Mindszenty az állambiztonsági megfigyelések hálójában

2024.04.22.

Kovács Örs

A nyilasok börtönéből 1945. április 1-jén kiszabadult Mindszenty József veszprémi püspök a szovjetek által megszállt országban foglalta vissza hivatalát. A kommunista ideológia harcos materializmusa, ateizmusa az egyház teljes felszámolását, a vallásosság megszüntetését célozta. Mindszenty ebben a környezetben került a magyar egyház élére 1945 őszén. Személye kezdettől fogva szálka volt a kiépülő kommunista hatalom szemében, és igen hamar elkezdték az új esztergomi érsek megfigyelését.

Miért volt szükségszerű a kommunisták számára Mindszenty állambiztonsági eszközökkel történő megfigyelése? Milyen módszerekkel történt a szemmel tartása? Miként kísérelte meg Mindszenty elhárítani az ellene irányuló kémkedést?

A megfigyelések háttere

Már a koalíciós kormányzás időszakában megindult az egyházak korlátozását, végeredményben az egyházak hosszabb távú ellehetetlenítését célzó intézkedések bevezetése. Balogh Margit történész az 1945 és 1949 között napvilágot látott jogszabályokat, rendelkezéseket négy nagyobb csoportba sorolta. Ezek között megtalálható az egyházak gazdasági szerepének kiiktatására, az egyházak kulturális, oktató-nevelő munkájának felszámolására, az egyházak közéleti és politikai szerepének megszüntetésére, a vallás- és lelkiismereti szabadság korlátozására irányuló intézkedések sora. Fontos azonban kiemelni azt is, hogy a kommunisták által irányított államvédelmi szervek sok esetben még saját korának törvényeit is figyelmen kívül hagyva, azt lábbal tiporva igyekezett a pártvezetés ukázait végrehajtani. A koalíciós időszakban az egyház és az állam szétválasztása volt a minimális cél, amely akár nagyobb konfliktusok nélkül is megvalósulhatott volna egy polgári demokrácia kiépítése során. A hatalomra került politikai erők – különösen a kommunisták – ezt a szétválasztási folyamatot sokkal inkább a „klerikális reakció” elleni élet-halál harcként értelmezték. Sajnálatosan az egyháziak egy részének azzá is vált.

Rendkívül súlyosan érintette az egész társadalmat az 1946. évi VII. törvény, amely a demokratikus államrend és köztársaság védelméről szólt ugyan, de a valóságban ez vált az összes koncepciós per kiindulópontjává. Lényegében bárkit el lehetett ez alapján ítélni, aki kritizálta a társadalmi rendet vagy a politikai vezetést. A monolit kommunista diktatúra kiépítését azonban nem lehetett a véletlenre bízni. Minden fronton támadást kellett indítani a társadalmi szervezetek ellen, mert már az 1945 novemberében megtartott választásokon kiderült, hogy a magyar társadalom nagy többséggel utasítja el a kommunisták ajánlatát a jövőről.

A társadalom és a politikai rendszer elleni támadásnak az élcsapata a kommunisták irányítása alá kerülő állambiztonság lett. Az 1945-ben az Államrendőrségen megalakított Politikai Rendészeti Osztályok (PRO) tevékenysége kezdetben nagyon kaotikus volt. Sokféle utasításnak és feladatnak kellett egyszerre megfelelnie, miközben az állambiztonság irányításáért a kommunista párton belül is hatalmi harcok folytak, amelyből végül Péter Gábor került ki győztesen.

A PRO időszakából nem maradt fent olyan utasítás, amely kifejezetten az egyházak megfigyelését rendelte volna el. A régi munkásmozgalmi harcos, a vidéki PRO vezetője Tömpe András 1946 februárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy „nem szabad elhamarkodni az internálást vagy őrizetbe vételt papi személyekkel kapcsolatban. Olyan utasítás azonban soha nem ment le, hogy eljárni velük szemben nem szabad.” A PRO azonban ekkor még a népügyészségi eljárások hatékonyságában bízott a „reakciós” egyháziakkal szemben. Az 1946-ban a PRO helyébe lépő Államvédelmi Osztály (ÁVO) feladatai között már dokumentálható az egyházakkal szembeni fellépés, amelyet majd 1948-tól önálló szervvé váló Államvédelmi Hatóság (ÁVH) is folytatott.

Mindszenty megfigyelésének kezdete

Mindszentyről 1945 őszétől – érseki kinevezésétől – kezdett adatokat gyűjteni az állambiztonság, bár a névre szóló aktáját csak 1947. június 10-én nyitották meg. Módszerek tekintetében a politikai rendőrség sokféle titkos eszközt használt. Megfigyelték Mindszenty környezetét, őt magát, a postai küldeményeit, lehallgatták a szobáját, a telefonjait. Olykor a házkutatás is alkalmazásra került. Nemcsak a környezetébe építettek be embereket, hanem őt magát hatóságilag is megfigyelték. Fő problémájuk Mindszenty politikai tevékenysége volt, amely a katolikus egyház érdekeit és a demokratikus rendet kívánta megvédeni, legitimista felfogásáról már nem is beszélve. Az érsek az 1945-ös választások előtt kiadott politikai tartalmú körlevelét tekinthették úgy, hogy Mindszenty átlépte a Rubicont. A püspöki kar által elfogadott, de csak a prímás részéről aláírt körlevél számba vette az egyházat ért sérelmeket (például az egyházi oktatás, a földreform kapcsán). Mindszentyék felemelték a szavukat a kommunisták által uralt politikai rendőrség tevékenységével szemben, sőt befolyásolni akarta a választókat azzal a kijelentésével, hogy „keresztény választó nem adhatja szavazatát olyan irányzatra, mely újabb elnyomást, újabb erőszakos uralmat” létesít. 

1945 és 1947 között a kommunisták elkezdték a „klerikális reakcióval” való riogatást. Ezen a kifejezésen a politikában és a közéletben is érvényesülő papi befolyást, illetve olyan világnézeti álláspontot értettek, amely nem egyezik a materializmus álláspontjával. Ebbe beleértették a keresztény vallást is. 

Az egyház életképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy Mindszenty esztergomi érsekként a népes plébániák felosztását, ezáltal új plébániák létesítését szorgalmazta, ezekbe új papokat delegálva. Izgalmas párhuzam, hogy a szovjetizálás 1947-es fordulópontjának időszakában – kékcédulás választások után – a katolikus aktivitás az országon egy tömegeket magával sodró Nemzeti Mária-kongresszussal érte el tetőpontját 1947 októberében. Mindszenty minden nyilvános megszólalását – vagy éppen hallgatását – árgus szemekkel követték. 1946 február 10-én a budapesti Örökimádás-templomban tartott miséje után több száz hívő kezdett politikai tüntetésbe a templomtól mintegy két kilométerre. A jelenlévők Erdély visszacsatolását, zsidómentes, katolikus Magyarországot és a kommunista-szociáldemokrata politikusok menesztését követelték, páran Szálasit és Imrédyt éltették. Annak ellenére, hogy a politikai rendőrség besúgója is politikamentes, politikai hangulatkeltésre alkalmatlan prédikációról írt, a baloldali propaganda a „klerikális reakció” megnyilvánulását és Mindszenty felbujtó szerepét látta az eseményekben. Sőt összemosták a nevét a háborús bűnösökével, fasisztának kikiáltva a bíborost.

Ezek után már nem is volt meglepő, hogy hasonló eset megismétlődésének elkerülése érdekében Rajk László belügyminiszter betiltotta a május 5-ére a Rókus-kápolna elé tervezett körmenetet. Ugyanaznap délelőtt viszont több mint 100 ezer férfi zarándokolt Máriaremetére és vett részt egy engesztelőmisén az előnyös magyar békekötés érdekében, Mindszenty pedig este a Bazilikában beszélt a hívekhez. Rákosi ebből az a következtetést vonta le, hogy a túlzott egyházellenes megmozdulások – például a Mindszenty ellenes 10 perces munkabeszüntetés a gyárakban – a visszájára sültek el. Jelenleg várni kell, és „ha nagyon lármásan viselkedik, koppintunk az orrára”. A Mária-év (1947. aug. 15.–1948. dec. 8.) országos eseményei félelmetes részvételi adatokat mutattak, több mint 4,5 millió ember vett részt rajtuk. Dinnyés Lajos kisgazdapárti – de baloldali érzelmű – miniszterelnök így értékelte ezt az időszakot 1948 szeptemberében: „Mindszenty és az általa vezetett reakció a Mária-év ünnepségek ürügyével egyik politikai tüntetést a másik után szervezi a demokratikus rendünk ellen. Még soha Magyarországon nem hangzott el templomban annyi politikai beszéd, mint ebben az évben.” Való igaz, hogy ezek az alkalmak lehetőséget teremtettek az iskolák államosítása elleni tiltakozásra, a betiltott katolikus társadalmi szervezetek nem hivatalos támogatására, és a demokrácia védelme melletti kiállásra, de valódi politikai változás elérésére nem volt esély. Közeledett az idő, hogy Mindszenty orrára koppintsanak.

Mindszenty letartóztatása és az ügynökök

A hercegprímás megfigyelése évről évre fokozódott, mind az Úri utcai a prímási palotában, mind Esztergomban. A prímás azonban nagyon elővigyázatos volt, és ezt a hálózat ügynökei is észlelték. Miután elfoglalta „Esztergomban a prímási széket, […] az eddig oda beosztott összes alkalmazottat és papokat leváltotta és kicserélte teljesen új emberekkel, még a konyhán a szakácsokat és az egyes konyhai személyzetet is apácákkal váltotta le. Teljesen elszigetelte magát a külvilágtól.” 

1946 végére azonban sikerült mégis beépíteni néhány ügynököt a bíboros környezetébe. A legfontosabb kétségtelenül Mindszenty teljes bizalmát élvező „Magasházi” fedőnevű ügynök, azaz Kray István legitimista politikus. A beszervezés motivációját nem ismerjük (pénz, karrier, fenyegetés). Rajta kívül még hárman épültek be: az állítólagos homoszexualitása miatt megzsarolható Esty Miklós világi pápai kamarás „Pátkai” fedőnéven, a bírósági eljárással presszionált és megtévesztett Kovrig Béla egyetemi tanár „Bihari” fedőnéven és Semptey László főegyházmegyei tanfelügyelő „Hívő” fedőnéven. Az idő előrehaladtával a beépített emberek száma nőtt.

A személyi dosszié nyitására 1947-ben Jámbor József rendőrnyomozó alhadnagy javaslatára került sor, amelyet a politikai rendőrség egyházakkal szembeni elhárítás alosztályának vezetője, Tihanyi János jogász hagyott jóvá. Jámbor megállapította a prímással szemben eddig folytatott bizalmas nyomozás eredményei alapján, hogy „Mindszenty József jelenlegi tevékenysége miatt az államvédelmi szervek által közlendő bizalmas nyomozást (megfigyelést) igényel.” 

A megfigyelési dosszié így már nemcsak az eddigi nyilvános szereplések, újságcikkek összegyűjtését tartalmazta, hanem a hálózati jelentéseket, a személyes és hivatalos leveleket, beszédeket és tárgyalási jegyzőkönyveket – köztük a püspöki kar nem nyilvános üléseinek leiratait –, valamint különböző feljegyzéseket arról, hogy kik látogatták a főpapot, vannak-e közöttük közéleti személyek, külföldi diplomaták, politikusok. Az érseki palota telefonját lehallgatták, őrszemeken keresztül folyamatosan figyelték a prímás mozgását. A bíboros megfigyelése olyan részletekre is kiterjedt, mint hogy mikor kapcsolta fel reggel a villanyt a szobájában, a reggelijét a szobájában fogyasztotta-e el. A bent lakók megpróbálták megnehezíteni a rendőrség dolgát, ezért „a tegnapi nap folyamán befedték papírral a palotában azokat a lépcsőházi ablakokat, melyek a Duna felé néznek azért, hogy a lépcsőn történő közlekedést ne lehessen megfigyelni” – írta egy jelentés. 

Az Államvédelmi Hatóság 1948 novemberétől már csak előzetes igazoltatás után engedte a belépést a püspöki palotába. Az épületbe bejáró személyeket nemcsak igazoltatták, hanem fenyegetéssel – például az orvost, a borbélyt, a portást– ügynöknek szervezték be. A fázó rendőrök számára melegedő fabódét is felállítottak az épület elé, sőt a megfigyelést végző államvédelmi alkalmazottak géppisztolyt is kaptak, ezzel fenyegetőbbé tették a jelenlétüket. A személyi követésre két nagy teljesítményű Tatra gépkocsit állítottak be. 

1948 decemberében fokozatosan húzták egyre szorosabbra a megfigyelési gyűrűt az ÁVH emberei. Titkárának Zakar Andrásnak a novemberi letartóztatása után házkutatást tartottak, amelyet december 23-án megismételtek. Az ezek során lefoglalt iratokat is felhasználták a készülő letartóztatás ürügyeként. Mindszenty esetleges szökését azzal kívánták megelőzni, hogy egy-egy őrszemet állítottak az épület udvari kijáratához, a főbejárathoz, és híd felé eső rácsos kapuhoz, míg hátul ketten strázsáltak. Esztergom elhagyását még négy ellenőrzőpont felállításával is igyekeztek megakadályozni. Karácsonykor attól tartottak, hogy tüntetések lesznek a bíboros mellett, ezért figyelőpontok számát hétre növelték, a személyi állományt újabb nyolc fővel erősítették meg. Végül Mindszenty Józsefet az Államvédelmi Hatóság emberei Décsi Gyula rendőr alezredes vezetésével, Rákosi döntése alapján, 1948. december 26-án este hat órakor tartóztatták le. 

A letartóztatás és a koncepciós eljárásban életfogytiglani börtönbüntetés kiszabásával záruló per véget vetett Mindszenty megfigyelésének. Mindszenty környezetének mozdulatait azonban továbbra is vigyázó szemek kísérték. Édesanyját, családtagjait, közvetlen munkatársait, sőt, az érseki palotában élők és dolgozók tevékenységének megfigyelése nem maradt abba. Minden információra kíváncsiak voltak, hogyan vélekednek az érsek elítéléséről, tervezik-e a kiszabadítását, tartanak-e vele kapcsolatot stb. Ez indokolhatta azt, hogy a Mindszenty-dosszié zárására csak 1951. június 18-án tett javaslatot Földes György államvédelmi hadnagy. 

A politikai rendőrség irataiból Mindszenty életére vonatkozó információk a börtönévei alatt, valamint a püspökszentlászlói és a felsőpetényi fogva tartásának idejéről hiányoznak. 1956-ban öt nap szabadság után Mindszenty József a bevonuló szovjet csapatok elől az Amerikai Egyesült Államok követségére menekült november 4-én. Innentől újra elnyerte a politikai rendőrség figyelmét.