Birodalmak alulnézetből – Az Oszmán Birodalomtól a Szovjetunió bukásáig

2025.06.24.

Varga Dániel

A 96. Ünnepi Könyvhét alkalmából június 14-én, a Vigadó téri színpadon a Rubicon Intézet főigazgatója, Hahner Péter, illetve tudományos munkatársa, Antalffy Péter mutatta be a legújabb könyveinket. (Paul Hollander: Megrendült hit és tovatűnt akarat. Az egyén szerepe a szovjet kommunizmus bukásában; Doberdói Breit József: Vörös háború – Az 1918/19. évi forradalmak hadtörténete, illetve Nicolaus Schmidt: Öt év gályarabság az Oszmán Birodalomban) A nemrégiben megjelentett művekben az a közös, hogy sajátosan alul, illetve belül nézetből vizsgálják különböző birodalmak, államok, illetve ideológiák működését.

(Varga Dániel beszámolója a 96. Ünnepi könyvhéthez kapcsolódó Rubicon rendezvényről)

Megrendült hit és tovatűnt akarat

Hahner Péter először Paul Hollanderről beszélt, aki egyébként Hollander Pálként látta meg napvilágot Magyarországon még 1932-ben. 1956-ban, az októberi eseményeket követően disszidált, pályájának a csúcsán pedig a Massachusetts-i Amherst Egyetem szociológia professzora lett. A szerző mostani műve gyakorlatilag kiegészíti egy korábbi könyvét, amely „Politikai zarándokok” címmel jelent meg, és amely arról szól, hogy mennyire szerették a kommunista rendszereket azok a személyek, akik valójában nem is ismerték a működésüket. A nyugati európai értelmiség azon része, amely elutazott a Szovjetunióba, el volt ragadtatva a látottaktól. Mindeközben azonban – amiről a most magyarul megjelent könyv is szól – akik pontosan látták és tapasztalták a szovjet rendszer működését, teljes mértékben kiábrándultak belőle.

Hollander könyve többek között azt mutatja be, hogy miképpen csalódtak azok a kommunista rendszerben, akik akár vezetői tisztséget is betöltöttek, úgymint Mihail Gorbacsov, vagy éppen Borisz Jelcin. A szerző két könyvéből – egymás mellé rakva – gyakorlatilag az olvasható ki, hogy szinte csak azok tudták kedvelni a kommunista rendszert, akik nem éltek benne, és messzebbről nézték az egészet, illetve mindeközben nem kedvelték a saját társadalmi rendszerüket. A könyv azért különleges, mert a forrásgazdagságának hála pontosan van az rekonstruálva, hogyan is néz ki egy birodalom összeomlása – belülről.

Hollander könyve az egyén történelemalakító szerepére is felhívja a figyelmet. Hahner Péter ezt kimondottan helyeselte, mivel ahogy fogalmazott: „Lenin nélkül ez a rendszer nem alakult volna ki, Sztálin nélkül pedig nem maradt volna fent, illetve a 20. századot sem lehet értelmezni Hitler nélkül.” Ugyanígy Nagy Sándor nélkül a makedónok sem mentek volna el az Indus folyóig, Napóleon nélkül pedig a franciák sem mentek volna Moszkváig. A könyv jól bizonyítja azt, hogy – az Annales-iskola úgynevezett „longue durée” elgondolásával szemben – nem érdemes csak a hosszútávú történelmet nézni, ahol elvileg eleve el vannak rendeltetve a dolgok, hanem figyelni kell az egyénekre is.

Vörös háború – Az 1918/19. évi forradalmak hadtörténete

Doberdói Breit József a 20. század első felének egyik legtermékenyebb hadtörténésze volt, aki harcolt az első világháborúban is. Antalffy Péter hangsúlyozta, hogy ez azt jelenti egyben, hogy a szerző jól ismerte a harcászatnak az elméleti és gyakorlati oldalát is. Breit az egyik, rendkívül adatgazdag művével – amely az 1870–1871-es porosz-francia háborúról szólt – hatalmas szakmai elismertséget szerzett. A Rubicon Intézet által most kiadott könyv eredetileg egy olyan 1925 és 1929 között készült háromkötetes mű, amely korábban tiltólistán szerepelt. Breit gyakorlatilag kortárs tanúként és egyszersmind katonai szakértőként, hadtörténészként mutatja be Magyarország összeomlását. Antalffy szerint a legnagyobb erénye a műnek, hogy bőséges forrásanyagának hála mikroszkopikusan, alulnézetből ismerhető meg 1918 és 1919 vérzivataros katonai eseményei.

Két dolog miatt is érdemes kézbe venni ezt a művet: egyrészt ezt a korszakot általában csak politikai szemszögből szokták tárgyalni – mikor mit csinált éppen Károlyi Mihály vagy Kun Béla – miközben a valódi katonai események bemutatása háttérbe szorult. Másrészt igazán különleges az, hogy míg általában a csaták történetét utólag írják meg, akár évtizedekkel később, sokszor csak visszaemlékezések alapján, Breit ezzel szemben – amellett, hogy az események szemtanúja is volt – rengeteg katonai anyaghoz, parancshoz és távjelentéshez is hozzáférhetett, így készíthette végül el azt a művét, amely részletesen, forrásokkal kellően alátámasztva mutatja be 1918 és 1919 hadi eseményeit.

Öt év gályarabság az Oszmán Birodalomban

Nicolaus Schmidt egy drezdai szűcs volt, aki úgy döntött, hogy Magyarországra jön harcolni, de igen hamar török fogságba esett. Az 1600-as évek stílusában írta meg emlékiratait, milyen volt az élet gályarabként, mikor, hogyan, merre kellett mennie, avagy mikor miért büntették meg keményen. Viszontagságait jól illusztrálja az, hogy amikor éppen nem volt tengeren, akkor például Isztambulban kellett koldulnia a gazdájának javára. Tengeri csaták idején abban kellett reménykednie, hogy a törökök veszítenek, de úgy, hogy a hajó, amin rabként van, az nem süllyed el, így esély nyílik egyben a kiszabadítására. Öt éven keresztül volt „szerencséje” körbehajózni a Földközi-tenger keleti medencéjét, a kiszabadulása aztán végül rendkívül véresre sikeredett.

Antalffy felhívta a figyelmet, hogy a törökök elleni küzdelmek sokszor túlzott mértékben romanticizálva vannak – erre jó példa Fekete István regénye, a Koppánya aga testamentuma – miközben a valóság az, hogy az ellenük való harcok rendkívül véresek voltak, illetve ahová a törökök betették a lábukat, azoknak a területeknek a fejlődése jelentősen visszamaradt, így nem igazán állt fent a „két pogány közt” -féle helyzet. Továbbá ki kell hangsúlyozni – ahogy Nicolaus Schmidt példája is mutatja – sokan jöttek nyugatról Magyarországra azért, hogy megküzdjenek a törökök ellen. A könyv nagy erénye, hogy kevés ember utazott ennyit a korszakban, mint a szerző, Nicolaus Schmidt, illetve még kevesebben voltak azok, akik ennyire részletesen meg is írták volna az élményeiket. „Egy utazó blogger is lehetett volna belőle, ha éppen nem a gályát kell volna húznia” – mondta Antalffy.

Kuba, Che Guevara és Hemingway

A beszélgetés végén szóba került még a Rubicon legújabb, Kubáról szóló lapszáma. Hahner Péter mindenekelőtt azt hangsúlyozta ki, hogy csak az legyen forradalmár, aki jóképű is egyben, így sokkal elfogadottabbá válhat sokak számára. A kialakult Che Guevara legendával szembemenve kijelentette, hogy „nem maroknyi forradalmár csinált csodát”, hiszen mikor Fidel Castroval és csapatával partaszállt Kubába, akkor már rég kiépült erős ellenzéki ellenállás működött a fennálló rendszer ellen. Ahol pedig nem létezett ilyen jelentős, már jóval a fellépése előtt is létező ellenállási góc, ott Che Guevara kudarcot is vallott, gondoljunk csak Kongóra vagy Bolíviára. Az utóbbi helyszínen a valódi követőinek a száma ráadásul soha nem emelkedett 60 fő fölé.

Hahner Péter szerint Kuba ma olyan lenne mint Florida, ha nem jönnek Castroék. Az igaz, hogy a főleg az amerikai szesztilalom idején sok alvilági figura fordult meg itt, egyúttal azonban elsődleges turista paradicsom is volt a szigetország. A híres amerikai író, Ernest Hemingway is élt Kubában, aki aztán egyes műveiben a kommunizmust pozitívan állította be. Ezzel körbe is ért a beszélgetés, hiszen Hollander műve pont erről szólt: hogyan tévesztette meg egyes embereket a kommunista eszme.