A mogyoródi csata mint istenítélet

1074. március 14.

2024.03.14.

Kovács Örs

A mogyoródi csata az Árpád-ház 11. századi történetének rendkívül fontos eseménye. Olyan fordulópont, amikor a dinasztián belüli küzdelemben a trónkövetelők ágának sikerült megkaparintania a trónt. A középkori krónikák rendszerint eltorzítják az eseményeket, attól függően, hogy a krónika szerzőjének korában az Árpádok melyik ága volt hatalmon. A külföldi krónikásokkal sem jobb a helyzet, mert esetükben uraik/uralkodóik aktuális politikai érdekeik – értsd: éppen kit támogattak a magyarországi trónharcokban – tükröződnek vissza. A csata köré ráadásul legendák is fonódtak, amely tovább bonyolítja az események pontos rekonstruálását. VII. Gergely pápa Salamon vereségét is istenítéletté nyilvánította a csata után.

Miként illeszkedett be Salamon és a Béla-fiak harca a dinasztia belháborúinak sorába? Mi volt a mogyoródi csata nemzetközi háttere? Melyek voltak a csata következményei?

A trónöröklés rendjének kérdése

Már I. (Szent) István (997/1000–1038) trónra lépése is komplikációkkal járt. Géza fejedelem fiával szemben trónkövetelőként lépett fel rokona, Koppány. Miután Szent István fiai már életében elhunytak, István arra kényszerült, hogy életében kijelölje az utódját. Választása leánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett. Ez ellen erőteljesen tiltakozott a család egy másik ága, amely élén István unokatestvére, Vazul állt. Itt rögtön kiemelhetünk a krónikások elfogultságára egy példát: az 1046-tól trónra lépő Vazul-fiakat (I. Andrást, majd I. Bélát) nem a Szent István ellen összeesküvő Vazultól, hanem Szár Lászlótól (Vazul testvérétől) származtatja Anonymus és Kézai is – szándékosan tévesen.

A Vazul-ágon belül történt meg az újabb uralkodóváltás, amikor I. Béla fiai – Géza és László – kerültek hatalomra I. András fiával, Salamonnal szemben. A Béla-ágon belül 1131-ben történt a következő ágváltás II. (Vak) Béla trónra lépésével, amikor Könyves Kálmán testvérének, Álmos hercegnek az ága került hatalomra. Ami mindebből leszűrhető, hogy az Árpádok dinasztikus öröklési rendjének vezérfonala nagy valószínűséggel nem az elsőszülöttségi jog, hanem az, hogy kit jelölt ki életében az uralkodó utódjának. Az eredeti jelölt személyének bármilyen okból történő megváltoztatása minden esetben trónharcokat vont maga után. Az elsőszülöttségi jog szerinti öröklés minden kétséget kizáróan csak a 13. században érvényesült.

Salamon és a hercegek vetélkedésének nemzetközi háttere

Salamon király (1063–1074) és ellenlábasai – Géza és László hercegek – lényegében megörökölték apáik viszálykodását, így szövetségi hálójukat is. I. András az öt éves Salamont hozzáadta a nála három évvel idősebb Judithoz, aki IV. Henrik német-római császár testvére volt. A császár vált így Salamon fő külföldi támogatójává, azzal a nem titkolt céllal, hogy újra érvényesíthesse a Magyarországra vonatkozó hűbérúri jogokat. Ezt még apja, III. Henrik császár szerezte meg Orseolo Pétertől 1044-ben a ménfői csata megnyerése után. 

I. Béla fiainak fő támasza a lengyel uralkodóház, a Piast-dinasztia volt, mivel édesanyjuk is innét származott. A német-római császár mindkettőjük közös ellensége volt, ami szintén erősítette ezt a szövetséget. Géza herceg azzal, hogy házastársa a bizánci udvarból érkezett, újabb szövetségesre tett szert. Miután VII. Gergely (1073–1085) elfoglalta a pápai trónt, kiéleződtek az ellentétek IV. Henrikkel. Az invesztitúra jog gyakorlása miatt kialakult konfliktus elvonta a császár figyelmét Magyarországról, a pápa pedig egyértelműen a császár által támogatott Salamon ellen foglalt állást. A nemzetközi politikai helyzet megváltozása nagyban hozzájárult Géza trónra lépéséhez. A trónért harcoló felek külső támogatóinak valós jelenléte, illetve az őket támogató diplomáciai manőverek, esetleges anyagi juttatások mértéke döntő befolyással bírt az események menetére.

Ütközések, fordulópontok

I. Béla fiai közül a legidősebb Géza, de még öccse László herceg is jóval idősebbek voltak 1063-ban Salamonnál, és apjuk váratlan halála után joggal pályázhattak a trónra. IV. Henrik csapatai azonban ekkor már elfoglalták Mosont, a katonai erőviszonyok inkább Salamonnak kedveztek. Géza ezért egy olyan ajánlatot tett Salamonnak, amely az ország megosztásáért cserébe – „békét a dukátusért” – Salamon uralmának elismerését jelentette volna. Ezt azonban a császár és Salamon elutasította. Ezután a hercegek Lengyelországba távoztak, ahonnan a következő évben jelentős csapatokkal törtek az országba. Ennek eredményeként született meg az győri megállapodás (1064), amely lényegében a korábbi „békét a dukátusért” elv alapján született meg.

Az 1070-es évek elejéig tartó békés időszak szép példája volt a megosztott kormányzás működőképességének. Sor került ekkoriban a király és a hercegek között közös monostoravatásra (Zelicszentjakab, Százd), húsvéti ünnepségre és közös hadjáratokra is (például Velence és a csehek ellen). A legismertebb együttműködés a betörő kunok legyőzése volt Kerlésnél 1068-ban, amelyhez sokan Szent László legismertebb – leányszabadító – legendáját kötik.

1071-ben a bizánci kézen lévő Nándorfehérvár alá vonult a magyar sereg Salamonnal és Géza herceggel együtt. A válság itt robbant, de nem azért, amiért a krónika leírja. Nem a „gonosz és álnok” Vid ispán, nem is az „irigy” Salamon, hanem a főhatalomra törő Géza herceg volt a viszály forrása. Géza ugyanis ismerte a várat védő bizánci parancsnokot, Niképhoros Botaneiatést, és kiváló bizánci kapcsolatokkal rendelkezett. A törvényesen és tisztességesen eljáró uralkodót Géza mind a zsákmány elosztásánál, mind a várat feladó bizánci katonák királyi jóváhagyás nélkül történő szabadon engedésénél megalázta. Géza tudatosan átlépte jogköreit. Így amikor az uralkodó jogosan a saját zsákmányából a megszokottnál kisebb részt kívánt Gézának átadni – mivel Salamon semmit nem kapott Géza részéből –, a herceg „nagyon megneheztelt” a királyra. Ebből az látszik, hogy a zsákmány csak a vita ürügye volt, a valódi tét a királyi hatalom birtoklása volt.

Ezután vége szakadt a koalíciós kormányzásnak, Salamon el akarta venni Gézától a dukátust, amelyre valóban pályázott egyik legbefolyásosabb híve, Vid ispán. 1072-ben mégis közösen vezettek egy hadjáratot Bizánc ellen, ahol a magyar sereg Nisig tört előre. Az ellentétek azonban nem enyhültek, és mindkét fél külföldi szövetségest keresett, mert a magyar előkelők nagyjából egyenlő mértékben pártolták a királyt vagy a herceget. Többen azt valószínűsítik, hogy a bizánci udvarral kötött béke, és a Gézával való szövetség megpecsételésre születhetett meg ekkor a herceg házassága – bár a pontos időpont vitatott – Szünadéné hercegnővel, aki egyébként Niképhoros Botaneiatés unokahúga volt. Salamon pedig IV. Henriktől kapott segítséget.

Az ütközet

Salamon kérésének megfelelően megérkezett a császári segítség Markward karantán őrgróf csapatainak formájában. Így 1074 elején az erőviszonyok átmenetileg Salamonnak kedveztek. 1074. február végén Kemejnél a németek által segített Salamon legyőzte Géza herceg seregét. A magyar krónikakompozíció részletesen beszámol az eseményekről. Leírja Márton fia Opos vitéz győzelmét Géza herceg Péter nevű vitéze felett. A középkori párbajok részben istenítéletek is voltak, így ez már megalapozta a herceg vereségét. Géza vereségének fő okát a krónikás árulásra vezette vissza: „A herceg főemberei – valójában árulói – titkon követeket küldtek a királyhoz, mondván: ha a király meghagyja őket méltóságukban és kegyelmébe fogadja őket, a csatában elhagyják a herceget, és átpártolnak a királyhoz.” Ez a csata idején meg is történt, így Géza a Tiszántúlról Vácra menekült. Közben a külhoni segítségért közbenjáró öccsei után küldetett: László Ottó morva hercegnél tartózkodott – akinek a felesége a hercegek testvére volt –, míg Lampert a lengyeleknél járt segítségkérő követségben. Géza szerencséjére nemsokára Vácra érkezett László a morva herceggel együtt, így a katonai erőviszonyok kiegyenlítődtek. Gézához ugyanis már visszavonulása közben sokan csatlakoztak, László hadai még érintetlenek voltak, és ez egészült ki a cseh csapatokkal.

Salamon és Vid ispán – annak ellenére, hogy időben értesültek Géza seregének jelentős megerősödéséről – az üldözés és a hercegek megtámadása mellett döntöttek, kiindulva kemeji győzelmük tapasztalatiból. Március 12-én a két sereg szembe találkozott egymással Mogyoród térségében. A csata a sűrű köd miatt csúszott egy napot, így végül március 14-én csaptak össze a felek. A hercegek cselhez folyamodtak. Seregüket három szárnyra osztották, és László magához vette Géza jelvényeit a balszárnyon, hogy a király várható támadását ide irányítsa. Isten támogatását a legenda szerint az mutatta, hogy amikor László kitartásra buzdította katonáit a csata előtt egy bokorra ütött, abból egy hófehér menyét a lándzsa nyelén felszaladva, egyenesen a herceg ölébe ugrott. Ez az égi jel erősítette a sereg győzelembe vetett hitét. A Dunának háttal felállított sereg mutatta a hercegek harciasságát is. 

Salamon hadának támadását Vid ispán indította az Ottó vezette jobbszárny ellen, a morvák azonban nemcsak visszaverték ezt, hanem Videt is megölték. Salamon közben a László vezette balszárny ellen fordult, mert azt hitte Géza vezeti. Amikor közelebb ért csapataival, felismerte Lászlót. A király ekkor elfordította seregeit a Géza vezette centrum felé, amely részéről végzetes hiba volt. Így ugyanis a László vezette szárny a király oldalát és hátát fenyegette, míg szemből Géza seregrésze zúdult rá. Így Salamon vereséget szenvedett, alig tudott a nyugati határszél felé elmenekülni. A csata mindkét részről sok áldozattal járt, Markvand pedig fogságba esett.

A csata utóélete  

A csata után Géza elfoglalta a trónt, de jog szerint egész életében ellenkirály maradt, mert Salamon élt, és törvényes uralkodó volt. Így Gézának mindent meg kellett tennie azért, hogy legitimálja az uralmát. A német-római császár nem jöhetett szóba, mert ő továbbra is Salamont segítette. Ezt különösen jól mutatta az, hogy – miután Salamon a német hűbért vállalta – IV. Henrik 1074 nyarán sikertelen támadást intézett Géza ellen sógora uralmának helyreállítása érdekében. Henrik hadjárata után Gézának azonban nem volt már arra ereje, hogy felszámolja Salamon nyugati vármegyékre (Pozsony és Moson) kiterjedő királyságát.

Logikus lépés volt Gézától, hogy a császár ellenségétől, VII. Gergely pápától várja uralma elismerését. A csata után VII. Gergely pápa Gézának írt leveleiben Salamon vereségét annak ellenére istenítéletként értelmezte, hogy Salamon csak a csata után ajánlotta fel ismét hűbérbe az országot a császárnak. A pápa úgy érvelt, hogy szerinte Isten előre látta, hogy Salamon a német királynak fel fogja ajánlani Magyarországot, ami valójában Szent Péter birtoka. Ezért kellett Salamonnak már előre bűnhődnie a mogyoródi csata elvesztésével. A pápa elismerte Géza főhatalmát az ország felett, de mégsem ismerte el királynak. A neki írt leveleiben egyszerűen csak hercegnek (dux) nevezte, aki hatalmát Szent Péter apostolfejedelemtől nyerte el, mivel Magyarország Szent Péter birtoka. Az istenítéletre való hivatkozás sokkal inkább a pápa érdekeit, mint Géza támogatását fejezte ki, így rögtön érthető miért szakította meg a tárgyalásokat Géza a pápával.

Géza nem kívánt pápai hűbéressé válni, ezért végül Bizánchoz fordult. Ha ekkor már összeházasodott Szünadéné hercegnővel, akkor felesége segítségével sikerült támogatást szereznie Bizánctól, ha még nem, akkor a házasságuk pecsételte meg a szövetséget. Géza koronát kapott VII. Mihály bizánci császártól, és ezért valószínűleg Nándorfehérvár átengedésével fizetett. 1075-ben a garamszentbenedeki apátság alapítólevele Gézát már felszentelt királynak nevezi.

A mogyoródi csata valójában nem oldotta meg a trónviszályokat, de hozzájárult a belső béke megteremtéséhez. Jelentősen megváltoztatta az 1063 óta meglévő erőviszonyokat. Salamonnal szemben immár a Béla-fiak kerültek egyértelmű fölénybe, amelyet Géza 1077-es halála után a bátyjánál jóval karizmatikusabb és hadakozásban is vitézebb I. (Szent) László (1077–1095) fog majd teljesen kiaknázni. Salamonnal azonban uralkodása első éveiben még neki is sok gondja akadt, és a királyi legitimitás kérdésnek problémáját végül csak a törvényes király, Salamon 1087-es halála oldotta fel.