasználók kellő körültekintéssel viszonyuljanak az általuk olvasottakhoz, mert a világhálón mindig is számos álhír – vagy a manapság elterjedt kifejezéssel élve: „fake news” –, illetve valamint nehezen ellenőrizhető tényadat volt megtalálható, s nem képeztek ez alól kivételt a történelmi vonatkozású anyagok sem.
Írásunkban ezért két, az interneten egyre több helyen fellelhető álidézet valóságtartalmának járunk utána, amelyekkel mind gyakrabban találkozhatunk, s amelyek közül az első gróf Apponyi Albert (1846–1933), a második pedig gróf Bethlen István (1874–1946) nevéhez köthető.

Az Apponyi Alberthez kapcsolódó álidézetre főleg a tavalyi évben, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján figyelhetett fel az internetezők közössége. Eszerint az első világháborút lezáró Párizs környéki békekongresszusra 1920 januárjában kiutazó magyar békedelegációt vezető gróf, a küldöttségnek átadott békefeltételekre válaszoló 1920. január 16-i ún. „védőbeszédében” a döntéshozókat az alábbira figyelmeztette: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”

Apponyi hivatkozott felszólalása teljes terjedelmében számos helyről elérhető. A Rubicon Történelmi Magazin honlapján példának okáért Zeidler Miklós történész jelentetett meg róla forrásközlést. Azt végig olvasva egyértelművé válik, hogy a napjainkban rohamosan terjedő idézet a szövegben nem szerepelt. A gróf előadásában földrajzi, gazdasági, biztonságpolitikai és történeti érvekre támaszkodva próbált meg síkra szállni a történelmi Magyarország egységének fenntartása mellett, és a szándékával mindenképpen ellentétes lett volna, ha a békekonferencia képviselői előtt fenyegetődzni kezd, amikor éppen a jóindulatukat igyekezett megnyerni a méltányosabb békefeltételek ügyében. Arról nem is beszélve, hogy a saját korában a szónoklás mesterének tartott Apponyi Alberttől távolt állt a fentebbi szállóige pongyola megfogalmazása, miként annak stílusa sem illeszkedett beszéde hangvételéhez.

Az álidézet forrásának kiderítése érdekében áttekintettük a Hungaricana, illetve az Arcanum Digitális Tudománytár elnevezésű internetes adatbázisokat, melyekben több tízmillió oldalt digitalizáltak be a legfontosabb tudományos- és szakfolyóiratokból, heti- és napilapokból, továbbá lexikonokból és tematikus könyvgyűjteményekből. Noha a kétségkívül jól csengő kijelentés akár a két világháború közötti revizionista propagandának is gyakran ismételt eleme lehetett volna, az első előfordulása 2017 januárjára tehető. Előzményeihez tartozik, hogy a nemrégiben elhunyt erdélyi magyar költőnek és politikusnak, Szőcs Gézának 2016 júniusában az Irodalmi Jelen nevű kortárs szépirodalmi és kulturális folyóirat online kiadásában, két hónappal később pedig a nyomtatott lapszámában Anglia végnapjai címen jelent meg tárcája. A Szőcs cikkét szemléző weboldalak egyikén, a Magyar Tudat elnevezésű honlapon 2017 januárjának első napjaiban nem szöveghűen közölték az írást, hanem a legvégére, zárójelben beillesztették az álidézetet. Az orgánum Facebook-oldalára is felkerült tartalom villámgyorsan több száz megosztást ért el, és e gondolattal néhány nappal később már a Magyar Demokrata címet viselő hetilap hasábjain találkozhattunk. Innentől fogva pedig nagy népszerűségre tett szert, hírlapi publicisztikákban, illetőleg politikusi beszédekben is szép számmal fordult elő.

A gróf Bethlen Istvánhoz köthető álidézet szerint a Magyarország élén 1921 és 1931 között miniszterelnökként álló politikus a nyilaskeresztes parlamenti képviselőket arra figyelmeztette egy országgyűlési vita során, hogy „az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra..” Az előbbiekben is segítségünkre lévő két nagy online adatbázisban fellelhető információk alapján a parlamenti napló helyett ezen megállapítás először Márai Sándor író egyik 1984-es naplóbejegyzésében bukkant fel, amelyi könyv formájában, Kanadában 1997-ben, Magyarországon pedig 1999-ben vált olvashatóvá. Utóbbi nyomán hazánkban a kétezres években terjedt el, olyannyira, hogy a Figyelő nevű című hetilapban, 2017 áprilisában, még, mint „A hét idézete” is szerepelt.

Az amerikai emigrációban élő Márai minden bizonnyal nem emlékezett arra, hogy amikor a nyilaskeresztes képviselők az 1939-es ún. „pünkösdi választások” révén a bejutottak a képviselőházba, az egykori kormányfő már nem volt az országgyűlés első kamarájának tagja, hanem az általa 1926-ban a régi főrendiház örökébe szervezett felsőházban foglalt helyet, s emiatt nem vívott parlamenti szópárbajokat a nyilasokkal.

A Márai-visszaemlékezésnek azonban valamennyi valóságalapja mégiscsak volt. Bethlen István ugyanis 1938. november 23-án még a képviselőház padsoraiban ült, amikor a második Imrédy-kormány bemutatkozására került sor. Imrédy Béla miniszterelnök bő két hónappal korábban a kaposvári beszédében jelentette be, hogy „csodás forradalmat” akar véghez vinni, melynek keretében német és olasz minták alapján szervezné át az államot. A kormányfő politikájával szembeni tiltakozásuka jeléül a kormánypártból konzervatív politikusok léptek ki, akiknek egyike, Sztranyavszky Sándor 1938. november 23-án azt a megjegyzést tette, hogy a „jobboldaliság körül itt ma már olyan verseny folyik, hogy nemsokára egyik kétségbe vonja a másik, a másik a harmadik, a harmadik pedig a negyedik jobboldaliságát és annak őszinteségét.”. Az ülésen jelen lévő Bethlen István sajtóhírek szerint erre azzal az elmés közbevetéssel reagált, miszerint: „Addig mennek jobbra, míg baloldalra kerülnek!” A gróf szavai ugyan a Képviselőházi naplóban nem szerepelnek, számos jelentős sajtóorgánum – Az Est, Magyar Nemzet, Népszava, Pesti Napló stb. – másnap viszont már egyetértőleg idézte őket.

A fentebb ismertetett két álidézet is szemléletes példája annak, miért szükséges mindig kellő körültekintéssel és forráskritikával viszonyulnunk a sokszor jól hangzó, ám a valóságalapot nem ritkán csak részben, de akár még teljes egészében is nélkülöző, történelmi vonatkozású kijelentésekhez. Hiszen ahogyan azt egy internetes szállóige szerint már nagy költőnk, Petőfi Sándor is megmondta: „Az a baj a világhálón terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.”