A Kijevi Rusz és utódai

Közös lónak túros a háta?

2022.07.10.

Kovács Örs

Az orosz és az ukrán nemzet más módon viszonyul közös történelmükhöz. A Szovjetunió felbomlása után létrejött új ukrán állam identitásválsággal küzdött. A szétválás leginkább politikailag volt sikeres, de a gazdasági és kulturális egymásrautaltság megmaradt. Amiben nincs vita, hogy mindkettőjük közös őse a Kijevi Rusz. Az ukránok szerint a Kijevi Ruszhoz kizárólag az ukránok, és nem az oroszok ősei tartoztak, ezért 988, az ortodox kereszténység felvétele valójában az ukránság öröksége. Amíg az ukránok fiatal államuk szuverenitását, Oroszországtól való különállását kívánják vele történelmileg igazolni, addig Moszkva a közös ős hangsúlyozásával az összetartozást sugallja. Sőt egyes orosz vélemények szerint egy testvérnemzetről van szó, amelynek Oroszországhoz kellene tartoznia. Az oroszok azt állítják, hogy a fehéroroszokkal és az ukránokkal együtt a nép közös őstől származik, és ezt alátámasztották az elsőként megkeresztelkedő Vlagyimirnek emelt, 2015-ös moszkvai szoborállítással, ami minimum a közös kulturális örökségre utal. Bölcs Jaroszláv sírja viszont ma is Kijevben van, és az ukrán nemzeti öntudat részét képezi. Az alapító uralkodó Vlagyimir nevéből pedig maga az uralkodni (vladei) szó is származik az oroszban. Egy szó, mint száz, a Kijevi Ruszt az ukránok és az oroszok is mai államuk ősének tartják, bár ukrán érvelés szerint az oroszok ezt csak a Moszkvai Nagyfejedelemségről mondhatnák el.

A vita minden eleme ezen álláspontok alátámasztására szolgál, és a történészi álláspontok sem elég egyértelműek. A szláv eredetű rusz szó jelölhette a Skandináviából származó egyik varég törzs nevét, a Kijevi Ruszt a latin forrásokban a Rusz szóból származó Rusciának vagy Rutheniának, lakóit pedig ruténeknek vagy ruszoknak (Rutheni-Russi) nevezték. A Rusz(kij) elnevezés nem etnikai, hanem alattvalói-függőségi hovatartozást jelölt, és dinasztikus alapokon nyugodott. Az egységet a 988-ban Bizáncból felvett ortodox kereszténység és az egyházi székhelyeken készült krónikák sugallják. A mindennapi életnek azonban több rétege volt az ezekből nyerhető képnél: erre utal a törzsi hagyományokra visszanyúló szokásjog tovább élése a Russzkaja Pravdában vagy a szájhagyományban fennmaradt mondavilág. A rusz megnevezést azonban többen azonosítják a keleti szlávokkal is, szembeállítva őket a velük érintkezésbe kerülő varég-viking népekkel. A kereskedelmi kapcsolatok, közös hadi vállalkozások és a kolonizáció mellett gyakori háborúk, fosztogatások is jellemezték a varégok és a szlávok kapcsolatát, amely pontosan ugyanilyen volt Bizánccal vagy a sztyeppén élő török és az északabbra élő finnugor népekkel is.

Történeti szempontból mind az orosz, mind az ukrán történetírás igyekszik minimálisra csökkenteni a varég-viking szerepvállalást a Kijevi Rusz alapításában és működtetésében. Miközben az a feltételezés egyre több hitelt érdemel, hogy a nyugat-európai viking jelenlétnél jóval erőteljesebb volt a vikingek kelet-európai hatása és tevékenysége. Nagy valószínűséggel az itteni szláv népek és a varégok közös „kreatúrája” a Kijevi Rusz, amelybe a varégok fokozatosan asszimilálódtak, ez jelzi a két etnikum arányait is. A varég-ruszok nemcsak adóztatták a keleti szláv törzseket, hanem közéjük telepedve befolyásuk a törzsi-nemzetségi előkelőkre közvetlenül hatott. A kazárellenesség a varég-rusz és a szláv vezető réteg között megteremtette az érdekközösséget. A szlávok az adófizetés miatt, a varég-ruszok a kereskedelmi érdekeik kiterjesztésének szándékával fordultak a kazárok ellen. A vízi utak feletti ellenőrzést a varég-rusz fegyveres kíséret tudta garantálni. 

Az állam létrehozását hagyományosan Oleghez kötik, aki 882-ben Novgorodból a Dnyeperen lehajózva elfoglalta Kijevet. A Rusz kezdetben Novgorodtól délre, a Dnyeper mente és a Dnyeszter felső folyása közti területre korlátozódott. A Rurik-dinasztia az ortodox vallást felhasználva fogta össze a területet, és valódi államot Vlagyimir, majd Bölcs Jaroszláv szervezett 975 és 1054 között Kijev központtal. A seniorátuson alapuló utódlási rend igen hamar megtörte a Kijevi Rusz egységét, amely utoljára a 12. század első évtizedeiben Vlagyimir Monomach és fiai kezén maradt egyben. Utána a mongol pusztításig, azaz Kijev 1240-es elestéig erről nem beszélhetünk, több részfejedelemség vetélkedése jellemző. Ezek mindegyike a közös eredetre való utalásként használta a Rusz terminust. A legtovább Novgorod tartott ki. 

A meggyengülő mongolok nyomában a 14. századtól a nyugati területek lengyel és litván uralom alá kerültek. A mongolokkal szemben Moszkva emelkedett fel, amelynek ura, III. Iván (1462–1505) megkezdte az orosz földek összegyűjtését. Vagyis a moszkvai uralkodók kezdettől fogva orosz államként tekintettek a Kijevi Ruszra, amely állam kizárólagos jogfolytonos utódjának nevezték Oroszországot. Ezt arra alapozhatták, hogy III. Iván ugyanannak a Rurik-dinasztiának a tagja volt, mint Bölcs Jaroszláv, illetve a Kijevi Rusz területeinek zömét is Moszkva „örökölte” meg. Az egészet azonban közel sem sikerült összegyűjteniük, hisz az egykori Kijevi Rusz nyugati területeiért (Halics és Volhínia) magyar, lengyel és litván vetélkedés zajlott. Mindez a 14. század végére az egyesülő litván–lengyel állam javára dőlt el, amely Kijevet is birtokolta. A Rusz részfejedelemségeit a 15. század során fokozatosan megszüntették (előbb Volhíniát, majd Kijevet), és a lengyel közigazgatási rendszerbe olvasztották be. Ezen területek fejlődésében a nyugati hatások jóval erősebbé váltak, ami így eltért a Moszkva uralma alatt állókétól, ahol sokkal inkább a mongol államszervezési minták érvényesültek, a despotikus hatások erősebbek. Az ebből kialakuló ellentétek mentén felrajzolható regionális választóvonal a mai Ukrajna területét vágja ketté. 

Az Ukrajna szó eredetileg határvidéket jelent, és a 13. századtól bukkant fel mint területi elnevezés, folyamatosan változó tartalommal, miként az a határvidékek létére jellemző. A lengyel fennhatóság alá került halicsi és volhíniai részfejedelemségeket jelölő Russia Minor elnevezésből eredő kisorosz terminust használták az ukránokra a 14. században, és lényegében ez így maradt a 18–19. századig, amikor az ukrán már önálló etnikumot kezdett jelenteni.  

A 13–15. században aztán megkezdődött az orosz, az ukrán, illetve a belorusz nép és nyelv kialakulása. A 18. századig terjedő időszakban az idegen hatalmak beavatkozásai miatt az egységes rusz népnév is elvesztette korábbi jelentését, és a helyére a nagyorosz (a mai Oroszország területén), a kisorosz (a mai Kelet-Ukrajna), a fehérorosz és a rutén lépett. A Kijevi Rusz hivatalos nyelve az ószláv lehetett, amelyből az összes keleti szláv nyelv levezethető, így nem bizonyítja sem az ukrán, sem az orosz államiságot. Kijev megalapításával is hasonló a helyzet, hisz az valamelyik szláv törzs és a varégok koprodukciójának tekinthető. A rutén/rusz szó is új értelmet nyert a nyugati – értsd: litván, majd lengyel irányítás alatt álló – területeken, amit a katolikus elitek az ortodox vallásúak megjelölésére használtak. Az egykori Kijevi Rusz délnyugati – a mai Ukrajna – területein élő keleti szlávokat kezdték jelölni a rutén kifejezéssel, a földjeiket pedig „ukrán” (azaz határvidéki) területeknek nevezték. Így kezdetben a rutén és az ukrán szinonima lehetett.

Külön probléma a rutének/ruszinok kérdése. A rutén a ruszinok régi neve a magyar nyelvben, mint a tót vagy az oláh kifejezés a szlovákok és a románok esetében. A ruszinok önálló – azaz nem ukrán – identitásuk kialakítását a breszti unióval (1596) kezdték meg: ekkor elszakadtak a keleti ortodox egyháztól, és elfogadták a pápa fennhatóságát. A 19. században már valódi nemzeti törekvéseik voltak, és a görögkatolikus vallásra épülve kialakult a nemzeti öntudatuk. Manapság Ukrajnát leszámítva mindenhol elismerik önálló nemzetiségként, az ukránok viszont ukránnak tekintik őket. 

A Kijevi Rusz kétségkívül Oroszország, Ukrajna és Belorusszia történelmi előzményének számít, de egyetlen említett ország sem sajátíthatja ki csak a saját történelmi előzményének, sőt az is megállapítható, hogy a mai keleti szláv népek és nyelvek, köztük az ukrán is, a Rusz bukása után alakultak ki.