Erdély
Kerelőszentpál
Báthory István és Bekes Gáspár összecsapásának színhelye
Fodor János
Kerelőszentpál Maros megyében található községközpont, a Székelyföld, a Nyárádmente, a Mezőség, valamint a Küküllő-vidék peremén. 1575. július 8-án itt zajlott a kerelőszentpáli csata, mely Orbán Balázs szerint „Erdély függetlenségét s államiságát biztositá, mely az erdélyi fejedelemségnek lételét szilárd alapokra fekteté”. A település nevezetességei közé tartozik a Kápolnadomb és a Maros partján fekvő egykori Haller-kastély romos épülettömbje. Az utóbbi két évtized gazdasági beruházásai és ipari parkjai egyértelműen a megye egyik gazdasági csomópontjává emelték a települést. Évente augusztus végén kerül megszervezésre a hagyományos dinnyevásár vagy „szentpáli vásár”, amely a falunapokkal kiegészülve régi hagyományokat igyekszik átörökíteni.
Kerelőszentpál madártávlatból. Fénykép: Boda L. Gergely / Erdélyi Napló
Község a „rideg kopárság” közepén
Kerelőszentpál (románul Sânpaul, cigányul Sînpala) a Maros völgyében fekvő, Marosvásárhelytől mintegy 20 kilométerre nyugatra található községközpont, közigazgatásilag magába foglalja Kerelő (Chrilieu), Magyardellő (Dileu Nou), Mezőszentmargita (Sânmărghita), valamint Búzásbesenyő (Valea Izvorelor) községeket.
Orbán Balázs a következőképpen festette le a környezetet: „A mint a Székelyföld határát átlépjük, a vidék jellege felötlőleg változik: pedig itt ugyanazon folyamnak termékeny széles völgyében vagyunk, ugyanazon földtani alakulás, ugyanazon tájirati fekvés, ugyanoly égalji viszonyok, ugyanoly dús áldásai a természetnek; honnan van mégis az a rögtöni változás, az a rideg kopárság s nyomasztó egyhanguság, mely bizonynyal mindenkit kellemetlenül fog érinteni? Onnan, mert itt a hegyek ormait oly ékitőleg koronázó erdők hiányoznak; s midőn az erdők iránt előszeretettel viseltető s azt nélkülözéssel is megkimélő székelység által lakott vidéken minden hegyormon, mint annak lengő bokrétái, erdők zöldellenek; midőn a hegyoldalokat szőlőültetvények, gyümölcsösök ékitik: akkor itten a völgyet bezáró hegyek kopár-ridegek, s a tenyészet díszétől teljesen meg vannak fosztva. – A völgy itt is kies, de a meredeken leszelt, s mély suhadások és vápák [sötét árkok] által tarkázott hegyek kellemetlen benyomást gyakorolnak az útasra. Kerelőn alól a völgyet egész szélességében egy – a balpartilag beszakadó Besenyő patak mellett lenyuló – lankás hegyhát torlaszolja át. E hegyhátnak csak északi fokánál maradt egy kesekeny nyilás, hol a Maros, látszólag erőszakosan, tört útat magának. E hegyhátot Kápolna hegynek azért nevezik, mert legmagasabb ormán egy gyönyörűen fekvő sirkápolnának van messze ellátszó tömege. Ez imola várkastélyszerű keritésével és sok apró tornyával igen festői csoportozatot alkot. […] előbb azonban Kerelő-Szent-Pálra tekintünk be, mely község a Kápolnahegy nyugati alján […] igen festőileg fekszik.”
Magtár Kerelőszentpálon. Forrás: mapio.net
A közelebb eső kisvárosok (Radnót, Marosludas) és Marosvásárhely vonzáskörzetébe tartozó Kerelőszentpál országúton is könnyen megközelíthető, az E60-as, Kolozsvár felé tartó nemzetközi úton. Ugyanakkor a készülő észak-erdélyi autópálya végállomása is a városhoz közel eső nyárádtői csomópontba torkollik, ami szintén észak felől viszonylag akadálymentes elérést biztosít. A község rendelkezik vasúti összeköttetéssel is. Utazáskor az országútról könnyen észrevehető a település nevezetességei közé tartozó és Orbán Balázs által is említett Kápolnadomb, illetve szintén a házak fölé emelkedő, a Maros partján fekvő egykori Haller-kastély romos épülettömbje. Az egykoron barokk stílusban és díszkerttel pompázó épületegyüttes jelenleg szánalmas romként tárul a látogató elé, nem úgy a 14. századi katolikus templom és a szomszédságában található, szerkezetileg immár megerősített magtár épülete. Ismét Orbán Balázsra hagyatkozva megállapítható, hogy „Sz. Pál kétségtelenül a vidéknek legrégibb faluja, s mint ilyen, központi anyaközsége volt e vidék többi helységének.” 1332-ben, a pápai tizedösszeírásokkor említették a falu Miklós nevű plébánosát és templomát, melynek védőszentjéről nevezték el a települést. Közigazgatásilag az 1876-os vármegyerendszer létrejöttekor Kerelőszentpál Kis-Küküllő vármegye Radnóti járásához tartozott, 1940-ben a második bécsi döntés határrendezése szerint Dél-Erdélyhez került, majd a szocialista időszakban először Kolozs tartomány Ludas rajonjához tartozott, 1960–1968 között pedig a Maros–Magyar Autonóm Tartomány részévé vált. Az 1968-as megyésítés következtében ma is Maros megyében található, a Székelyföld, a Nyárádmente, a Mezőség, valamint a Küküllő-vidék peremén, sajátosan Maros menti településként. Egykori népviselete a hagyományos Maros menti népviseletet ötvözte, mely a nagygárnéros szoknyát foglalta magában, piros szegős patkós csizmával. A környékbeli alapanyagokból szőtt ruhák viselése mára alábbhagyott, a családoknál azonban fellelhetőek régi, értékes darabok.
A csata, amely eldöntötte Erdély sorsát
Kerelőszentpál első ismert tulajdonosa Szentpáli Mihály volt, akinek családja kihalt, így a település a koronára szállt. Kerelőszentpál előbb adomány révén Hunyadi Mátyás fia, Corvin János birtoka volt, majd 1486-ban a falu a Szentgyörgyi család tulajdonába került. Később a település adomány révén a Hosszúaszói Ferenc és Márton tulajdona volt, majd vásárlás útján a Barlabásiak és ezt követően az Alárdiak kezére került. Az Alárdi család legismertebb tagja Alárdi Ferenc, aki vélhetően a kerelőszentpáli kastély elődjeként szolgáló várszerű erődítményt építhette 1575 előtt. A történeti előzményhez hozzátartozik, hogy 1571-ben váratlanul meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem, az utódlásért pedig ketten szálltak versenybe: Báthory István váradi kapitány, valamint Bekes Gáspár, a fejedelem egykori bizalmasa és diplomatája. A döntő ütközetre végül 1575. július 8-án került sor, a Maros partján, Kerelőszentpál mellett, s az Alárdi Ferenc támogatását is bíró Bekes Gáspár vereségével végződött. Orbán Balázs leírása szerint „Itt folyt le tehát azon nevezetes csata, mely Erdély függetlenségét s államiságát biztositá, mely az erdélyi fejedelemségnek lételét szilárd alapokra fekteté. Itt e táj vizsgálatánál, ezen nagy horderejű harcznak részletei mind felelevenülnek előttünk, s képzeletünk előnkbe állitja az ott küzdött hősök árnyait.” A helyi legendárium úgy tartja, hogy a szentpáli ütközetben szintén Bekes oldalán harcolt az ifjú Balassi Bálint költő is, aki megsebesült, így Alárdi várában ápolhatták, mígnem Báthory fogságába esett. Ennek emlékére 2014-ben avatták fel a reneszánsz költő mellszobrát. Miholcsa Gyula alkotását a katolikus templomkertben tekinthetjük meg.
Báthory különös kegyetlenséggel végeztette ki az ellenszegülőket, többségüket a csata helyszínén (erről a dombon található közös sír is tanúskodik, a helyiek Bekes-dombnak nevezik), illetve egy részük bemenekült Alárdi várkastélyába. „Báthori ostrommal vette be a kastélyt, s az ott volt pártosok közül Bartakovics Horváth Jánost, Barcsay Gáspárt, Zádorlaki Györgyöt, Szakács Miklóst és Darlaczi Jánost helyben kivégeztette”, az erődítményt pedig leromboltatta. A települést a győztes fejedelem öccsének, Báthory Kristófnak ajándékozta, 1590-ben pedig bocsánatot nyervén visszakerült az Alárdiak birtokába. 1609-ben az Alárdi és Kendi család örökös nélkül maradó birtokát Báthory Gábor fejedelem Haller Istvánnak adományozta, így a kastélyt és a hozzá tartozó területeket az 1949-es államosításig a Haller család birtokolta.
A Haller-kastély és a Kápolnahegy
A nürnbergi patrícius családból származó hallerkői (von Hallerstein) Haller család a 15. században telepedett meg Magyarországon, s az évszázadok során integrálódtak az erdélyi vezető politikai elitbe. A család 1699-ben bárói, majd 1713-ban grófi címet szerzett, számos birtokkal, politikai tisztséggel egyetemben. A kerelőszentpáli kastély építése, csinosítgatása is a családhoz köthető, kezdeményezője Haller István volt. A Rákóczi-féle szabadságharc viszontagságai után (felváltva volt kuruc és labanc kézen, többször ostromolva), a 18. század második felében a kastélyt átépítették. Az 1945-ben átvonuló szovjet csapatok jelentős kárt tettek az épületben, 1950-ben pedig a kastélyhoz tartozó haranglábat elbontották.
A kerelőszentpáli kastély 1909-ben. Forrás: kepeslapok.wordpress.com
Az államosítást követően legutóbb 1959–1960-ban végeztek a kastélyon felújítási munkálatokat, azonban a nem rendeltetésszerű használat miatt (volt iskola, mezőgazdasági központ, zöldségraktár) állapota folyamatosan romlott, mígnem a környékbeliek jelentős részét széthordták építőanyag gyanánt. Fénykoráról csupán archív felvételek, képeslapok tanúskodnak, impozáns díszkertje pedig a községbeliek még élő emlékezetéből is visszatetszik. A kastély meggyengült tetőszerkezete a 2000-es évek elején szakadt be, azóta pedig elkerítve vár jobb sorsára. Ennél valamivel szerencsésebb a szomszédságában található, 1610-ben épített háromszintes magtár épülete, amely jelenleg is áll. A kastély kontrasztjaként említhető a szomszéd településen található, marosugrai Haller-kastély, amely ugyan méreteiben kisebb, viszont sikerült visszaállítani régi patináját, és vendégszállóként funkcionál.
A már említett Kápolnahegyen található a Haller család négyszögű téglakerítéssel övezett temetőkápolnája, melyet fogadalomból építtetett gróf Károlyi Klára annak emlékére, hogy férjével, Haller Gáborral megmenekültek az alattuk beszakadó méhesi tó jegéről. A négy harangtorony harangjai közül hármat a falu egyházi múzeumában helyeztek el, egyet pedig a kápolnában hagytak, hogy a helyiek temetésekkor használhassák. 2003 tavaszán azonban ismeretlen tettesek elemelték, azóta sem került elő. A Kápolnahegyen található temetőkápolna környékét a helyiek szépen rendezett temetkezőkertként használják.
A modernizáció útján
Az államszocializmus évei a kollektivizálás és emberijogi visszaélések dacára részleges modernizációt is jelentettek a település számára, többek között a villanyhálózat kiépítésével. Ekkoriban épült a Magyardellő felé vezető gyalogoshíd, illetve a járműveket komppal is lehetett szállítani. Ugyanakkor a helybéli agilis szervezőknek köszönhetően (ilyen volt példaként Pataki János tanító) a környék egyik gazdag kulturális élete zajlott itt: önálló színkörrel, moziestekkel, továbbá gazdagon felszerelt könyvtárral rendelkezett a település, ami a minőségi oktatással párosulva hozzájárult, hogy a „szentpáli ember” szülőfaluján kívül is boldogulni tudott, elszármazva a városba, a nagyvilágba.
A kerelőszentpáli református templom napjainkban. Fénykép: Haáz Vince / Székelyhon
Orbán Balázs a faluból való távozásakor megjegyezte, hogy „Sz.-Pál még ma is tekintélyes helység s sokadalmakkal birván, arra hivatott, hogy e vidék központi mezővárosává nője ki magát”. Mezőváros a vasúti összeköttetés dacára sem lett, viszont az utóbbi két évtized gazdasági beruházásai és ipari parkjai egyértelműen a megye egyik gazdasági csomópontjává fejlesztették a települést. Különösen Románia európai uniós csatlakozását követően Kerelőszentpál a községek pályázati alapú fejlesztése tekintetében a megye élvonalába került. Ekkor valósult meg a település közművesítése, úthálózatának javítása, új polgármesteri hivatal, iskola, Maros-híd épült. A falu a „sokadalom” hagyományát is igyekszik megőrizni, az évente augusztus végén szervezett hagyományos dinnyevásár vagy „szentpáli vásár” révén, amely a falunapokkal kiegészülve további hagyományokat is igyekszik átörökíteni. Átutazóknak (különösen a Kolozsvár–Marosvásárhely vagy visszafele tartó útvonalon) érdemes rövid pihenőként megtekinteni a községközpont és a környék látnivalóit.
A kerelőszentpáli római katolikus plébánia. Fénykép: kereloszentpaliplebania.ro
Felhasznált irodalom
Fodor Pál: Önkéntesek a XVI. századi Oszmán hadseregben (Az 1575. évi erdélyi hadjárat tanulságai). In: Hadtörténelmi Közlemények 1996/2.
Ilyés József László: Kerelőszentpál elkobzott harangjai. In: Népújság, 2004. február 3.
Kántor Lajos: Hivatása: falusi értelmiségi. In: Korunk 1961/10.
Kimpián Annamária- Márton Judit: Kerelőszentpál- Haller kastély. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002.
Kőszeghy Péter. Balassi Bálint Báthory István udvarában. In: Forrás, 2008/1.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. V. Pest 1871.
népszámlálás éve | magyarok | románok | németek | egyéb* | összlakosság |
1850 | 264 | 231 | – | 167 | 662 |
1880 | 316 | 219 | 14 | 263 | 812 |
1910 | 491 | 208 | 1 | 244 | 944 |
1941 | 412 | 325 | 4 | 246 | 987 |
1977 | 1946 | 1806 | 4 | 421 | 4177 |
1992 | 1541 | 1351 | – | 803 | 3695 |
2011 | 1466 | 1309 | – | 1308 | 4233** |
A táblázat 1977-től Kerelőszentpál mellett a községközponthoz tartozó Kerelő, Magyardellő, Mezőszentmargita és Búzásbesenyő adatait is magába foglalja.
* Az egyéb anyanyelvűek körébe legnagyobbrészt romák tartoznak.
** A 2011-es népszámláláson 150 fő nem nyilatkozott a nemzeti hovatartozásáról.