Honnan származik a híres kijelentés: „Az állam én vagyok”?

Dr. Hahner Péter

Valószínűleg ez az egyik legismertebb történelmi szállóige. A legtöbb ember – ha egyáltalán megjegyzett valamit a Napkirályról – annyit tud csak, hogy XIV. Lajos e szavakkal foglalta össze abszolút monarchiája lényegét: „Az állam én vagyok!” (L’État, c’est moi!) 

A részletesebb legenda szerint 1655. április 13-án mondta ki, amikor vadászruhában, lovaglóostorral a kezében berontott a párizsi legfelsőbb bíróság ülésére. A bíróság ugyanis az ő távollétében és az ő engedélye nélkül vizsgálgatta korábban elfogadott rendeleteinek törvényességét. A király fenyegetőzésére válaszként a bíróság elnöke az állam érdekeire hivatkozott, mire az uralkodó állítólag a híres szállóigével vágott vissza. 

Mit mondott valójában?

A történetből csak annyi igaz, hogy az ifjú Napkirály valóban felháborodott a bírók engedetlenségén, s valóban nem öltözött át a vadászat után. De azért a formákat tiszteletben tartva, kancellárjával, ceremóniamesterével, hercegeivel és marsalljaival együtt vonult be a bíróság épületébe, s mielőtt a bírák elé lépett, még a híres Sainte-Chapelle-ben is imádkozott. Ezután helyet foglalt a bírák között, és a két éve lezárt, Fronde néven emlegetett felkeléssorozatra utalva a következőket jelentette ki: „Uraim! Mindenki tudja, milyen szerencsétlenségeket vont maga után a bíróság ülésezése. Ezeket akarom megakadályozni. Hagyják hát abba a tanácskozást a rendeletekről, amelyeket átadtam, s amelyeket végre kívánok hajtatni. Első elnök úr, megtiltom önnek, hogy bármilyen gyűlésezést engedélyezzen, és ilyesmit egyikük sem indítványozhat.” Ezután felkelt, és magára hagyta a megdöbbent bírákat. 

Akik elvetették a legendát

Történészek nemzedékei próbálták meggyőzni a világot arról, hogy XIV. Lajos sohasem mondta ki a híres mondatot – de tökéletesen kudarcot vallottak. Ezt a kijelentést hiába keresnénk Voltaire XIV. Lajos százada című könyvében. A19. század végén a brit Lord Acton ugyanúgy tagadta, hogy Lajos király ilyesmit mondott volna, mint a francia Ernest Lavisse a 20. század elején. A király életének és korának francia történészei közül mind a népszerűbb művek szerzői (André Castelot, Philippe Erlanger), mind a tudományos feldolgozások összeállítói (Pierre Goubert, Joël Cornette, François Bluche, Jean-Christian Petitfils, René és Suzanne Pillorget) tagadják, hogy a király valaha is kimondta volna a híres szavakat. A magyar történészek közül Marczali Henrik még megemlítette e szállóigét a Nagy Képes Világtörténet IX. kötetében, Hajnal István azonban már ismerte a francia szakértők véleményét.

A legenda megalkotója 

Mégis ki fogalmazhatta meg elsőként e kijelentést? Jacques-Bénigne Bossuet 1679-ben íródott és 1709-ben kiadott, híres vallási-politikai értekezésében, A Szentírás saját szava szerinti politikában e szavakkal utalt XIV. Lajosra: „Az egész állam őbenne van, az egész nép akarata az övében foglaltatik…” Csakhogy azt ő sem állította, hogy XIV. Lajos kimondta volna a híres szavakat. Ezt Pierre-Édouard Lémontey jelentette ki 1818-ban kiadott kötete (Essai sur l’établissement monarchique de Louis XIV) 327. oldalán: „Franciaország Koránja négy szótagban összefoglalható, s XIV. Lajos ki is mondta ezeket egy napon: Az állam én vagyok.” Lémontey-t, az egykori írót, politikust és történészt, a francia forradalom Törvényhozó Nemzetgyűlésének képviselőjét mára már szinte teljesen elfelejtették. Az általa megfogalmazott mondat mégis bekerült szinte valamennyi tankönyvbe és történelmi kézikönyvbe.

Abszolút monarchia?

De vajon, ha nem is mondta ki e szavakat a király, nem fejeznek ki mégis valami fontos és lényeges üzenetet? Nem azt jelzi e mondat, hogy minden hatalom a király kezében összpontosult? Erre a kérdésre is tagadó választ kell adnunk. XIV. Lajos még el tudta játszani a teljhatalmú uralkodó szerepét – de a háttérben alkukra, kölcsönös engedményekre és kiegyezésekre került sor az állam főtisztviselői és a társadalom uralkodó csoportjai között. A híres „abszolút monarchia” inkább csak látszat és törekvés volt, mint megvalósult államrendszer. Utódai még az adókivetés során is állandó alkudozásra kényszerültek a királyság tartományainak gyűléseivel és legfelsőbb bíróságaival. A régi rend francia királysága végül azért bukott el 1789-ben, mert nem volt elég erős, nem tudta megreformálni az adórendszert, s olyan társadalmi konzultációra kényszerült, melynek során elveszítette hatalmát.

Maga XIV. Lajos pedig a híres szállóigének éppen az ellenkezőjét jelentette ki 1715-ben, halálos ágyán: „Én elmegyek, de az állam örökre itt marad.” Vagyis nem azonosította magát az állammal, hanem önmagát az állam főtisztviselőjének, legelső szolgájának tekintette.