Hírek, rendezvények

Németek Magyarországon, 1. rész

A politikai mobilizáció időszaka (1920-1944)

Tarján Tamás

2021. 10. 20.

 

 

Október 12-én került sor a Rubicon Intézet Németek Magyarországon című, két részből álló beszélgetésének első alkalmára, amelynek középpontjában a politikai mobilizáció időszaka (1920-1944) állt.

 

 

Az eseményen Dr. Grósz András történész, Külgazdasági és Külügyminisztérium Szerződéstár levéltárosa, Dr. Marchut Réka, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa és Dr. Somlai Péter történész, a budapesti Madách Gimnázium tanára vizsgálták meg a korszak sajátosságait. A beszélgetést Dr. Tóth Ágnes, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet kutatóprofesszora vezette.

A beszélgetőpartnerek felidézték, hogy hogyan alakultak a magyarországi német kisebbség 1920 utáni közösségen belüli és közösségen kívüli kapcsolatai, az ekkor létrehozott országos szervezetek (Magyarországi Német Népművelődési Egyesület, Volksbund) milyen hatást fejtettek ki, valamint ismertették, hogy milyen tényezők alakították a német kisebbség viszonyát a többségi magyar társadalomhoz, illetőleg a német anyaországhoz. Az eseményen továbbá szó esett az oktatási rendszer változásairól, az egyesületi élettel kapcsolatosan a német civil szervezetek erőteljes radikalizálódásáról, illetve a magyar kormányok nemzetiségi politikájáról, valamint számos kérdés mellett a névmagyarosításokról és az 1941. évi népszámlás eredményeiről, a nemzetiségek arányáról.

Az eseményről a Mandiner.hu számolt be cikkében, amely az alább linkre kattintva olvasható:

https://mandiner.hu/cikk/20211013_nemetek_magyarorszag_hitler_horthy_szovjetek

Close Bitnami banner
Bitnami