A rendszerváltás kihívásai – a taxisblokád

2023.02.13.

Kovács Örs

1990. október 23. 1956 óta először nem kommunista, hanem demokratikusan megválasztott kormánya van Magyarországnak. Ezen a napon a parlamenti emlékülésen együtt vettek részt a kormánypártok és az ellenzék, valamint Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök. Estére Antall József a hivatalos közlemény szerint „néhány napig orvosi kivizsgálás céljából” a Kútvölgyi Kórházba vonult. Október 25-én pedig a taxisok lezárták Budapest közlekedési csomópontjait, elkezdődött a taxisblokád…

A gazdasági és a politikai problémák keretei

A hazai rendszerváltoztatók – a többi volt szocialista országhoz hasonlóan – számtalan kihívással szembesültek. A szovjet csapatoktól hamarabb sikerült megszabadulni, mint a kommunista diktatúra gazdaságpolitikájának örökségétől. A gazdasági nehézségek közül kiemelhető, hogy az állam és a háztartások jelentős részének jóval több kiadása volt, mint amennyi bevétele. Hatalmas volt az államadósság, a tervgazdaság átalakítása – a magánosítás folyamata – külföldi tőke bevonása nélkül esélytelen volt. Összeomlott a KGST, az elmúlt évtizedek biztos külkereskedelmi partnereivel visszaesett a kereskedelem. Megmaradt az ország szovjet (aztán orosz) energiafüggősége. A Szovjetunió nem szállított annyi olajat, amennyit korábban, és nem fizetett a magyar termékekért. A piacgazdaság kiépítésének folyamata együtt járt az életszínvonal zuhanásával, a munkanélküliség megjelenésével, majd növekedésével. 

A politikai rendszer átalakítása is legalább ugyanennyi kihívással járt: bár az egypárti diktatúrából békés volt az út a többpártrendszerre épülő demokrácia felé. Az MSZMP-től távolságot tartó, 1990-ben kormányra kerülő ellenzék (MDF–KDNP–FKGP) az államigazgatásban hatalmas káderhiánnyal küzdött, hiszen korábban csak azok tudtak karriert építeni, akik politikailag megbízhatónak minősültek. Ez tovább nehezítette az újonnan kiépülő jogállam irányítását. Az ország politikailag megosztottá vált, a korábban együtt küzdő ellenzéki pártok – a két legnagyobb: az MDF és az SZDSZ – egymással szembe fordultak. A folyamat együtt járt az átmenet időszakának elitjei és ellenelitjei közötti harcokkal, illetve az elitcserék határozták meg az ország jelenkori politikai kultúráját.

A békés rendszerváltás útja

A rendszerváltás hajnalán széles körű politikai egyetértés kísérte a kommunista rendszer lebontásának békés megvalósításának szándékát: erre a Nemzeti Kerekasztal kiváló politikai fórumnak bizonyult. Az ország stabilitásának megőrzése érdekében a rendszer megváltoztatása csak tárgyalásos úton mehetett végbe. A tárgyalásoknak egy új, alkotmányos, demokratikus, szabad parlamenti választásokra épülő politikai berendezkedés jogi kereteit kellett megteremtenie. Ennek érdekében alakult meg Kónya Imre vezetésével a Független Jogászfórum (FJF) 1988 őszén. Az új politikai berendezkedés kidolgozásán túl az FJF szakmai támogatásával és kezdeményezésére nyolc ellenzéki párt részvételével alapították meg 1989. március 22-én az Ellenzéki Kerekasztalt (EKA) is. Ez a két fórum alakította ki a közös ellenzéki álláspontot, amelyet az új pártok képviselői az EKA-tárgyalásokon képviseltek az MSZMP-vel szemben. Egyedül az EKA volt alkalmas a negyven éve hatalmon lévő állampárt ellensúlyozására, hiszen az ellenzéki pártok társadalmi beágyazottsága, politikusaik ismertsége meg sem közelítette az állampártét. 

A választások után 1990 tavaszán egy polgári, jobboldali koalíciós kormány állt fel, Antall József (MDF) vezetésével. A kormány mozgástere azonban rendkívül szűk volt, hiszen minden lényeges döntéshez kétharmados többségre volt szükség. Antall nem akart nagykoalíciót, így kénytelen volt megegyezni a második legerősebb párttal, az SZDSZ-szel abban, hogy jelentősen csökkentik a kétharmados törvények körét, cserébe Göncz Árpád, az SZDSZ jelöltje lett a köztársasági elnök. A nagykoalíció ellen szólt, hogy a „kamikaze kormány” esetleges bukása után ne az MSZMP utódpártja térjen vissza a hatalomba, a rendszerváltó pártokból lehessen új kormányt választani.

Társadalmi feszültség, csalódottság

A kormányzat sokkal nagyobb nehézségekkel találkozott, mint amennyire előzetesen számítani lehetett. Az emberek hamar szembesültek azzal, hogy a privatizáció rövid távon nem oldja meg a gazdasági gondokat, sőt, megszűnt az addigi létbiztonság érzete is. Az Antall-kormány támogatottsága csökkent, a sajtó nagyobb része a kormány intézkedéseit folyamatosan kritizálta, megágyazva a kormányellenes közhangulatnak. Az 1990. október 25-én – nem eléggé előkészítetten – bejelentették az üzemanyagár 65 százalékos emelését. A kormány szerint az áremelést a szovjet olajszállítások csökkenése, valamint az augusztus óta tartó öbölháború váltotta ki. A taxisok négy napon át tiltakoztak a kormány intézkedése ellen. Megbénították Budapest közlekedését, lényegében csak a metró közlekedett. A tüntetők csak a mentőket és az egyéb megkülönböztetett jelzést viselő, illetve az élelmiszert szállító gépkocsikat engedték közlekedni. Október 26-án az ország főútjain és a nagyobb városokban szinte teljes volt a blokád, a határokon állt a forgalom. A magán- és teherfuvarozók is csatlakoztak a blokádhoz. A Ferihegyi repülőteret a fővárosból nem lehetett megközelíteni.

Az SZDSZ a blokád első napján kiadott egy közleményt, amelyben a kormány lemondását követelte. Innentől kezdve világossá vált a tét. A köztársasági elnök megszólalása sem segítette a válság megoldását. A miniszterelnök a kórházból kísérelt meg bekapcsolódni a válság kezelésébe, mivel az őt helyettesítő Horváth Balázs belügyminiszter határozatlannak bizonyult. Antallnak a válsághelyzetben Helmut Kohl német és Franz Vranitzky osztrák kancellár segítségével sikerült az Európai Közösségtől 350-400 millió dollárnak megfelelő anyagi segítséget kieszközölnie. Ennek köszönhetően tudott a kormány kompromisszumot kötni a taxisokkal, akikkel folyamatosan zajlottak a tárgyalások. A kormány vállalta, hogy október 29-én 12 forinttal csökkenti az benzinárakat, és nem fog eljárást indítani a mozgalom résztvevői ellen. A megállapodás után következett a miniszterelnök híressé vált „pizsamás interjúja”, ahol Antall elismerte a kormány kommunikációs hibáit, megindokolta az áremelés szükségességét és magyarázatot adott az eredeti bejelentéshez képest bekövetkező árcsökkentés anyagi fedezetére is. Antall tudta, hogy az állampárt éppen azért adta át a hatalmat, mert államcsődközeli helyzet állt be. Ezért az új kormány az első időszakban csak veszíthetett. Antall József mindezt emelt fővel tette, tisztában volt történelmi küldetésével.