Devictus vincit – Legyőzetve győz

Mindszenty József, a hajlíthatatlan ember

2023.02.03.

Kovács Örs

Mindszenty József történelmi szerepének feldolgozása mind a mai napig tart. A hercegprímás egy szociálisan érzékeny, zseniális egyházszervező volt, aki nem kötött kompromisszumot. Megegyezni vagy ellenállni? Ez volt az egész életét végigkísérő kérdés, bármely történelmi korszakban is vizsgáljuk személyét. Az egyházvezetőt minden totalitárius diktatúra üldözte, a Tanácsköztársaság idején internálták, a nyilas hatalomátvételt követően Sopronba hurcolták, majd a kommunista rezsim életfogytiglanra ítélte.

A királyságtól a király nélküli királyságig

A fiatal Péhm József – aki csak 1942-ben vette fel a Mindszenty nevet – személyiségére jelentős hatást gyakorolt az első világháborús vereség és az azt követő rendszerváltások sora. 1917-től a zalaegerszegi Magyar Királyi Állami Főgimnázium hittanára volt. Itt érte a háborús vereség, az őszirózsás forradalom, az utolsó magyar király, IV. Károly hatalmának megszűnése, a Tanácsköztársaság, végül a református Horthy Miklós kormányzóvá választása.

Az ekkor 26 éves fiatal, agilis pap közreműködésével született meg a zalaegerszegi katolikus sajtó, lett színpada a kultúrháznak, épült jégpálya a fiataloknak. Ebben a sok változást hozó időszakban kapcsolódott be a közéletbe, a Zalaegerszeg környéki politikai mozgalmakba. Megalapította és szerkesztette a Zalamegyei Újságot, amelynek első száma 1918 karácsonyán jelent meg. A tartalomban pedig ragaszkodott ahhoz a szellemi irányhoz és világnézethez, amelyben ő maga is nevelkedett.

A köztársaság 1918-as kikiáltása előtt még üdvözölte a változásokat, de utána világosan látta, hogy a királyság megszűnése és a Károlyi-féle rendszer nem kívánta fenntartani az egyház korábbi helyzetét. Mindszenty meggyőződése szerint az állam és egyház szétválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását. Tevékenyen segítette a híveket, a katolikus hitelvekből semmit nem engedett, komolyan vette papi feladatait, tanárként pedig szigorú ember hírében állt. 1919 elején a szombathelyi püspöki javadalmak zár alá vétele miatt került szembe az állammal, mivel egy cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársasági államforma nem örökölheti meg a főkegyúri jogot. Ráadásul megtagadta a köztársaságra tett esküt is. Nem csoda, hogy ezután ellenforradalmi tevékenység vádjával letartóztatták Szombathelyen. Házi őrizetéből a Tanácsköztársaság idején szabadult. Zalaegerszeg elhagyására kényszerítették, haza kellett térnie szülőfalujába (Csehi)Mindszentre. „Ha itt a kommunizmus marad, jövő nyáron már a kapátok is állami tulajdon lesz.” – mondta szülőfaluja lakóinak. A Tanácsköztársaság bukása után saját tapasztalatai is megerősítették korábbi antikommunista elkötelezettségét. Ez pedig egész életében elkísérte.

Legitimizmus, szociális érzékenység

Több kortársához hasonlóan egy folyamatnak látta az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot, amelyben az egyház helyzete folyamatosan romlott. A református Horthy hatalomra kerülésében a közrend helyreállítását látta, ezért kezdetben üdvözölte azt, de jobbnak tartotta volna a Habsburg-restaurációt. Ennek egyik jeleként az 1925-ös lourdes-i zarándoklat alkalmával felkereste Habsburg Ottó főherceget. Másik jel, hogy Horthy Miklós kormányzó születésnapja alkalmából a hálaadó miséket általában nem ő, hanem a káplánja tartotta meg.

Ez a szembenállás végig megmaradt, mivel a királyság intézményét úgy őrizte meg a Horthy-rendszer, hogy szakított a katolikus Habsburg-házzal.  Mindszenty szemében a keresztény értékrenddel szervesen összeforrt királyság a magyar nemzet számára a hatalomgyakorlás ideális formája. Ezt a szerepet a református kormányzó nem tölthette be. Mindszenty nem tartozott a szabad királyválasztók közé, ellentétben például Prohászka Ottokárral, hanem a Pragmatica Sanctio alapján álló legitimista volt. A törvényesnek tekintett uralkodó – előbb IV. Károly, majd fia, Habsburg Ottó – trónra lépését követelte, és valószínűleg a királypuccsok támogatói közé tartozott.  Konzervatív legitimizmusa a korszakban végig nyilvánvaló volt. A kormányzati politikát leghatározottabban a Gömbös-féle autoriter irányú fordulat idején ítélte el.

A zalaegerszegi plébános szociális érzékenysége, a város fejlesztéséért hozott erőfeszítései is jórészt az 1918–1919-es tapasztalataiból fakadtak. Úgy értékelte a helyzetet, hogy nagyobb nyomor köszöntött be a proletárdiktatúra idején, mint korábban bármikor. Kiemelt feladatának érezte a munkásság és a parasztság problémáinak megoldását, helyzetüknek javítását. A földosztás követelése Prohászka nyomán nála is visszatérő gondolat volt, amelyet nem kommunista követelésnek tartott, sőt, mielőbbi végrehajtását sürgette, hogy elkerülhető legyen a kommunizmus terjedése. A leghatározottabb szorgalmazója lett a szociális reformok mellett elkötelezett, katolikus világnézeti párt létrehozásának. A leszakadt társadalmi csoportok felemelése érdekében alapot hozott létre a szegényebb sorban élő gyermekek iskoláztatására, további intézkedésként bérbe adott 5–7 holdas földeket is, hogy megélhetést biztosítson a nyomorba süllyedő parasztoknak.

Az antiszemitizmus ellen

Mindszenty már az 1930-as években a nácizmus és a fajelmélet ellenzője volt, ennek érdekében elolvasta Alfred Rosenberg fajelméletről szóló munkáját (A 20. század mítosza), hogy visszautasíthassa a katolikus tanítással teljesen összeegyeztethetetlen gondolatokat. Iránymutatóul szolgált számára XII. Piusnak a Mit brennender Sorge (Égető aggodalommal) kezdetű körlevele is. Nézeteit a katolikus egyház szociális tanítása alapján fogalmazta meg, amelynek célja – ellentétben a nyilasokkal – nemcsak a tömegek megnyerése volt. A nyilas propagandával szemben a keresztényszocialista elvek gyakorlatban történő átültetését szorgalmazta.

A hazai zsidóság sorsa kihívás elé állította a teljes magyar társadalmat, ezen belül a katolikus egyházat is. Mindszenty 1944 márciusában, az ország német megszállásakor lett veszprémi püspök, meggyőződését, hitét jól mutatja, hogy mint katolikus főpap komolyan vette a keresztség szentségének kiszolgáltatását. Ugyanis az egész katolikus egyház érzékelte a problémát, hogy megnőtt a keresztséget kérők száma – egyértelműen a hazai zsidótörvények hatására –, akiknek egy jelentős része a zsidók köréből került ki. A keresztség felvételét megelőző oktatási időszakot Mindszenty megemelte háromról hat hónapra. Ekkor még nem tudhatta, mi lesz a hazai zsidóság sorsa. 1944 májusi bérmakörútján már reagált az őt körülvevő eseményekre, ahol kiállt a keresztény közösség tagjai mellett, azok származásától függetlenül. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bűn az, amit embertársainkkal cselekednek. A deportálások hatására aztán Mindszenty kivételes esetben szinte azonnal megadhatóvá tette a keresztség szentségét. A nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, és Sopronban fogságba került. Innen a Vörös Hadsereg szabadította ki, bár Mindszenty ezt így mondta: „engem senki sem szabadított fel, hanem a menekülő karhatalom felejtett itt”.

A kommunizmus ellen

Mindszenty József 1945 októberében foglalta el az esztergomi érseki széket. Itt ismét nagy kihívásokkal szembesült. A kommunizmus egyszerre volt a számára ideológiai és politikai veszély, míg a királyság intézményében védelmet látott.  Mindszenty következetesen szívén viselte azokat a politikai, társadalmi kérdéseket, amelyek mélyen érintették a magyar társadalmat. Nem félt követelni a hadifoglyok hazaengedését, tiltakozott az internálások ellen, és elítélte a svábok és a felvidéki magyarok kitelepítését is.  

Mindszenty a sajátja mellett a Vatikán álláspontját is képviselte. A Vatikán is kereste a tárgyalások lehetőségét, de ennek alapja a vallásszabadság biztosítása lett volna. 1948 tavaszán a Rákosiékkal tárgyaló egyházi delegáció a Mindszenty által is jóváhagyott minimumot követelte meg, ezek voltak: az egyház elleni támadások megszüntetése, a katolikus sajtó engedélyezése és a pápai nunciatúra visszaengedése Magyarországra. Azonban egyik követelés sem valósult meg, ezért és az iskolák államosítása miatt Mindszenty végképp a szembehelyezkedést választotta. Egyetlen iskoláról sem volt hajlandó lemondani, elvi alapon: ha van az egyháznak joga iskolákat alapítani és fenttartani, akkor lehet, ha nincs, akkor nem lehet.

1948. december 26-i letartóztatása után kezdődő koncepciós perét Rákosi Sztálin engedélyével indította el – pedig korábban a szovjet politikusok már két alkalommal megakadályozták Mindszenty félreállítását. A vizsgálati fogság 39 napja alatt Mindszenty tagadta bűnösségét. A papságot előre felkészítette arra, ha összeesküvéssel vádolják meg, ennek esetleges beismerését kizárólag a test gyengeségének szabad tulajdonítani. Az utolsó szó jogán is hangsúlyozta, hogy a hadifoglyokért, az internáltakért vagy éppen a felvidéki magyarokért írt körleveleit újra megírná, míg más ügyekben pedig beletörődött a vádakba. Ennek ellenére Mindszenty a kommunizmus elleni harc jelképévé vált, amit megerősített 1956-os szerepvállalása is.

Összegzés

Mindszenty József az elvek embere volt. Elvei a hit és az egyház tanításán alapultak. A hitleri totalitárius rendszer elutasítása ahhoz vezetett, hogy a nyilasok letartóztatták, Sztálin rendszerének megtagadása pedig a kommunisták retorzióját váltotta ki. A Vatikán akaratát, szándékát azonban mindvégig követte; ennek legismertebb példája, amikor VI. Pál pápa 1974-ben megkérte a lényegében évtizedek óta üres esztergomi érseki székről való lemondásra – ő ugyan ezt nem tette meg, amikor viszont a pápa a döntésével mégis üresnek nyilvánította az érseki széket, Mindszenty ezt elfogadta. Soha nem akart volna egyházat bomlasztó mozgalom tagjának tűnni, Isten és az egyház iránti hűsége megkérdőjelezhetetlen. Áldozattá vált a politikai küzdelemben, amelyben nem a valláserkölcsi szempontok, hanem a puszta hatalmi érdekek érvényesültek. A hercegprímás nemcsak a hitéért üldözött keresztények megtestesítőjévé vált, hanem a vallás és az ateizmus, az egyház és az állam közötti összeütközéseknek is jelképe lett. A diktatúrákkal szemben a keresztény tanításból következő emberi méltóságon alapuló nyugati értékrendet és kultúrát képviselte.