Titkosan vagy nyíltan

Választójogi dilemmák a Horthy-korszakban

Dr. Nánay Mihály

Az előző alkalommal szót ejtettünk a minden korábbinál szélesebb (általános)  és titkos választójoggal megtartott 1920-as választásról. Lássuk, hogyan alakult a választójog története a továbbiakban! 

A korszak kezdetén a politikai helyzet nagyon instabil volt: 1920–21-ben kevesebb, mint egy év alatt három kormány váltotta egymást Magyarország élén. A teljes külpolitikai elszigeteltség és a válságos társadalmi-gazdasági helyzet mellett a politikai életben is az ország működését fenyegető feszültségek voltak. A hagyományos törésvonalakon (pl. liberális–szociáldemokrata–konzervatív) kívül, a keresztény-nemzeti tábort a királykérdés is végletesen megosztotta.  Az 1921-ben miniszterelnökké kinevezett gróf Bethlen István tisztában volt azzal, hogy ilyen bizonytalan parlamenti viszonyok között nem lehet nagyívű és sikeres kormányzati politikát folytatni. Mindezt pedig nem is a saját helyzetének megszilárdítása, hanem a válságban lévő ország érdekei diktálták elsősorban. Jól látta, hogy a vágyott stabilitáshoz egyfelől egy biztos, kiterjedt bázissal bíró kormánypártra van szükség, másfelől pedig a választójog bizonyos mértékű megváltoztatására. Ez utóbbi azért is volt Bethlen kedvére, mert konzervatív gondolkodóként elvi megfontolásokból is helytelenítette a túlzottan széles választójogot és a titkos szavazást.

1922-ben a választások és a választójog kérdése Bethlentől függetlenül is napirendre került, ugyanis februárban járt le az 1920-ban választott nemzetgyűlés kétéves mandátuma. Az 1919 őszén elfogadott Friedrich-féle választójogi rendeletet ideiglenesnek tekintették, mely csak az első nemzetgyűlés megválasztására szólt. Az azonban, hogy át kell –e alakítani és ha igen, akkor milyen módon, már koránt sem volt egyértelmű. A kormány reformjavaslatait Klebelsberg Kunó nyújtotta be a nemzetgyűlésnek. A műveltségi cenzus bevezetése és a nyílt választás ismételt megjelenése az ellenzék részéről óriási felháborodást keltett, hallani sem akartak a javaslat elfogadásáról. Így a nemzetgyűlés kifutott az időből, mandátuma lejárta előtt nem született törvény a kérdésben. Bethlen ezt a helyzetet használta ki és a nemzetgyűlés feloszlása után összehívott egy alkotmányjogász értekezletet, melynek szakértői véleménye alapján miniszterelnöki rendelettel léptetett életbe új választójogi szabályzást – az eljárást már a kortársak is „választójogi puccsnak” nevezték.

Az új rendelet értelmében választójoggal bír minden 24. életévét betöltött férfi, aki legalább 4 elemit végzett és 2 éve egy helyben lakik. Kivételt egyetemi vagy főiskolai végzettség vagy korábbi katonai szolgálat jelenthetett. A nők is bírtak választójoggal, ám esetükben a korhatár 30 év volt és 6 elemit várt el a rendelet. A nőknél kivételt legalább három gyerek nevelése esetén tettek. Ennek nyomán a szavazásra jogosultak aránya az 1920-as nagyságrendileg 40 %-ról mintegy 30 %-ra csökkent.  A szabályzás legvisszatetszőbb eleme a nyílt választás ismételt bevezetése volt. Ugyan Budapesten és közvetlen környékén, valamint a törvényhatósági jogú városokban megmaradt a titkosság, ez csupán a mandátumok 20 %-áról döntött, a többi 80 % nyílt szavazás alapján került betöltésre. A rendelet értelmében tartott választáson a kormánypárt a várakozásoknak megfelelően biztos többséget szerzett, így a következő parlamenti ciklus idején törvényerőre tudták emelni a szabályzást.

A Bethlen-féle választójogot kezdettől fogva sokan támadták és a modern történészi álláspontok is sokszor anitdemokratikusnak nevezik, illetve a korlátozó hatására helyezik a hangsúlyt. Nem vitatva ezen megállapítások szempontjait, mégis fontos árnyaltan látnunk a kérdést. A korabeli választójog aránya nem tekinthető alacsonynak, ugyanis az ország ezzel az európai középmezőnybe tartozott. A női választójog terén pedig olyan országok, mint Franciaország, Olaszország vagy Svájc is le voltak maradva Magyarországhoz képest. A nyílt szavazás ugyanakkor kétségtelenül európai kuriózumnak számított már. Mégis akkor járunk el helyesen, ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb közép-európai állam politikai feszültségei felett csak különböző diktatórikus rendszerek tudták úrrá lenni – hiába volt titkos a szavazás , vagy éppen pont amiatt. Ebből a szempontból a bizonyos mértékig korlátozott bethleni parlamentarizmus is jóval demokratikusabb töbpártrendszernek minősül, mint a ’30-as évekre kialakuló közép-európai diktatúrák. Végezetül pedig nem szabad elfelejteni, hogy a kritikával illetett választójogi beavatkozás is az újkori történetének legsúlyosabb tragédiáját elszenvedő, megcsonkított ország konszolidációját szolgálta, amely a ’20-as évek végére számottevő sikereket tudott felmutatni.

A választójog természetesen a továbbiakban sem került le a napirendről, amit jól mutat, hogy Gömbös Gyula Nemzeti Munkatervében is helyet kapott. Új jogszabály mégis csak a korszak végén, 1938-ban született. A törvény néhány ponton módosította a korábbi választójogot: férfiaknál 26 évre emelte a szükséges korhatárt, valamint 6 elemi elvégzését írta elő. Nőknél megmaradt a korábbi szabályzás.  A legnagyobb újítás kétségtelenül az ország minden területére kiterjesztett titkosság volt. Visszás volt azonban, hogy Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban csak területi listákra lehetett szavazni, míg az ország többi vidékén a területi lista mellett helyi képviselőjelölteket is lehetett választani, így tehát az ottani választók véleménye erősebben érvényesült – e tekintetben tehát a választójog plurális volt. További érdekesség, hogy a választójog gyakorlását a törvény kötelezően előírta. Az ekkor már a kormánnyal szembenálló Bethlen István a titkosság kockázataira figyelmeztetett, hiszen attól tartott, hogy ez szükségszerűen a bal- és jobboldali radikális erők megerősödéséhez, végső esetben a rendszer megdöntéséhez és diktatúrához fog vezetni.

A gróf várakozásai csak részben valósultak meg: a szélsőjobboldali nyilas párt története legjobb eredményét (19 %) érte el az új szabályzás szerint tartott 1939-es választáson. Ugyanakkor a kormánypárt ezúttal is biztos többséget szerzett, tehát a Bethlen által kialakított rendszer lényegében nem sérült. A történelem azonban úgy alakult, hogy az 1938-as szabályzás szerint nem tartottak több választást, mivel kitört a második világháború, melynek végén maga a rendszer is megsemmisült.