Sajtómegjelenés

Polgárháborúk

Interjú Hahner Péterrel

2022.06.18.

InfoRádió

 

 

Júniusban jelent meg magyarul David Armitage Polgárháborúk – Az eszmékben élő történelem című kötete a Rubicon Intézet gondozásában, amely apropóján a hónapban a szerző Budapestre látogatott.

David Armitage, a Harvard Egyetem professzora könyvében a polgárháborúk több mint két évezredes történetét elemzi. A könyv rámutat, hogy Európa, Észak-Amerika és a hasonló fejlettségű országok lakói 1945 óta a „hosszú béke” korában élnek – és mégis, az azóta elesett áldozatok száma mintegy huszonötmillió volt, vagyis fele annyi, mint a második világháború katonai áldozatainak a száma. Korunkban ugyanis a polgárháború vált „a szervezett emberi erőszak legelterjedtebb, legpusztítóbb és legjellemzőbb vállfajává” – mégis viszonylag kevés figyelemben részesült mindmáig a történészek részéről. „A polgárháború olyan örökség, amitől az emberiség talán soha nem fog tudni megszabadulni” – írja a szerző, aki azt is bemutatja, honnan származnak a polgárháborúról alkotott koncepcióink, milyen módon fogalmazták meg ezeket az évszázadok során, és merőben új szempontból mutat be olyan történelmi jelenségeket is, mint az oly sokat emlegetett és vitatott forradalmak.

Az könyv bemutatása kapcsán dr. Hahner Péter főigazgató adott interjút az InfoRádiónak, amely ide kattintva érhető el.

Close Bitnami banner
Bitnami