Valóban a tudomány mártírja volt Giordano Bruno?

Dr. Hahner Péter

A római katolikus egyháznak négyszáz éve újra meg újra a fejére olvassák, hogy megégette Giordano Brunót. Verset írt róla Algernon Charles Swinburne, Czesław Miłosz és Heather McHugh, felbukkant James Joyce, Morris West és Alekszandr Melentyevics Volkov regényeiben, szobrot állítottak neki Rómában és Berlinben. Elneveztek róla tudományos alapítványt, ausztrál rádióadót, a Hold egyik kráterét és egy aszteroidát. Az ő emlékét idézi fel az Avenged Sevenfold rockegyüttes Roman Sky című, 2016-ban készített dala is. De vajon valóban tudományos eredményei miatt égették el elevenen 1600. február 17-én a római Campo de’ Fiori téren?

A Nápoly melletti Nolában született 1548 januárjában vagy februárjában egy katona családjában. Filippo Bruno névre keresztelték, a Giordano nevet egyik tanára tiszteletére vette fel, amikor tizenhét éves korában belépett a dominikánus szerzetesrendbe. Huszonnégy évesen pappá szentelték. Már fiatalon híressé vált rendkívüli memóriájáról, és emlékezetfejlesztő gyakorlatait Rómában is bemutatta V. Pius pápa előtt. Csakhogy a Szentháromság-tannal kapcsolatos kétségei és ariánus nézetei miatt gyakran összekülönbözött elöljáróival.

Amikor az árnyékszéken felfedezték Erasmus egyik tiltott könyvét, amelyet ő rejtett oda, eljárás indult ellene. Ezt nem várta meg, ledobta szerzetesi öltözékét, és elszökött. Ettől kezdve sehol sem tudott megtelepedni, és mindenhol mindenkit magára haragított.

Giordano Bruno. Fotó: Leemage / Getty Images Hungary

Itália, Franciaország, Anglia (1576–1585)

Előbb Genovába, majd Padovába utazott, ahol újra dominikánus viseletet öltött. Dél-Franciaországon keresztül 1579-ben megérkezett Genfbe. A történészek vitatják, hogy vajon áttért-e a kálvinista vallásra, vagy sem, de nem valószínű, hogy katolikusként bekerülhetett volna a neve a Genfi Egyetem rektori nagykönyvébe. Amikor egy röpiratban heves támadást intézett a köztiszteletben álló Antoine de la Faye professzor ellen, letartóztatták, s hamarosan távoznia kellett. Önironikusan „semelyik akadémia akadémikusának” nevezte magát, „akit undok embernek hívnak.”

Franciaországban először Lyonban és Toulouse-ban tanított, majd 1581-ben Párizsba utazott, ahol teológiai előadásaival és mnemotechnikai, vagyis emlékezést segítő módszereivel tett szert hírnévre. III. Henrik király is felfigyelt rá, s meghívta udvarába. Több könyvet is publikált az emlékezés fejlesztéséről.

1583-ban a francia nagykövet vendégeként Angliába utazott. Itt tette közzé kozmológiai értekezéseit, és előadásokat tartott az Oxfordi Egyetemen. Ekkor fejtette ki, hogy a világegyetem végtelen, ez a gondolat azonban már felbukkant Thomas Digges angol csillagász 1576-ban kiadott írásaiban, akárcsak Nicolas Cusanus 15. századi német tudós műveiben. Inkább arrogáns stílusával, túlzott magabiztosságával szerzett ellenségeket magának, mint tanaival. Az Oxfordi Egyetem professzorait például „ostoba faunoknak és tudatlan szamaraknak” nevezte. Ugyanakkor félreértette Kopernikusz könyvét, és azt állította, hogy a Hold is a Nap körül kering.

Egyes angol történészek szerint a francia nagykövetség vendégeként katolikusellenes kémtevékenységet is vállalt Sir Francis Walsingham államtitkár, I. Erzsébet biztonsági szolgálata vezetőjének alkalmazásában. De hiába írt dicshimnuszokat a királynőhöz, távoznia kellett.

Párizs, Németföld, Itália (1585–1592)

1585-ben visszatért Párizsba. Egy háromnaposra tervezett nyilvános disputája már az első nap botrányba fulladt, mert Arisztotelészt „a filozófusi tudatlanság istenének” nevezte. Fabrizio Mordente matematikus ellen A győzelmes idióta címmel készített gúnyiratot. A nagy hatalmú Guise család azonban a tudós védelmére kelt, s Brunónak 1586-ban távoznia kellett.

Ezúttal a Német-római Császárságot utazta be. Tanított a kálvinista Marburgban, ahol „a római teológia doktoraként” mutatkozott be, majd Wittenbergben, ahol áttért az evangélikus hitre, és Luthert dicsőítette. 1585-ben Prágába ment, ahol 300 tallér jutalmat kapott II. Rudolf császártól – egyesek szerint azért, hogy gyorsabban távozhasson. Tübingenben szűkmarkúbbak voltak vele, ott csak 4 tallért ajánlottak fel a távozása fejében.

Ezután Helmstedtben tanított, de a mágiáról vallott nézetei miatt kiátkozták. 1591-ben Frankfurtban már gyanakodva fogadták, s távozásra kérték fel, de a karmeliták befogadták. A frankfurti könyvvásáron megismerkedett Giovanni Mocenigo velencei patríciussal. Mocenigo meghívta magához, mert el szerette volna tanulni tőle az emlékezés művészetét. Miután vele is összekülönbözött, a patrícius feljelentette a velencei inkvizíciónál, amely 1592-ben letartóztatta Brunót, egy év múlva pedig átadta a római inkvizíciónak.

Elhúzódó per, halálos ítélet

Az Angyalvárban tartották fogva. Pere hét éven át húzódott, mert a kínvallatást már nem alkalmazták, s számtalan tanút kihallgattak. Többen is tanúsították, hogy a vádlott Krisztust mágusnak nevezte, aki csalással szerzett követőket magának, s kijelentette, hogy az ő tudása nagyobb. Kigúnyolta a szentek tiszteletét, megkérdőjelezte Szűz Mária tisztaságát. Ha visszavonta volna nyolc, eretneknek nyilvánított tanát, csak három év börtönt kapott volna. Ő azonban ehhez túl büszke volt. A per egyik szemtanúja azt írta, hogy „lényegében az orránál fogva vezette a pápát és az inkvizíciót.”

Giordano Bruno pere. Ettore Ferrari bronz domborműve, Campo de’ Fiori, Róma. Forrás: Wikipédia

Ha nem ítélték volna halálra szentségtörésért, erkölcstelen viselkedésért, valamint a Krisztusról, Szűz Máriáról és a Szentháromságról vallott eretnek nézeteiért, a pápa és az inkvizíció minden tekintélyét elveszítette volna. „Talán ti, akik kimondjátok ezt az ítéletet, jobban féltek nálam!” – jelentette ki az ítélet előtt. A máglyán pedig elfordította arcát Jézus Krisztus elé tartott képétől.

Tudós?

A 19. és 20. században Giordano Bruno tisztelői úgy vélekedtek, hogy az itáliai tudós továbbfejlesztette Kopernikusz nézeteit, s eljutott az atomokból álló, végtelen világmindenség gondolatáig. Frances Yates angol történész asszony viszont arra hívta fel a figyelmet 1964-ben megjelent könyvében, hogy Bruno inkább a misztikus és mágikus, ókori, hermetikus hagyományokra alapozta nézeteit, mint a tudományos megfigyelésre.

„Kopernikusz tudományos munkásságát visszalökte egy tudomány előtti stádiumba, a hermetizmusba, Kopernikusz diagramját (kölcsönös összefüggéseket szemléltető ábráját) isteni misztériumok hieroglifájaként értelmezte.”

Giordano Bruno empirikus megfigyelésekkel nem bizonyította be a több naprendszerből álló világmindenségről kialakított nézeteit. Viszont hitt a mágiában, a szellemekben és a démonokban, a régi mágusok modern örökösének tekintette magát, s úgy vélekedett, hogy a szimbólumok nyelvét használva beszélgetni is lehet a szellemekkel. Vagyis egyáltalán nem volt kutatásokat végző természettudós.

Michael Hesemann német újságíró találó megfogalmazása szerint

„egyszerre volt barokk sarlatán és eredeti filozófus. […] Minden kétséget kizáróan zseni volt, de legalább annyira őrült is. Egy nagyzási mániában szenvedő, művelt, önimádó, rosszindulatú, sőt utálatos, intoleráns, zsörtölődő provokátor, szélhámos és anarchista […] Ma […] mártírnak számít, és mítosszá vált. És nemcsak VIII. Kelement és korát, hanem az utókort is sikerült az orránál fogva vezetnie.”

Misztikus tanításaiért mai nézeteink szerint természetesen nem érdemelne kínhalált. Azonban a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb a szabad gondolat mártírjának tekinthetjük őt. De hogy „a reneszánsz korának legnagyobb gondolkodója” lett volna, ahogy ezt a tízkötetes szovjet világtörténet IV. kötetében olvashatjuk – ebben kételkednünk kell.