A „Narcos” világa régen és most – A kábítószer-kereskedelem Latin-Amerikában

2025.09.05.

Varga Dániel

Július 31-én Esztergomban, az MCC fesztiválon Lénárt T. András, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének oktatója, illetve Rácz Árpád, a Rubicon Történelmi Magazin alapítója és főszerkesztője beszélgetett egymással többek között Pablo Escobar életéről, a kolumbiai és a mexikói kábítószer-kereskedelem történetéről, a drogok elleni küzdelemről, végül pedig a szintetikus anyagok előretöréséről.

(Varga Dániel beszámolója az MCC fesztiválon elhangzott Rubicon beszélgetésről)

Kolumbia és Mexikó szerepe

A Narcos című filmsorozat sokak figyelmét rávezette a drogok világára. Az első évadai Kolumbiában játszódnak, a későbbiek pedig Mexikóban. Miképpen vált a drog egy filmsorozat témája, mi lehet a titok? Az első két évad Pablo Escobarról szól, és az ő személyisége, izgalmas életútja miatt lett népszerű minden bizonnyal a sorozat. A neves drogbáró Medellín környékén lévő apró faluban született egy szegény család gyermekeként, így valóban hatalmas teljesítményként lehet elkönyvelni, hogy az évtizedek alatt „felküzdötte magát” a világ leggazdagabb emberei közé. Sikerének a titka az volt, hogy elsőrangú kapcsolati hálót hozott létre, először még a régióban, ahol született. (Medellín és környéke már Escobar előtt is a legfontosabb területnek számított a drog termesztése és terjesztése terén.) Az „El Doctor” becenevet is viselő bűnöző később már Bolíviában, Peruban és az Egyesült Államokban hozott létre immáron nemzetközi hálózatot. Különböző módszerekkel politikusokat és hatósági embereket állított az oldalára: például hozzá köthető a „pénzt vagy ólmot” (azaz golyót) mondás is. A keze mindenhova elért: az egyik kolumbiai igazságügyminisztert ő ölette meg, a másik pedig azért nem kívánt fellépni Escobar ellen, mert éppenséggel az ő embere volt.

Escobar a kokainkereskedelem révén hatalmas mértékű profitra tett szert, rendkívül káros tevékenysége azonban sokak szemét kezdte szúrni. Mikor az amerikai hatóságok egyre nagyobb erővel kezdték el üldözni, ő inkább „feladta magát” a helyi hatóságoknak, nehogy az Egyesült Államokba vigyék. Kolumbiában került tehát börtönbe, de egy olyan helyen „őrizték” (egy katedrálisban) amit ő építtetett és ahol luxus körülmények közepette élhetett. Az igazságtalanság ellenére miért érzett mégis együtt a kolumbiai társadalom Pablo Escobarral? Leegyszerűsítve ő volt a kolumbiai Robin Hood: olyan társadalmi közegben működött, ahol az embereknek nem volt semmije, főleg mivel a kolumbiai vezetés magára hagyta őket. Escobar hálózata az állam helyett segített az embereknek. Éppen ezért, mikor menekült, sokan segítettek neki, mivel benne nem a drogkartell vezért látták, aki tömeggyilkosságokat követett el, hanem azt a személyt, akinek a saját és családjuk életét köszönthetik valamilyen módon. De mégiscsak egy tömeggyilkos bűnözőről beszélhetünk, aki „mellesleg” illegális módon jutott rengeteg pénzhez. Olyan sokhoz, hogy még mindig van olyan vagyoneleme, amit keresnek. Tudvalevő ugyanis, hogy elásott rengeteg készpénzt, amelyek után egészen a mai napig még Escobar hozzátartozói is kutakodnak.

Mexikó először csak tranzitországként működött, és ahol inkább a helyi marihuána termesztés volt jelentős, azonban hamarosan beindult – kolumbiai segítséggel – a keményebb drogok, a kokain és heroin előállítása és terjesztése is, amelyek sokkal jövedelmezőbb voltak. A legkiemelkedőbb alakja a mexikói drogkereskedelemnek Joaquín Archivaldo Guzmán Loera, azaz „El Chapo” volt, aki hasonlóan Escobarhoz, szegény családból származott. A kolumbiai „kolléga” halála után az egész latin amerikai drogpiac irányítása Guzmán kezébe került. Hogy juthat el a drog Mexikóból más országba? A válasz az, hogy földön, vízen, és levegőben is történik a kábítószer terjesztése. Leginkább hajókon és repülőgépeken keresztül, de újabban már tengeralattjárók és drónok is segédkeznek ebben. A repülőgépeknek és a hajóknak megvan az az előnyük, hogy visszafele tudnak jelentős mértékben szállítani – készpénzen kívül – például fegyvereket is.

A drog elleni küzdelem

Az Egyesült Államok a 70-es évektől kezdett el fellépni a drogok ellen, először határokon belül majd kívül. Állami, politikai szintre a drog elleni küzdelem az 90-es években került. Hatalmas összegeket áldoztak arra, hogy a drogterjesztést még a csírájában is elfojtsák. Az eredményekről azonban elmondható, hogy minél nagyobb erőt fektettek be a kartellek ellen, a helyzet annál rosszabb lett. A hatóságok nehezen tudnak megküzdeni a problémával, hiszen ezek a hálózatok úgy működtek/működnek mint a polip: a csápjai a társadalom minden részéhez elérnek, akár a hatalom csúcsáig is. Komoly problémát jelent, hogy a drogkereskedelemmel foglalkozók nagy erőket fektetnek abba, hogy kimossák (legálissá tegyék) a pénzüket például különböző ingatlanvásárlások segítségével. (Például az amerikai maffia Kubában építtetett fel egy sor szállodát, amelyeknek a bevételei aztán – immáron már tisztán – őket gazdagították.)

A drogkereskedelem elleni küzdelmet számos – egymástól rendkívül különböző – ok is akadályozza még: például hiába irtották ki a kokacserje termesztését Kolumbia egyes részein, ha aztán rövid időn belül arra lettek figyelmesek a hatóságok, hogy más területeken már újra is kezdték a termesztését. Vagy éppen egyes zenei idolok is fogyasztanak kábítószert, rossz példával járnak el, a haláluk pedig nem jelent elrettentő példát. Abban egyetértés van, hogy a kartelleket meg kell állítani; igen ám, csak ők éppen amerikai fegyverekkel harcolnak egymás ellen, így a fegyverlobbi is közbeszólhat. De talán a legsúlyosabb probléma: ha a legnagyobb drogkartellt el is intézik, jön helyette sok kicsi, akik aztán még veszélyesebben működnek, és az aprózódás nyomán nehezebb is rájuk figyelni. Jobb az, ha csak néhány nagy kartell működik – azaz kevesek kezében összpontosul a helyi drogpiac működtetése – mivel a kicsik gyakran csak egymást nyírják, sokkal véresebb módon.

A fentanil előretörése

A szintetikus drogok az elmúlt évtizedekben rendkívüli módon elterjedtek. Ennek oka, hogy előállításukhoz nem kellenek termőföldek, hanem elég csak egy-egy labor. A szakértelem azonban rendkívül fontossá vált, sokszor amerikai és mexikói egyetemek vegyészhallgatóit nyerik meg, hogy „ösztöndíjkiegészítésként” dolgozzanak a drogpiacon. Ráadásul ilyen labort bárhol lehet működtetni: ennek is köszönthető, hogy Kínának ma már kiemelkedő szerepe van a fentanil gyártásban és kereskedelemben. Rácz Árpád szerint szándékosan juttatják el a drogokat az Egyesült Államokba, hogy így rombolják a helyi társadalmat. Lénárt szerint egy nagyhatalomnak „mindenhol ott kell lennie”, így még a drogkereskedelemben is. További „előny”, hogy a fentanil tízszer erősebb mint a heroin, azaz jóval kisebb adag is „üt”, ráadásul olcsóbban is lehet előállítani. Veszélyességét az okozza, hogy sokkal könnyebb drogtúladagolásban meghalni miatta – vagy legalábbis könnyedén „élő halottá” változtathatja a fogyasztót.

Miért tör előre a fentanil a fenti okokon kívül? Mert a kereslet határozza meg a kínálatot, az előbbi pedig exponenciálisan emelkedik. Mindezek mellett könnyű manapság a drog rabjává válni. Előszobaként működnek a különböző orvosságok, például a nyugtatók. Létezik többek között orvos által felírt marihuána is, amely ugyan képes egyes fájdalmakat jelentősen csökkenteni, de ha többet fogyaszt belőle az ember, függőséget is okozhat. Maga a fentanil terjedésének a hátterében nem állnak bonyolult dolgok, egyszerűen a kereskedők csak tökéletesítették azokat a folyamatokat, amelyek mindig is léteztek, leginkább a technika új vívmányainak a segítségével. A terjesztők jól használják az internetet, ma már lehet rendelni drogokat a világ minden részéről a világ minden részére. Az sem mellékes, hogy ma már a kriptovaluták lettek a pénzmosás legmagasabb szintjei.