Nagy ünnepségek keretében megnyílt a Népstadion

1953. augusztus 20.

2023.08.22.

Kovács Örs

Egy nagy nemzeti stadion megépítésének terve lényegében egyidős az újkori olimpiai mozgalommal, az olimpia rendezésének vágya ösztönözte folyamatosan a nemzeti stadion megépítésének gondolatát. A nagy események megrendezéséhez jelentős számú néző befogadására alkalmas létesítményre van szükség. Kezdetben ez legalább 30 000, később minimum 50 000 főt jelentett. A stadionnak pedig nemcsak a különféle sportágakat, hanem  a szórakoztatást is ki kell szolgálnia. Egyszerre szimbólum, a közös élmények helye, és a közélet örökzöld témája.

Miért nem épült fel a Nemzeti Stadion 1920 előtt? 

Coubertin báró mellett a Nemzetközi Olimpiai Mozgalom (NOB) alapítója volt Kemény Ferenc is, aki az általa életre hívott Magyar Olimpiai Bizottsága (MOB) titkára lett. Kemény Ferenc az 1896-os első újkori olimpia helyszíneként kijelölt Athén rendezési nehézségeit látva javasolta Budapestet helyszínül. Ehhez természetesen stadionra is szükség lett volna. A dualizmuskor optimista hangulata, a fejlődő főváros joggal érezte képesnek magát egy olimpia megrendezésére. Azonban hol a belső viták, hol a külpolitikai körülmények akadályozták a terv kivitelezését. 

Az első vita a helyszín kiválasztása volt. Kemény Ferenc és Múzsa Gyula országgyűlési képviselő a MOB akkori elnökeként a Vérmezőt javasolták először. Ez azonban katonai tulajdonban volt. Lauber Dezső terveivel Ferenc József, mint legfőbb hadúr elé járultak Bécsbe, kérve a Vérmező átengedését, sikertelenül.

Hajós Alfréd és Villányi János 1913-ban egy másik lehetőséggel jelentkezett. Az építkezést a pesti lóverseny telkére (a mai Dózsa György út, Thököly út és Stefánia út közötti terület) képzelték el. Ide Hajós egy teljes sportkomplexumot tervezett, amely egyben a hazai testnevelési főiskolának és az Országos Testnevelési Tanácsnak (OTT) is otthont adott volna. A tervezők egy kelet-nyugati tájolású stadiont, mellé egy 50×20 méteres fedett és egy hatezer nézőre tervezett 100 méteres nyitott uszodát is elképzeltek. A fedett, harmincezres nézőtérről figyelték volna labdarugó, a salakos futópálya, és az e körül vezetett 500 méteres biciklipályán zajló küzdelmeket. A nézőtér a kerékpárpálya lefedésével ötvenezer fősre növekedhetett. A komplexum része lett volna a Testnevelési Akadémia kétemeletes épülete, amelyben nemcsak a főiskola, hanem egy 1080 négyzetméteres tornaterem és az OTT is átköltözött volna. Hajós tervével szemben hamar felmerült helyszínként a korszakban rohamosan fejlődő, nagy üres dél-budai terület, Lágymányos. Ezt a helyi potentátok hamar felkarolták, különösen azért, mert az olcsó telekára kifejezetten meggyőző volt a drága és nehezen megszerezhető Vérmezővel szemben. A Duna közelsége miatt pedig vonzóbb volt a Hajós által javasolt helyszínnél is. 

A grandiózus tervekből azonban semmi nem valósult meg, mert kitört az első világháború. Pedig Budapest egy előzetes szavazáson az 1920-as olimpia esetleges helyszínei között igen sok támogatóra tett szert. A világháború utáni politikai változásokat követően a Tanácsköztársaság vezetői a Margitszigeten akarták Hajós tervét megvalósítani. Ez a munkásságot olcsó szórakozáshoz juttatni szándékozó, tömeges sportpálya-építési mozgalom része lett volna. A 133 nap azonban ennek kivitelezésére sem volt elegendő.

Miért nem épült fel a Nemzeti Stadion 1945 előtt? 

A világháború miatt az 1916-os berlini olimpia elmaradt, az 1920-as olimpia pedig némileg áldozatul esett a világháború győztesei bosszújának, szebben fogalmazva politikai szándékainak. Az 1920 tavaszán megtartott játékokra Coubertin báró minden tiltakozása ellenére a vesztes országok sportolóit nem hívták meg, miként az egymással hadakozó lengyelek és oroszok is kizárásra kerültek. A belgiumi Antwerpen lett a helyszín, miközben Magyarország a túlélésért küzdött. Az igaz, hogy a világháború és az utána következő események, majd Trianon tragédiája miatt olimpia rendezésére alkalmas stadion felépítésére esély sem nyílott. Az 1921-ben elfogadott testnevelési törvény azonban tartalmazta a Nemzeti Stadion létesítésének kötelezettségét. A Bethlen-féle konszolidáció idején javuló gazdasági környezetben így ismét előtérbe került a stadion ügye.

Az egyik legérdekesebb új elképzeléssel Langer Károly és Mannó Leonidas állt elő. A Hajós elvei mentén haladó koncepció – azaz egyszerre sport- és szórakoztatóközpont létesüljön – az Újpesti-szigetre (Népsziget, vagy Szúnyogsziget) helyezte volna a Nemzeti Stadiont. Pénz híján azonban csak a helyszínekről szóló vita maradt. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1924-ben Pasarétet, a Trombitás út melletti egykori téglagyári területet jelölte meg alkalmas helyszínként. Ez természetesen újabb vitákat váltott ki. 1928-ban a Fővárosi Közmunkatanács (FKT) is támogatta Wargha László ötletét, aki a mai Fehér út–Kerepesi út–Rákosfalva utca vasútvonal által határolt területen épített volna fel egy egész olimpiai komplexumot. A főváros a kért területet át is engedte építkezés céljából, ami a budai oldal képviselőiből harsány tiltakozást váltott ki. Az Országos Közegészségügyi Egyesület (OKE) szerint például Óbuda lett volna az ideális helyszín. A stadiont a Kaszás-rétre képzelték el. A gazdasági világválság azonban ezt a vitát is levette a napirendről.

A válság alatt sem állt meg az ötletelés. Pogány Móric Lágymányosra álmodott egy olyan olimpiai centrumot, amely toronyszerű lakóházat, egy új hidat és több sportpályát vonultatott volna fel. A mai Petőfi híd mentén egy tudományos- és sportváros épült volna fel. Ennek része lett volna a Nemzeti Stadion is. Pál Hugó egészen merész tervvel állt elő. Ő a Herminamezőn képzelt egy olyan sportközpontot, amelyet egyik oldalról vasútállomás, másik oldalról pedig egy új repülőtér határolt volna. Wittenbarth Győző a Gellért-hegyet javasolta a stadion helyszínéül, bejárata a Hegyalja útról nyílott volna. 

A válság utáni években az 1940-es olimpia megrendezésének vágyától hajtva Hajós Alfrédot kérték fel a helyszínek értékelésére. Ő négy helyszínt emelt ki: a régi lóversenytér területét, a Herminamezőt, a Vizafogót, és az Óbudai-szigetet. Az 1933 novemberében bemutatott tervek azonban nem követték Hajós javaslatait. Vágó Pál egy nádorkerti sportcentrumot tervezett, míg Árkay Bertalan és Borbíró Virgil az óbudai aranyhegyi stadion tervével állt elő. Ez utóbbi különösen tetszetős volt, és a fejletlen városrésznek nagy lehetőséget jelentett volna. Bekapcsolódott ismét Maróti Géza, aki lágymányosi helyszínre tervezett stadiont. Az 1930-as évek végére Maróti Géza elképzelése a mai BEAC pályák környékén még Horthy Miklós kormányzó támogatását is elnyerte, mivel a terv tartalmazott egy kiállítási területet és nyitott versenyuszodát is, ami egy rég be nem váltott ígéret volt a város felé. A terv azonban ismét csak terv maradt, kitört a második világháború.

Nemzeti Stadionból Népstadion

A második világháború után Magyarország újjáépítése elkerülhetetlen volt. Ez alkalmat adott a stadionvita folytatására is. Hajós Alfréd ismét elővette régi tervét a pesti lóverseny egykori telkére, miszerint a stadiont az Istvánmezei út mentén építették volna fel. A másik esélyes az aranyhegyi helyszín volt. Mivel 1947. május 4-én, a magyar–osztrák meccsen összeroskadt az Üllői úti pálya fa lelátójának egy része, újabb lökést kapott az új stadion ügye. A kivitelezéshez szükséges források azonban továbbra is hiányoztak. 

A régi lóverseny helyén megkezdődtek a szemlék, 1947 júliusában a közmukatanács támogatásáról biztosította a helyszínen történő stadionépítést. A Szabad Nép 1947. augusztus 3-i számában így írt: „Most a hároméves terv ennek a felépítésére is módot nyújt. Tízmillió forint áll rendelkezésre erre a célra és már csak a főváros közgyűlésének a döntése szükséges, hogy a kiszemelt régi lóverseny téri területet végre odaadják, mert a fővárosi Közmunkák Tanácsának a részéről sincs semmi akadály.” A gondot a telekre szintén bejelentkező Vasas jelentette, akik Kádár János támogatását élvezték, és Limbek Gyula révén szintén egy kész koncepcióval álltak elő: egy negyvenötezres stadiont szándékoztak ide felépíteni. 

A tervet azonban sikerrel fúrta meg a Gazdasági Főtanács, amely egy Népstadion megépítésében gondolkodott. Az Állami Építéstudományi Intézet középítési osztályáról ifj. Dávid Károly osztályvezető, valamint Juhász Jenő és Kiss Ferenc építészek kapták meg a feladatot a terv újragondolására. Az elkészítésben társük volt még Harmos Zoltán, Fecskés Tibor és Borosnyay Pál; Gilyén Jenő pedig a statikai tervek elkészítésében vett részt. Dávid Károly már az 1930-as években egy ankarai tervpályázatra is nyújtott be stadionterveket, illetve 1945 után itthon is, így nem volt teljesen kezdő a témában. A patkó formájú, keleti oldalán teljesen nyitott stadion ötletét Le Corbusier 1936–1937-ből származó tervéből merítette, akinél Dávid korábban gyakornokként dolgozott. 

1948 áprilisában elkészült rajzaikon hetvenezer ülőhelyes, ovális aréna látható, három teljesen körbezárt tribünszinttel, az északi és déli oldalon valamivel kisebb lelátómagassággal. Ez lett a később megvalósult stadion alapja, minden átalakítás erre épült. Az események felgyorsultak, a Vasas kérését elutasították. A Centenáris Stadion (az elnevezés utalás volt 1848 centenáriumára) építése ünnepélyes körülmények között 1948. július 12-én indult el. Itt Hegyi Gyula kultuszállamtitkár beszédében kiemelte, hogy a Horthy-rendszer ígérgetései után „a magyar demokrácia alkotja meg a stadiont”. Tildy Zoltán köztársasági elnök pedig elvégezte az első kapavágást. 

A földmunkák megindultak ugyan, a véglegesnek mondott tervek viszont folyamatosan változtak. A kiépülő diktatúra önigazolásként is használta a stadion ügyét, az 1950-es békekölcsönjegyzést össze is kapcsolták az építkezéssel. A befejezés határidejét a lassú haladás miatt folyamatosan kitolták: 1951 december 31. helyett 1953. április 4. lett az új céldátum, ami szintén nem valósult meg. Az első ötéves terv III. fejezet 48. szakaszába írták bele a stadion megépítést, amelyet az ország iparosítása miatt gyakran kapkodva és rossz alapanyagok felhasználásával készítettek el. A stadion védjegyévé a pilonokba épített lépcsőházak váltak, ezek tették megközelíthetővé a legfelső ülőhelyeket. A pilonok magasságát a nyugati oldalon 30, a keleti oldalon 18 méter magasságban állapították meg. A pilonokat a Fecskés Tibor által tervezett csipkeszerű ornamentika tette fogyaszthatóvá.

Az építés költségei a tervezett 50 millió forintról 158 millió forintra növekedtek, a munkaerőhiányt pedig társadalmi munkások toborzásával igyekeztek enyhíteni. Folyamatosan mutogatták a hírműsorokban a korszak sztárjait, élsportolóit, akik csákányoztak, talicskáztak és betonoztak a stadionépítés során. A még nem teljesen kész, mintegy 74 ezer néző befogadására képes stadion megnyitóünnepségére 1953. augusztus 20-án került sor. A stadionban a magyar zászlót Csermák József, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka vonta fel, a kórus pedig elénekelte a Himnuszt és a Békeindulót is. A nyitómeccsen a Bp. Honvéd 3:2-re legyőzte a Szpartak Moszkvát. 

Az eredményjelző elkészült, a világítás és nagyjából 22 ezer ülőhely még nem. De nem lett semmi a Stadion-szeletből, vagy a csővezetéken futó sörből sem. 1959-re azonban utolsóként a világítótestek is a helyükre kerültek, így az 1955-ben elhunyt Hajós Alfréd soha nem láthatta teljes pompájában a Népstadiont, amelyért oly sokat küzdött. A rendszerváltozás után 2002-ben az akkor 75 éves Puskás Ferenc nevét vette fel a nemzet stadionja, amelyet 2019-ben teljesen átépítettek. Így ma egy modern, de a régi stadion építészeti elemeit is néhol megőrző nemzeti stadionja van Magyarországnak.