Bakócz Tamás halála

1521. június 15.

2023.06.14.

Kovács Örs

Bakócz Tamás nevének hallatán talán két dolog jut azonnal eszébe a történelem iránt érdeklődőknek. Az egyik a sikertelen pápapjelöltség után Magyaroroszágon kitört Dózsa György-féle felkelés, a másik a csodálatos reneszánsz emlékként fennmaradt, nevét viselő kápolna Esztergomban. 1521. június 15-én bekövetkezett halála után ide is temették el. A kápolna díszessége hatalmas vagyonról árulkodik. Bakócz a korszak azon reneszánsz főpapjai és politikusai közé tartozott, aki a sajátja mellett képes volt az ország érdekét is figyelembe venni. Helyesen ismerte fel a törökveszélyt, és végrendelete szerint vagyonából 40 000 aranyat annak elhárítására adományozta. Vajon tehetett-e volna többet Bakócz?

Felemelkedése

Az Erdődi Drágfiak birtokán 1442 körül született, kerékgyártó jobbágy apától származó későbbi reneszánsz főpap, Bakócz Tamás kancelláriai szolgálatának köszönhette ismertségét és elismertségét. A Drágfiak révén jutott be Mátyás udvarába, sőt, Bakócz a király haláláig annak legfőbb bizalmasának számított. A politikai elit minden tagját személyesen ismerte, s az udvar intrikus világában is jól eligazodott. 1487-től már győri püspök volt, majd 1492-től a leggazdagabb magyar egyházmegye, Eger püspöke lett. Olyan tudással és kapcsolatrendszerrel volt felvértezve, amellyel Mátyás halála után is a legbefolyásosabb politikus maradt. Ulászló és Beatrix, Mátyás özvegyének színlelt és szándékosan hibás házasságánál is közreműködött. Egyfelől Ulászló titokban tartotta, hogy évekkel korábban már távházasságot kötött Brandenburgi Borbálával, s noha a frigy nem valósult meg, azt nem érvénytelenítették. Másfelől a király a szertartás alatt Bakócz egyik kérdésére szándékosan rosszul válaszolt („akarom” helyett „igen”-nel). Végül az utolsó és legfontosabb tény az volt, hogy a királyi pár nem hálta el a házasságot.

1490-ben Esztergom érseke a tizenegy esztendős Estei Hippolit, Beatrix királyné unokaöccse volt. II. Ulászló nemcsak Beatrixtól, hanem unokaöccsétől is szívesen megszabadult volna. Hippolit sem akart túl sokat foglalkozni egyházi kötelességeivel, így az egri püspökség javadalmaival is megelégedett. 1497-ben, Ulászló támogatásával, Bakócz elcserélte egri püspöki  tisztségét az esztergomi érseki székre. Diplomataként is kiválóan teljesített, 1500-tól bíboros, sőt elnyerte a konstantinápolyi patriarcha kitüntető címét is. Befolyását jól mutatta, hogy a velencei követek egy alkalommal „alter rex”, azaz másik vagy második királynak nevezték meg.

A karrierje csúcsán

II. Gyula pápa (1503–1513) 1511-ben zsinatot hívott össze Rómába, ahová természetesen Bakócz is hivatalos volt mint bíboros. Bakócz pompás menet élén vonult be az Örök Városba. A pápa kérésére a pápai palota felé kerülve tértek a szállásukra, hogy II. Gyula szemtanúja lehessen az eseményeknek. A zsinat különféle kül- és belpolitikai okokból csak 1512 májusában vette kezdetét, majd a pápa 1513-as halála után lényegében abbamaradt. 

Az új pápa megválasztásáig háromtagú bíborosi tanácsot választottak a Pápai Állam élére, amelynek tagja lett Bakócz Tamás. A tagság esélyessé tette akár a pápai méltóság elnyerésére is. Huszonöt bíboros volt jelen Rómában, akik közül tizennyolc itáliai volt. Ez a tény jelentősen rontotta a lengyel és magyar udvar által támogatott Bakócz esélyeit. A korszak szentszéki politikájában rendkívüli szerepet töltött be a szimónia, azaz a szentségek szó szerinti adásvétele. Ugyan II. Gyula pápa betiltotta, mégis ekkoriban teljesen megszokott volt, hogy a bíborosok olykor eladták a szavazatukat. Az első választáson Bakócz második lett ugyan, de valójában elenyésző volt az esélye, hogy Szent Péter trónjára kerüljön. Az itáliai bíborosok megegyezése következtében a második választáson Giovanni de’ Medici könnyedén elnyerte a szavazatok kétharmadát, és X. Leó (1513–1521) néven az egyház következő pápája lett. Bakócz esetében már az is hatalmas dicsőség volt, hogy ilyen helyzetbe került, egy Medicivel szemben.

X. Leó kárpótlásul – és riválisának eltávolításának szándékával – kinevezte észak-, közép- és kelet-európai pápai legátussá, és megbízta a török elleni keresztes hadjárat megszervezésével. Az 1514-ben kihirdetett bulla szavára összegyűlő parasztok végül a török helyett saját földesuraik ellen fogtak fegyvert, a Dózsa György-féle lázadás néven ismert eseménysor csapataivá lettek. Alig egy hónappal később visszavonta a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló bullát, a fegyvert le nem tevő kereszteseket egyházi átokkal sújtva, a világi hatóságokat pedig felkérte, hogy az ellenszegülőket fegyveres erővel fékezzék meg. Ennek ellenére Bakócz a hatások elől nem tudott elbújni: sokan őt tették felelőssé a parasztfelkelésért. Befolyása ettől fogva már nem bizonyult elegendőnek az események irányításához, s mind jobban visszavonulva töltötte idejét 1521. évi haláláig.

Utolsó évei

Bakócz Tamás esztergomi érseki pozíciója okán olykor rákényszerült feladni ezt az elzárkózóbb életet. 1516-ban ő temette el II. Ulászló királyt, illetve megkoronázta II. Lajost. A Szapolyai vezette csoport befolyásának növekedését, egyben Bakócz egészségi állapotának romlását is jelezte, hogy 1518-tól már nem került be az országtanácsba sem. Folyamatosan elhatalmasodó köszvénye ásta alá egészségét. 1520-tól csak rendkívül ritkán hagyta el Esztergomot, ahol pompás udvart tartott fent, és híres volt a vendégszeretetéről. Velence segítségével halála esztendejében még megpróbálta rávenni a rendeket és a keresztény országokat a várható török támadás elleni védekezés megszervezésére és finanszírozására. Nem élhette meg aggodalmainak valóra válását, Nándorfehérvár elestét, ugyanis 1521. június 15-én elhunyt. 

Mivel hatalmas vagyonát a kincstár lefoglalta és elárverezte, ami maradt, a török korban elenyészett. Így igazi emlékét az 1506 és 1519 között építtetett, ma Bakócz-kápolnának nevezett csodálatos reneszánsz sírkápolna őrzi. A munka gyors ütemben folyhatott, a belső párkány felirata szerint 1507-ben már állt az alsó szint. A teljes egészében vörös márvánnyal burkolt, kereszt alaprajzú, fémszerkezetű kupolával koronázott épület a magyarországi reneszánsz építészet főműve. A tervező ismeretlen, de elképzelhető, hogy azonos a budai és nyéki királyi építkezéseket irányító építésszel. A mellette működött népes műhely egyetlen tagját ismerjük név szerint, Johannes Fiorentinust, aki két általa faragott sírkövet és egy keresztelőkutat is szignált. A kápolna oltára azonban jóval később került a helyére: a Firenzéből megrendelt márványszobrok Esztergomba szállításáról az érsek csak egy 1519-es levelében intézkedett. Az oltárt Bakócz érsek a firenzei dóm vezető építészétől, Andrea Feruccitól rendelte meg. Az eredetileg esztergomi székesegyház déli oldalán álló épületet a 19. század első felében Packh János építész helyezte át az épülő új esztergomi székesegyházba. Packh a vörösmárvány kápolnabelsőt 1600 darabra fűrészeltette, megszámoztatta és oldalkápolnaként illesztette be az új székesegyházba.