A 20. század elfeledett magyar emlékműveiről

Dr. Hahner Péter

Prohászka László: Sisak és kard. Magyar művészek első világháborúval kapcsolatos alkotásai. Kalota Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, Budapest, 2021. 400 p.

Tudják-e, hol áll az Ismeretlen ló emlékműve? A Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Ház belső kertjében. Az 1930-as évek elején ugyanis felvetődött az a – talán első pillanatra meglepő, de valójában nagyon is megható – gondolat, hogy az első világháborúnak nemcsak emberek, de lovak is nagy számban váltak áldozatává, és róluk sem lenne szabad megfeledkezni. Emlékművüket Mészáros László, Mészáros Márta filmrendező apja készítette el. A dinamikus és méltóságteljes állatot ábrázoló szobor felállítási költségeinek nagy részét Budapest főváros vállalta magára, s a Ferenc József lovassági laktanya udvarán avatták fel 1935-ben. A művész sorsa ezután szomorú fordulatokat vett. Mészáros László a Szovjetunióba költözött, ahol 1938-ban oly sok külföldihez és még több oroszhoz hasonlóan ő is a sztálini terror áldozata lett. A Ferenc József lovassági laktanyát 1945 után a belügyi szervek kapták meg, Mészáros László szobra a Hidász utcai lovarda szabadtéri gyakorlópályája mellé került, s ott állt évtizedeken át, mindenki által elfeledve, felirat nélkül. A művész nevét ugyanis a rendszerváltás előtt törvénytelen kivégzése, a rendszerváltás után pedig baloldali meggyőződése miatt csak kevesen emlegették. Kirgizisztánban viszont máig a 20. századi kirgiz szobrászat megteremtőjeként tisztelik, utcát is neveztek el róla, és műveit a Kirgiz Nemzeti Múzeumban őrzik. A ló budapesti szobrát végül 2001-ben szállították el restaurálni, s 2005-ben került mai helyére. Azonos méretű – sajnos színesre festett – gipszmásolata a Kiskunhalasi Lovasbázison látható 2015 óta.

Az első világháború olyan mértéktelen szenvedést és pusztulást zúdított minden élőlényre, hogy több művészben is felmerülhetett az ember segítőtársairól való megemlékezés gondolata. Stróbl Alajos, aki nemcsak kiváló portrékészítő volt, hanem jeles állatszobrász is, 1917 táján a hadikutyákról készített el több szobortervezetet. A háborúban ugyanis mindkét oldalon több tízezer kutyát képeztek ki vontatásra, futárszolgálatra, patkányirtásra, sebesültek felkutatására és különböző harci feladatokra. Stróbl Alajos egy ókori hadikutya szobrának elkészítésével kívánt emléket állítani ezeknek az állatoknak. Ez sajnos nem volt jó ötlet. A szobrász túlbecsülte kortársainak klasszikus műveltségét, senki sem ismerte fel, hogy a kutya egy égő szurkot tartalmazó üstöt cipel a hátán, amellyel megriaszthatja az ellenséges lovasságot. Egyik efféle szobrát a Városligetben kiállították, de mivel nem öntötték bronzba, nem maradt fenn.

Ilyen és ehhez hasonló, különleges történelmi emlékeket idéz fel a történészek és a műemlékek iránt érdeklődő olvasók számára Prohászka László, a neves művészettörténész adatokban gazdag és látványos kötetében. „Ajánljuk ezt a könyvet elsősorban azoknak – írja bevezetőjében a szerző –, „akiket érdekelnek a búvópatakként rejtőző részletek, a kevéssé ismert, különleges információk, az egyes műalkotások születésének, áthelyezésének vagy eltávolításának a háttere, a rekonstruált emlékművek történetei, továbbá a műalkotásokkal kapcsolatos esetleges szépirodalmi vonatkozások.”

Az első világháború alatt és után jóval több mint ezer hősi emlékművet emeltek hazánkban az elesettek emlékére. Szinte minden helység közterein, templomaiban, laktanyáiban avattak a háborút idéző szobrokat, domborműveket, emléktáblákat – melyek minden bizonnyal rendkívül megható és fontos emlékjelek voltak azok számára, akik elveszített hozzátartozóik nevét olvashatták a talapzatokon. A kommunista kormányzat idején azonban a laktanyákból módszeresen eltüntették az „imperialista háborúvá” átkeresztelt nemzeti katasztrófa emlékeit, majd eltávolították ezeket a közterületek és templomok többségéből is. A mai határokon kívülre került első világháborús emlékműveket pedig nemcsak lebontották, de évtizedekig beszélni sem lehetett róluk.

A rendszerváltás óta és főleg az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára sok hősi emlékművet felújítottak. Prohászka László sokéves kutatómunkával elkészített kötetéből azonban olyan érdekességeket is megtudhatunk, hogy mi köze van Herkulesnek a somogyi „rosseb bakákhoz”, melyik magyar művész szobraival találkozhatunk a bécsi Hadimúzeum állandó kiállításán és hol találhatók manapság a lebontott, Ferenc Ferdinándnak és feleségének, Zsófiának emelt emlékmű egyes részei. A könyvben olvashatunk meg nem valósult tervekről, elfogadott, de el nem készített, a szakirodalom által sem ismert alkotásokról, lebontott vagy megsérült művek sikeres vagy vitatható helyreállításairól, múzeumok és magángyűjtemények műtárgyairól. A kötet fejezetei harminc művész világháborúval kapcsolatos műveit mutatják be több tucat színes és számtalan fekete-fehér fénykép segítségével, melyek nagy részét maga a szerző készítette el. Megállapításait mintegy 1800 tételes jegyzetapparátus támasztja alá, az olvasók tájékozódását pedig a személynevek, helységnevek, címek, témák és katonai egységek mutatója segíti.

Emlékműveink megszületésének, elkészítésének, felavatásának, elfeledtetésének, elpusztításának, újrafelfedezésének és restaurálásának történetét feltárva Prohászka László tulajdonképpen az elmúlt száz év magyar történelmének fordulatait idézi fel egyedi és sajátos nézőpontból: elfeledett műkincseink bemutatásával. Kiváló könyvet készített, amely nélkülözhetetlen mind a történészek, mind a művészettörténészek, mind a múltunk iránt érdeklődő valamennyi olvasó számára, egyben méltó megemlékezés az első világháború áldozatáról.