Konfliktus-zónák – a szeparatista terrorizmus jellemzői

2024.12.11.

Varga Dániel

Számos olyan földrajzi térség létezik, amely több nemzetiség számára is otthont ad. Mindig felmerülhet a kérdés, hogy az ilyen területeken a többségi társadalom mikor hogyan bánt a kisebbségével, illetve milyen helyi küzdelmek indultak a kisebbség részéről az önrendelkezés kivívásáért. A 20. század folyamán számos olyan szeparatista mozgalom született, amely a politikai nyomásgyakorlás érdekében a terrorcselekmények elkövetésétől sem riadt vissza. Ide tartozik többek között az ír IRA, a baszk ETA, vagy éppen a dél-tiroli BAS tevékenysége is.

Hogyan definiáljuk a terrorizmust? Mik a szeparatista terrormozgalmak jellemzői? Mi okozta a „megszelídülésüket”?

Az ETA tagjai lövöldöznek a „baszk katona” napján. 2006. szeptember 25. Forrás: Wikimedia Commons

A terrorizmus megjelenése, jelentése és célja

Bár terrorista jellegű véres cselekményekre már az ókorban is került sor – például Júdeában a római uralom ellen harcoló szikáriusok rajtaütésszerű gyilkosságokat követtek el –, a terrorizmus mint fogalom fiatalabbnak számít, egész pontosan a nagy francia forradalomhoz vezethető vissza. A szó a francia/latin „la terreur”-ből ered, amelynek sokrétű jelentése, szinonimái (rémület, rettegés, félelem, borzalom, iszonyat) kiválóan érzékeltetik, körülírják a fogalmat. A modern terrorizmus megszületését az anarchizmus XIX. századi megjelenéséhez szokták kötni: egyes csoportjaik politikai gyilkosságokat követtek el abból a célból, hogy erőszakos fellépésükkel kiváltsák a hatalom túlzott reakcióját, amely aztán akár forradalomhoz is vezethet.

Kaiser Ferenc, az NKE egyetemi docense hívta fel arra a figyelmet a Rubicon Intézet „Arab–izraeli kapcsolatok és konfliktusok” című konferenciáján, hogy ha napjainkban definiálni akarjuk, mi is a terrorizmus, akkor nehéz helyzetben vagyunk, hiszen nincsen egy egységes, mindenki által elfogadott definíciója. Ennek legfőbb oka, hogy nézőpont kérdése, ki a terrorista, és ki a szabadsághős. Nelson Mandela például egy terrorszervezetet irányított az apartheid – a faji elkülönítésre épülő politikai rendszer – ellen, azaz egyesek szemében szabadsághősnek, mások szemében viszont terroristának számít a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke. Ehhez hasonlóan, egy baszk terroristát a baszkok tarthatnak szabadságharcosnak, a spanyol állam nézőpontjából nézve viszont egy terroristáról kell beszélni.

Ha mindenki által elfogadott definíció nincs is, közös pontok azért léteznek a különböző terrorista meghatározások között: a legfontosabb az, hogy mindegyik terrorista mozgalom rendelkezik valamilyen kitűzött politikai céllal. Ha ez nem lenne, akkor egyszerűen a bűnszervezetekhez lehetne őket sorolni, amelyek szintén követnek el kegyetlen dolgokat, azonban az elsődleges motivációjuk a pénzszerzés. (A terrorcsoportoknak is van gazdasági lába, azonban ők a forrásaikat arra költik el végül, hogy terrormerényletek kivitelezésével politikai nyomásgyakorlást fejtsenek ki.) A terrorszervezetek célja rövid távon a félelemkeltés, amelyet a leghatékonyabban úgy érnek el – és ez egyben a terrortámadások legfőbb közös nevezője is –, hogy váratlan helyen és időben csapnak le. Olyan hatékonynak szánják a támadásaikat, hogy azok hirtelen és sokkszerűen érjék a hatalmat, illetve az egész társadalmat, és mindezzel egy lépéssel közelebb kerüljenek a végső céljaik kivívásához.

Az Európai Unió közös jogi meghatározása szerint terrorista bűncselekmények a következő céllal követtetnek el:

– a lakosság súlyos megfélemlítése, vagy

– egy kormány vagy nemzetközi szervezet indokolatlan kényszerítése valamely cselekmény végrehajtására vagy annak mellőzésére, vagy

– egy ország vagy nemzetközi szervezet alapvető politikai, alkotmányos, gazdasági vagy társadalmi struktúráinak súlyos destabilizálása vagy megsemmisítése.

A szeparatista terrorizmus jellegzetességei

Ha a célokat nézzük, akkor azt a szeparatista terrorizmusnál lehet a legkönnyebben megállapítani: a politikai képviselet kivívása, a kormányzatban való részvétel kierőszakolása, területi autonómia, esetleg a teljes nemzeti független kivívása. A leginkább a baszk ETA-val (Baszkföld és Szabadság) vagy az észak-ír IRA-val (Ír Köztársasági Hadsereg) fémjelzett szeparatista, avagy gyakran nacionalistának nevezett terrorista mozgalmak az 1960-as években kezdtek el „kivirágozni”, igaz, létezik olyan vélemény, mely szerint érdemes a vizsgálatukkal egészen a napóleoni háborúkig visszamenni. Norman Davies történész úgy gondolja, hogy a francia megszállás ellen fellépő spanyol gerillaharcosok véres tevékenységeit a fenti terrormozgalmak sajátos előfutárának lehet tekinteni.

Shankill út, Belfast a zavargások idején. 1970 körül. Forrás: Wikimedia Commons

A szeparatista terrorista mozgalmaknak az volt a fő jellemzője – amellett, hogy a manapság ismeretes globálisan működő szervezetekkel szemben csak helyben fejtették ki a hatásukat –, hogy nem öltek meg bárkit, illetve bizonyos morális korlátokat nem léptek át. Merényleteik nem a civilek ellen irányultak, hanem a hatalmi elit képviselői, illetve a hadsereg és a rendőrség tagjai ellen. Annyira figyeltek erre, hogy merényleteik előtt értesítették a helyi civileket, hogy ahol éppen tartózkodnak, ott terrortámadás várható, így kívánva minimalizálni a lehetséges ártatlan áldozatok számát. A szeparatista terrorszervezetek kompromisszumképesek voltak, például emberrablás esetén „visszafogottabb” követeléseket fogalmaztak meg a túszok szabadon bocsátásáért cserébe.

Mindezzel szemben a ma „fénykorukat” élő, főleg vallási és globális terrorszervezetek – mint amilyen például az Iszlám Állam – célja minél több civil megölése, illetve sajátosságuk, hogy irreális követeléseiknek hála lehetetlen velük kiegyezni. Fontos különbség még, hogy a szeparatista terrorcselekmények esetén nem volt jellemző az öngyilkos merényletek elkövetése, illetve míg a véres merényleteik csak helyben keltettek félelmet, addig például az Iszlám Állam már globálisan működik és bárhol támadhat.

Iszlám Állam katonái. 2020 körül. Forrás: Wikimedia Commons

A lényegi eltérések ellenére azonban vannak közös pontok a szeparatista és a vallási indíttatású terrorizmus között, sőt, léteznek olyan szervezetek, amelyek magukon viselik mindkét irányzat jegyeit. Ahogy Palesztinában most a Hamasz, úgy Észak-Írországban az IRA „államszerűen” működött: ők tartották fenn a közrendet, büntettek és adót is szedtek. Emellett a szeparatista terrorszervezetek „sejtszerű” felépítésükkel, működésükkel, illetve módszereikkel sok esetben mintát adtak a később létrejövő radikális iszlamista szervezetek számára.

Megszelídültek volna?

Bár a szeparatista terrorcsoportokról már jóval kevesebbet hallani (ez leginkább annak köszönthető, hogy „békésebben” viselkednek, illetve nem olyan veszélyesek, mint például a Hamasz vagy az Iszlám Állam), mégis, a világ terrorcsoportjainak túlnyomó többsége még mindig a „nemzeti terrorizmus” kategóriájába tartozik, azaz csupán lokálisan fejtik ki hatásukat. Az Europol jelentése szerint a szeparatista terrorizmus még mindig a legaktívabb terrorizmustípus az Európai Unióban, annak ellenére, hogy egyrészt 2006 óta jelentősen csökkent a merényleteik száma, másrészt, az elszakadásért folyó fegyveres harc már közel sem mozgat meg akkora tömegeket, mint az 1970-es és 1980-as években.

A szeparatista terrorszervezetek aranykorának vége szakadt, a visszaszorulásuk összefüggésben lehet az egyre inkább teret nyerő demokratizálódással. Legalábbis itt, az Európai Unióban, ahogy növekedett a gazdasági jólét, és teret nyertek egyes autonómiatörekvések, illetve csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek, úgy kezdtek elgyengülni a szeparatista terrormozgalmak is. Ugyanez fordítva nézve: például a baszk ETA-nak akkor volt a legnagyobb a támogatottsága, mikor a spanyol kormányzat – gyakran visszaélve a hatalmával – a legkeményebben nyomta el az országban élő kisebbségét. A demokratikus jogok kiszélesítése, illetve a gazdasági helyzet javulása tehát – legalábbis, itt Európában – gyógyírnak számíthat a terrorizmus visszaszorítása érdekében. Kérdés persze, hogy a világ más tájékán ez a recept működőképes-e, főleg, ha például az Iszlám Állam agresszív cselekedeteit és célkitűzéseiket (például Izrael teljes elpusztítása) nézzük.