Az 1848-as bécsi sajtó – a magyarok oldalán, majd ellenében

2024.12.17.

Ladányi Gábor

A közvélemény megnyerése, befolyásolása alapvető célkitűzése minden politikai erőnek, és ennek már az 1848-as esztendőt megelőzően is fontos eszköze volt a sajtó. A magyar politikai vezetés számára kiemelkedő fontossággal bírt, hogy a külföldi lapokban megszerezzék az olvasóközönség szimpátiáját a magyar ügy mellett. Kezdetben egyetértés mutatkozott az ausztriai és a magyarországi sajtó nagy része között, azonban ahogy teltek a viharos 1848-as év hónapjai, úgy ütköztek ki egyre komolyabb ellentétek is.

Milyen volt a magyarországi politikai folyamatok fogadtatása a bécsi lapokban? Mely témák mentén került szembe egymással az ausztriai sajtó és a magyar politikai vezetés? Hogyan próbálta a bécsi udvar befolyásolni az ausztriai közvéleményt?

Kossuth március 3-i beszédét olvassák fel egy bécsi kávéházban (Forrás: Heinrich Reschauer: Das Jahr 1848: Geschichte der Wiener Revolution. Verlag von R. V. Waldheim, Wien, 1876.)

A sajtó szerepe a forradalmi folyamatokban

Az ausztriai és magyarországi ellenzék között fontos összeköttetés jött létre már az 1848-as évet megelőzően is, amelynek szellemi alapját az alkotmányos reformok megvalósításának közös vágya alkotta. Kossuth Lajos március 3-i, a pozsonyi rendi országgyűlésen elhangzott felirati beszéde – amelyben az abszolutizmus rendszerének felszámolását és alkotmányt követelt a birodalom minden népe számára – óriási hatást váltott ki Bécsben. A beszéd szövege röplapoknak köszönthetően hamar elterjedt a császárvárosban és jelentősen hozzájárult a feszültség fokozódásához, amely az eseményeket katalizálva március 13-án végül a forradalom kitöréséhez vezetett.

A Képes Újság ábrázolása az 1848-as márciusi bécsi forradalomról Forrás: Wikimedia Commons

A kossuthi beszéd fordításának pontatlanságai (közös alkotmány közös alkotmányosság helyett) illetve, hogy csak a beszéd szövegét fordították le (a feliratét nem) azonban súlyos félreértéseket szült az ausztriai és magyar fél között. Osztrák részről így sokan csak a közös birodalmi alkotmány és az alkotmányos reformok követelését látták benne, nem pedig a magyar fél számára jóval hangsúlyosabb felelős magyar minisztérium kinevezésének igényét (ami viszont már Magyarországnak a birodalmon belüli különállását, illetve önállóságát erősítette).

A március 15-én Bécsbe érkező magyar országgyűlési küldöttség lelkes fogadtatása, a magyarok és különösen Kossuth ünneplése a bécsi nép részéről közismert tények. Mégis a hivatalos lap, a Wiener Zeitung ezekben a napokban a többi újságnál érezhetően visszafogottabb lelkesedéssel nyilatkozott a magyarokról, és inkább általánosságokra, rövid hírekre szorítkozott csak e témában. Március 17-én az eseményről tudósítva név szerint csak Kossuthot emelte ki, akit „zseniális szónoknak” nevezett és leírta, hogy az általa vezetett küldöttség „ezrek éljenzése közepette”, a nemzetőrség által kísérve vonult végig a bécsi utcákon. A továbbiakban az alkotmány kihirdetése utáni „határtalan ünneplést” és „az ausztriai jogar alatt egyesült nemzetek testvériesülését” taglalta a cikk.

Batthyány Lajos gróf miniszterelnöki kinevezését és az első felelős magyar kormány létrejöttét gyorsan követte a Franz Anton von Kolowrat-Liebsteinsky gróf vezette ausztriai kormány létrehozása a birodalom másik felében. Ezt a történelmi eseményt – az alkotmány bevezetésére tett császári ígérettel együtt – a magyarokkal közösen elért sikerként ünnepelte a bécsi hírlapok jelentős része . A császár által március 15-én eltörölt cenzúra a szabad bécsi sajtó korszakát nyitotta meg, ami rövid időn belül az újonnan megjelenő lapok valóságos özönével árasztotta el a várost. Egyedül Bécsben több mint 200 újság jelent meg az év folyamán, ennek közel a fele ráadásul napilap volt.

A konfliktus kibontakozása

A kezdetben egyöntetűnek tekinthető lelkesedést azonban hamar felváltotta a magyarokkal szembeni igények megfogalmazása. Ezek három fő témakör köré csoportosultak: katonai segítség az itáliai háborúban, az államadósság kérdése, illetve a magyar függetlenség mértéke. Az ekkor kibontakozó olasz szabadságmozgalom élére Károly Albert szárd–piemonti király állt, és kezdetben úgy tűnt, hogy haderejével képes megszerezni az itáliai Habsburg területeket. A magyar sajtó több képviselője is üdvözölte az olasz egységtörekvéseket, amelyre azonban a kormányközeli bécsi sajtó hevesen reagált. Az itáliai tartományok esetleges elszakadása a Monarchia európai nagyhatalmi pozíciójának megrendülésével fenyegetett, ami alkalmat adott az aggodalomra és a magyarok ezzel kapcsolatos elmarasztalására a bécsi polgárok szemében. Ez a téma így könnyen kiaknázható volt az ellentétek felszításában érdekelt kormánykörök számára. Az igazi retorikai fordulat az immár nyíltan „szeparatistának” bélyegzett magyarok ellen április közepére datálható, éppúgy, ahogy a bécsi sajtó is ebben az időszakban szakadt két pártra a német egység megvalósulásának lehetőségei kapcsán.

Európa 1848-ban Forrás: Wikimedia Commons

Az ausztriai kormánypolitika lépésről lépésre haladva tervszerűen jutott el a Wiener Zeitung hasábjain az április 20-án „Egy szó a magyarországi ultraszeparatistákhoz” címmel megjelent, retorikai fordulatként is kezelhető cikkhez, amely határvonalat képezett a „magyar kérdéshez” való viszonyulásban. Az írás a magyarokat minden eddiginél nyíltabban támadta, hogy miért nem támogatják királyukat a harcban, akit Lombardia és Velence uralkodójaként háborús támadás ért. A cikk szerint ha a magyarok most nem nyújtanak segítséget, akkor bizonyosan ugyanígy viselkednének, amennyiben más külső ellenség is törne a Monarchiára.

Ezek után az írás szerzője áttért az államadósság kérdésére, kiemelve, hogy az adósságállomány a Monarchia érdekében közösen viselt terhekből (leginkább a nagyhatalmi státuszhoz szükséges haderő fenntartásából) keletkezett, így annak törlesztése közös feladata a birodalom népeinek. Számszerűen levezette, hogy a többi tartomány jóval kisebb lélekszámának ellenére sokkal nagyobb bevételt hoz az összbirodalmi kasszába, mint Magyarország, ráadásul a kisebb országrészek rendszeresen több újoncot is állítanak ki a Habsburg Monarchia védelmére.
A magyar törekvésekkel szemben a bécsi vezetés kezdettől fogva tudatosan használta fel egyfajta ellensúlyként a szláv mozgalmakat, ugyanis tisztában voltak vele, hogy a magyar politikai elitben mélyen gyökerező félelmek élnek az őket körülvevő szláv népek fölénybe kerülésétől, illetve egy orosz vezetéssel létrejövő szláv birodalom kialakulásától. A cikk zárásában szintén megjelent a szlávokkal és az oroszokkal kapcsolatos fenyegetés:

„Félünk attól, hogy eljön a nap, amikor a nemzeti érzéseiktől vezetett horvátok, szlavónok és szlovákok, egy szóval minden szláv nép Magyarországon, a románokkal együtt, a gyakorlatilag uralkodó nemzet, az őket anyanyelvük használatában korlátozó magyarok ellen fellázad. És mi lesz akkor, ha az oroszok szláv testvéreik megsegítésére bevonulnak az önálló, de egyedül álló Magyarországra, mint jelenleg a szardíniaiak Lombardiába?”

(Abend Beilage zur Wiener Zeitung, 1848. április 20.)

A Batthyány-kormány lépései a bécsi sajtó ellensúlyozására

Az ausztriai kormány szándékait a magyar vezetés is idejekorán felismerte és a Batthyány által „magyarfalónak” aposztrofált bécsi kormánypárti sajtó támadásainak ellensúlyozására helyreigazító cikkeket jelentetett meg a bécsi lapokban. Ezen kívül a magyar vezetés a szlávellenességben és a német egység támogatásában meglévő közös érdekközösséget felfedezve igyekezte megszerezni a bécsi ellenzéki lapok támogatását. Ennek szellemében a Wiener Zeitung szerkesztősége május 3-án „egy magyar” aláírással megjelentetett cikket közölt „Audiatur et altera pars” (hallgattassék meg a másik fél is) címmel. A cikk írója kijelentette, hogy a magyarok Ausztria és Németország szövetségeseként képzelik el a jövőt. A magyar katonaság visszahívását nem az itáliai háború ellenzése, hanem a nemzetiségek lázongása miatt a közbiztonság fenntartása indokolta. A szlávok helyzetének megerősödése a birodalomban beláthatatlan következményekkel járna és az ausztriai sajtónak nem szabadna „az egy jogar alatt élő egyesült népek közéletét mérgeznie” magyarellenes megnyilvánulásaival. A szerkesztőség ugyan leközölte, de terjedelmes kommentárral látta el a cikket, amiben először is megkérdőjelezte a magyarok őszinte készségét az itáliai háború további katonai erőkkel való támogatására, illetve a szláv zavargások jogos okaként jelölte meg, hogy a szlávokat a magyarok „háttérbe szorították és nem fordítottak kellő figyelmet nemzeti igényeikre.”

A helyreigazítások mellett a magyar kormány két saját alapítású lappal is igyekezett jelen lenni és a közvéleményre hatást gyakorolni a bécsi sajtóéletben. A Töltényi Miklós szerkesztésében megjelenő Ungarn und Deutschland mellett az Orosz József által vezetett Völkerbund is a magyar érdekek szószólójaként működött a nyár folyamán a császárvárosban. Mindkét lap szlávellenes magatartást tanúsított és közös célként propagálta a német egység létrejöttét, valamint a magyar álláspontot rendszeresen megvédte az ausztriai kormány és a kormánypárti sajtó támadásaival szemben. A bécsi publikum körében azonban egyik lap sem tudott igazán átütő sikert aratni.

A német egység kérdésének szerepe

Bécsben a tömegek radikalizálódása nyomán május 14-én kitört újabb forradalom és az úgynevezett frankfurti parlament megnyitása némileg új megvilágításba helyezték a magyar kérdés megítélését is.

Barikádok Bécs utcáin 1848 májusában Forrás: Wikimedia Commons

A széttagolt Német Szövetség államaiban szintén felkeléseket és liberális fordulatot hozott a „népek tavasza”, ami új lendületet adott a német egyesülés eszméjének. Ennek jegyében május 18-tól Frankfurtban a német államok képviselőiből álló parlament egy összbirodalmi alkotmány kidolgozásába kezdett. A magyar országgyűlés úgy döntött, hogy Szalay László és Pánzmándy Dénes személyében követeket küld ki Frankfurtba a körvonalazódó német–magyar szövetség feltételeinek konkretizálása érdekében. A magyar kormány amellett, hogy európai fontosságot tulajdonított az egységes Németország megszületésének, úgy ítélte meg, hogy a frankfurti parlament eredményessége meghatározó jelentőséggel bír Magyarország további sorsát illetően.

A frankfurti nemzetgyűlés Forrás: Wikimedia Commons

A különböző sajtóorgánumok kiváló lehetőséget biztosítottak az ekkor kibontakozó szövetségi ajánlat széles körben való népszerűsítésének. A szövetségkeresés és a közös eszmei alapok hangoztatása a tervezendő szövetség ideológiájának megszilárdításaként (ilyen alapok a közös ellenségkép vagy a hosszú századokon átívelő történelmi és kulturális kapcsolatok) a sajtó fontos feladata volt, amiben egyaránt részt vett a bécsi ellenzéki, a német liberális vagy éppen a magyarországi német nyelvű sajtó számos képviselője.

Az ausztriai kormány sajtópolitikája

A Wiener Zeitunggal kapcsolatos törvényi változtatások és az újság élén az év során megfordult négy különböző főszerkesztő személye jól mutatja, hogy a hivatalos lap és a bécsi sajtóélet mennyi fordulatot élt meg a zsurnalisztikában is átütő változásokat hozó 1848-as esztendőben. A kormány előbb burkoltan, majd egyre nyíltabban kívánta felhasználni politikájának támogatására a márciusi fordulatot követően a papíron független módon működő újságot. A Wiener Zeitung aktuális szerkesztői kisebb-nagyobb mértékben törekedtek ezzel szemben autonómiájuk megőrzésére, amelynek mértékét elsődlegesen az aktuális politikai helyzet határozta meg.

A sajtószabadság márciusi kihirdetésétől a bécsi októberi forradalom leveréséig rengeteg új alapítású sajtótermék jelent meg a császárvárosban. Magas példányszámú újságeladást – és az ezzel járó anyagi hasznot – leginkább a széles körben népszerűvé váló, demokratikus politikai irányba eltolódó ellenzéki lapok tudtak produkálni. Olyannyira, hogy 1848 nyarára elmondhatjuk, hogy a bécsi sajtóéletet egyértelműen az ellenzéki sajtóorgánumok uralták, akik éles polémiát folytattak a konzervatív és kormánypárti sajtó fennmaradó képviselőivel. Az ausztriai kormányzat felismerte ezt a tendenciát, és ennek jegyében a Wiener Zeitung mellett több kísérletet tett más lapok anyagi támogatására is, hogy azok felületet nyújtsanak a kormányzat álláspontját támogató írások megjelenésének. Az erre elsőként kiszemelt hírlap a Constitutionelle Donauzeitung azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mivel előfizetőinek számát nem tudta kellő mértékben növelni és jelentéktelenné válva hamar kiesett a kormányzat érdeklődési köréből.

Az Ernst Schwarzer szerkesztésével kormánypártiból a márciusi fordulatot követően sikeres ellenzéki lappá átalakuló Allgemeine Österreichische Zeitung nagyobb népszerűsége folytán sokkal alkalmasabb eszköznek bizonyult a célra. Az újság ugyan megtartotta színleg ellenzéki hozzáállását, de a szerkesztővel kötött titkos megállapodás értelmében a kormánnyal összejátszva használta ki helyzetét a közvélemény befolyásolására, amely gyakran a magyarellenes indulatok gerjesztésében mutatkozott meg.

Ernst Schwarzer von Heldenstamm (1808–1860) Forrás: Wikimedia Commons

Az Allgemeine Österreichische Zeitung nem véletlenül bizonyult a magyar törekvések és a Batthyány-kormány egyik legádázabb kritikusának a bécsi újságok közül. A színleg liberálisként megnyilatkozó főszerkesztő Töltényi Miklós találó szavait idézve azért „szidta a minisztériumot, hogy a minisztériumba kerülhessen”, ami végül 1848 júliusában valóban meg is valósult, amikor Schwarzer szolgálatai jutalmaként elnyerte a kormány munkaügyi miniszteri posztját.

A Wiener Zeitung népszerűsége bár nem vetekedhetett a legnagyobb ellenzéki újságokéval, de így is a kormánypárti oldal legjelentősebb lapjának számított és hivatalos sajtóorgánumként betöltött szerepe tovább emelte jelentőségét. A pesti kormányra az újság többször is nyomást tudott helyezni politikai kérdésekben, továbbá a magyarokkal szemben felhozott vitás kérdések mentén jól megfigyelhető a lapban az osztrák–magyar konfliktus lassú kibontakozása. A császári hírlapban megjelent írások azonban alapvetően nem a közvéleményt reprezentálták, mivel a márciusi forradalmak utáni általános szimpátia nem változhatott ilyen rövid idő alatt magyarellenessé a császárvárosban.

A bécsi kormányzat Wiener Zeitungon és más kormányközeli lapon keresztül akarta mesterségesen gerjeszteni a magyarellenes feszültséget. Erre kiválóan alkalmas eszköznek bizonyult elsőként az itáliai háborúban való szerepvállalás kérdése, hiszen ismeretes volt, hogy a magyar sajtó üdvözléssel fogadta az olaszok elszakadási törekvéseit. Az ausztriai közvélemény csalódottsága a magyarokban az államadósság átvállalásának kategorikus elutasítása és a magyar önállósági törekvések fokozódása miatt a nyár folyamán egyre általánosabbá vált, és ezzel összhangban a kormánypárti sajtó is élesebben kritizálta a magyar törekvéseket.

Az októberi forradalom leveréséig a bécsi sajtóban mégis azok az ellenzéki újságok kerültek népszerűségük folytán erőfölénybe, amelyek a meglévő érdekközösség alapján – a kritikáik ellenére is – kitartottak magyarbarát álláspontjuk mellett és sikeresen mobilizálták a tömegeket.

Theodor Baillet von Latour osztrák hadügyminiszter felakasztása egy lámpavasra az 1848-as októberi bécsi forradalom idején Forrás: Wikimedia Commons

A reakció felülkerekedésével és Bécs október végi ostroma után azonban megszűnt a „szabad sajtó” rövid korszaka a város sajtótörténetben. Innentől kezdve magyarbarát hangoknak már nem maradt helye.