Felfedező vagy szélhámos? Xántus János Amerikában

2024.12.18.

Gyarmati János

1862 szeptemberében Varga Ferenc a ’48-as magyar emigránsok által alapított iowai Újbuda egyik telepese levelet juttatott el a Jövő című lapnak, amelyben egy a Vasárnapi Ujságban megjelent írásra reagált. Az újságcikk interjúszerűen foglalta össze az ugyancsak Amerikában élő Xántus János addigi életútját és összegezte a két, Magyarországon megjelent könyvének a tartalmát. Varga az írás Xántusra vonatkozó legfontosabb állításait vette célkeresztbe, azt állítva, hogy a magyar természettudós mind utazásairól, mind pedig az amerikai hadseregben szerzett rangjáról valótlanságot állított. Xántus a mai napig úgy él a köztudatban, mint aki az Egyesült Államok kormányának megbízásából felfedező expedíciókat vezetett a Sziklás-hegység még feltáratlan vidékei felé, majd pedig tengerészeti kutatásokat végzett a Csendes-óceán partvidékén.

De mi igaz mindebből? Esetleg a természettudós csak egy szélhámos volt, amire Varga a levelében kimondva-kimondatlanul utalt? Ki is Xántus János valójában?

Xantus János emléktábla Forrás: Wikimedia Commons

Egy csaló(?) pályafutása

Varga Ferenc levelében azzal kereste meg az Amerikai Egyesült Államok belügyminisztériumát, hogy 1854 és 1856 között Arkansasban vagy Sierra Madre vidéken közföldek felmérésénél alkalmaztak-e Xántus János nevű hadnagyot vagy kapitányt. A válasz nemleges volt, és hasonló tartalmú választ kapott a Hadügyminisztériumból is, ahonnan azt válaszolták, hogy ilyen nevű személy nem nyert hadnagyi vagy kapitányi kinevezést az Egyesült Államok topográfiai mérnökkaránál, és ugyanezt a választ kapta a Tengerészeti Minisztériumtól is. Xantus válaszolt Varga vádjaira: 

egyrészt elküldte a washingtoni Smithsonian Institution éves jelentéseit, amelyben elismerőleg szóltak tevékenységéről, másrészt pedig visszautasította Varga állításait azzal az indokkal, hogy nem a megfelelő hivatalokban érdeklődött utána, és az őt alkalmazó állami szerveknek (U. S. Coast Survey Department, Topographical Bureau) jogában áll tiszti kinevezéseket adni. A vádakat elegánsan, vitapartnere sértegetése nélkül utasította vissza, ám valójában nem cáfolta azokat. Válaszát ekképpen zárta: „…mióta csak gondolkozni tudok, igaz magyar vagyok, s ki egész életét arra szenteli, hogy tettekkel segitsen a hazán.” Végezetül pedig egy amerikai mondást ajánlott Varga figyelmébe: „Foglalkozz a saját dolgaiddal, másokat pedig hagyj békén”. A vádak ezzel elültek, de a kérdés attól még maradt: szélhámos volt-e Xántus vagy sem?

Xántus 1825-ben született a Somogy megyei Csokonyán. A győri bencés főgimnáziumban tanult, majd a pécsi püspöki líceumban érettségizett. Semmilyen, későbbi életpályáját megalapozó tudományos képzettséggel nem rendelkezett, mindössze annyi tudunk róla, hogy a tanulásnál sokkal jobban kedvelte a vadászatot. Apjához hasonlóan (aki Széchenyi István uradalmi ügyésze volt Csokonyán) jogi diplomát szerzett, és részt vett a Somogy megyei közéletben. 

Xántus János szülőháza Csokonyavisontán – Gyarmati János fényképe

Egy vidéki jogász pályája állt Xántus János előtt, amikor kitört az 1848–49-es forradalom és szabadságharc. Belépett a nemzetőrségbe, tűzmesterként vett részt a pákozdi csatában, majd hadnagyi előléptetésben részesült. A schwechati ütközetet követően előbb Pozsonyba, majd a komáromi erődbe vezényelték. Egy onnan indított portyázás során osztrák fogságba esett, ahonnan anyja közbenjárására szabadon bocsátották. Végül nem tért haza, hanem Londonba ment, ahonnét tudósításokat küldött a Magyar Hírlap számára. Meghatározó élmény volt számára az első világkiállítás 1851-ben, valamint a Regent’s Park-i állatkert, ahol a 18 000 húsvéti látogatóban meglátta azt az üzleti lehetőséget, amit csaknem másfél évtizeddel később a pesti Állatkert igazgatójaként próbált érvényre juttatni. 

A magyar menekültek legtöbbjéhez hasonlóan egy idő után Xántusnak is el kellett hagynia Angliát, és végül éppúgy, mint sok sorstársra, ő is az Egyesült Államokba emigrált. Hét dollárral a zsebében lépett partra New Yorkban 1852. június közepén. Ezt az az ajánlólevél is megerősíti, amelyet az észak-amerikai körútján lévő Kossuth Lajos állított ki számára június 16-án. 

Kossuth Lajos ajánlólevele Xántus Jánosnak, New York, 1852. június 16. (Korányi-gyűjtemény, Budapest)

Hiába volt azonban Kossuthtól ajánlása, Xántusnak meg kellett tapasztalnia, hogy „bár senki sem utasította vissza nyíltan a támogatását, mindenki úgy viselkedik, ami azt üzeni: »segíts magadon«.” Magyarországon szerzett jogi végzettsége és katonai jártassága az amerikai polgári életben mit sem ért. Amint egy hazaküldött leveléből kiderül, ezzel maga is hamar szembesült: „Otthoni nevelésem nem ollyan volt, hogy Amerikában rögtön capitálist szerezhettem volna… Ha valaki Amerikába pottyanik, ugy mint én, bizony nem kell válogatni a foglalkozás minőségében, de meg kell ragadni az első alkalmat kenyérszerzésre. Az amerikai fogalom szerint a becsületes munka tiszteletreméltó, s a szegénység csak szerencsétlenség, de – nem szégyen, mint Európában.” Így aztán hiába állította, hogy hét nyelven ír és beszél, s zongorázik, a megélhetésért mindenféle munkát el kellett vállalnia. Pedig elmondása szerint korábban volt ő könyvkereskedő, boltsegéd, gyógyszerész, vasúthivatali tervrajzoló, újságkihordó, matróz, zongora tanító, görög, spanyol és latin nyelvek tanára, és még napszámos is.

Xántus János amerikai állampolgári kérvénye. 1852. július 21. (Korányi-gyűjtemény, Budapest)

Amerikai tartózkodásának első néhány éve Xántus életének legbizonytalanabb időszaka. Családjával ugyan tartotta a kapcsolatot, és a família egyik leszármazottja szerint ezrével voltak a birtokukban családi levelek, ezek azonban 1945 tavaszán megsemmisültek. Így csak azok a tőle származó irományok maradtak fenn, amelyek az 1858-ban kiadott Xántus János levelei Éjszakamerikából című könyvében napvilágot láttak. Ezekben arról számolt be, hogy alig néhány hónappal New Yorkba érkezését követően napi kétdolláros bérért elszegődött a St. Louisból Kaliforniáig létesítendő vasútnyomvonal-kijelöléséhez térrajzolónak. Állítása szerint 1852 novemberében indult útnak a Missouri folyón Lexingtonig, ahonnan lóháton folytatta útját a Nebraska folyóig. Ott átvette az expedíció vezetését, s végül a Wyoming állambeli Fort Laramie-ben ért véget a küldetés. Következő leveleit már New Orleansból keltezte. Ezekben több olyan kutató- és gyűjtőexpedíciót is megemlített, amelyekben vezető európai természettudósok kísérőjeként vett részt, sőt, egyik levelében Dél-Amerikában tett utazásáról ígért természetrajzi tárgyakat a Nemzeti Múzeumnak. Levelei alapján több mint egy évet töltött a Mexikói-öböl környékén, beleértve az ott elterülő Chandeliere-szigeteken is, ahova állítása szerint vízimadarak vadászata céljából érkezett. 1854 augusztusában pedig már az iowai Újbudáról jelentkezett, ahova azért lovagolt a távoli délről, hogy a nyarat az ott megtelepedett honfitársai, köztük a cikk bevezetőjében említett Varga Ferenc családja körében töltse. A nyárból nagyjából egy év lett, alighanem azért, mert egyéb megélhetési lehetőségei kimerültek.

Leveleiből összeállított könyvében Xántus egy szót sem ejt arról, milyen körülmények között hagyta el Újbudát. Minden átmenet nélkül azzal folytatja történetét, hogy 1855 szeptemberében havi 50 dollárért, – ami, ahogy édesanyjának írta, Magyarországon tisztes fizetésnek számítana – „tértani rajzolónak” szegődött egy Kansas határainak kitűzését célzó expedícióhoz. Xántus hosszú oldalakon át részletesen taglalta élményeit, egészen az Arkansas folyó coloradói forrásvidékéig és az oklahomai Wichita-hegyekig. Könyvét egy washingtoni látogatással – melynek során volt szerencséje „az éjszakamerikai Egyesült államok Elnökének bemutattatni”[sic!] – és egy San Franciscó-i hajóúttal zárta, ahonnan a „Teján hegyekbe” utazott tovább, hogy „…egész déli Kaliforniát, Sonorát, a Bibor tengert és a Mesilla területet topographiailag…” felvegye.

Könyvét az expedíció kiindulópontjának szánt Fort Tejónba való indulással zárta, majd történetét az 1860-ban napvilágot látott Utazás Kalifornia déli részeiben című művében és különböző hazai lapokban megjelent tudósításokban folytatta. Néhány évvel ezelőtt továbbá addig ismeretlen, családjának küldött levelei is előkerültek ebből az időszakból. Ezekből az a kép bontakozik ki, hogy Xántus az amerikai állam megbízásából expedíciók vezetőjeként teljesített különféle tudományos feladatokat, főként árapályvizsgáló berendezések telepítését különböző csendes-óceáni szigeteken, és elbeszélése szerint alig néhány hét különbséggel megfordult a Kaliforniai-félsziget körüli Cornwallis-, Socorro-, San Benedicto, Revillagigedo, Espiritu Santo-szigeten, valamint Honoluluban és Mexikóvárosban is. Beszámolóiban számtalan meseszerű történet szerepel, például Humboldt kutatásainak folytatásán keresztül gazdag mexikói földbirtokos lányával kapcsolatos szerelmi történetig. Leghihetetlenebb beszámolója azonban minden kétséget kizáróan az, amikor Honoluluból küldött tudósítást, ahol egy olyan helyi uralkodóval volt alkalma találkozni, aki a magyar történelem kiváló ismerőjének bizonyult. A magáról lefestett képet legjobban a család ügyvédjének, Eisenbarth Károlynak 1860 februárjában küldött levele példázza: „Én jelenleg kapitány vagyok az északamerikai szövetség tengerész mérnökkarában, ’s hozzá még egy magnetikus és dagályárt kikutato expeditio parancsnoka; 7 különféle nagyságu hajo van kormányom alatt, ’s fizetésem költségeim megtéritése mellett évenként 2400 dollár!”, azaz forintban havonta éppen kétszer annyi, mint amit egy évtizeddel később a magyar államtól kapott az Osztrák–Magyar kelet-ázsiai expedícióban való részvételéért.

Xántus János Forrás: Wikimedia Commons

Xántus csak plagizált volna?

Kerek történet, a saját magáról kialakított képet ki is vonhatta volna kétségbe a 19. század információs viszonyai között egy távoli kontinensen. Hazai reputációjára Varga Ferenc említett újságcikke sem tudott árnyékot vetni, és 1862-es átmeneti, majd 1864-ben történt végleges hazatérése óta ennek megfelelő kép él róla a hazai köztudatban. Állításait érdemben csupán egy amerikai kutató, Henry Miller Madden kérdőjelezte meg, aki a II. világháború előtt doktori disszertációt készített Xántus amerikai működéséről. Ő nemcsak az Egyesült Államokban és Magyarországon akkor hozzáférhető forrásokat dolgozta fel, hanem az Amerikában élő magyarokkal is készített beszélgetéseket, köztük Varga Ferenc fiával, Stephen Vargával is, aki úgy emlékezett, hogy apja és magyar ismerősei szélhámosként beszéltek Xántusról. Madden ennél sokkal súlyosabb és konkrétabb állításokat is megfogalmazott. Jelesül azt, hogy mindaz, amit Xántus amerikai expedíciói kapcsán leírt, nem történt meg vele. Pontosabban nem vele történt meg.

Madden kimutatta, hogy az a leírás, ami Xántus 1852-es expedíciójáról szól, valójában John Charles Frémontnak a Sziklás-hegység 1842-es, illetve Oregon és Észak-Kalifornia 1843–44-es feltárását taglaló, és 1845-ben napvilágot látott beszámolóján alapul. Xántus állításai továbbá azért sem lehetnek igazak, mert az útvonal, amit szerinte tizenhét nap alatt tett meg, valójában 2500 mérföldnyi távolságot jelentett az Egyesült Államok legvadabb vidékén. Hasonlóképpen, minden valóságalapot nélkülöz Xántus 1856-ra keltezett „kansasi expedíciója” is. Madden ugyanis rájött, hogy Xántus leírása csaknem szó szerint megegyezik Randolph Barnes Marcy Exploration of the Red River of Louisiana in the Year 1852 című művének 32–89. oldalával. Xántus nem csupán egy sor olyan helyen „fordult meg” (a Canadian, Arkansas, Washita és Red River, az Elk és Mulberry Creek, Salt Fork, vagy éppen a Llano Estacado és a Witchita Mountains), ahol Marcy expedíciója járt, hanem az eredeti szerző leírását is átvette. Többek között nem csak egy wichita faluról, hanem még egy „préri kutya városról” is írt Xántus, amit azzal a komancs névvel illetett, ami Marcy könyvében is szerepel, s mindezt saját élményeként, felfedezéseként előadva. De Xántus azzal sem elégedett meg, hogy egy expedíció tagjaként tüntesse fel magát, hanem tértani rajzolóból egy idő után a kutatóút vezetőjévé léptette elő magát, és nem csak hogy egy 32 fős csapat élére „került”, hanem az őt Fort Rileyben közlegényként felkaroló orvost segédmérnökként szerepeltette maga mellett. Hogy a plágium még egyértelműbb legyen, Marcy könyvének illusztrációit is sajátjaként használta fel. A Xántus könyvében szereplő tizenkét litográfiából –

melyből tíz alatt a „természet után rajzolta Xántus” egynél pedig a „Xántus J. rajza” megjegyzés szerepel – négy ugyancsak Marcy könyvéből származott, a többit pedig Xántus elég nagy valószínűséggel más korabeli művekből rajzolta át.

Arkansas forrása Xántus (1858) könyvében és a Red River Marcy (1853) művében

Akkor tehát hazugság minden, amit Xántus hazaküldött leveleiben és tudósításaiban állított magáról, és egyszerűen plágiumot elkövetve szerzett magának hírnevet és elismerését? Az eddigiekből egyértelműen így tűnik, de ha mélyebben megvizsgáljuk az egykorú forrásokat, akkor látni fogjuk, hogy nem olyan egyszerű a történet. 

Xántus életének legkevésbé alátámasztható, leghomályosabb periódusa az a három év, ami New York-i partraszállása és az amerikai hadseregbe történő belépése között telt el. Ennek első fele New Orleanshoz kötődik, ahonnan kiindulva állítása szerint különböző gyűjtőexpedíciókban vett részt. Többi állításához hasonlóan Madden ezeket is légből kapottnak tekintette. Ma sem látunk tisztán, ám csaknem két évtizeddel az eseményeket követően papírra került egy olyan tanúvallomás, ami legalább részben alátámasztotta Xántus állításait.

Mi igaz Xántus életéből?

Az Osztrák–Magyar kelet-ázsiai expedíció során annyira elmérgesedett a viszony a magyar és az osztrák részvevők között, hogy Xántus panaszt nyújtott be a magyar kormánynak, az osztrákok pedig vizsgálatot rendeltek el. Ennek során az utazás résztvevőinek tanúvallomást kellett tenniük az ügyben. Ekkor kért állásfoglalást az expedíció vezetője, Karl von Scherzer hajdani útitársától, Moritz Wagner természettudóstól. Ő úgy fogalmazott, hogy New Orleans-i tartózkodásuk idején Xántus nagyon sanyarú helyzetben volt, és „…azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy őt, mint leírót és kísérőt vigyük magunkal. Próbaképpen elfogadtuk ezt az ajánlatot, és velünk tartott a Mexikói-öbölbe tett utazásunkra. Hamarosan kiderült azonban, hogy nem felel meg még a legcsekélyebb igényeknek sem. Sem tudása, sem szorgalma nem elégítette ki elvárásainkat, és New Orleansba való visszatérésünk után sajnálatunkra el kellett bocsátanunk. Egyébként, erkölcsi értelemben a viselkedése tökéletesen kifogástalan volt.” Mindebből egyértelmű, hogy Xántus, legalábbis a Wagner–Scherzer-expedíció kapcsán igazat mondott, ugyanakkor az is, hogy gyűjtői, preparátori felkészültsége ekkor még elégtelen volt.

Alighanem ez a sanyarú helyzet késztette arra, hogy 1854-ben az amerikai délről Iowába, a honfitársai által alapított Újbudára tegye át a székhelyét. Több magyar ismerősénél, köztük Varga Ferencnél töltött el hosszabb-rövidebb időt, leírva a kora reggeltől estig tartó különféle paraszti és háztartási munkákat, amelyekből ő is kivette a részét: favágás, tűzrakás, vízhordás, konyhaseprés, kazalrakás, burgonyaszedés, kukoricafosztás, vadászat a konyha számára. Mindebből nem egy vendég, hanem egy szállásért és ellátásáért dolgozó ember képe bontakozik ki, valahogy úgy, ahogy ő maga az újbudai házak vendégfogadó jellegét írta le. Azonban egyetlen szót sem vesztegetett arra, miért és milyen körülmények között hagyta el Újbudát, de Varga Ferenc említett cikkéből lehet következtetni, hogy ez nem a legbarátságosabb körülmények között történt. Különösen, ha figyelembe vesszük azt a jogi eljárást, amivel Xántus próbált hozzájutni ahhoz a földdarabhoz, amit újbudai tartózkodása idején igényelt az amerikai hatóságoktól. Az amerikai kongresszus ugyanis azzal a feltétellel tette lehetővé a magyar menekültek számára, hogy földet igényeljenek, hogy ott telepszenek le és művelik azt. Xántusnak ez láthatóan nem volt ínyére, és barátjára, Madarász Lászlóra bízta a neki kiutalt földet, majd belépett az amerikai hadseregbe és évekkel később rá hivatkozva próbálta megszerezni a jó pénzért eladható földet. Mindez joggal bánthatta Újbudán letelepedett honfitársai igazságérzetét. Mindezek alapján feltételezhető, hogy 1855 szeptemberében Xántus úgy lett havi 7-10 dolláros illetményért öt évre az amerikai hadsereg szerződéses katonája (ahol az állítása szerint a tiszteken kívül mindenki mást a feketékkel helyeztek egy sorba) hogy minden egyéb létfenntartási lehetőség bezárult előtte, és ezért volt kénytelen a legalábecsültebb munkát is elvállalni.

Az 1855 decembere és 1857 márciusa közötti időszakot Xántus a kansasi Fort Rileyban töltötte, ami az általa leírt expedíció egyik kiindulási pontja volt. Tehát már csak emiatt is a képzelet világába kell utalni mindazt, amit az általa vezetett felfedező expedícióról leírt. Vagy mégsem teljesen? Fort Rileyban ugyanis a helyőrségnek abba a dragonyos egységébe osztották be, amelyiknek parancsnoka Francis T. Bryan volt. Az amerikai hadsereg hadnagya a mexikói háború során földmérő mérnökként szolgált, majd 1849-ben Texasba vezényelték a San Antonióból El Pasóba vezető északi útvonal feltárására. 1855 és 1858 között a kansasi és nebraskai katonai utak felügyelőjeként működött. Amikor pedig az amerikai elnök 1855-ben jóváhagyta egy Fort Riley-ből az Arkansas folyóhoz, illetve a Sziklás-hegységen át a Biridger’s-hágóhoz vezető út megépítését, mindkét feladat kivitelezésével és felügyeletével Francis Bryant bízták meg. A hadnagy előbb az Arkansasba vezető út feltárását kezdte meg. A Xántus által is említett Smoky Hill folyón át érkeztek az Arkansas egyik mellékfolyójához, majd összesen 360 mérföld megtételét követően tértek vissza Fort Rileyba. Az útvonal mentén fekvő hidak építése 1856 tavaszán kezdődött, és a cheyenne indiánok fenyegető támadása miatt Fort Riley parancsnoka egy dragonyos egységet rendelt a munkások védelmére. Eközben Bryan a Bridger’s-hágóhoz vezető útvonalat kutatta fel egy topográfus, egy geológus, két képzett figuráns, egy barométer kezelésben jártas szakember, valamint az erőd orvosának kíséretében. Velük haladt északnyugat felé, Fort Kearny irányába, majd a hágó felől dél felé kitérőt téve érkezett vissza novemberben Fort Leavenworthbe.

Noha az ezekről a felfedezőutakról és útépítésekről szóló jelentésekben Xántusról értelemszerűen nem esik szó, az a tény, hogy az azokban található Smoky Hill viszont előfordul főszereplőnk 1856. januári levelében, felveti annak a lehetőségét, hogy az ottani eseményeknek részese volt. (Xántus ezen írásai még nem Marcy beszámolóját plagizálta, illetve abban hasonló tevékenységekről számolt be, mint amelyeket Bryan végzett 1855–1856-ban) Elképzelhető tehát, hogy Xántus tagja volt annak a katonai egységnek, amelyet 1856 tavaszán rendeltek ki a hídépítők védelmére, és talán június táján tért vissza Fort Rileybe. Azaz könnyen lehet, hogy más beszámolóihoz hasonlóan ténylegesen átélt eseményeket vegyített másoktól átvett beszámolókkal.

Xántus János 1861-ben Forrás: Wikimedia Commons

Xántus, a természettudós

A fentiektől függetlenül Fort Riley fordulópontot jelentett Xántus életében. Itt került kapcsolatba az erőd orvosával, William Hammonddal, aki a hadsereg tucatnyi más orvosához hasonlóan a washingtoni Smithsonian Intézet megbízásából végzett természetrajzi gyűjtést, amibe minden érdeklődő katonát bevont. Neki köszönhette Xántus, hogy a Smithsonian Intézet és a philadelphiai Természettudományi Akadémia gyűjtőjévé válhatott. Az utóbbi vezetőjének, John L. LeContenak küldött bemutatkozó levelében írta magáról, hogy a bécsi Politechnikai Intézetben tanult, majd felvételt nyert a Katonai Akadémiára, ahonnan a hadsereg tüzérségébe került. Állítása szerint azonban már fiatalkorában oly annyira eljegyezte magát a természettudományokkal, hogy 1848-ban, azaz huszonhárom évesen lemondott a hadseregben viselt tisztségéről, hogy nagyszabású expedíció szervezésébe fogjon azzal a céllal, hogy feltárja az Amazonas déli mellékfolyóinak forrásvidékét. Egyenesen azt állította, hogy az expedíció felszerelése nem csekély vagyonának csaknem felét felemésztette (nem is szólva számos felvilágosult mágnás hozzájárulásáról), és majdnem indulásra készen állt, amikor „hirtelen sötét fellegek gyülekeztek hazája egén”, így az expedíció félbeszakadt, és kénytelen volt ismét kardot ragadni. Amikor pedig a két évnyi háborúskodás véget ért, idegen földön találta magát pénztelen menekültként. Amerikai földön úgy döntött, hogy inkább a nagyon alárendelt helyzetben lévő expedíciókhoz csatlakozik, semmint hogy vasúti hivatalnoknak szegődjön, Mindezt azzal is megtoldotta, hogy a kutatóút vezetőinek, Württemberg hercegnek, Moritz Wagnernek és Karl von Scherzernek az ajánlásával 1852 tavaszán Új-Granadában, a Maracaibo-tónál és a Darién-öbölben, majd 1854 tavaszán Costa Ricában gyűjtött olyan mennyiségű természetrajzi anyagot, amiről megbízói nem hitték el, hogy „a saját két kezével gyűjtötte.”

Ökörszem-cinege (Chamaea fasciata) (Xántus János rajza és leírása, Smithsonian Intézet Levéltára 7212)

Vélhetően hatásos lehetett ez a maga költötte történet, mivel Xántus csaknem egy évtizeden át gyűjtött a két amerikai intézménynek. Fort Riley után Fort Tejónban, majd 1859-től a Kaliforniai-félsziget legdélebbi csücskén, a Szent Lukács-fokon, immár a Partkutató Testület szolgálatában egy úgynevezett árapály vizsgáló berendezés kezelőjeként dolgozott. Az ott töltött több mint két év során Washingtonba küldött gyűjteményeihez rendszeres jelentéseket csatolt. Ezekből megállapítható, hogy egy finn bálnavadászhajón és egy Mexikóba tett útját leszámítva nem hagyta el a szárazföldet, azaz mindazok a beszámolók, amelyeket közeli és távoli szigetekről „küldött”, a képzelet szüleményeinek tekinthetők. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy utolsó, Szent Lukács-fokról ismert levelében ezt írta a Smithsonian Intézet igazgatóhelyettesének: „Egészen betege vagyok a helynek, minden egyes nap egy hosszú évnek tűnik, és mindig ugyanaz a monoton sivárság vesz körül, a legcsekélyebb öröm, változatosság vagy élvezet nélkül.”

Andrew Jackson Grayson (1819–1869) amerikai természettudós és John Xantus (Xántus János) (1825–1894) magyar természettudós portréja Forrás: Wikimedia Commons

Amikor azt a kérdést keressük, mi indította Xántust arra, hogy ilyen változatos élet mellett egy valótlanságokon és plágiumon alapuló képet alakítson magáról, a fenti idézetben találhatjuk meg a választ. Számkivetett menekültként, egy helyőrség katonájaként vagy éppen a Szent Lukács-fok elhagyatott partvidékén nem élhetett át annyi kalandot, ami a hazai olvasóközönséget kielégíthette volna. Xántus úgy gondolhatta, hogy mindenképpen szükséges „kiszíneznie” a saját életét, hogy így egy szakmailag és anyagilag is sikeres ember képét közvetítse a család, illetve a hazaiak felé. Azt követően, hogy édesanyja közbenjárására kiszabadult az osztrák fogságból és kelet helyett nyugat felé vette az irányt, nem vallhatta be, hogy a korlátlan lehetőségek hazájában kudarcot vallott. Anyagilag, tudományos értelemben és társadalmi elismertséget tekintve is egy sikeres ember képét kellett közvetítenie magáról. Ha nem is élte át mindazokat a kalandokat, amiket leveleiben és tudósításaiban magának tulajdonított, attól teljesítménye így is lenyűgöző: magányosan, ellenséges környezetben – legyen az az amerikai hadsereg, vagy a kietlen sivatag a Szent Lukács-fokon – olyan jelentős természettudományos gyűjteményekkel gazdagította az amerikai tudományos intézeteket, amit a Smithsonian Intézet kutatási igazgatója ekképpen értékelt: „Amerika legfontosabb természetrajzi kutatásai között Mr. John Xantus feltárásai különös figyelmet érdemelnek.”