Ha egy történelmi versenyen össze kellene gyűjteni a középkori Európa kereszténységének jellemző vonásait, nagy valószínűséggel nem szerepelne közöttük az az állítás, hogy az egyházat a más vallások, hitbeli vélemények iránti türelmesség jellemezte volna. Sőt, épp ellenkezőleg, inkább az intolerancia kerülne fel erre a listára, ráadásul előkelő helyen. Olyan jelenségek, mint a keresztes hadjáratok, az inkvizíció működése és a boszorkányüldözés, elég hosszú ideje tartoznak a katolikus egyház hatalma, társadalmi befolyása elleni érvek közé ahhoz, hogy rossz fényt vessenek az egész középkori civilizációra, s manapság is alkalmasnak látszanak a vallásokban rejlő erőszak-potenciál illusztrálására. Amennyiben tolerancián azt az állampolgári kötelességként bemutatott civilizációs normát értjük, mely az eltérő vélemények, szokások és életformák egyenrangúságának elfogadását követeli meg, ezt nyilván hiába keressük a középkori társadalmakban, hiszen az így értett tolerancia modern politikai kategória. Annak nyomait is csak elvétve találjuk középkori egyházi szerzőknél, amit az újkorban értettek vallási türelem alatt, azaz a felekezeti pluralitás tudomásulvételét a társadalom békéje érdekében. Azt viszont alá lehet támasztani történeti forrásokkal, hogy a fogalomhasználat gyökerei a középkor teológiai gondolkodásáig nyúlnak vissza, amint azt is, hogy az erőszakkal párosuló intolerancia nem mindig, nem mindenütt és nem egyforma mértékben jellemezte a középkori társadalmat.

Olvassa a teljes cikket ide kattintva a Rubicon Online Újragondol(kod)ó rovatában!