Lajos Fülöp francia király lemondása

2025.02.24.
Hahner Péter

Az 1830-as párizsi forradalom idején megjelent egy plakát a főváros falain. A következő volt olvasható rajta: „X. Károly nem térhet vissza Párizsba; a nép vérét ontotta. A köztársaság rémisztő megoszlásnak tenne ki bennünket, és szembefordítana minket Európával. Orléans hercege a forradalom ügye mellett elkötelezett herceg. Orléans hercege sosem harcolt ellenünk. Orléans hercege ott volt Jemappes-nál. Orléans hercege a tűzbe is elvitte a trikolórt. Most is csak Orléans hercege viheti; mást nem is kívánunk…Orléans hercege a francia néptől fogja megkapni koronáját.” A plakát egyik szerzője, Adolphe Thiers el is lovagolt Neuilly-be, hogy a herceget, Lajos Fülöpöt meghívja Párizsba. Még sohasem látta szemtől szemben. Csak egy dologban volt biztos: a Bourbonok reakciósok, az Orléans-ok liberálisok!

Ki volt Lajos Fülöp, aki 1848. február 24-én mondott le a trónról? Hogyan nézett ki a korabeli Franciaország? Mi vezetett a király bukásához?

Lajos Fülöp francia király Forrás: Wikimedia Commons

A forradalom királya

Orléans hercegeinek utolsó, s máig fennmaradt dinasztiája XIV. Lajos, a Napkirály öccsétől, Fülöptől származik. Mivel azonban a Napkirály Montespan asszonytól született, törvénytelen gyermekeit összeházasította öccse leszármazottaival, Lajos Fülöpnek a Napkirály vére is az ereiben csörgedezett, ahogy ezt többször is büszkén emlegette. A későbbi király 1773-ban született, a francia uralkodóval legközelebbi rokonságban álló, s az ország egyik leggazdagabb családjában. Apja az 1789-es francia forradalom kezdetén propaganda-kampányt szervezett, melyben felvilágosult reformokat követelt. Belépett a Jakobinus Klubba, a királyság bukása után felvette az Égalité (Egyenlőség) vezetéknevet, s a Nemzeti Konventben rokona, XVI. Lajos halálára szavazott. A forradalmi törvényszék mégis halálra ítélte, s 1793-ban lefejezték.

Fia, aki apja haláláig a Chartres hercege címet viselte, rendkívül liberális, felvilágosult nevelésben részesült. Nevelőnője, Madame de Genlis közvetlen közelről megmutatta neki a Bastille ostromát is. Csatlakozott a Jakobinus Klubhoz, majd katona lett, és harcolt a köztársaság seregeiben a valmyi, jemappes-i és neerwindeni csatákban. A forradalom radikalizálódása idején, 1793 tavaszán emigrált. Nem harcolt Franciaország ellen, mint oly sok más emigráns, hanem beutazta Európát és Amerikát. 1808-ban feleségül vette Bourbon-Szicíliai Mária Amáliát. A boldog házasságból tíz gyermek született. 1814-ben tért vissza Franciaországba, ahol visszakapta dinasztiája vagyonát, s a felsőház tagja lett. Családias, takarékos életet élt, fiait állami középiskolába járatta. Józan volt, nagylelkű és óvatos: az „arany középút” politikáját szerette volna képviselni a legitimista jobboldal és a republikánus baloldal között.

Az 1830-as forradalomban a mérsékelt liberálisok a további radikalizálódás elkerülésének céljából őt kívánták a trónra ültetni. Július 31-én az öreg La Fayette, az 1789-es forradalom veteránja a párizsi Városháza erkélyén a háromszínű lobogó alatt bemutatta a népnek, megcsókolta, s így kiáltott: „Íme, itt a legjobb köztársaság!” A nép éljenzett, az ideiglenes kormány szerepét játszó párizsi közigazgatási bizottság augusztus 1-én a királyság főparancsnokává, a nemzetgyűlés pedig augusztus 9-én Lajos Fülöp néven királlyá nyilvánította. Újra a háromszínű lobogó lett a nemzeti zászló, az örökletes felsőházi tagságot eltörölték, a cenzúrát felszámolták, a katolicizmust pedig államvallás helyett ismét „a többség vallásának” nevezték. A politikai rendszer liberálisabb lett, demokratizálását azonban óvatosan elkerülték.

Lajos Fülöpöt „Le roi citoyen”-nek nevezték, amit magyarul „polgárkirályként” szoktak lefordítani. Helyesebb lenne a „polgártárs-király” vagy „állampolgár-király” elnevezés. A francia név ugyanis nem arra utal, hogy az uralkodó a vállalkozók és bankárok királya, hanem arra, hogy ő egyenjogú a többi emberrel, egyszerű polgártárs, hazafi, amit polgárias öltözködésével és családi életével is kifejezett.

Victor Hugo így mutatta be őt A nyomorultakban: „Józan, jókedvű, tapintatos, türelmes; derék bácsi és derék uralkodó; tiszta házaséletet élt, és palotájában külön lakájokat bízott meg azzal, hogy megmutassák a polgároknak a hitvesi ágyat; a szabályos hálószoba mutogatása hasznosnak bizonyult az idősebb ág régi, botrányosan nyilvános, törvénytelen viszonyai után… Esernyővel a hóna alatt ment sétálni, és ez az esernyő sokáig egyik alkotóeleme volt dicsőségének. Egy kicsit kőműves volt, egy kicsit kertész és egy kicsit orvos; eret vágott egy postakocsison, aki leesett a lováról; Lajos Fülöp éppúgy mindig magával vitte a sebészkését, mint III. Henrik a tőrét. A royalisták kicsúfolták ezt a nevetséges királyt, aki elsőnek ontott vért azért, hogy gyógyítson.” Mint látjuk, ebben a szövegben is az egyszerűségen van a hangsúly: a király minden francia polgártársa, jóindulatú, egyszerű ember.

A júliusi monarchia

Az új rendszer, a júliusi monarchia (1830–1848) fő problémáját François Furet francia történész e szavakkal fogalmazta meg: „Franciaországban, amely száz éve megszállottan a hatalom megalapozásáról elmélkedett, s a közvéleményt lenyűgözte a forradalmi eredet drámája, a júliusi monarchia egyszerű tény volt, megfosztva a legitimitás méltóságától. Monarchikus volt, és elárulta a monarchiát; forradalmi volt, és elárulta a forradalmat. Veszélyes kompromisszum volt a királyi szuverenitás és a népszuverenitás között, s ahelyett, hogy mindkét hagyomány előnyeit élvezhette volna, mindkét oldalról megvetették.”

Lajos Fülöp ötvenhét évesen ült a trónra, s nem volt vonzó, karizmatikus jelenség. Parókás fejét a karikaturisták körteként ábrázolták. Az 1830-as forradalom utóhatásaként még éveken át meg-megújuló támadások érték a monarchiát a republikánusok, legitimisták és bonapartisták részéről. Lajos Fülöp ellen nyolc merényletet követtek el. A lyoni takácsok két lázadását (1831, 1834) a hadsereg verte le. A köztársaságiak több felkelést robbantottak ki Párizsban (1832, 1834, 1839), Berry hercegnő, X. Károly menye pedig kalandregénybe illő módon próbálta fellázítani a nyugat-franciaországi parasztságot (1832). Napóleon unokaöccse, Lajos Napóleon 1836-ban a strasbourgi laktanyát próbálta elfoglalni, 1840-ben pedig Boulogne várost. A hadsereg és a rendőrség azonban valamennyi megmozdulást felszámolta, s a nyugalom az 1830-as évek második felétől kezdett helyreállni.

Hogy királysága forradalmi eredetét feledtesse, Lajos Fülöp nem támogatta a lengyel felkelést (1830–1831), elutasította a fiának felkínált belga trónt (1831), s elbocsátotta az egyiptomi brit törekvések ellen fellépő Thiers-kormányt is (1840). Ezzel elnyerte Nagy-Britannia tartós szövetségét. A külügyekben továbbra is nagy óvatosságot tanúsított – s ezt a romantika és a nacionalizmus nemzeti dicsőségre szomjazó új nemzedéke hamarosan fel is rótta neki. „Igénytelen volt Franciaország nevében” – írta róla Victor Hugo, Lamartine pedig azt vetette a kormány szemére, hogy „Franciaország unatkozik!”

Pedig a király mindent megtett az ország modernizálása és kulturális fejlesztése érdekében. A büntető törvénykönyv reformjával (1832) felszámoltak több ősi büntetést, 1841-ben pedig megtiltották a nyolcévesnél fiatalabb gyermekek gyári alkalmazását. 1838-ban amnesztiát kaptak a politikai foglyok. A Guizot-féle közoktatási törvénnyel minden községet iskolák létesítésére köteleztek (1833), ami hatalmas lépés volt a nemzeti kultúra egységesítése felé. A negyvenes években megkétszereződött az elemi iskolázásban résztvevők száma, 1829-ben a besorozottak 45%-a tudott olvasni, 1848-ban már a 64%-uk. A király emlékművet emeltetett a Bastille-téren 1830 emlékére, és restauráltatta a versailles-i kastélyt, amelyre e feliratot helyeztette el: „Franciaország minden dicsősége emlékére!” A Diadalív felavatásával (1836) és Napóleon hamvainak hazaszállításával (1840) a császári hagyományokat is szentesítették.

A trón nem üres fotel!

A képviselőházban François Guizot vezetésével a jobbközép hadakozott a társadalmilag konzervatív, külpolitikailag azonban merészebb akciókra vágyó, Adolphe Thiers által vezetett balközéppel, illetve a jogok óvatos kiterjesztését követelő, Odilon Barrot irányította, úgynevezett dinasztikus baloldallal. Thiers nem bánta volna, ha a brit uralkodó példáját követve „a király csak uralkodik, de nem kormányoz”, míg Guizot helyeselte a király aktív politikai szerepvállalását, mivel ahogy mondotta: „A trón nem üres fotel!”

A kormányzati stabilitást a korszak legnagyobb liberális történésze, Guizot biztosította, először Soult marsall minisztériumának külügyminiszterként (1840–1847), majd miniszterelnökként (1847–1848). 1789 liberális vívmányainak megszilárdítását tekintette feladatának, ezért a reakciótól és jakobinusoktól egyaránt távol álló, toleráns, alkotmányos monarchia híve volt. A népszuverenitás helyett azonban az „ész szuverenitásában” hitt, vagyis a politikai jogok gyakorlását csak felvilágosult és anyagilag független polgárok számára kívánta fenntartani. A választójogot csak ezek sokasodásával, fokozatosan akarta kiterjeszteni.  Valószínűleg ezért tulajdonították neki a következő mondást: „Gazdagodjatok meg a munka és takarékosság által, és lesz választójogotok!” Ő sohasem tett ilyen cinikus kijelentést. A gazdasági és kulturális fejlődés azonban lassabb volt, mint remélte, s ezért a reformerek szemében a reakció képviselőjévé vált. Szilárd pártrendszer híján a kormányt támogató többséget csak állami hivatalok osztogatásával tudta biztosítani. Az új nemzedék számára ez sem volt elfogadható: „Guizot személy szerint megvesztegethetetlen,” írta Victor Hugo, „mégis vesztegetéssel kormányoz. Olyan, mint egy tisztességes nő, aki bordélyt vezet.”

Charles Philipon 1831-ben rajzolt karikatúrája Lajos Fülöp körtévé változását ábrázolta. Ez az alkotás a forradalom széles körben használt szimbólumává vált. Forrás: Wikimedia Commons

Franciaországban igen lassú, forradalom nélküli iparosodás vette kezdetét az 1840-es években. Nőtt a fogyasztás, a tőkeberuházás, s ami a legfontosabb, megindult a vasútépítés. Lyon volt a korszak legnagyobb ipari központja. Néhány nagyvárosban megjelentek az első nagyüzemek, de az ország Angliához képest még mindig a bőséges és rosszul fizetett munkaerő világa volt. A legdinamikusabban a bankvilág gazdagodott. Algériában folytatódott a gyarmati terjeszkedés: 1840-től a franciák hosszas háborút vívtak Abdel-Káder arab emír ellen, aki 1847-ben megadta magát, és Franciaországban házi őrizet alá helyezték.

A társadalom vezető csoportjait továbbra is a földbirtokosok és a hivatalnokok alkották. A földbirtok maradt a vagyon, a befolyás és a tekintély forrása: az elektorok háromnegyede ennek köszönhette választójogát. Az 1839-es képviselőházban a helyek 38%-át tisztviselők, 29%-át földbirtokosok, 19%-át szabadfoglalkozású értelmiségiek töltötték be, és csak 13%-át kapták meg a bankárok, iparosok és kereskedők. 1840-ben a legtöbb adót fizető állampolgárok kétharmada, s a képviselők egyharmada még mindig (természetesen előjogok nélküli) nemes volt.

A forradalom áldozata

Az 1846-os mezőgazdasági válságot követő pénzügyi válság éppen akkor nehezítette meg a tömegek megélhetését, amikor a francia ellenzék mozgósítani próbálta a társadalmat. E társadalom egyre kevésbé volt hajlandó elfogadni, hogy a képviselőház csak a franciák leggazdagabb három százalékát képviseli. Ezért az ellenzék bankettkampányt indított, vagyis nyilvános vacsorákon tartott szónoklatokkal követelte a választójog kiterjesztését.

Az 1848. február 22-re, a Champs-Élysées negyedben tervezett bankettet a kormány betiltotta, mire tüntetésekre és fegyveres összecsapásokra került sor Párizsban. Másnap barikádokat emeltek, a nemzetőrség pedig nem harcolni, hanem közvetíteni próbált, s ezzel megnehezítette a hadsereg helyzetét is. A megrémült király leváltotta Guizot miniszterelnököt és a konzervatív Louis Mathieu Molé grófot kérte fel kormányalakításra. Az esti ünneplő felvonulás során azonban a Capucines bulváron a külügyminisztérium kerítésénél tumultus alakult ki. Egyesek szerint a tömeg nekinyomta az őrségen álló katonákat a kerítésnek, mások szerint egy felkelő fáklyával fenyegetett meg egy lovon ülő ezredest. Csak annyi biztos, hogy a pánikba esett katonák tüzet nyitottak. Egyesek szerint harminckét, mások szerint ötvenkét halálos áldozata volt az incidensnek.

A párizsi nép ezt szándékos mészárlásnak tekintette, az áldozatok holttestét szekéren vitte körbe Párizsban, és folytatta a harcot. Február 24-én mintegy ezerötszáz barikád zárta el az utcákat. Mivel Molé nem tudott kormányt alakítani, a király a balközép képviselőjét, Thiers-t bízta meg ezzel. Az utcai harcok azonban egyre hevesebbé váltak. Lajos Fülöp megpróbálta megszemlélni a Tuileriák palotáját védő nemzetőröket, de olyan ellenségesen fogadták, hogy lelkileg összeomlott. Mivel legidősebb fia hat éve balesetben meghalt, úgy döntött, lemond unokája, a kilenc éves Párizs grófja javára, és még ezen a napon Smith álnéven Angliába menekült. „Ez rosszabb, mint X. Károly esete!” – mondogatta megalázva. – „Százszor rosszabb!” Amikor hintóba szállt, így csúfolódtak vele: „Égalité fia, szállj fel a fiákerbe!” Valaki kinyitotta neki a kocsi ajtaját, amit gépiesen megköszönt. „Szívesen!” – hangzott a válasz. – Tizennyolc éve erre vártam!”

Lajos Fülöp trónjának felgyújtása az 1848-as francia forradalom idején, Párizs, 1848. február 25. Forrás: Wikimedia Commons

Hiába mondott le unokája javára, Párizsban kikiáltották a köztársaságot. Angliában régi szövetségese, Viktória királynő a Claremont-kastélyt bocsátotta a rendelkezésére. Amikor pár hónap múlva Lajos Fülöp meghallotta, milyen véresen verte le a francia kormány a júniusi munkásfelkelést, így sóhajtott fel: „Hát, igen a köztársaságnak könnyű! Mer lövetni a népre!”

A jobb sorsra érdemes uralkodó 1850. augusztus 26-án halt meg, hetvenhét éves korában. Gyermekei a legkülönbözőbb európai uralkodóházakba házasodtak be. Legidősebb fiától származó unokája megtartotta a Párizs grófja címet, s Orléans hercege helyett ezentúl így nevezték a dinasztia fejét. Jelenleg az ötödik személy, Jean-Carl Pierre Marie d’Orléans viseli ezt a címet. Őt tekintik egyesek hivatalos „trónkövetelőnek” – annak dacára, hogy a család már régóta elfogadta a köztársaságot.