Sajtómegjelenés
A kereszténység, mint a politika lelkiismerete
2022.05.23.
Karc FM
78 éve, 1944. május 18-án Márton Áron püspök a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szentbeszédében megdöbbenését fejezte ki a zsidóellenes intézkedések miatt.
A püspök személye összefonódott az igazság védelmével, népe és a körülötte élő közösségek – nemzetiségre és vallási hovatartozástól függetlenül – érdekeinek képviseletével. Bátor kiállása és munkája révén a háborús években a dél-erdélyi magyarság szellemi-erkölcsi vezetőjének tekintették. A német megszállás után a mintegy 135 000 – Észak-Erdély 13 városának 17 gyűjtőtáborában vagonírozásra váró – zsidó elhurcolása ellen fájdalmasan kevesen emelték fel szavukat, még az egyházi vezetők köréből is. Ilyen körülmények között értékelendő Márton Áron kolozsvári állásfoglalása a zsidók deportálása ellen:
„Népünk keresztény érzése ösztönösen tiltakozik, ha azt tapasztalja, hogy az emberekben, az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban vagy emberi jogaik védelmében korlátozzák véleményük vagy vallási mivoltuk miatt.”
A téma kapcsán Kovács Örs tudományos munkatársunk adott interjút a Karc FM-en. A beszélgetés ide kattintva érhető el.
Kép forrása: Fortepan / Jezsuita Levéltár