Mindszenty József kiszabadulása az 1956-os forradalom idején

2023.04.12.

Kovács Örs

Mindszenty József hercegprímás 1956. október 30-án szabadult ki többéves fogságából. Az 1949-es koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélt bíborost megromlott egészségi állapota miatt 1955 júliusában a börtönből Püspökszentlászlóra, egy régi püspöki nyaralóba szállították. Háziőrizetét az ÁVH látta el. Itt már újra viselhetett reverendát, s kapott maga mellé egy papot is Tóth János, az egykori Regnum Marianum templom plébánosa személyében. Ősszel ide hozták az 1951-ben elítélt Grősz József kalocsai érseket is. Novemberben Felsőpeténybe szállították, s az Almásy-kastélyban helyezték el őket. Grősz érsek unalmában még kártyázott is az őrökkel, amire Mindszenty – személyiségéből fakadóan – rossz szájízzel tekintett, és ő nem engedte meg ezt magának.

Mindszenty utolsó napjai Felsőpetényben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei nem Mindszenty József szabadon bocsátása érdekében robbantak ki. Mindszenty egyike volt annak a több tízezer bebörtönzött/internált személynek, akik ellen bármilyen indokkal a kommunista diktatúra eljárást indított. Vácon október 26-án követelték a forradalmárok Mindszenty és Pétery József, saját püspökük szabadon engedését. Budapesten október 29-én a papi szeminaristák adtak ki először olyan röpcédulát, amely a bíboros kiszabadítására, szabadon bocsátásának elérésére buzdított. Nagy Imre miniszterelnök megbízásából e napon kereste fel Mindszentyt Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője. Horváth és Mindszenty találkozása eredménytelen maradt, nem volt olyan ajánlat a tarsolyban, amit Mindszenty elfogadott volna. A látogatás célja Mindszenty eltávolítása lehetett: éljen civilként édesanyjával vidéken, vagy távozzon a budapesti Hittudományi Akadémiára, amelyet az egyik legismertebb békepap vezetett. Mindszenty azonban rehabilitációt követelt, és visszatérést az érseki székhelyei egyikére. Így Mindszenty maradt, mivel a Horváthtal érkező szovjet katonai és államvédelmis kíséret azt az érzetet keltette benne, hogy az út esetleg Szibériában érne véget. Közben a helyi lakosság a szabadon bocsátását követelte.

A dolgavégezetlenül visszatérő Horváth Jánost Újpesten feltartóztatják a forradalmárok, mivel egy rabszállító autóban utazott, és azt hitték, hogy politikai foglyokat visznek. Horváth hiába mondta a forradalmároknak, hogy Mindszentynél volt, a fiatalok nem ismerték Mindszenty Józsefet. Az újpesti parancsnokok azonban tudták, kiről beszél az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, és azonnal megszerveztek egy kis mentőcsapatot, amely 16 fegyveres forradalmárból állt. Vezetőik Kósa Pál, az újpesti forradalmi bizottság vezetője és Rácz Endre, az újpesti nemzetőrség parancsnoka voltak, akiknek a beosztásából is látszik, hogy felismerték ennek a helyzetnek a jelentőségét. Horváth János kénytelen volt velük tartani Felsőpeténybe. Vác környékén kapták azt az információt, hogy Mindszenty már szabad, és Rétságon van, a laktanyában.

Pallavicini és Mindszenty

Nagy Imre, a forradalom miniszterelnöke még október 28-án jelentette be többek között a szovjet csapatok kivonását, illetve az ÁVH feloszlatását. Ez utóbbi volt a döntő tényező a hercegprímás kiszabadítása kapcsán. A kutyás őrök ugyanis nem tudták, mit tegyenek, lévén egy feloszlatott szervezet tagjai. Végül Németh Hugó ÁVH-s őrnagy, az őrség parancsnoka közölte Mindszentyvel, hogy szabad. A rétsági honvédségi laktanyából érkezett egy kis különítmény – Galajda Béla hadnagy, Stifft Róbert, Tóth József és Vajtai Gyula főhadnagy –, hogy a bíborost Felsőpetényből a laktanyába kísérjék Garami Lajos ezredes parancsára, aki ekkor valószínűleg Tildy Zoltán titkárságától kaphatott ilyen utasítást. Csak a legendák világában maradt fent a Magyar Szabadság című lap november 1-i híradása alapján, hogy a rétságiak rövid tűzharc során szabadították ki a főpapot, miután az ávósok masszívan tartották magukat. Az ávósok ekkor már nemzetiszínű szalagot viseltek a karjukon, és átadták a fegyvereiket is az érkező rétsági katonáknak. Az említett lap még Pálinkás (született őrgróf Pallavicini) Antal szavait is idézte a rövid tűzharcról. A valóság az volt, hogy Pálinkás nem volt jelen a hercegprímás kiszabadításakor, és egyetlen pisztolylövés sem dördült el. A bíboros emlékirataiban is tévedés, hogy Pálinkás szabadította ki Mindszentyt. 

Felsőpetény kapcsán a helyzet tehát nagyon hasonlított Mindszenty egykori sopronkőhidai fogságának végéhez. 1944–1945-ben a nyilas kormány parancsára tartották fogva, de az őrök egyszerűen eltűntek, miután a kormány már a magyar határon túl volt, a Vörös Hadsereg pedig nagyon közel. Sommásan állapította meg Mindszenty akkor, hogy „engem senki sem szabadított fel, hanem a menekülő karhatalom felejtett itt.”

Mindszenty szabadulása napján, este a rétsági laktanyában találkozott először Pálinkás Antal őrnaggyal. Az egykori arisztokrata – aki névmagyarosításával igazodott a korához – egy nagyszerű történelmi lehetőséget kapott. Az első Magyarországon feltűnt őse, Sforza Pallavicini nevéhez fűződött egy bíboros, Fráter György megölése Erdélyben 1551-ben. Most egy bíboros megmentésének történetén keresztül Pálinkás Antal 1956 utáni kivégzésével zárult be a kör.

Az mindenesetre tény, hogy Mindszenty és a neki Pallaviciniként bemutatkozó őrnagy között bizalmi viszony jött létre. Ennek oka nem a korábbi ismeretségben keresendő, sőt valószínűleg az esztergomi érsek semmit sem tudott Pallavicini előéletéről. Viszont jól ismerte az édesapját és a bátyját, akik Habsburg-hű legitimisták, náciellenesek és hívő katolikusok voltak. Velük ellentétben Pálinkás Antal a náciellenességen kívül nem sokban hasonlított édesapjára és a testvérére. 1945 után meggyőződéses kommunista lett, belépett a kommunista pártba is. Majd beszervezte az állambiztonság, jelentéseket írt, de osztályidegen származása miatt egy bizonyos szint fölé nem emelkedhetett. Közelebbi ismerősei, barátai pedig őt tartották az arisztokrácia árulójának. 1954-re elege lett a kommunista rendszerből, sőt a párttagságától is megfosztották. 1955-ben nevezték ki Rétságra, a kiképzőiskola törzsfőnökének.

Mindszenty útja a fővárosba

Mindszentyt az éjjel meglátogatta Kovács Vince, aki az internált Pétery püspök helyett irányította a váci egyházmegyét. A bíboros által nem kedvelt békepapnak esélye sem volt Mindszentyt meggyőzni, hogy Vácon maradjon, csak annyit ért el, hogy a bíboros Budapest felé megálljon a városban. Másnapra Tildyn keresztül jött az utasítás, hogy vigyék a fővárosba a hercegprímást. A Pestről visszatérő Garami ezredes jóváhagyta Pálinkás intézkedéseit, és a bíboros kérését is teljesítették: azok a tisztek is vele mentek, aki elhozták Felsőpetényből (kivéve a rétsági forradalmi tanács elnökhelyettesének választott Stifft Róbertet). Az ide megérkező újpesti forradalmár csoporttal kiegészülve október 31-én reggel indult el a főváros felé a menet, amelyet a harckocsik – háromból kettő útközben lerobbant – lassú tempója és a fogadások hosszabbítottak meg.  

Nagy Imre és a kommunista párt vezetői pont ezt a diadalmenetet kívánták volna elkerülni azzal, hogy utasítást adtak a hercegprímás Budapestre hozatalára. Ez csak részben sikerült, hiszen nem a tömeg szabadította ki, de azt már nem tudták megakadályozni, hogy útja során méltón fogadják a bíborost. Vácon és Újpesten rendkívül nagy tömeg várta Mindszentyt. Vácott Mindszenty csak rövid időre állt meg, arra biztatta az őt virágokkal fogadó híveket, hogy szabadítsák ki Pétery püspököt. Erre sor is került november 1-jén. Újpesten kívül nem várta jelentős tömeg az Úri utcába igyekvő érseket a fővárosban, hiába kiabálták a menet tagjai, hogy hozzák Mindszentyt. A reggeli órákban nem voltak sokan az utcákon, és nem is ment még híre a visszatérésének. 8 óra 58 perckor a bíboros megérkezett az érseki palotába, és csak 8.45-kor olvasták be a Nagy Imre aláírásával kiadott közleményt a Szabad Kossuth Rádióban, amely lényegében rehabilitálta a főpapot: „a Mindszenty hercegprímás ellen elrendelt jogfosztó intézkedések érvénytelenek, ennek következtében a hercegprímás minden állampolgári és egyházi jogát korlátozás nélkül gyakorolhatja”. Ez az országos híradás kellett igazán Mindszenty visszatérésének elterjedéséhez. 

Ezután felgyorsultak az események: a sajtó megrohamozta Mindszentyt, XII. Pius pápa táviratban köszöntötte a hivatalát újra elfoglaló hercegprímást. Az első nap 2100 távirat érkezett. A Szabad Európa úgy számolt be az eseményekről, mintha az egész forradalom a bíboros kiszabadítása miatt tört volna ki. A nemzetközi sajtó ugyan vezető hírként tálalta a bíboros szabadulását, de az állami vezetők gratulációja, köszöntése elmaradt. Úgy tűnt, hogy mindenki kivárt, nem lehetett még tudni, mi következik. November 1-jén már tisztult a kép: a szovjet csapatok újra támadtak, így Mindszenty sorsánál sokkal fontosabb ügyek és egy új helyzet állt elő.

Pálinkás (Pallavicini) Antal pere

Miután a budai Várba kísérte a bíborost, Pálinkás őrnagy azonnal ment jelenteni a Parlamentbe Tildynek a sikeres akcióról. Valószínűleg itt találkozott Maléter Pál honvédelmi miniszterrel is. Az Úri utcába visszatérő Pálinkás a Parlamentben kapott utasításoknak megfelelően felállította Mindszenty testőrségét, illetve a tank és a rohamlöveg segítségével gondoskodott a prímási palota védelméről is. Még aznap délben visszatért Rétságra, és soha többet nem találkozott Mindszentyvel. A forradalmi eseményekben sem vett részt, és november 4-én annak ellenére a fegyverletételt választotta Garamival együtt, hogy az egyik legjelentősebb hazai páncéloshaderő felett rendelkeztek. 

Ezután került sor a koncepciós perre, amelyben azt akarták bizonyítani, hogy az „ellenforradalmat” a régi uralkodó osztály tagjai robbantották ki. Így vált igazán fontossá Pálinkás/Pallavicini múltja. „Bűne” a forradalmi katonai tanácsban való részvétel volt, ami nagyobb súllyal esett latba a halálos ítélet kimondásában, mint a részvétel Mindszenty kiszabadításában. Ne felejtsük el, hogy lényegében Nagy Imre kormányának szándékait valósították meg, Kádár és Münnich is fontosnak tartotta Mindszenty ügyének elrendezését, kezelését. A forradalom előtti és alatti rehabilitációs hullámba tökéletesen beleillett Mindszenty perének felülvizsgálata is. Hiába hivatkozott erre az őrnagy, illetve hangsúlyozta a lojalitását, származása miatt statuáltak vele példát a megtorlás során. Garami „csak” 10 évet kapott, míg a Mindszentyvel Felsőpeténytől az amerikai követségig maradó tisztek három-, illetve egyéves börtönbüntetést kaptak. Pálinkás a legsúlyosabb büntetést kapta… Kivégzése előtti búcsúlevelében Pálinkás ismét Pallavicini lett, ebben tetteiért bocsánatot kért feleségétől és édesanyjától is, akit minden bizonnyal nagy büszkeség töltött el, amikor látta fiát a szeretett és tisztelt Mindszenty oldalán. A bíboros is szentmisét ajánlott fel az őrnagy lelki üdvéért, és halálát az érte való önfeláldozásnak tudta be. Ez utóbbi a történtek ismeretében nem biztos, de az igen, hogy Pálinkás (Pallavicini) Antal is hiábavaló áldozatot hozott a kádári megtorlás időszakában.