A baszk nacionalizmus és az ETA

2024.12.13.

Lénárt T. András

Spanyolországban a katalán és a baszk nacionalizmusból fejlődtek ki a legismertebb függetlenségi-szeparatista mozgalmak, amelyek több mint egy évszázada folyamatosan, változó intenzitással vannak jelen az ország életében. A mai spanyol társadalom számára a katalán kérdés a legégetőbb, ugyanakkor nemzetközi szinten a baszk szeparatizmus vált „hírhedtebbé” a 20. század második felében. Ennek fő oka, hogy a függetlenségi törekvésüket évtizedeken át tartó terrorhullám kísérte, amelynek elkövetője a világ egyik legismertebb terrorcsoportja, az ETA volt. Mára az erőszak megszűnt, de a korábban azt tápláló baszk nacionalista eszmék továbbra is a spanyol politikai rendszer elválaszthatatlan részét képezik.

2006. december 30-án egy furgonba rejtett pokolgép robbant a Madrid–Barajas repülőtér 4-es termináljának parkolójában, ketten meghaltak, 52-en megsérültek. 2007. január 9-én az ETA vállalta a felelősséget a támadásért. Forrás: Wikimedia Commons

Mikor született meg a baszk nacionalizmus? Mik voltak az ETA terrorszervezet jellemzői? Mi okozta a visszaszorulásukat, majd pedig a szervezet megszűnését?

A baszk nacionalizmus története

A spanyolországi, egészen a középkori hagyományokig visszanyúló nacionalizmusok kiindulási alapja, hogy a szóban forgó csoportok önmagukat nemzetként határozzák meg, ezáltal jogosnak tartják a teljes körű önrendelkezés iránti igényüket. A baszkok esetében a Pireneusok spanyol és francia oldalán található, egybefüggő Euskal Herria elnevezésű terület az, amelyet a két országtól független államként kívánnak elismertetni. A Spanyolországhoz tartozó részt nevezzük hivatalosan Baszkföldnek, míg a Franciaországhoz tartozó régiót Francia Baszkföldnek. A baszk nacionalizmuson belül sem egységes, mikor választják szét ezeket az elnevezéseket, és mikor vonják a Baszkföld név alá mindkét területet (illetve a spanyol esetben sokszor kiterjesztik azt Navarra régiójára is).

Baszkföld Forrás: Wikimedia Commons

A mai értelemben vett baszk nacionalizmus a 19. század végén született, amikor a baszkok által lakott területek elveszítették a középkorból eredeztetett előjogaikat. Sabino Arana Goirit tekintik a helyi nacionalizmus atyjának. Hozzá és testvéréhez kötődik az Euskadi elnevezés, amely minden baszk területet felölel, valamint ők alkották meg baszk zászlót és a baszk himnusz szövegét is. 

Sabin Aranaren Forrás: Wikimedia Commons

Arana értelmezésében a nemzetük önállóságának alapját az évszázadokra visszamenőleg egyedinek tekinthető történelmi, vallási, kulturális és nyelvi sajátosságai adják, valamint beszélt a „baszk faj”-ról is, amelyet a spanyolnál kiemelkedőbbnek tartott. Alapvetően konzervatív, katolikus, a spanyol fennhatóságot elutasító hozzáállást mutatott, ennek szellemében alakult meg 1895-ben a ma is létező Baszk Nacionalista Párt (PNV), amely azóta számos ideológiai változáson ment keresztül. (Például napjainkban már vegyíti a konzervativizmus és a szociáldemokrácia elemeit is a párt programja). A PNV minden baszk terület önállóságát, Spanyolországtól és Franciaországtól való elszakadását és azok Euskadi alatt történő egyesülését követelték, de mindvégig jelen voltak párton belül olyan irányzatok is, amelyek nem teljes függetlenséget, csak számos területen önálló döntési jogkört biztosító autonómiát igényeltek.

Baszkföld zászlaja Forrás: Wikimedia Commons

A 20. század során az egymást követő rendszerek, demokráciák és diktatúrák eltérően viszonyultak a baszk törekvésekhez, miközben a helyi szervezetek és pártok több szakadáson mentek keresztül, sokféle irányzatot, pártot és kulturális szervezetet hozva létre. Miguel Primo de Rivera diktatúrája (1923–1930) betiltott minden nacionalista pártot és szervezkedést, de a Második Köztársaság (1931–1939) jóval megengedőbbnek mutatkozott. A baloldali köztársasági kormány már elfogadásra készítette elő a számos jogot átruházó autonómiarendeletet, amikor 1936-ban kitört a polgárháború. Többek között a katalán, baszk és galíciai területek autonómiatörekvése miatt látták szükségesnek a spanyol hadsereg elöljárói és a jobboldali pártok, hogy véget vessenek a baloldali köztársasági kormányzásnak, mert úgy vélték, a nemzetiségeknek adott engedmények Spanyolország egységének megbontásával fenyegetnek.

A háborút Francisco Franco tábornok csapatai nyerték, az ennek következményeként 1939 és 1975 között fennálló rendszer ismét a teljes tiltást hozta el a nemzetiségeknek: szigorúan tilos volt a saját nyelv és szimbólumok használata, kulturális tevékenységek folytatása, valamint a politikai-társadalmi szerveződés. Egy miniszteri rendeletben külön a baszkokat árulóként nevezték meg, mert aktív fegyveres ellenállást tanúsítottak Franco Nemzeti Mozgalma ellen. A diktatúra első húsz évében börtönbüntetést vont maga után, ha valaki baszk, katalán vagy gallego nyelven szólalt meg nem csak nyilvános helyen, de akár a saját otthonában vagy a gyóntatófülkében. A rezsim utolsó másfél évtizedében, bár a hivatalos tiltás továbbra is fennállt, a szigoron lazítottak, a nemzetiségek bizonyos kulturális megnyilatkozásai felett sok esetben szemet hunytak.

Francisco Franco tábornok Forrás: Wikimedia Commons

A demokratikus átmenet (1975–1982) során elfogadott új alkotmány lehetővé tette Spanyolországon belül az autonóm közösségek létrejöttét, amely egyfajta „sokféleség az egységben” szellemiséget tükrözve nem fenyegeti az ország egységét, de elismeri a különböző régiók és nemzetiségek autonómiához való jogát. Baszkföld 1979-ben kapta meg az autonómiát engedélyező statútumát. Ez számos területen (pl. oktatás, közlekedés, vízgazdálkodás) átruházza az autonóm közösségre a döntési hatáskört, ugyanakkor sok esetben megtartja a központi jogkört (pl. külpolitika, adópolitika). Az elmúlt évtizedekben a nacionalista törekvések már elsősorban az autonómia kiszélesítésére, további jogkörök átruházására vonatkoztak, a függetlenségre törekvés Baszkföld esetében háttérbe szorult.

A demokrácia korában a mindenkori spanyol kormánynak gyakran volt szüksége a baszk és katalán nacionalista pártok támogatására ahhoz, hogy parlamenti többséget tudjanak biztosítani maguknak. Jelenleg is ez a helyzet áll fenn: a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) számára elengedhetetlen a baszk és a katalán nacionalista pártok támogatása, emiatt a kormány számos engedményt tett feléjük, ez azonban minden korábbinál élesebb politikai és társadalmi vitákat szült. Ennek okai a baszk esetben már nem egyszerűen a nacionalizmusra vagy a függetlenségi törekvésre, hanem a terrorizmusra vezethetők vissza.

Az ETA terrorszervezet

A világ egyik legismertebb terrorszervezetévé vált ETA 1958-ban született, a betűszó a Baszkföld és Szabadság baszk változatának (Euskadi Ta Askatasuna) rövidítéséből ered. Alapítói az akkor illegalitásban működő PNV azon fiatal tagjai voltak, akik úgy vélték, hogy Euskal Herria (baszk nyelven „a baszkok földje”, tehát minden spanyol és francia baszk terület) függetlenségét a Franco-rendszer keretei között kizárólag fegyverrel lehet kivívni, mivel a nacionalista párt eddigi módszerei nem vezettek eredményre.

Az euskera nyelvet tartották a legfőbb nemzetalkotó erőnek, ez adta számukra a közös identitást. Szemben az akkor még katolikus és konzervatív PNV-vel, az ETA önmagát baloldaliként, szocialistaként definiálta. A cél eléréséhez semmilyen eszköztől nem riadtak vissza, elsősorban merényletekhez és emberrablásokhoz folyamodtak. A fennállása első tíz évében cselekményeik még nem követeltek halálos áldozatokat, a legtöbb merénylet- és szabotázskísérletük kudarcba fulladt, de 1968-ban két ETA-tag meggyilkolt egy spanyol csendőrt, ettől kezdve pedig fokozódott az erőszak. A PNV elhatárolódott a terrorszervezet akcióitól, azokat elfogadhatatlannak, a baszk ügyre nézve kifejezetten károsnak tartotta.

Az ETA logója Forrás: Wikimedia Commons

Bár az ETA-ra terroristacsoportként hivatkozunk, fontos kiemelni, hogy a 60-as években és a 70-es évek elején a spanyol társadalom egy része nem tartotta annak. A merényleteikkel elsősorban katonákat, rendőröket, csendőröket, bírókat és politikusokat vettek célba, tehát a diktatúra fő kiszolgálóit, a rezsim parancsainak végrehajtóit. Akik a Franco-rendszerrel szemben foglaltak állást (itthon és az emigrációban is), azok az ETA-ra ekkor még egyfajta szabadságharcos csoportként tekintettek, amely fegyverrel száll szembe az elnyomó hatalommal. Bár a fő céljuk Baszkföld függetlenségének elérése volt, a harc során alapvetően Franco ellen léptek fel, és ez a tettük találkozott a társadalom egyre növekvő részének szimpátiájával. Franciaország nem üldözte a területére visszahúzódó, majd onnan Spanyolországot támadó ETA-tagokat, mert a diktatúra elleni harcukat legitimnek tekintette.

Xabier Zumalde Romero (1938–2023) Az ETA katonai vezetője 1965 és 1976 között Forrás: Wikimedia Commons

A rezsim megpróbálta megsemmisíteni a szervezetet, több tagjukat és vezetőjüket bebörtönözte vagy kivégezte, nagy károkat okozva ezzel a csoportnak, amely bizonyos időszakokban működésképtelenné is vált, de az új tagok segítségével sikerült folyamatosan újraszerveződnie. Az ETA az első nagyobb visszhangot 1970-ben keltette, de nem egy merénylet miatt: az úgynevezett burgosi perben a kormány 16 tagot állított bíróság elé, többet közülük halálra is ítélt, de a nemzetközi tiltakozás hatására a rezsim, amely ekkor már demokratikusabbnak kívánt mutatkozni a külvilág felé, az ítéleteket életfogytiglanira módosította. A csoportot hazaáruló, nemzetellenes, kommunista, felforgató terrorszervezetnek bélyegezte, amelyet mindenáron meg kell semmisíteni. Az ellenük folytatott küzdelemben a leggyakoribb eszközzé a gyanúsítottak és hozzátartozóik megkínzása vált, ennek révén sok beismerő vallomást sikerült kikényszeríteni.

A legjelentősebb politikai következménnyel járó merényletét 1973 decemberében követte el a baszk terrorszervezet: Madrid belvárosában felrobbantották Luis Carrero Blanco miniszterelnököt, aki Franco tábornok szemében az elsődleges garanciája volt annak, hogy a halála után minden változatlanul folytatódhasson, fennmaradjon a „Franco nélküli francóizmus”. A merénylet azonban meghiúsította ezt a tervet, a meggyilkolt kormányfő utódja erőtlennek bizonyult ahhoz, hogy útját állja a gyökeres politikai és társadalmi változásoknak. A rezsim az utolsó hónapjaiban még végrehajtott öt kivégzést, köztük két ETA-taggal.

Franco és Carrero Blanco Forrás: Wikimedia Commons

Az 1975-ben kezdődő demokratikus átmenet megváltoztatta a viszonyokat. Mivel megszűnt a diktatúra, amely sokak szemében indokolttá tehette a korábbi fegyveres ellenállást, az ETA mögött álló társadalmi támogatás lényegében megszűnt, annak tetteit már minden politikai oldal terrorizmusnak minősítette. A baszk nacionalisták nem vettek részt az új politikai rendszer kialakításában és az új alkotmány meghozatalában sem, mert semmi olyat nem tartottak elfogadhatónak, ami nem Baszkföld mielőbbi önállóságához vezet. Ezen kívül követelték minden olyan politikai fogolynak nevezett tagjuk szabadon bocsátását, akiket a rezsim börtönzött be. A kormány azonban e követeléseknek nem tett eleget, az általános amnesztiatörvény sem vonatkozott a terrorcselekményekre. Az ETA kijelentette, hogy Franco halálával nem változott semmi, továbbra is elnyomásban él az ország, ezért legitimnek tartják a harcot.

A terrortámadások egyre gyakoribbá váltak, melyek során gyakran ártatlanokat, civileket gyilkoltak meg, politikusok és rendőrök hozzátartozóit ölték meg vagy rabolták el, de nem riadtak vissza egy szupermarket elleni robbantásos merénylettől sem. Mindezzel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy Baszkföld önállósága elkerülhetetlen, annak elodázása csak a halálos áldozatok számát fogja növelni, miközben ekkorra már a baszk társadalom többsége sem támogatta a tevékenységüket. A hagyományos szeparatista törekvések mellett gyakran pusztán a fennmaradáshoz szükséges pénzszerzés volt a céljuk, ezért folyamodtak zsaroláshoz, bankrabláshoz, védelmi pénzek beszedéséhez, fegyver- és drogkereskedelemhez, valamint a magas váltságdíj reményében tehetős személyek családtagjainak elrablásához is. A csoport nem kizárólag erőszakos cselekményeket követett el: a története során több politikai pártot, civil szervezetet és szakszervezetet is alapított, amelyek többségét a spanyol kormányok rendre felszámolták, mert egyértelmű volt azok szoros kötődése a terrorizmushoz. Az ETA több alkalommal is hajlandó volt fegyverszünetet kötni, de ezeket általában gyorsan megszegte.

ETA-párti falfestmény Forrás: Wikimedia Commons

Az ETA visszaszorulása és megszűnése

A szervezet több szakadáson is keresztülment, kiváltak belőle kisebb, általában csak rövidebb ideig fennmaradó, a balközéptől a szélsőbalig terjedő ideológiai skálán mozgó csoportok, amelyek bizonyos kérdésekben nem értettek egyet az „anyaszervezettel”; ezek egy része inkább a békésebb politikai tevékenység felé mozdult volna el, más része pedig még radikálisabb útra lépett. A hatóságok sokáig tehetetlennek bizonyultak velük szemben, még úgy is, hogy törvénytelen eszközöket is bevetettek: az 1980-as években megszületett a GAL (Antiterrorista Felszabadítási Csoport), amely az ETA tagjai ellen követett el terrorcselekményeket, gyilkosságokat és emberrablásokat, az évtized végén azonban kiderült a csoportról, hogy valójában a szocialista kormány finanszírozta a működését. A GAL-on keresztül olyan módszerekhez is folyamodhattak, amelyeket a törvények nem tettek volna lehetővé. A baszk terrorizmus elleni harc során – gyakran összehangolt spanyol és francia nyomozások és rajtaütések révén – több száz ETA-tagot sikerült elítélni, közülük többen még ma is börtönben ülnek.

A Batasuna (Egység) nevű baszk politikai párt falfestménye. 2003-ban betiltották a működését, miután kiderült, hogy közpénzből finanszírozták az ETA-t. Franciaországban 2013-ig működött. Forrás: Wikimedia Commons

Az ezredfordulóra egyértelművé vált, hogy a szervezet céljai elérhetetlenek, Baszkföldön is minimálisra zsugorodott a támogatottsága. A tagok már csak a puszta fennmaradásért küzdöttek. Spanyolország történetének legsúlyosabb terrortámadását, a 2004 márciusában a madridi Atocha pályaudvaron történt, 192 halálos áldozattal járó robbantást a kormányzó jobboldali Néppárt az ETA-val hozta összefüggésbe, de gyorsan kiderült, hogy a vád csak belpolitikai célokat szolgált. Egyértelművé vált ugyanis, hogy iszlamista támadás történt. A három nappal később rendezett választásokon a Néppárt részben e hamis vádaskodás miatt szenvedett vereséget a Szocialista Párttal szemben.

Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy lemond az erőszakról, egy évvel később pedig hivatalosan is letette a fegyvert. Több mint ötven éven át tartó működése során 854 gyilkosság, több mint háromezer sérültet maga után hagyó terrorcselekmények sora, száznál több emberrablás és zsarolás fűződik a csoport nevéhez – legalábbis ennyi bizonyítható, de a valóság minden bizonnyal ennél is tragikusabb számokat mutat. A miniszterelnökök és a király ellen tervezett merényleteiket sikerült meghiúsítani.

Az ETA áldozatainak emlékműve – (Vitoria) Forrás: Wikimedia Commons

A terrorszervezet 2018-ban feloszlott, volt tagjainak egy része törvényesen működő politikai szervezetekhez csatlakozott. Ezek közül a legfontosabb a Bildu párt, amelynek népszerűsége Baszkföldön már beérte a hagyományosan a baszk nacionalizmus legfőbb képviselőjének számító PNV-ét, jelenleg pedig a regnáló szocialista kormány egyik szövetségese. Ez utóbbi tény rendkívül éles belpolitikai vitákat szült, mert így döntési szerephez jutottak egykori ETA-tagok és azok szimpatizánsai is. Hamarosan pedig szabadlábra kerül a még börtönben ülő egykori terroristák többsége is, akiknek nem lesz egyszerű visszailleszkednie a társadalomba. A tetteik okozta sebek máig nem hegedtek be, erről nem csak civil szervezetek, áldozatok és hozzátartozóik önsegítő csoportjai tanúskodnak, hanem széles körben ismertté vált irodalmi és filmművészeti alkotások is a történelmi emlékezet szerves részévé tették az ETA tevékenységét.