Könyvismertetés
Mindenszentek, halottak napja, halloween
Dr. Hahner Péter
Az elveszített hozzátartozók miatti fájdalom a legősibb emberi érzések egyike. Ezért a halottakról való megemlékezés szertartásait egyetlen civilizáció sem nélkülözhette. A mindenszentek, a halottak napja és a halloween ünnepei ezeknek az ősi, a kereszténységnél is régebbi rítusok szertartásaiban gyökereznek.
Az ókori Rómában a Julianus-naptár szerint május 13-a volt a lemuria ünnepének egyik napja. Ezt az ünnepet még állítólag a városalapító Romulus hozta létre, hogy kiengesztelje meggyilkolt fivérének, Remusnak a szellemét. A lemuria napjain a rómaiak különböző rítusokkal és szertartásokkal űzték el házaiktól az ártó szellemeket, a lemúrokat. A családfők éjfélkor mezítláb körbejárták a házat, fekete babot dobáltak a hátuk mögé, s kilencszer elmondták, hogy ezzel felmentik magukat és hozzátartozóikat minden bűn alól. A ház más lakói pedig rézedényeket ütögetve szólították fel távozásra a szellemeket.
Új ünnep a régi napján
A kereszténység első századaiban ünnepekkel emlékeztek meg a mártírok haláláról, akik Jézusért adták életüket. Szokássá vált a gyülekezetek között átszállítani egymáshoz az ereklyéket s közös tiszteletben részesíteni azokat. Diocletianus császár 3. századi keresztényüldözései után oly sok lett a mártír, hogy immár nem lehetett egy-egy napot elkülöníteni valamennyi számára. Az egyház el akarta kerülni, hogy akár egyetlenegyről is megfeledkezzenek, s ezért egyre gyakrabban ünnepelték meg valamennyi mártír emlékét – egyetlen napon. Antiochiában erre a pünkösd utáni első vasárnap került sor, s megemlített efféle ünnepeket a 4. századi Szír Szent Efrém és Aranyszájú Szent János is.
Az újabb, keresztény ünnepeket gyakran régi, pogány ünnepek napjaihoz igazították, abban a reményben, hogy az újabb szertartások elmossák a régiek emlékét, s a régi ünnep összeolvad az újjal. Valószínűleg ez járhatott IV. Bonifác pápának is az eszében, amikor váratlanul nagy ajándékot kapott Bizánc császárától. Phókasznak ugyanis, aki 602 és 610 között a bizánci császári koronát viselte, rengeteg gondja volt. Elődei sikereinek köszönhetően birodalma elérte a „túlterjeszkedés” állapotát: az egykori Római Birodalom keleti része mellett magában foglalta az észak-afrikai partvidéket, Hispánia déli partvidékét s a legkülönbözőbb itáliai tartományokat. Harcra kényszerült a perzsákkal, avarokkal és szlávokkal, ráadásul üldözte a monofizitákat és a zsidókat is. Egyedül a római pápákkal ápolt jó kapcsolatokat, akik tőle reméltek védelmet a longobárdoktól. Ezért IV. Bonifác pápának még a Kr. e. 1. században épített, híres római Pantheont is átengedte. A pápa 609. vagy 610. május 13-án a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére szentelte keresztény templommá az épületet – vagyis a korábbi lemuria egyik napján. Számítása bevált, az ősi római ünnep napján immár Máriáról és az összes vértanúról emlékeztek meg a templomokban.
A 8. századra a lemuria feledésbe merült. Egyes szakértők szerin III. Gergely pápa (731–741) tette át az ünnep napját november 1-re, amikor „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emlékére szentelt egy kápolnát a római Szent Péter-katedrálisban. 800 táján írországi, angliai és bajor egyházközségek már november 1-én ünnepelték meg a mindenszentek napját. Mások szerint a dátum módosítására később került sor, IV. Gergely pápa idején (827–844), és Jámbor Lajos francia király rendelte el, hogy az egész Karoling Birodalomban ünnepeljék meg november 1-ét.
Látomás vagy hosszú lista?
A halottak napja jóval később honosodott meg a keresztény egyházban. Clunyi Szent Odilo, a clunyi apátság híres, ötödik apátja alapította. Egy kegyes legenda szerint ugyanis egy zarándokot a vihar egy szigetre vetett, ahol látomásban volt része. A purgatóriumot figyelhette meg, amelyben a lelkek a tisztítótűzben bűnhődnek vétkeikért. Ez oly mélyen meghatotta, hogy felkereste Szent Odilót, és megkérdezte, melyik napon lehet speciális imát mondani az elhunytak lelkéért. Az apát vagy 998-ban, vagy 1030 után november 2-át, a mindenszentek utáni napot jelölte ki, amelyen közösségének tagjai imákkal, misével és alamizsnaosztással emlékeznek meg a purgatóriumban sínylődő elhunytakról.
Sokkal valószerűbb az a történet, mely szerint a clunyi bencések ugyanúgy imádkoztak egyes halottak lelki üdvéért, mint más szerzetesek. Az apátság jótevőinek, adományozóinak nevét az Élet könyvében jegyezték fel, s mindennap felolvasták a liturgia során. A névsor azonban hamarosan oly hosszúra nyúlt, hogy képtelenség volt minden alkalommal teljesen felolvasni. Ezért a clunyi irányítása alá tartozó bencés kolostorokban kötelezővé tették, hogy évente egy napot, november 2-át a halottaknak szenteljék – s hamarosan az egész nyugati egyház követte példájukat.
Samhainból halloween
Talán ugyanolyan elgondolás húzódott meg a mindenszentek ünnepének november 1-re való kijelölése mögött, mint kétszáz évvel korábban? Könnyen lehet, hogy újra egy „pogány” ünnepet próbáltak felváltani, mégpedig a kelták által egykor lakott Nyugat-Európa és a Brit-szigetek szauin (samhain) nevű ünnepét. Ez az ünnep október 31-én kezdődött, sötétedéskor, és november 1-én ért véget. A név körülbelül annyit jelent, hogy „a nyár vége”. Ekkor hozták be az állatokat a nyári legelőkről, ekkor jelölték ki a levágandó jószágokat, nagy máglyákat gyújtottak, s termékenységi varázslatokat végeztek. A Brit-szigeteken az a hit is elterjedt, hogy a szellemek ezen az éjszakán tudnak a legkönnyebben átjönni a túlvilágról az élők világába. A jó szellemeket áldozatokkal kellett megnyerni, a rosszakat pedig el kellett ijeszteni. A 16. században már szokássá vált, hogy ezen a napon álruhákat öltve házról házra járnak, s dalokat énekelnek vagy verseket mondanak élelem fejében. Írországban először nagy fehérrépákat vájtak ki, s ezekből alakítottak ki ijesztő arcokat, majd áttértek a tökből készített lámpásokra. A 18. század közepén a skótok All Hallows’ Eve vagyis „mindenszentek előestéje” néven emlegették október 31-ét, melynek kiejtése hamarosan „hallovínné” (halloweenné) torzult. A 19. században, a romantika és az ősi nemzeti hagyományok felélesztésének korában egyre nagyobb tiszteletben tartották a kelta hagyományokat, amelyek az írek Amerikába való kivándorlásával kerültek át az Egyesült Államokba.
Onnan pedig már kifejezetten amerikai kulturális hagyományként tért vissza az ünnep Európába. Nagyon sokan nem is sejtik, hogy e tipikusan amerikai ünnep, amelyen a gyermekek ijesztő jelmezekbe öltözve járják a szomszédokat, és csemegéket kapnak tőlük, milyen ősi európai gyökerekkel rendelkezik.
