Vitaestek

Konferencia: Gazdasági hadviselés a történelemben

2022. november 19. 10.00 óra

Rubicon Intézet

 

 

Napjaink hírei között kitüntetett helyen szerepelnek az orosz-ukrán háború eseményei. A hadszíntérről érkező híreknél azonban szinte még fontosabb a két fél gazdasági eszközökkel vívott konfliktusa, hiszen ez végső soron az ellenség ellenállásának összeomlását is elhozhatja.

Éppen ezért érdemes megfigyelni, hogy korábbi történelmi korokban hogyan működött a gazdasági hadviselés.

Egyes történelmi példák, mint analógiák megismeréséből sok fontos következtetést levonhatunk napjaink eseményeire vonatkozóan is.

Konferenciánk előadói áttekintették, hogy a 19-20. században a gazdasági hadviselésnek milyen fajtáival találkoztunk, illetve mennyiben váltották be ezek az eszközök (pl. blokád, szankció) a hozzájuk fűzött reményeket, Napóleon kontinentális zárlatától egészen a Dél-Afrika ellen hozott szankciókig.

 

 

A konferencia első részének felvétele Szalai Zoltán köszöntőjét tartalmazza.

 

 

 

Második rész: Tóth Norbert előadása

 

 

 

Harmadik rész: Hahner Péter előadása

 

 

 

Negyedik rész: Nánay Mihály előadása

 

 

 

Ötödik rész: Borhegyi Péter előadása

 

 

 

Hatodik és hetedik rész: Magyarics Tamás előadása

 

 

 

 

Nyolcadik rész: Csoma Mózes előadása

 

 

 

Kilencedik rész: Búr Gábor előadása

 

Close Bitnami banner
Bitnami