Sajtómegjelenés
Moszkvában 10 évre ítélték Esterházy Jánost
2021.06.16.
Katolikus Rádió
2021-ben volt 75 éve, hogy a szovjet hatóságok koholt vádak alapján elítélték a Moszkvába hurcolt Esterházy Jánost és pozsonyi politikustársait.
A csehszlovák hatóságok Pozsonyban, 1945 májusában kiszolgáltatták a szlovákiai Magyar Párt pozsonyi vezetőit, köztük Esterházy Jánost, Neumann Tibort, Jablonicky Jánost, Párkány Lajost a szovjet megszálló hatóságoknak. Esterházyt először egy évig a moszkvai Lubjanka börtönben tartották fogva, majd Moszkvában koholt vádak alapján 10 évre ítélték és Gulag táborba vitték. A szovjet hatóságok végül a súlyosan beteg Esterházyt 1949-ben kiszolgáltatták Csehszlovákiának, ahol két évvel korában a Szlovák Nemzeti Bíróság távollétében halálra ítélte őt.
Az évforduló kapcsán beszélgetett intézetünk tudományos főmunkatársával, Szarka Lászlóval a Katolikus Rádió műsorvezetője. A teljes adás a Kossuth Rádió 2021. június 16-ai adásában volt hallható.