Vitaestek

Repülés és propaganda a két világháború között

2022. 05. 26.

Dr. Kovács Örs

 

 

A két világháború között a repülés hőskorában járunk. A korszak hatalmas technikai fejlődése, számtalan találmánya és a találmányok használhatósága élénken foglalkoztatta a közvéleményt.

A világháború legsikeresebb pilótái az úgynevezett ászok – akik legalább öt ellenséges gépet már megsemmisítettek –, lelkesítő előadásaikkal és hadikölcsönök reklámozásával egyszerre tartották a lelket a fronton szolgálókban és a hátországban, valamint a segítették a háború finanszírozását.

Ekkor a hatalmas távolságok miatt egyre népszerűbbé vált a repülés Amerikában. A repülőgépek folyamatosan fejlődtek, a vázuk az 1920-as évek végére már annyira megerősödött, hogy újra egyszárnyú gépeket kezdtek gyártani.

A szárazföldi közlekedést megkönnyítő autók elterjedése után egyre nagyobb lett az igény a légiközlekedés kialakítására. Utasszállítás és a légipostai szolgáltatás is ebben az évtizedben kezdett kiépülni.

Mindezt nagyban elősegítette a sok kísérletező pilóta, akiknek tapasztalatait a repülés hasznosításában fel tudták használni.

A közönség számára pedig mágikus jelenségnek tűnt a repülés, a sajtó által is megénekelt repülési kísérleteket hatalmas érdeklődés övezte. A vállalkozó pilótáknak jelentős anyagi ráfordítást jelentett a repülés, így a folyamatos hírverés az első perctől kezdve érdekükben állt.

A bejelentett célok elérését általában pénzdíjjal honorálták – gyakran azon sajtótermékek kiadói, akik elsőként számolhattak be az eseményről, ezzel növelve példányszámukat. A kockázat pedig abból fakadt, ha sikertelen volt a vállalkozás: ennek esélye jóval magasabb volt a korszakban, mint a sikeré. A politikai propaganda éppen ezért csak utólag, a siker tudatában mert „rárepülni” a sikeres pilóták vállalkozásaira, előre túl nagy kommunikációs kockázat volt benne.

Ebben is különleges a Justice for Hungary elnevezésű repülőgép története. Ezek a pilóták mertek álmodni, és sikerük szinte minden esetben formálta a nemzeti identitást.

A beszélgetés fő kérdései:

  • Hogyan és miként vált, válhatott a repülés önálló gazdasági tényezővé?
  • Miért váltak fontossá a rekordrepülések (óceánrepülések), akár Magyarország számára is?
  • És hogyan hatott a siker a pilóták sorsára, személyiségére?

A téma feldolgozására szervezett vitaestet intézetünk.

 

Close Bitnami banner
Bitnami