Brusznyai Árpád születése

1924. június 27.

2024.06.27.

Kovács Örs

Brusznyai Árpád görög–magyar–történelem szakos tanár, klasszika-filológus tragikus sorsa nemcsak Veszprémben, hanem országszerte közismert. Több színdarab is foglalkozik vele – pl. Moirák, Magyar hősök –, és feleségének, Honti Ilonának a naplója az egyik legemberibb módon őrizte meg egy szerető férj és apa emlékét. Nevét ma középületek és közterületek is viselik már, elismeréssel adózva 1956 mártírjának.

Hogyan vált családi háttere miatt megbélyegzetté a kommunista hatalomátvétel után? Milyen tanár volt Brusznyai Árpád? Miért volt megdöbbentő a halálos ítélete?

Ifjúsága

Brusznyai Árpád 1924. június 27-én született Derekegyházán, az akkori Csongrád vármegye szentesi járásában. Apja, a felvidéki származású Brusznyai József csendőrtiszthelyettes volt. A katonai szolgálat letelte után állt be a csendőrségbe. Az Alföldön szolgált, így ismerte meg Szentesen későbbi feleségét, a varrónő Takács Franciskát. Itt is telepedett le az 1934-től nyugdíjba vonuló csendőr, egy kis családi házban nevelték vallásos szellemben gyermekeiket. Az édesapa mindkét fiát katonai pályára szánta, azonban József pap, Árpád pedig tanár lett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium elvégzése után.

Brusznyai Árpád tehetsége sportban, zenében (nagybőgőn játszott), írásban, cserkészetben is megmutatkozott, középiskolás éveiben ösztöndíjat is kapott. Ugyanakkor magántanítványokat is kellett vállalnia, hogy biztosíthassa a tanulását és hozzájárulhasson a család megélhetéséhez. Tizennyolc éves korában csonttuberkulózist kapott, amit ugyan túlélt, de lényegében fogyatékkal élő emberré vált. Fő érdeklődési területe a klasszika filológia lett, így Szentesről egyenes út vezetett a Ménesi úti Eötvös Collegiumba 1942-ben. Elsősorban Homérosszal foglalkozott, mint az Iliász és az Odüsszeia szókincse közti különbség vagy a homéroszi kérdés. Érdekelte a görög őstörténet is. 1947-ben egy évig Bécsben tanult, ahol 1848 történetére vonatkozó kutatásokat is folytatott. A forradalmár Lovassy László pályájának értelmezése is a bécsi évek terméke. Végül 1949-ben kitüntetéssel kapott latin–magyar–történelem–görög szakos tanári diplomát. Egyetemi tanulmányainak időszaka egybeesett a politikai átalakulással, amely az Eötvös Collegiumra is hatást gyakorolt: a kommunista diktatúra kiépülésének ugyanis útjában állt a nagy múltú elitképző intézmény – de Brusznyai tulajdonképpen még az átszervezés előtt befejezte itt a tanulmányait.

Ígéretes tanári és tudományos pálya állt előtte. Az ELTE Görög Filológiai Intézetének tanársegédeként és könyvtárkezelőjeként kezdett dolgozni. 1951-ben sikerrel megvédte doktori disszertációját, amelyben Homérosszal foglalkozott. A karrierje mégis megtört. Apját csendőrmúltja miatt bebörtönözték, bár már rég nyugdíjas volt a második világháború idején. Bátyját, Brusznyai József atyát internálták Kistarcsára a békepapság szervezése ellenében kifejtett tevékenysége miatt. Letartóztatásával püspöke, Pétery József elleni koncepciós pert kívánták előkészíteni.

A családjával kapcsolatos események miatt Brusznyai Árpádnak az egyetemet ott kellett hagynia, és később pont Pétery püspök nyújtott segédkezet számára. Először Mendén kapott kántori megbízatást, majd a váci papi szemináriumban taníthatott latint, görögöt, éneket és összhangzattant. Közben a váci székesegyházban kántori feladatokat is vállalt. Vácon találkozott Honti Ilonával, akinek egykori katonatiszt édesapja szintén megbélyegzett volt. Kántorként kollégája volt Brusznyainak, és egy alkalommal sakkozni vitte haza magával a fiatalembert. Brusznyai így találkozott először az akkor már jegyben járó Honti Ilonával, aki később mégis inkább a betegeskedő filológust választotta. Egy évvel később Veszprémbe költözött, de a levelezés folyamatos volt. Veszprémben sikerrel kezelték Brusznyai betegségét is, így 1953-ban Ilonával összeházasodtak és végleg Veszprémbe költöztek, ahol lakást utaltak ki számukra a Hóvirág utcai lakótelepen. A férj már 1952 ősze óta a Lovassy László Gimnáziumban tanított, míg Honti a Nehézvegyipari Kutatóintézetben laborasszisztensként vállalt állást. 1954-ben megszületett lányuk, Margit.

A tanár

Brusznyai 1952 nyarától tanított a Lovassy Gimnáziumban. Egy olyan világban, ahol a pedagógiai munka politikai munkává vált. A tanárok ellenőrzése folyamatos volt, elvárássá vált, hogy az órákon megfelelő mennyiségű „politika” – értsd: kommunista ideológia – hangozzék el. A Jeszipov–Goncsarov-féle szovjet pedagógiai kézikönyv mindezt úgy fogalmazta meg: „megadni az osztályharcnak a maximális lehetőséget.” A gimnázium tantestületének többsége azonban a mindennapi munkában igyekezett ellenállni csendes, de határozott módon. Tehette, hisz sokáig az igazgató volt az egyetlen párttag, de ennek is inkább a karriervágy, mint a meggyőződés volt az oka. Egy példát kiemelve: a kényszerből felvett munkás és paraszt származású diákok enyhébb osztályzására nem törekedtek, helyette a tanári és pedagógiai munka javítását állították a középpontba, hogy csökkentsék ezen diákok leszakadását a többi tanulótól. Az adatok kozmetikázása helyett inkább a korszakban kockázatos tanári felelősségvállalás került előtérbe.

Brusznyait a Veszprém Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága osztotta be a Lovassyba, rögtön osztályfőnök lett és a történelem munkaközösség vezetője. Az órait hajszálpontosan kezdő és befejező tanárt nemcsak a diákok, de kollégái is hamar elismerték. Hamarosan szervezője és sajátos színfoltja lett a város zenei életének is. Énekkart vezetett, irodalmi kört tartott és aktívan érdeklődött a közélet iránt is. A megbízhatatlannak vélt értelmiségiek azon büntetését kapta, hogy középiskolába került tanárnak. Brusznyai empatikus tanár volt, mindez bölcsességgel és emberiességgel társult. Ezt bizonyítják a negyedéves osztályfőnöki jelentései, amelyek tartalmazzák a konfliktusait tanárkollégáival; minden esetben a diákok érdekét képviselte. A közösségépítés, a gondok kezelésének képessége is jól kirajzolódik ezekből. A nagyjából húsz főből álló iskolai zenekar volt az egyik kedvenc terepe, amelynek fellépéseire „zene – tánc – büfé” felhívással csalogatta az érdeklődőket.

Brusznyai a művészeti nevelést nemcsak az iskolában, hanem a falakon túl is fontosnak tartotta. Az iskola 100 fős énekkara tömegdalokat, népdalokat, Beethoven, Bach és más szerzők műveit adta elő. A diákok és a tanárok terheltségét is amiatt kívánta csökkenteni – különösen a természettudományok kapcsán –, hogy több idő jusson a művészeti és esztétikai nevelésre, akár szakkörök formájában. Küzdött a tanári munka anyagi megbecsüléséért, különösen az osztályfőnökség terheinek megfelelő anyagi kompenzálásáért. A jelenleg ismert iratanyagból nem a rendszerrel szemben álló, hanem a tanári munkát eredményesen és lelkiismeretesen végző fiatalember képe rajzolódott ki.

Brusznyai Árpád személyiségét kollégái és diákjai visszaemlékezéséből tudjuk megragadni. Tanított tárgyait – latin és történelem – igényesen, magas színvonalon oktatta. Részletgazdag, pontos tudást várt el diákjaitól. Dinamikus és anyaggazdag óráin egyszerre jelent meg a tanári tekintély és diákjai megbecsülése. A diákok és a tanár között érzelmi viszony is létesült, a tanulók ragaszkodtak tanárukhoz. Néhány diákja még a letartóztatása után – amikor egy rövid időre hazaengedték – rögtön meglátogatta egykori tanárát. 1956 októberéig Veszprémben sokkal több jó érte, mint rossz. Értelmes munkát végezhetett – a tanítás örömet okozott neki –, nemcsak a kollégái, hanem a város is hamar elismerte tevékenységét. Szerelme és házassága, életkörülményeinek stabilizálódása is Veszprémben valósult meg. Derű és szigor jellemezték, és tevékenysége jó alapot jelentett volna a továbblépésre.

Brusznyai Árpád tragédiája

Az 1956-os forradalomban villámgyorsan kiderült, hogy a magyar nép nem kér az idegen megszállókból és a kommunista diktatúrából sem. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy október 23-a után milyen gyorsan alakultak meg az ország szinte minden fontos településén a forradalmi tanácsok. A veszprémi október 26-án alakult meg, és november 1-jén éppen Brusznyai Árpádot választotta meg elnökévé.

A város megbecsült és ismert tagja volt, sokan felfigyeltek 1956. március 15-én – a betiltott nemzeti ünnep napján – a gimnázium dísztermében az iskola névadójáról, Lovassy Lászlóról elmondott allegorikus beszédére. Lényegében már ekkor kimondta Lovassyra vonatkoztatva ars poeticáját: „Az ország függetlenségéért és nemzeti egységéért, az egész lakosság demokratikus szabadságjogaiért. […] Harcolt érte, nem riadt vissza az önkény fenyegetéseitől, nem féltette és nem mentette magát. Vállalta sorsát és hű maradt eszméihez.”

A párhuzam valóra vált, hiszen 1956 őszén egyre aktívabban lépett a helyi politikai közéletben. A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság egyik ülésén bírálta a könyvkiadás hibáit, majd a Rajk-ügyről is kemény véleményt fogalmazott meg egy értelmiségi találkozón. Így egyenes útja volt a Forradalmi Tanácsba.

A forradalom napjaiban Brusznyai mindvégig kitartott a vérontás megakadályozása mellett. Fő célja a rend és a közbiztonság megőrzése volt, ennek számos ÁVH-s és gyűlölt pártember köszönhette az életét, köztük az a Pap János megyei pártfőtitkár, aki később Brusznyai vesztét okozta. Brusznyai őszintén hitt a demokrácia erejében, amelynek megvalósítását a szovjet csapatok távozásától remélte. A Forradalmi Tanácsban végig azon munkálkodott, hogyan akadályozza meg a fegyveres harcok kirobbanását a városban. Ezt tette elnökként is, de november 4-én a szovjet támadás elérte Veszprémet is, ahol fegyveres harcra került sor. A harcokat nem tudta megakadályozni.

Brusznyai Árpádot a forradalom után letartóztatták, kihallgatták, közben olykor hazaengedték. 1957 áprilisa után azonban már soha többet nem mehetett haza. Családi háttere és addigi pályafutása alapján tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a hatalom koncepciós perben őt tegye meg a veszprémi „főforradalmárnak”. Az igazság senkit nem is érdekelt, így az 1957. október 19-én meghozott ítéletében a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése” miatt. Később, Pap János levelének hatására, 1958. január 7-én a másodfokú tárgyaláson büntetését halálos ítéletre változtatták, a kivégzést két nappal később hajtották végre.