Hírek, rendezvények

Kihirdették a Rubicon Intézet tudományos pályázatának díjazottjait

Tarján Tamás

2021. 05. 03.

 

 

Kihirdették a Rubicon Intézet „A 20. századi magyar történelem új szemszögből” című, 1 millió forint összdíjazású pályázatának nyerteseit. A történelemtudomány művelői számára első ízben kiírt felhívásra több mint száztíz pályamű érkezett.

 

 

A Rubicon Intézet év elején közzétett pályázatára olyan tanulmányokat vártak, amelyek új nézőpontból mutatják be a 20. századi magyar történelem eseményeit, ismert vagy ismeretlen személyiségeit. Több szempontot is megfogalmaztak a szervezők, ami alapján az elbírálásnál előnyben részesülhet egy pályázat. Így többek között azok a tanulmányok, amelyek tudományos alapon megkérdőjelezik a kiválasztott esemény következményeinek hagyományos értelmezését, eddig széles körben nem ismert történést vonnak be a történeti látókörbe, a Trianon-traumát családi sorsokba ágyazva jelenítik meg, vagy az egyházüldözések hétköznapi gyakorlattá váló politikáját tárják fel.

Nagy öröm számunkra, hogy a pályázók között az egyetemi oktatók és doktoranduszok mellett középiskolai tanárokat és diákokat is egyaránt találhattunk” – emeli ki dr. Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója, a szakmai zsűri tagja. A témákat illetően hozzátette: több kiváló tanulmány ismertette a trianoni sorsokat, az 1950-es évek terrorját, a családok megaláztatását, a „kulákcsaládokkal” szembeni eljárásokat. Továbbá a pályaművek között szerepeltek világháborús emléknaplók és visszaemlékezések, valamint néhány értekezés a magyar külpolitika kérdéskörét is érintette, de megtalálhatók voltak a sport- és a helytörténeti témafeldolgozások is a munkák között. Külön említést érdemel, hogy több pályamű, nagyon alapos kutatótevékenység eredményeként egy-egy személyiség életútját is bemutatta.

Az 1 millió forint összdíjazású pályázat első 10 helyezettje részesül pénzjutalomban, valamint a bírálóbizottság döntése alapján különdíjakat is kiosztanak a résztvevők között. A legjobb pályaművek a Rubicon Intézet honlapján is hamarosan olvashatóak, amelyek közül egy válogatást a Rubicon Történelmi Magazin is megjelentet.

 

Helyezettek:

 

  • 1. helyezett: Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának nemzetközi szakmai tanácsadója, a történelemtudományok doktora
    Pályamunka címe: A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szerepe a szovjet gazdasági befolyás megteremtésében

 

  • 2. helyezett: Bánkuti Gábor, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi docens, tanszékvezető-helyettes, PhD.
    Pályamunka címe: A katolikus egyház szerepe(i) 1956-ban

 

  • 3. helyezett: Somogyi László, a Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola, doktorandusz
    Pályamunka címe: Civilek „preventív” őrizetben: rendőri felügyelet, internálás, internálótáborok Magyarországon az első világháború alatt

 

  • 4-5. megosztott helyezés:
    Tóth Marcell, Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltára, segédlevéltáros
    Pályamunka címe: Egy vitéz ecetgyáros és a XX. század magyar sorsa
    Ivánfi Miklós, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Doktori Iskola, doktorandusz
    Pályamunka címe: Egy elfelejtett béke-előkészítés története

 

  • 6. helyezett: Gyarmati Enikő, szabadfoglalkozású történész
    Pályamunka címe: Magyar külpolitika Svájcban 1918-1919-ben

 

  • 7. helyezett: Iváncsó Ádám, Magyar Olimpiai és Sportmúzeum (történész-muzeológus) Debreceni Egyetem BTK, Történelem és Néprajz Doktori Iskola, doktorandusz
    Pályamunka címe: Az ausztráliai magyar emigránsok sztárcsapata, St. George Budapest

 

  • 8. helyezett: Jámbor Orsolya, biztonságpolitikai elemző
    Pályamunka címe: Mennyit ér egy lengyel menekült

 

  • 9. helyezett: Rajcsányi Péter
    Pályamunka címe: A magyar televízió létrejötte – hogyan is történt valójában?

 

  • 10. helyezett: Luka Dániel, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Interdiszciplináris Doktori Iskola, doktorandusz
    Pályamunka címe: Út az „új szakasz” felé. Nagy Imre és agrárpolitikai korrekciók 1953 első felében Magyarországon

 

Különdíjasok:

 

  • Dr. Szalai Zoltán társelnök különdíja:
    Andrásfalvy Bertalan: Segítség a magyar történelem megértéséhez

 

  • Rácz Árpád társelnök különdíja:
    Fodor Tamás: A magyar olimpiai mozgalom ’Múzsája’: Muzsa Gyula gyógyszerész, a nemzetközi jelentőségű sportvezető

 

  • Dr. Hahner Péter különdíja:
    Kontra Réka: Magyarország felértékelődése a spanyol diplomáciában és a magyar tángeri menekültek

 

  • Dr. Csurgai Horváth József különdíja:
    Vámos Eszter: Táncláz és jazz a Trianon utáni Magyarországon

 

  • Dr. Gali Máté különdíja:
    Nagyné Petrovics Tünde: A tanulásban akadályozott tanulók történelem tanításának lehetőségei és eszközei (Naplók, emlékiratok, tábori levelek és lapok és más XXI. századi eszközök felhasználásával)

 

  • Dr. Szarka László különdíja:
    Szennyessy Judit: A Trianon-trauma családomban

 

  • Dr. Szilvay Gergely különdíja:
    Szűcs Lajos: Román megszállás Szolnokon

 

  • Tarján M. Tamás különdíja:
    Szabó Róbert: Megváltozott sorsok: az iskolás korú fiatalság szerepe az első világháborúban

 

  • Dr. Valentinyi Pál különdíja:
    Kiss-Pető Apor: A nagypolitika hatása vidéken: Jánoshalma története a Tanácsköztársaság alatt

 

 

Close Bitnami banner
Bitnami