Hét bőr aranyért kelt el Drégely?

1552. július 9-én Drégely várának bevételekor elesett Szondi György várkapitány

2022.07.08.

Kovács Örs

„Drégelyvár kapitánya, Szondi György hősiesen harcolt a törökök ellen, s a törököknek sokáig nem sikerült elfoglalniuk a várat. Végül cselhez folyamodtak. Bent a faluban találtak egy embert, a drégelyi vargát, aki hajlandó volt a törököknek segíteni. A hegyre vezetett egy titkos alagút, amelyből bejárat volt a várba. A török vezér megígérte a vargának, hogy szolgálatáért annyi aranyat kap, amennyi a hét bőrébe belefér. A varga igen megörült a nagy jutalomnak, s a törököket a titkos úton bevezette a várba. Így sikerült nekik elfoglalniuk Drégelyt. A varga később jelentkezett a töröknél a jutalomért. Meg is kapta. Megnyúzták, és a bőrét teletömték arannyal, mivel egyezségük úgy szólt, hogy annyi aranyat kap, amennyi a bőrébe belefér. Az áruló varga így meglakolt a bűnéért. Arannyal kitömött bőrét egy tóba dobták. Azt a tavat még ma is Varga-tónak hívják” – tudjuk a meg a vár ostromáról szóló legendák egyikéből.

Valószínűleg a magyarok többsége hallott már valamit Drégely váráról és annak hős kapitányáról, Szondi Györgyről. Nemcsak a nép körében öröklődő legendák őrizték meg dicsőségét, hiszen ebben elévülhetetlen érdemei vannak Tinódi Lantos Sebestyénnek és Arany Jánosnak, akik históriás énekben, illetve balladában örök emléket állítottak a várkapitánynak. De írt róla Kölcsey Ferenc, Czuczor Gergely és Jókai Mór is.

Szondi György a kutatások mai állása szerint nem volt nemesi származású, csupán kiemelkedő katonai és vezetői képességeinek köszönhette, hogy a kicsiny felső-magyarországi erősség vezetését rábízták. Fiatalon a nádorhelyettes Révay Ferenc szklabinyai (felvidéki) várában tanulta a fegyverforgatást, majd részt vett a mohácsi csatában. Később elnyerte az esztergomi érsek, Várday Pál bizalmát, aki 1545-ben kinevezte a drégelyi uradalom és vadászkastély élére, megbízva az utóbbi várrá alakításával. Szondinak nem volt könnyű dolga.

Drégely vára a tatárjárást követő időben épült. A 15. században a Széchyek birtokába került, akik megerősítették az andezitkúpon emelt várat. A török veszély előtt az esztergomi érsekek nyaralóhelyévé vált. A magas hegyen álló, szabálytalan alaprajzú, kis területű erődítését mindössze két kis, félkörös torony védte. A kisméretű, vékony falakkal rendelkező, nehezen védhető erődöt Szondi meg akarta erősíteni. Ez azonban minden erőfeszítése ellenére is alig sikerült, a várőrség számának 81-ről körülbelül 150 főre történő megemelése ellenére, pedig a környékbeli várak már 1547-ben a török kezére kerültek. Ez emelte Drégely jelentőségét az északi bányavárosok védvonalának részeként.

Bizonyos kérdések azóta is vissza-visszatérnek, különösen az irodalmi hagyomány következtében: vajon miért maradt távol Magyarországtól I. Ferdinánd király 1552-ben, az oszmán invázió küszöbén? Miért nem sikerült a döntő pillanatban jelentősebb segítséget küldenie a fenyegetett várak védelmére? 1552 júliusában, a palásti csata előtt ezerfős seregével Erasmus Teuffel főkapitánynak valóban nem kellett volna Léva alatt vesztegelnie, miközben Ali budai pasa legalább nyolcezer fős hada sorra elfoglalta a nógrádi váracskákat, köztük Drégelyt? Hogy ezekre választ kapjunk, tudnunk kell, hogy ekkor már élt a francia–oszmán szövetség, és Szulejmán 1552-ben is a Ferdinánd elleni harcot helyezte előtérbe. Azaz a Habsburg Birodalmat két irányból is érhette támadás, amely az erőinek megosztását eredményezte. II. Henrik francia király kérte a szultán magyarországi támadását, miközben parancsára és Itáliában kezdődtek a törökkel közös hadműveletek. Ráadásul a protestáns fejedelmekkel is sikerrel szövetkezett, ami még ennél is komolyabb fenyegetést jelentett V. Károly számára. 1552 júniusáig a franciák eljutottak a Rajnáig, elfoglalva Elzászt. Az év második felében pedig V. Károly próbálta meg visszafoglalni az elvesztett területeket, de hiába, Metznél visszavonulásra kényszerült. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a szultán a Kaukázustól északra éppúgy háborúzott, mint a Földközi-tengeren vagy éppen a Perzsa-öbölben. Erőinek szétforgácsolása eredményezhette, hogy a magyarországi hadjárat nem érte el teljesen a tervezett céljait.

I. Ferdinánd mindenesetre az 1547-es drinápolyi béke után megelőző hadműveletekbe kezdett. Ilyen volt Szolnok 1550. szeptemberi elfoglalása, a vár felépítése és az azt követő, Erdélybe történő bevonulás is. A Habsburg-erők megjelenése és Fráter György meggyilkolása Erdélyben mindenképpen casus belli volt. Így került sor a Tisza mentén induló török támadásra, melynek stratégiai célja egyszerre volt az Erdélyhez tartozó területek elfoglalása, illetve Eger és esetlegesen a bányavárosok elfoglalásán keresztül éket verni Erdély és a Habsburg-uralom alatt álló területek közé. Drégely mindössze négy napig állt ellen. Erasmus Teuffel zsoldosokból álló serege Drégely várától mintegy öt mérföldre, Léva tájékán gyülekezett. De a sereg Drégely ostroma idején még nem volt teljesen együtt, a felvidéki megyék nemesi felkelése pedig éppen csak elkezdődött. Ali pasa 8000-12 000 fős seregének így váratlan lehetett Szondi és maroknyi csapatának önfeláldozása. János Zsigmond kancellárja, a kortárs Forgách Ferenc emlékiratában Tinódihoz hasonlóan ismerteti az eseményeket. Ali pasa a veszprémi vár bevétele után Buda mellett „néhány napot seregének rendezésével és hadi tanácskozással töltött, majd tizenkétezer katonával az esztergomi érsekségnek Drégely nevű vára ellen indult”. A falak ágyúzása után sor került az első ostromra, amelyet a vár védői visszavertek. Ezután került sor a török küldöttség érkezésére Márton oroszi pap vezetésével, akinek üzenetközvetítését Forgách cselnek vélte. A követküldés viszont alkalmat teremtett arra, hogy Szondi Librády és Sebestyén nevű apródját Ali pasára bízta. A megadást elutasító Szondi és katonái a végsőkig harcoltak, amivel kivívták az ellenség tiszteletét. Az ütközet után a török megerősítette Drégelyt, sőt az alatta fekvő Palánk községet is erősséggé alakította sáncokkal, kővel és palánkokkal. Forgách Szondi halálának okát sem az erőfölényben határozta meg, hanem az előző időszak felelőtlen uralkodói magatartásában és a Mohács óta fokozódó belső viszályokban.

Szondi temetéséről Tinódi históriás énekéből tudhatunk meg részleteket. A sírdomb, a lándzsa és a zászló természetesen ma már nincs meg. Csak annyit ismerünk a feljegyzésekből, hogy a sírt Ali pasa eltemettette a várhegy irányában, a hegyen. Azonban sem jelentős időveszteséget, sem stratégiai kudarcot nem idézett elő a kis várak hősies védelme. Ugyanakkor sokat jelentett Szondi tette a török ellen harcoló védők harci kedvének fenntartásához, Zrínyi Miklósnak is dicső példát mutatott, miként a ma emberének a múlt erőt adó példaképévé vált.

A művészeti alkotásokon túl a Szondi-kultusz ápolására 1868-ban alakult meg Arany János, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Simor János esztergomi érsek részvételével a Szondi Emlékbizottság. A korszakban nehezen zajlott a gyűjtés, pedig ekkor már Szigetvárott, egy templomban „ökumenikus” jelleggel ünnepelték meg Zrínyi Miklós halálának évfordulóját, vagy felkeresték a kápolnát a kenyérmezei csatatéren, ahol Kinizsi győzött. Mohácson a csatatér szélén emelt kápolnában zajlott évente az emlékezés. A társaság kezdeményezésére 1885-ben emlékkápolnát szenteltek fel, szobrot és zászlót állítottak Szondi emlékének a Babat-hegyen. A második világháború után a kápolna és a hozzá tartozó terület a szovjet megszálló csapatok légvédelmi lőterének részét képezte. A kádári diktatúrában végül a kápolnát elbontották, de a 2000-es években megújult mind a vár, mind az emlékhely. Szimbolikus szarkofág készült, a kápolna helyét kopjafával és haranggal jelölték meg. A vár 2012-től nemzeti emlékhely.