Búcsú Jimmy Cartertől

2025.02.13.

Hahner Péter

2024. december 29-én a georgiai Plains-ben elhunyt James Earl Carter vagy ahogy az egész világ ismerte, Jimmy Carter, az Egyesült Államok harminckilencedik elnöke (1977–1981). Ugyanennek a városnak szülészetén látta meg a napvilágot 1924. október 1-jén, tehát halálakor betöltötte a száz évet. Ő volt a leghosszabb életű amerikai államfő, továbbá az első elnök az amerikai polgárháború (1861–1865) után, aki nem csak Délen – az egykori Konföderáció területén – született, de ott is élt, és innen került be a Fehér Házba.

Mit érdemes még tudni az Egyesült Államok harminckilencedik elnökéről? Hogyan került hatalomra és milyen politikát folytatott államfőként? Mit csinált az elnöksége után?

Forrás: Wikimedia Commons

Út a hatalomig

Jimmy Carter ősei 1635-ben költöztek át Angliából Virginiába, majd Georgiában gyapot-ültetvényeket működtettek. Apja már amerikai mogyorót termesztett, és kereskedést tartott fenn a hatszáz fős Plains-ben. Carter a Haditengerészeti Akadémia elvégzése után 1946-tól 1953-ig tengeralattjárókon szolgált, többek között az első atom-tengeralattjárók egyikén. Apja halála után azonban úgy döntött, hogy inkább a családi vállalkozást folytatja. Elnökké való megválasztása idején már több mint ezerkétszázötven hektáron termesztett amerikai mogyorót. 1946-ban vette feleségül gyermekkori ismerősét, a szép és intelligens Eleanor Rosalynn Smith-t (1927–2023), aki négy gyermeket szült.

Carter első politikai hivatala Sumter megye iskolaszékének elnöksége volt, amelyben nem csatlakozott az iskolai faji elkülönítés felszámolása ellen szervezkedő Fehér Polgárok Tanácsához. Ezután Georgia állami szenátusának tagja (1963–1967), majd Georgia állam kormányzója (1971–1975) lett. Fellépett a faji elkülönítés politikája ellen, Martin Luther King arcképét kifüggesztette a kormányzói épületben, és sok feketét nevezett ki különböző hivatalok élére. A Time magazin úgy ünnepelte őt, mint a déli politikusok új generációjának egyik legígéretesebb képviselőjét.

Másodszor nem lehetett volna kormányzóvá választani a georgiai törvények szerint, ezért úgy döntött, hogy az Egyesült Államok elnökválasztásán fog indulni. Ezen saját családja is meglepődött, s öccse, Billy így nyilatkozott: „Van egy mamám, aki csatlakozott a Békehadtesthez, és hatvannyolc évesen elutazott Indiába. Van egy nővérem, aki prédikátor, van egy másik, aki bukósisakot visel és motorozik. S van egy bátyám, aki azt hiszi, elnök lesz. Szóval én vagyok az egyetlen normális a családban.” Csakhogy Carter mintegy harminc előválasztáson bizonyította be, hogy van esélye a győzelemre. Azzal jelezte, hogy baptista hittérítői tevékenysége dacára sem bigott fundamentalista, hogy 1976-ban interjút adott a Playboy magazinnak.

Ez évben aratott választási győzelmét egyrészt a déli és keleti államok lakói támogatásának köszönhette, másrészt pedig annak, hogy a Watergate-ügy és a vietnámi háború miatt az amerikai társadalom elveszítette a bizalmát a hivatásos politikusok iránt, és készen állt egy olyan elnökjelölt támogatására, aki még semmilyen szövetségi politikai hivatalt sem töltött be. Elnökként hangsúlyozottan informálisan viselkedett: James helyett Jimmynek neveztette magát, öltöny helyett pulóverben jelent meg a televízióban, és beiktatása után nem autóban hajtott a Kongresszus épületétől a Fehér Házig, hanem feleségével kézen fogva, gyalog sétált végig a Pennsylvania sugárúton. Az elnöki jachtot is eladatta, lányát állami iskolába küldte. Felesége részt vett a kormány ülésein, az elnök mentális egészséggel foglalkozó bizottságának tiszteletbeli elnöke lett, s több mint ötszáz beszédet mondott. 1977-ben hét latin-amerikai országba látogatott el férje képviseletében.

Az Egyesült Államok harminckilencedik elnöke

Carter az elnöksége elején népszerű volt, s úgy tűnt, hogy a Kongresszus demokrata többségére támaszkodva hatékony reformokat fogadtathat el. Ő nevezte ki a legtöbb nőt és feketét a szövetségi hivatalokba, bűnbocsánatban részesítette a vietnámi háborús szolgálat megtagadóit, fontos környezetvédelmi törvényeket írt alá, s megtiltotta, hogy a szennyvizet az óceánba vezessék. Az olajválságot egy hosszú távú programmal igyekezett megoldani, de a belső fogyasztást és a külföldi függőséget nem tudta korlátozni. Ezeken kívül a nemzeti egészségbiztosítási törvényjavaslatát és adóreformterveit nem sikerült elfogadtatnia, és nem tudott megbirkózni a munkanélküliség és az infláció problémáival sem. A szövetségi deficit felszámolását ígérte, de az 1979-ben 27,7 milliárdos deficit a következő évben megközelített az 59 milliárdot.

ictor Covey, a washingtoni National Gallery of Art munkatársa átadja a Szent Koronát Fülep Ferencnek, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának, 1978. január 5.

Jimmy Carter külügyminisztere, Cyrus Vance 1978. január 6-án Budapesten ünnepélyesen visszaszolgáltatta Magyarországnak a második világháború során amerikai kézre került Szent Koronát. Ezért 2007-ben Mádl Ferenc volt köztársasági elnök Cartert Szent István Emlékéremmel jutalmazta meg.

A külügyekben Carter az emberi jogok tiszteletben tartására helyezte a hangsúlyt. Csökkentette egyes jobboldali diktatúrák anyagi támogatását, s aláírta Brezsnyev szovjet főtitkárral 1979 júniusában a SALT–2. megállapodást a hadászati támadófegyverek számának korlátozásáról. A Szenátus azonban nem ratifikálta ezt, arra hivatkozva, hogy túlságosan lefegyverzi az Egyesült Államokat, és miután a Szovjetunió decemberben támadást indított Afganisztán ellen, már semmi esély sem maradt arra, hogy a Szenátus elfogadja az egyezményt.

A Panama-csatorna-szerződés (1977) szerint 1999. december 31-én a csatorna és környéke újra panamai birtokba került. Sokan ellenezték ezt a lépést, amely szerintük az Egyesült Államok nagyhatalmi helyzetének gyengülését jelentette, mások azonban helyeselték, mert azt jelezte, hogy egy nagyhatalom is lehet mérsékelt. 1979-ben Carter visszaállította a diplomáciai kapcsolatokat Kínával, és kivonta csapatait Tajvanról. Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes volt az első kínai kommunista politikus, aki az Egyesült Államokba látogatott (1979), s még egy óriási texasi kalapot is a fejére tett, amikor meglátogatott egy rodeót. Carter közvetítésével kötötték meg a Camp David-i egyezményt (1978), melynek következtében Izrael kivonta haderőit a Sínai-félszigetről az izraeli–egyiptomi békeszerződés (1979) fejében.

Jimmy Carter 1978-ban Forrás: Wikimedia Commons

Az iráni és afganisztáni események azonban aláásták a Carter-kormányzat tekintélyét az amerikai társadalom előtt. 1979 elején Iránban iszlám fundamentalista köztársaság jött létre, ahol túszul ejtették az amerikai nagykövetség munkatársait, és azt követelték, hogy a Washington küldje vissza Iránba a sahot, aki orvosi kezelésre az Egyesült Államokba utazott. Carter sem diplomáciai eszközökkel, sem gazdasági szankciókkal nem tudta elérni, hogy elengedjék a túszokat. Az 1980 áprilisában megkísérelt túszmentő akció során pedig nyolc amerikai katona meghalt, anélkül, hogy az iráni fegyveresekkel találkoztak volna.

Afganisztán szovjet megszállása után az elnöknek figyelmeztetnie kellett a Szovjetuniót, hogy a Perzsa-öböl megszerzésére irányuló akciót „az Egyesült Államok a létfontosságú érdekei elleni támadásnak fogja tekinteni, és a katonai erőt is beleértve minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja akadályozni.” Az amerikai kormány katonai segítséget nyújtott a szovjet megszállók ellen harcoló mudzsahedin lázadóknak, eltiltotta a Szovjetunióba irányuló gabonaszállításokat, és támogatta az 1980-as, moszkvai olimpia bojkottálását. A katonai kiadások megnövelésével pedig megindította a „kis hidegháború” néven emlegetett folyamatot.

Választási vereség, és ami utána jött

Carter rendkívül gyorsan elveszítette népszerűségét, támogatottsága már 1979-ben 26 %-ra csökkent, és a következő évben csekélyebb volt, mint Nixoné a Watergate-ügy idején. A történészek máig vitatkoznak e meg nem érdemelt népszerűtlenség okain. Talán a Nixon-kormányzat botrányai miatt gyanakodtak rá, vagy a gazdasági nehézségek, az infláció és a munkanélküliség miatt fordultak szembe vele. Talán valóban kívülálló maradt Washingtonban, terveit nem tudta elfogadtatni a Kongresszussal, és nem tudta erélyes fellépéssel maga mögé állítani az amerikai társadalmat. Néha elveszett a részletekben: képes volt személyesen foglalkozni azzal, hogy ki és mikor használhatja a Fehér Ház teniszpályáját. Másokat azzal háborított fel, hogy túl sokat emlegette: Amerika lehetőségei sem korlátlanok. Annyit elért, hogy a pártja jelölte az 1980-as elnökválasztáson, de Ronald Reagantől vereséget szenvedett.

Elnöksége után harmincegy könyvet írt, és különböző humanitárius akciók fáradhatatlan és bőkezű támogatója lett. 1982-ben Atlantában az emberi jogok kiterjesztésének és az emberi szenvedés csökkentésének céljával megalapította az egészségvédelemre, közvetítésre és konfliktus-megelőzésre törekvő The Carter Center-t. 1989-ben az eritreai kormány és a felkelők között közvetített. 1991-ben megpróbálta lebeszélni az Egyesült Államokat támogató országok államfőit az öbölháborúban való részvételről. 1994-ben Észak-Koreába látogatott, majd közvetítő szerepet játszott a haiti válság rendezésében. Amikor a Habitat for Humanity International (Lakóhely az emberiségnek) nevű szervezet a hátrányos helyzetű rétegek lakáshoz juttatása érdekében akciót szervezett, 1996 augusztusában Magyarországon is látogatást tett, és személyesen vett részt tíz faház egyikének (a nyolcas számúnak) összeszerelésében Vácon. Ő volt az első amerikai elnök, aki Kubába látogatott (2002), és ugyanebben az évben több évtizedes tevékenységéért megkapta a Nobel-békedíjat.

Jimmy Carter volt elnök átvette a Nobel-békedíjat az oslói városházán tartott ünnepséget követően Forrás: Wikimedia Commons

2004 márciusában nyilvánosan elítélte George W. Busht az Irak elleni háború miatt. Barack Obamát is kritikával illette a drónokkal végrehajtott megtorló akciókért és a Guantanamo-öbölben működő katonai börtön fenntartásáért.

Még kritikusai is egyetértenek azzal, hogy elnöksége utáni tevékenysége minden elismerést és tiszteletet megérdemel.