Hidegháború és hieroglifák

Szovjet-amerikai verseny a maja írás megfejtéséért

2024.12.20.

Antalffy Péter

„Minden emberek által alkotott írásrendszer emberek által megfejthető”. Ezt a mondatot annak a Jurij Valentyinovics Knorozovnak tulajdonítják, aki rájött a maja hieroglifák rejtélyére. A hidegháború idején az ősi civilizációk régészete, írásaik megfejtése ugyanolyan versengési terepnek számított a nagyhatalmak között, mint a műszaki fejlesztések vagy a sport, így a maja hieroglifákról is eltérő vélemények születtek. Végül úgy lett a szovjet kutatónak igaza, hogy a nagy felfedezése előtt Közép-Amerikának még a közelében sem járt.

Hogyan jött rá Jurij Knorozov a maja írás kulcsára? Miként próbálkoztak ezzel mások, és mi vezette tévútra a többi kutatót? Végül kik értették meg Knorozovot, és hogyan alakult át neki köszönthetően a maják kutatása?

Jurij Valentyinovics Knorozov (1922–1999) Szovjet-orosz nyelvész és etnográfus Forrás: Wikimedia Commons

Egy téves történet

A hidegháború alatt a maja hieroglifák megfejtéséről egy téves történet terjedt el, mely szerint a szovjet Vörös Hadsereg egyik tisztje Berlin elfoglalásakor – a romok között –rendkívül fontos maja forrásgyűjteményekre figyelt fel. Egész pontosan a Nemzeti Könyvtár megégett könyvei között egy Diego de Landa, – a 16. században a majákat erőszakosan térítő, viszont kultúrájukról alapos beszámolót közlő – yucatáni püspök írásának modern kiadására és egy guatemalai kiadványra, amely az akkor ismert három maja kódex hasonmás kiadását is tartalmazta.
De Landa és a spanyolok pusztítását összesen négy maja, leporelló-szerű kézirat élte túl, amelyek közül akkor még csak hármat ismertek, őrzési helyükről elnevezve a Drezdai, Madridi és Párizsi kódexeket. A „tudománytörténeti mítosz” szerint a könyvek felfedezésének élménye vezette el a szovjet tudóst a magányos munkával elért megfejtésig, amelyet a világ tudományossága csak lassan fogadott el.

(Diego de Landa szerepéről lásd a szerző előző cikkét „Jelek az őserdőben” címmel)

A Drezdai kódex részlete Forrás: Wikimedia Commons

A fenti történet azonban több helyen is sántít: a levéltári források és időskorában adott interjúi szerint Jurij Knorozov nem volt jelen a berlini harcokban, nem zsákmányolt tűzből megmentett könyveket, továbbá az ötletet sem innen merítette kutatásához. Elszigetelt vagy visszhangtalan kutatónak sem tarthatjuk. Ugyan a történet az 1960-as években rá hivatkozva híresült el, a vele kortárs kollégák szerint a torzításnak az lehetett az oka, hogy a hidegháború közepén őszintén szóba állni és levelezni nyugati, főleg amerikai tudósokkal szinte életveszélyes volt. Az önfényezés és önkorrekció ekkor valójában önvédelmi technikát is jelentett a szovjet értelmiség körében.

Knorozov és a szovjet etnográfia

Jurij Knorozov 1922. november 19-én született a Szovjetunióban, egy Harkiv melletti kisebb faluban, Juzsnijban. A visszaemlékezések szerint állítólag egy öntörvényű, nehezen együttműködő, de tehetséges diáknak tartották, akinek volt érzéke a zenéhez, a tudományos tárgyakhoz és a rajzoláshoz is. 19 évesen kezdett el járni a Harkivi Egyetemre, de éppen másodéves korában érte el a kelet-ukrajnai várost a II. világháborús német támadás, és tanulmányait meg kellett szakítania. Gyenge egészségének köszönhetően a katonai sorozást elkerülte, viszont lövészárkok ásásában részt vett. Amikor Harkiv a németek kezére került 1941 októberére, Knorozov hazament Juzsnijba. A szülőfalujában két évig édesanyjával és nővérével élt együtt, s különböző tanítói feladatokat látott el a környék iskoláiban. Csak 1943-ben tudott a család a német-szovjet fronton átszökni és Moszkvába jutni, ahol Knorozov édesapja várta őket. Itt látszólag lehetőség nyílt tanulmányai folytatására a Moszkvai Állami Egyetemen, amelynek rektoránál még apja is közbenjárt. Jurij Knorozov azonban ekkor gyanúsnak számított, mint mindenki, aki nem harcolt a náci támadás és megszállás ellen. A szovjet hatóságok, különösen az NKVD nem bánt kesztyűs kézzel a hozzá hasonlóan érkezőkkel, a gulagra küldés vagy a kivégzés is osztályrészül juthatott Knorozov sorstársainak. 1944 márciusában besorozták a Vörös Hadseregbe, de valójában nem került a fronton harcolók közé. Előbb az egyik járműjavítóban dolgozott, majd a 158. tüzérhadtestnél volt telefonos összekötő. 1945-ben kitüntetéssel bocsátották el a szolgálatból, és visszatért az egyetemre befejezni a tanulmányait a Néprajz Tanszéken.

Jurij Knorozov kedvenc macskájával Forrás: Wikimedia Commons

A Szovjetunióban a 20. század közepén a bölcsészettudományok művelése nem tartozott sem a figyelmen kívül hagyott, sem a biztonságos szakmák közé. Az 1930-as években zajló sztálini „nagy tisztogatás” során a kivégzéseknek vagy munkatáborba kitelepítéseknek számos komoly tudású kutató – idős és fiatal egyaránt – esett áldozatul. Veszélyben volt, aki polgári, értelmiségi családból származott, vagy nemcsak a marxizmus-leninizmus dogmatikája szerint végezte tudományos munkáját.

Antropológiát – amelyhez az angol-amerikai világban a régészet és az Európán kívüli kultúrák tanulmányozása tartozott – ezen a néven nem is igazán lehetett művelni. A szovjet rendszerben az etnográfia, vagyis a néprajz (és néha az etnológia) alá sorolva lehetett ilyen irányú kutatásokat folytatni, elsősorban a Szovjetunió által uralt ázsiai népekkel kapcsolatban. A nyelvészeti kutatások művelése sem volt veszélytelen foglalkozás, hiszen maga Sztálin foglalt állást annak helyes irányáról és jelentőségéről. A szovjet diktátor 1950-ben még egy saját publicisztikát is kiadott egy korábbi, az evolúciós nyelvészet felé lépéseket tevő, 1934-ben elhunyt nyelvész, Nyikolaj Marr ellen.

Két szaktekintélyt kell kiemelni ebből az időszakból, mindketten kapcsolódtak is Knorozov történetéhez. Az egyikük, Szergej Pavlovics Tolsztov – aki később Sztálin-díjat is kapott kiterjedt közép-ázsiai régészeti munkájáért – keményvonalas marxista gondolkodású ember volt. 1951-ben mégis nyilvánosan megalázták a Moszkvai Állami Egyetemen, mivel korábban éppen Nyikolaj Marr nyelvészeti elméleteit pártolta.

Szergej Pavlovics Tolsztov hvárezmi terepmunkáján 1951-ben Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanebben az évben társzerzője volt annak az átfogó szovjet tudományos kötetnek, amely erőteljes támadást intézett a kortárs nyugati antropológia jeles képviselői, többek között Bronislaw Malinowski és A. R. Radcliff-Brown ellen. Knorozov idején Tolsztov teljhatalmú ura volt a Néprajzi Intézetnek és a moszkvai egyetemi tanszéknek is. Az általa kiszorított, a gulagot is megjárt kollégák szerint egyfajta mini-Sztálinként diktátorkodott ezen pozícióiban. Emellett azonban még ellenzői is elismerték egyéniségét, a diákok széles körét segítő és kutatásszervező oldalát.

Hasonlóan fontos volt Szergej Alekszandrovics Tokarev személye, aki etnográfusként elsősorban szibériai népekkel, illetve összehasonlító vallástörténettel foglalkozott. Tolsztovval szemben jóval kevésbé tekinthető hithű marxistának, és nyitottabb volt a nyugati tudományos diskurzusra, különösen a német és francia szerzőket ismerte. A még Szovjetunió létrejötte előtti tudósok munkásságát is igyekezett emlékezetben tartani, a gulagra küldött kollégái kéziratait is őrizte, hátha a szerzők visszatérnek majd munkájukat folytatni. Az általa szerkesztett, monumentális tudást és számos kollégát megmozgató Mitológiai Enciklopédia egyedülálló volt a maga nemében, és még magyarul is kiadták 1988-ban. (A Vallás és történelem című átfogó munkáját pedig már 1966-ban kiadták magyarul).

Szergej Tokarev Forrás: Wikimedia Commons

Knorozov – bár életrajzában még mindig ott feketéllett a német megszállás idején kihagyott két év – végül azért kaphatott kutatói állást, mert Tolsztov felkarolta. Témavezetője viszont Tokarev lett, és a maja írás megfejtésére is ő buzdította, továbbá amikor a doktori képzésre nem vették fel Moszkvában, az ő segítségével került a Leningrádi Állami Egyetemre. Kutatásának témája Diego de Landa volt, akinek művét ekkor már biztosan ismerte.

Út a sikeres megfejtéshez – az egyiptológiától a maja kódexekig

Knorozov számára különleges inspirációt kínált Tokarev személetmódja és tájékozottsága, kiegészülve a marxista szemléletű szovjet társadalom- és kultúraszemléletből fakadó komparatív módszerrel. Ekkor a néprajzi-etnológiai képzés alapvetően több kultúrára terjedt ki, mivel azokat fejlődési fázisok szerint összehasonlíthatóknak és összehasonlítandóknak tartották. Főleg Tokarev miatt tanult nyugati kulturális antropológiát, filológiának hívott nyelvészetet is, valamint a képzés részét képezték a különböző ókori és keleti nyelvek és írások, például az ókori egyiptomi, a sumer, a kínai, a japán és az arab. Knorozovot eleinte az egyiptológia érdekelte, de megbízható tudása volt a mezopotámiai ékírás működéséről is. A maja hieroglifák és a maja civilizáció iránt már hallgatóként elkezdett érdeklődni. Kíváncsisága kielégítéséért nem kellett az ostromlott Berlinig mennie, a moszkvai Lenin Könyvtár (a mai Orosz Állami Könyvtár) gyűjteménye világviszonylatban is dobogós volt.

Knorozov a maja kódexek jeleit tanulmányozza Forrás: https://culturacolectiva.com/

Egy német kutató, Paul Schellhas éppen 1945-ben vezette le egy cikkben, hogy a maja írás egyszerűen nem megfejthető. Ez a tanulmány Tokarev kezébe jutott, és ő ajánlotta Knorozovnak, hogy ha meggyőződése szerint minden emberi írás megfejthető, miért nem próbálja meg ő?

Mivel Jurij Knorozov doktori kutatásának középpontjában is Diego de Landa szövegének vizsgálata állt, elmélyült a maja kultúra tanulmányozásában, illetve használható tudásra is szert tett a maják jukaték dialektusában is.  Megvizsgálta a korábbi megfejtési kísérleteket, köztük a 19. századi Léon de Rosny-ét és Cyrus Thomasét is, akik – a két világháború között szintén ezzel próbálkozó Benjamin Whorffal egyetemben – meg voltak győződve, hogy hangok kódolását kéne felismerni a jelrendszerben. Ezt ugyan a kortárs amerikai és német szakértők elvetették, ezoterikus jelképkészletnek tartva a hieroglifákat., Éde éppen Knorozov mélyreható ismeretei az Európán kívüli és ókori írásrendszerekről tették számára elfogadhatatlanná a korabeli konszenzust. A képszerű vagy absztrakt jelek százait alkalmazó írásrendszerek is alapvetően logikusak, és egy-egy nyelv hangjait rögzítik, hiszen az érthetőség az alapvető céljuk.

Diego de Landa 16. századi kéziratának egyik lapja a maja „ábécé” jeleivel Forrás: Wikimedia Commons

Jurij Knorozov ezután újra megvizsgálta Diego de Landa ábécéjét, de mivel ő az egész szöveg tanulmányozásával is foglalkozott, jobban feltűntek neki ahogy a spanyol térítő leírta őslakos válaszadóinak viselkedését. Például amikor az „L” hang betűjét kérdezte, egy kétszer egymás után írt komplex jelcsoportot kapott, mintha egy egész szó lenne. Számos hang esetében pedig több jelváltozatot is leírt. Knorozov első és legfontosabb felismerése az volt, hogy nemcsak egy-két jel – például a de Landánál is szereplő „ku” – jelöl szótagot, hanem az összes, csak a keresztény térítő nem értette! Rekonstruálnia kellett a több mint 500 évvel azelőtti beszédhelyzetet! Ugyanis, amikor Diego de Landa betűket mondott, akkor nyilván azok spanyol nevét használta, vagyis „ele”, „be”, „eme”, „cu” (= l, b, m, q) stb., és ezeket a maják szótagokként írták le neki, nem pedig az ábécé betűiként.

Egyetlen zseniális felismerés azonban nem lett volna elegendő az áttöréshez, Knorozov pedig tudományosan fogalmazta meg célját, ami a maja írás teljesen fonetikus dekódolása volt. Ehhez több évnyi következetes és tudományos visszaellenőrzést is tartalmazó módszert kellett követnie. Az első nyomokat követően mind a három akkor ismert maja kódex teljes szövegét felhasználva azonosította és ellenőrizte megfejtéseit. Igaza lett abban, hogy amennyiben egy jelrendszer egy valós, tehát érthető nyelvet kódol, ott az önkényes és esetleges azonosítások helyett logikus és többször visszatérő megfejtésekre kell számítani.

Knorozov egyik ilyen korai azonosítása jól mutatja az ő és az Egyesült Államokban dolgozó Eric Thompson megközelítése közti különbséget. Már de Landa és a 19. századi Léon de Rosny is gyanította, hogy az egyik jel értéke „cu” (ejtsd: ku) lehet. Összevetette a Madridi és a Drezdai kódexek egy-egy jelenetét, ahol egy karámban kikötött madárábrázolás felett a cu-jel mellé egy belül sávozott jelet tett a maja írnok, míg egy a másik lapon ugyanez a jel szerepel egy felülő és vicsorgó emlős felett, de már egy jelpár első tagjaként (lásd az illusztrációt). Itt nem lehetett szó képszerűségről, hiszen majául a cutz éppen pulykát, a tzul pedig kutyát jelent. A jelek szótagértéke tehát cu+tzu és tzu+lu az utolsó magánhangzók leesésével (ami a szótagírások gyakori tulajdonsága), amennyiben ezt a kódexek más helyén is sikerül azonosítani.

A Madridi és a Drezdai kódexek egy-egy jelenete. Bal oldalon egy madár felett a cu+tzu, jobb oldalon pedig a tzu+lu szótagjelek kiemelve. Majául a kutz jelentése pulyka, a tzul pedig kutyát jelent.) Forrás: https://classicmayan.org/

A majákról szóló nyugati tudományos diskurzust meghatározó Eric Thomspon értelmezése szerint a belül vonalazott kerek jel azért kerülhetett a kutya ábrázolása felé, mivel az valójában bordák sematikus rajza, vagyis egy holttestre utal, és a maja néphitben a kutyáknak van túlvilági lélekkísérő szerepük. A probléma ezzel a megközelítéssel nemcsak az, hogy így egy jelek százait ismétlő rendszerbe önkényes kulturális asszociációkat visz, hanem akkor hogyan magyarázza ugyanazt az átvitt értelmű hieroglifát egy háziasított pulykánál?

Az írás a maják számára is egy magas rangú, kiemelten fontos kulturális tudásnak és gyakorlatnak számított, amelynek megvolt a maga neve is. Az „írás” jelentésű tz’ib’ hieroglifái is cáfolják a képi asszociációs értelmezést, hiszen egyik szótagjelében egy talp nyoma is látható, de azt biztosan tudjuk, hogy a maják nem a lábukkal írtak.

Az írás jelentésű tz’ib’ maja kifejezés szótagjelekkel – Forrás: http://www.famsi.org

Knorozovnak tehát nemcsak egy „heuréka” jellegű zseniális felismerése volt, hanem több éven át következetes tudományos munkát szánt az igazolásra, ellenőrzésre, és a hieroglifák teljes nyelvi kódjának leírására. Ehhez egyszerre volt szüksége komoly előképzettségre az Európán kívüli nyelvek és írások, valamint a maja nyelv és a történeti nyelvészet terén. A sikert úgy érte el, hogy közben egyetlen egyszer sem járt maja régészeti területen, nem találkozott maja emberekkel, illetve nem állt kapcsolatban a téma nyugati kutatóival.

Eredményének jelentőségét a vezető szovjet tudósok is – főleg Tolsztov és Tokarev – azonnal felismerték, és mielőtt Knorozov első komoly tanulmánya megjelent volna 1952-ben a Szovjetszkaja etnografija azévi 2. számában, egy magazin, a Literaturnaja gazeta már előre beharangozta a világra szóló sikert. Tolsztov még egy dicsőítő, ámde a sztálini ideológiának megfelelő szerkesztői előszóban is méltatta. Ez pedig a hidegháborús hangulat idején heves reakciót váltott ki az amerikai kutatókból, pedig ekkor már két másik nyugati kutató is nyomon volt.

Tatyana Proszkurjakova és a maja királyok

A maja hieroglifák megfejtésének röviden idézett történeteiből gyakran kihagyják egy másik orosz-amerikai kutató nevét. Tatyana Proszkurjakova (angolosan Tatiana Proskouriakoff) Tomszkban született 1909-ben, és szüleivel éppen a cári Oroszország utolsó évében, 1916-ban utaztak ki az Egyesült Államokba. Vegyész végzettségű édesapja cári megbízásból felügyelte az I. világháborúba szánt lőszerek gyártását, azonban a forradalom kitörését, majd a Szovjetunió megalakulását követően a család inkább a tengerentúlon maradt, így Tatyana Proszkurjakova is itt végezte el iskoláit. Olvasni állítólag már 3 évesen tudott és rajzkészsége is korán megmutatkozott. Egyetemi tanulmányait Pennsylvaniában végezte, és elsősorban építésznek készült.

Tatyana Proszkurjakova Forrás: Wikimedia Commons

Mivel már hallgatóként besegített régészeti leletek illusztrálásába, az 1930-as évek közepén részt vehetett az egyetemi múzeum Piedras Negras-i expedícióján, ahol fő feladatként a rekonstrukciós rajzok készítését kapta a lelőhely romjairól. Ezekben a művészi ábrázolásokban olyannyira életre tudta kelteni az egykori épületeket, hogy a kor egyik vezető majákkal foglalkozó régésze, Silvanus Morley saját pénzéből biztosította, hogy Tatyana Proszkurjakova kiutazhasson a maja lelőhelyekre, majd az ott készült művészi rekonstrukciókra is hivatkozva segített neki kutatói álláshoz jutni a Carnegie Instute-ban. Ezt követően fontos alakja lett a 20. század középső harmadában egyre komolyabb tudományos figyelmet kiváltó pre-kolumbián régészetnek.

Tatyana Proszkuryakova rekonstrukciós rajza Xpuhil romjaról (1943) Forrás: Wikimedia Commons

Számos előrelépést tett a maja művészet és építészet, különösen a domborművek stílusának és időbeli sorrendiségének megértésében. Ezek során kezdett foglalkozni a kőtáblákon (sztélék) és kőépületeken található hieroglifákkal. Az akkor már ismert maja számok és dátumok kapcsán azonosítani tudta, hogy az adott maja város, elsőként Piedras Negras uralkodóinak főbb eseményeit – elsősorban születésük, trónra lépésük és haláluk dátumát – jelölik, mégpedig egy szűk időkeretben, nagyjából a Kr. u. 7–8. században. Ezen az úton tovább haladva meg lehetett határozni egyes királyok időbeli viszonyát. Későbbi kutatásai alapján már elkezdett kirajzolódni egy maja politikatörténet lehetősége is, mivel sikerült azonosítania olyan jelcsoportokat, amelyeket további esemény-típusokkal lehetett összekapcsolni. (Például: csata, foglyul ejtés, házasság, áldozatbemutatás, vagy temetés). Ugyan igazi nyelvi forrásként még nem tudta megszólaltatni a hieroglifákat, de következtetéseit Eric Thompsonnak is el kellett ismernie.

Nem véletlen, hogy ő vállalta az előszót Knorozov maja hieroglifákról szóló alapvető monográfiájának első, 1960-ban megjelent angol kiadásához. Tatyana Proszkurjakova egyetlen egyszer utazott vissza a hidegháborús időszakban a szülőföldjére (már felnőttként) hogy találkozzon Jurij Knorozovval. Hamvait egykori kollégája az elsőként lerajzolt Piedras Negras egyik épületében helyezte el.

A címerglifák – Heinrich Berlin

Tikal címerglifája Forrás: Wikimedia Commons

Az 1950-es évek második felében egy további fontos felismerés is született egy különleges jelcsoport kapcsán, mégpedig Heinrich Berlin jóvoltából, aki 1935-ben 20 évesen, zsidó származásúként menekült el a náci Németországból, és az egyetemet már Mexikóvárosban végezte el. Párhuzamosan foglalkozott az ősi maja és a spanyol koloniális korszakok régészetével, művészetével. A maja feliratok helyi jellegzetességeiként azonosított egy olyan jelcsoportot, amelyeket címerglifáknak (emblem glyphs) nevezett el. Egy középső absztrakt képhez csatolva jellegzetesen ugyanazokat a toldalékjeleket találta. A kérdés csak az volt, hogy ezek magát az ősi lelőhelyet vagy a várost uraló király címét jelölik-e? A vita az 1990-es évekig eltartott. Ma már tudjuk, hogy a két kiegészítő jel az ajaw (ejtsd: kb. ahau, jelentése „király/uralkodó”) és a k’uhul („szent/isteni”), továbbá a jelcsoport inkább a királyi cím része volt, de a konkrét helyre utaló jellel összekapcsolva. Berlin a jelek pontos kiejtését még nem tudta rekonstruálni, ahhoz a nemzetközi tudományos diskurzusnak el kellett fogadnia Knorozov megfejtését.

Az amerikai reakció – Eric Thompson tagadása és bukása

A 20. század közepén és a hidegháború idején a maja civilizáció feltárásának legkomolyabb műhelyei és legismertebb szakemberei az Egyesült Államokban dolgoztak, azonban Tatyana Proszkuryakova felismeréseinek ellenére sem vették komolyan a hieroglifák Knorozov-féle megfejtését. Ennek legfőbb oka egyetlen személy volt: J. Eric S. Thompson, a maja-kutatás meghatározó alakja. Az ő kiterjedt terepmunkája és tudományos munkássága hatalmas előrelépést jelentett a régészet területén, de a maja civilizációról való sajátos látásmódja, pozitívan elfogult víziója, valamint a szakmai féltékenység is hozzájárult ahhoz, hogy Knorozov eredményeit mereven, olykor epés megjegyzésekkel elutasítsa.

1952 augusztusában a New York Times hívta fel a figyelmet Knorozov megfejtésére, még azelőtt, hogy annak szakmai részletei megjelentek volna a Szovjetszkaja etnografija lapjain, mivel csak a beharangozót olvasták. Az 1952. augusztus 13-ai szám egyik cikkének ez volt a címe: „Egy szovjet azt állítja, hogy megtalálta a kulcsot a maja íráshoz” (Soviet claims key to Maya writing). Az alcímben Knorozovot „vörös filológus” jelzővel látták el, aki a „világ egyik legnagyobb régészeti rejtélyének” megoldását kínálta. A tudománytörténet jelenleg úgy tudja, J. Eric S. Thompson nem olvasta a New York Times augusztusi számát, pedig saját nevével is találkozhatott volna, mint akinek munkásságát – a kor másik nagy maja-kutatója Sylvanus Morley-éval együtt – „sterilnek és zsákutcának” minősítik. Knorozov tanulmánya és a sajtó által felkapott megfejtése azonban nem kerülhette el a figyelmét.

John Eric Sidney Thompson képzettsége és tapasztalata gyökeresen eltért Knorozovétól. Angol elit középiskolai képzést követően – amely a történelem és földrajz mellett a klasszikus latin és ógörög műveltségre terjedt ki – életkorának meghamisításával vett részt az I. világháborúban. Miután a francia fronton szerzett sebesüléséből felépült, évekig gauchóként dolgozott Argentínában, és csak 1924-ben kezdte el egyetemi tanulmányait Cambridge-ben, ahol az antropológiát választotta fő szakjának. Életkorából adódóan mindössze három szemesztert kellett elvégeznie, tanárai pedig olyan idős professzorok voltak, akik ekkor már nem végeztek terepmunkát, illetve nem voltak naprakészek a kutatás kurrens problémainak és módszereinek terén. A rövid képzési idő alatt nem merült el összehasonlító régészeti vagy nyelvészeti tárgyakban, ez utóbbiról később is lekezelően nyilatkozott.

J. Eric S. Thompson Forrás: Wikimedia Commons

Thompson autodidakta módon tanult a majákról, és némi maja nyelvismeretet is elsajátított. Szakmai karrierje azután kezdődik el, hogy átköltözött az Egyesült Államokba, és 1926-ban csatlakozott Sylvanus Morley feltárásaihoz. A helyi maja emberekkel baráti viszonyt alakított ki, de a folyékony társalgási szinten nem tanulta meg végül a nyelvüket. A maga korában számos terepmunkát és alapkutatást végző Thompsont tekinthetjük a legjobb maja szakértőnek, aki az egyes lelőhelyek feltárása, művészeti és vallási ábrázolások elemzése terén is tudományos mérföldkőnek számító publikációkat tett közzé. Az egész civilizációról azonban volt egy sajátos és pozitívan elfogult képe, amely szerint a maja városok tulajdonképpen alig lakott vallási központok voltak, ahol egy kifinomult és békés magaskultúra képviselői csillagászati megfigyeléseiket végezték és teológiai-filozófiai gondolataikat csiszolgatták. A maja államokat egy békés, szolidáris és mértékletes teokráciának látta, akiket a jelen csakis példaképnek tarthat.

A maja hieroglifákról összeállított egy átfogó bevezetőt és katalógust, amelyet többször is kiadtak, de ebben még lábjegyzetekben sem szerepelnek más Európán kívüli – ókori keleti vagy ázsiai – írásrendszerek. Az összehasonlítást nem is tartotta szükségesnek, mivel kortársaival együtt egy teljesen önálló, egyedi, magától létrejött jelenségnek tartotta a majákat. Ebbe rondított bele Knorozov megfejtése, illetve a Tolsztov által írt sztálinista ideológiát hangsúlyozó előszó kiváló apropót adott az elutasításra. A szerkesztői előszó szerint ugyanis egyértelműen „marxista-leninista módszerrel felvértezett szovjet tudós” érhetett el kizárólag eredményeket a régóta sikertelen „nyugati burzsoázia” kutatóival szemben. Ez otthon megvédhette Knorozovot, de Eric Thompson válaszreakciója az irónia és a tagadás keveréke volt. Nem mulasztotta el fordított előjellel „vörös filológusnak” említeni Knorozovot, akiből szerinte az alapvető „tudományos becsület” is hiányzik. (Az valószínűleg elkerülte figyelmét, hogy az eredeti szakcikk szövegében Marx, Lenin vagy Sztálin neve, illetve kommunista ideológiát harsogó tudósok sem szerepelnek)
Eric S. Thompson számára a Knorozov-féle megfejtés csakis valamiféle csalás lehetett. Még 1972-ben, halála előtt három évvel is egyértelműen ragaszkodott ahhoz, hogy a maja írás még részben sem lehet szótagoló vagy ábécé-jellegű. Thompson egojára jellemző egyik hangzatos állítása, miszerint ő maga fog elzarándokolni Marx sírjához Londonban fejet hajtva a kommunista tudomány előtt, ha Knorozov megfejtése mégis beigazolódik.

Elfogadás és tudományos áttörés

Sztálin halála 1953-ban változást hozott a hidegháborús viszonyokban, számos kegyeltje elvesztette hatalmi pozícióját, a nyugatnak viszont szembesülnie kellett a szovjet tudomány némely látványos eredményével, például a Szputnyik sikeres űrbe juttatásával. Rövid időre a bölcsészet némely képviselőjének is kinyílt a nyugati világgal való találkozás lehetősége. Jurij Knorozov 1958-ban a Koppenhágában megrendezett 32. amerikanisztikai kongresszuson nemzetközi közönség előtt is bemutathatta a maja hieroglifák megfejtését és eredményeit. Visszaemlékezése szerint erre is csak azért nyílt lehetősége, mert be tudott jutni a híres orosz régész, A. P. Okladnyikov kíséretének tagjai közé a kiutazási engedélykéréseknél. (A konferencián egy volt náci Wehrmacht-kódfejtő, Thomas Barthel is előadott a kérdésről, és Thompson oldalára állva azt igyekezett bizonyítani, hogy kódfejtő módszerekkel a maja hieroglifákat képtelenség megfejteni.)

Még 1955-ben könyv formátumban is kiadták Knorozov doktori disszertációját, ami Diego e Landa kéziratának átfogó elemzését adta a maja kultúra megértéséhez. Ezek kellettek ahhoz, hogy néhány fiatal amerikai majákkal foglalkozó antropológus-régész felfigyeljen Knorozovra (annak ellenére, hogy legtöbben Thomson tanítványainak is számítottak.), és közvetlen levelezésbe kezdjenek vele. Köztük volt David H. Kelley és Michael D. Coe, akinek a (szintén antropológus) felesége oroszul is tudott, és fordításukban Knorozov több cikke is megjelenhetett rangos szakfolyóiratokban angolul és spanyolul. A nemzetközi szakma azonban így is alig akarta elfogadni Knorozov igazát, mivel Thompson tekintélye 1975-ös haláláig visszatartó erőt gyakorolt a szakmára. Az egész történet akkor vált áttekinthetővé, amikor Michael D. Coe megírta „A maja kód feltörése” (Breaking the Maya Code) című könyvében.

Michael Douglas Coe Forrás: Wikimedia Commons

A maja civilizáció tanulmányozásában új korszakot jelentett Knorozov módszerének és iránymutatásának elterjedése az 1980-as évektől. A tudományos áttörést követően kiterjedt maja hieroglif feliratgyűjteményeket hoztak létre, továbbá rengeteg új szöveget tártak fel már nemcsak a sztélék és templomok kőfalain, hanem a kisebb tárgyakon, kő- és kerámia edényeken is. Az egykor ezoterikusnak tűnő letűnt kultúra elkezdett megszólalni. Uralkodók és dinasztiák, rítusok és események váltak azonosíthatóvá. Amitől Thompson tartott és generációja tartott, bekövetkezett: kiderült, hogy a maják a klasszikus ókori görög világra hasonlító, élénk kereskedelmet folytató és egymás ellen véres háborúkat indító nép voltak. Az 1990-es évektől már meg lehetett írni a maják politikatörténetét is.

A megértésben lezajló áttörést jól illusztrálja, hogy egyik, ásatásokon is rendszeresen előforduló maja kerámia edénytípust korábban temetkezési urnának, vagy hasonló rituális tárgynak gondolták. Amikor sikerült elolvasni a rajtuk lévő feliratot, az a „kakaó” szót adta ki, vagyis a maja emberek kedvenc bögréiről volt szó.

A kakaó szó egyik írásmódja. Forrás: www.mayaarchaeologist.co.uk

Knorozov a maják után

Jurij Knorozov először csak a Szovjetunió felbomlását követően járhatott Mexikóban és Guatemalában, és igyekezett a legtöbb klasszikus maja lelőhelyet meglátogatni. A hieroglifák megfejtésében nyújtott előnyök, vagyis a széles körű professzionális és összehasonlító nyelvi, nyelvészeti, néprajzi és etnológiai (ma már inkább kulturális antropológiainak mondanánk) felkészültség alapján megpróbálkozott a húsvét-szigeti rongorongo jeleit és az Indus-völgyi civilizáció írását is megfejteni, ezek azonban mind a mai napig megoldatlan tudományos rejtélyek.
Eredményeiért Guatemala és Mexikó is a külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetésben részesítette. 1994-ben, az utóbbi átvételekor mondta spanyolul, hogy ő „a szívében mindörökké mexikói” (Mi corazón siempre es mexicano).

Knorozov macskájával Forrás: https://www.mexicodesconocido.com

Legismertebb fényképein kedvenc sziámi macskájával, Ászjával jelenik meg. Ez fontosabb volt számára, mint gondolnánk. Interjúiban mindig hangsúlyozta, hogy a macska az ő szerzőtársa, és haragudott, valahányszor a tudományos szerkesztőségekben kihúzták a nevét publikációiból. Pedig egyik anekdotája szerint az ő játékát figyelve jutott eszébe az első jó ötlet a megfejtéshez. Szentpétervári síremlékén, és az 1999-es halálát követően a világon számos helyén – főleg Mexikóban – a számára állított emlékműveken is Ászjával a kezében látható. Az egyik hátoldalán pedig életének dátumai szerepelnek maja időszámítás szerint, maja hieroglifákkal.