Nyárádmente

A Marosszék központja

Szerző: Szilvay Gergely

A Nyárádmente Erdélyben, a Székelyföldön, Marosvásárhelytől délkeletre fekvő, magyarok lakta tájegység. Néprajzilag Marosszék központi régiója. Nyugat felől érkezve Nyárádtőnél érjük el a tájegységet, és leginkább az ákosfalvi körforgalomnál lehet letérni a Nyárád völgyébe. A folyó menti tájat Alsó-, Középső- és Felső-Nyárádmentére osztják. Központja Nyárádszereda, a 3500 lelkes település lakosságának 90 százaléka magyar. Először 1493-ban említik, ekkor mezőváros. 1745-ig itt tartották Marosszék törvénykező üléseit. A kiegyezést követő közigazgatási változások során község, majd Maros-Torda megye Nyárádszeredai járásának székhelye lett. Városi rangját 2003-ban nyerte vissza. Nyárádszeredánál a táncházmozgalom révén ismertebbek Jobbágytelke, Nyárádmagyarós és Nyárádselye települések. A tájegység része „Szentföld”, „Murokország” és a Bekecsalja is.

A Nyárád és a Nyárádmente

A Nyárád a Maros bal oldali mellékfolyója. A Nyárád a Görgényi-havasokban eredő két patak, a Mező-havas keleti oldalán, 1239 méter magasságban eredő Kis-Nyárád és a valamivel északabbra előbukkanó Nagy-Nyárád összefolyásából jön létre Vármezőnél. Délnyugati irányba tartva, a hegységből kijutva előbb északról elhalad a Bekecs-hegy mellett, majd délnek fordul, végül Nyárádszereda után a Küküllő menti dombság északi részén kanyarog nyugat-délnyugati irányban.

Orbán Balázs így fogalmaz A Székelyföld leírásában: „Marosszék közép folyójához, az annyiszor megénekelt szőke Nyárádhoz értünk, itt terül el előttünk annak szép termékeny tere, mely szélességben túlhaladja a Küküllők, sok helyt pedig megközeliti a Maros terét, s mindeniket népességének sürűségével felülmulja. Nyárád kőnélküli agyagos talajon folyván, vize rendszerint zavaros, honnan szőke mellékneve.”

A Magyar Néprajzi Lexikon így ír a Nyárádmentéről: „Az egykori Marosszékhez tartozó székelyek lakta vidék a Nyárád és a beléje ömlő patakok völgyében. Vásáros központja, Marosszéknek egy ideig székhelye is, Nyárádszereda. A Nyárádszeredától keletre eső vidéket a Bekecstetőről Bekecsaljának is nevezik. A Nyárád felső völgyében fekvő római katolikus falvak tréfás neve Szentföld. A Nyárád torkolatának közelében néhány község intenzív paraszti zöldségtermeléssel foglalkozik, ezért a környék tréfásan Murokországnak nevezi őket.”

Jobbágytelke, a falu pár éve felújított keresztútjáról nézve. Fotó: Szilvay Gergely

 

„A folyó alsó folyása mentén fekvő falvak és az önálló kistájat alkotó Bekecsalja túlnyomórészt református vallású – írja Magyar Zoltán A magyar népi kultúra régiói című kötetében. – A völgy középső részén református és unitárius települések váltakoznak, míg Búzaházán felül kezdődik a Szentföld, mely tájnévnek – akárcsak Udvarhelyszéken és Háromszéken – enyhén tréfás színezete van: a környékbeli protestáns falvak népe nevezi így a völgy felső részében lakó katolikusokat. E Felső-Nyárád menti falucsoport centruma, a kistáj szakrális központja Mikháza (a mikházi ferences kolostorral összefüggésben), mára azonban Nyárádremete került az élre. A vallási különbség a Nyárád mentén is, hasonlóképpen Háromszékhez, bizonyos életmódbeli különbséget takar: a havasalji körülmények között élő Felső-Nyárád menti falvakban a ridegebb természeti viszonyok és a viszonylagos elzártság archaikusabb népi kultúrát őrzött meg.” Magyar hozzáteszi: „A völgy alsó részének néprajzi értelemben is színfoltja az adventista vallású Gábor-cigányok csoportja, akiknek Nyárádkarácsonyfalva a központja. Jellegzetes viseletük, a közösségi genealógiához és presztízstárgyaikhoz való viszonyuk, kiterjedt gazdasági tevékenységük rítusai miatt az egyik központi témáját képezik a kortárs kulturális antropológiai kutatásoknak.”

A Nyárádmente épített öröksége is jelentős értéket képvisel. Nyárádremete (egykor Köszvényesremete) templomában gyönyörű gótikus feszületet őriznek. Emellett itt, a falutól három kilométerre állt valamikor Vityál vára, ami már 1586-ban is romként volt számon tartva. Mára már csak az alapjai vannak meg, melyeket föld fed. Nyárádszentlászló templomának szentélye a 12. század végén épült, tornya erődítésként szolgált. Az újabb templom 13–14. századi. Találhatóak benne középkori freskótöredékek is, stílusjegyeiben keveredik a romanika és a gótika. Egy itteni tóról azt tartják, hogy itt ölte meg a sárkányt Szent György. A Nyárád forrásvidékén fekszik a várhegyi vár, amelyet a néphit a tündérek lakóhelyének tartott, pincéi pedig természetesen kincseket rejtenek. Vármező falva Nyárádremete és Szováta közt fekszik, a falu fölé magasodik a 823 méter magas Várhegy, melyen egy háromszáz méter hosszan elnyúló, őskori sáncvár fekszik, melyből bronzkori és dák cserepek kerültek elő. A középkorban megerősítették a vár legmagasabb, északi részének 50 méteres szakaszát, a központi dombon ma fák magasodnak az ég felé.

Az erdélyi megyei nemesek és a székelyek Nyárádszeredán – akkori nevén Marosszeredán – tartott részországgyűlésükön választották 1605. február 21-én Erdély fejedelmévé Bocskai Istvánt. Ennek emlékére 1906. július 17-én Bocskai-szobrot állítottak a nyárádszeredai református templom előtt. Horváth Géza alkotását az impériumváltás után, 1920 elején a románok célba lövésre használták. A ledöntött mellszobrot 1924-ben a templomba menekítették, 1933 és 1940 között a kolozsvári teológia épületében tárolták, majd 1940. november 24-én – az immár ismét Magyarországhoz tartozó településen – másodszor is felavatták. 1944-ben újra eltávolították, és ismét a templomba menekítették. 1976-ban a bejárat előtti talapzatra helyezték, 1997-ben pedig visszakerült eredeti helyére.

Bocskai István szobrának avatása Nyárádszeredán 1906. július 17-én. Forrás: Wikipédia

 

A Bekecsalja

Nyárádszeredánál találkozik az északi Nagy-Nyárád és a déli Kis-Nyárád. Utóbbi völgyét hívják Nyárád-felvidéknek is. Az itt található tíz falu a Bekecsalja, hiszen az 1080 méter magas Bekecs-hegy csúcsa mindegyik faluból látható. Egykoron ez a tíz falu épített magának egy templomot Szent István törvényei szerint, és alkotott egy egyházközséget.

A bekecsaljaiak földművelésből élnek, bár a föld itt nem olyan jó, mint a régió többi részén – amit gyümölcstermesztéssel igyekeznek ellensúlyozni. A leghíresebb gyümölcstermő falu a cseresznyéjéről és „marosszéki piros párisnak” nevezett almájáról nevezetes Kendő. Messzebb is híres Nyárádselye szilvája és szilvapálinkája, ugyanakkor régen a selyeiek közül sokan szénégetéssel és pásztorkodással foglalkoztak a Bekecs lejtőin.

A Bekecsen sok a katonasír, ami az I. világháború román betörésére emlékeztet, hiszen itt sikerült megállítani a román csapatokat.

A régió néptánca

A környék táncainak állít emléket Kodály Zoltán Marosszéki táncok című táncrondója. A Kis-Nyárád menti Nyárádselye és a Nagy-Nyárád menti Jobbágytelke a tájegység két, táncairól ismert települése, melyeken nyaranta népzene- és néptánctábor várja az érdeklődőket.

Az itteni táncok az erdélyi dialektuson belül a székelyföldi táncokhoz tartoznak, rokonságot mutatva a szomszédos területek táncaival is (Székely-Mezőség, Felső-Maros mente; mint Kádár Elemér megjegyzi: „a Felső Marosmente magyar lakosságának kultúrája szoros rokonságot mutat a székelyföldivel, de valójában a történelmi Székelyföld határain kívül esik, a lakosság jogi szempontból nem tartozott a kiváltságos székelyek rendjébe”).

A Nyárádmentén a táncrend neve szakasztás, és négy részből áll: verbunk, jártatós (lassú), forgatós, szöktetős (csárdás). Jobbágytelkén: verbunk (csűrdöngölő), jártatós (lassú csárdás), forgatós, szöktetős (gyors csárdás). A táncrend végén szokták húzni a Maros menti sebes forduló helyi változatát, a „vármegyést”, ami gyakorlatilag a Maros menti forduló zenéjére újra eltáncolt forgatós. A vármegyés a jobbágytelkiek és szomszédaik tánca, s a Maros mentéről a zenészek által áthozott dallama miatt nevezik vármegyeinek vagy serény forgatósnak. Olyan falvakban, ahol nem a péterlakiak muzsikáltak, ezt nem ismerik. Neve is arra utal, hogy az ottaniak nem tartoztak a szabad székelységbe, szemben a nyárádiakkal, azaz be voltak tagozódva a vármegyei rendszerbe még a megyerendezés előtt is. Ezután jönnek a polgári táncok.

A nyárádmagyarósi táncrend régebben így festett: verbunk, lassú csárdás, marosszéki, szöktetős. Ezután jöttek, a renden kívül, a polgári táncok: négyes, hatos, nyolcas – utóbbi három a valószínűleg szász eredetű, párban vonulós polgári tánc, a polgári társastáncok folklorizálódott változata (mint máshol a hétlépés vagy a gólya).

A nyárádszeredai takarékpénztár és szálloda 1909-ben. Forrás: kepeslapok.wordpress.com

 

A tájegység jellegzetes, reprezentatív tánca a marosszéki forgatós. A vidám, vérpezsdítő zenére a párok pulzáló, „össze-szét” mozgással „koccintanak”, a legények „átvetik” a leányt (átvetős), illetve a legény kar alatt kiforgatja a leányt. A marosszéki forgatós mérsékelt tempójú forgó-forgatós páros tánc, mely a Felső-Maros vidékén (korcsos, sebes forduló, magyar forduló), a Székelyföld nyugati felén (marosszéki forgatós, vetéllős, serény) s a Kis-Küküllő vidékén (féloláhos) elterjedt. Érdekesség, hogy „a marosszéki forgatós formai és zenei sajátosságai alapján a csárdás kialakulását megelőző régibb forgatós, a csalogatás a páros táncréteg legfejlettebb képviselője. Ennélfogva a régibb Kárpát-medencei forgós-forgatós páros táncok régibb, fejlett típusai a marosszéki forgatós közeli rokonai, így például a dél-erdélyi román învîrtita.”

Az itteni népzenekutatás sokat köszönhet Seprődi Jánosnak (1874–1923), aki kiemelten foglalkozott a környék jellegzetességeivel. Ma több faluban működik hagyományőrző táncegyüttes, így Jobbágytelkén és Nyárádselyén is. Nyárádszeredai illetőségű a Kárpát-medencében jól ismert Bekecs táncegyüttes.

A zenészek

A Nyárádmente zenei igényeit leginkább a Felső-Maros menti Magyarpéterlaka cigány zenészdinasztiái szolgálták ki, név szerint a Csiszár, a Fülöp, a Lunka, az Ötvös, a Rácz és a Tóth családok. A zenekar hagyományos összetétele a hegedű, háromhúros brácsa, cselló vagy bőgő és cimbalom volt. Ehhez csatlakozott később a harmonika is. A nyárádmenti falvakba – írja Vavrinecz András – az 1950-es évek végéig a helyi igényeknek megfelelően csak háromtagú zenekar járt muzsikálni: hegedű, cimbalom, bőgő összetétellel. Ezután egészült ki a zenekar brácsással, valószínűleg a zenészek kívánságára. A Nyárádmentén ugyanakkor voltak helyi, székely zenészek is.

A Nyárádmente települései

A Felső-Nyárádmente és Bekecsalja települései:

• Vármező (Câmpu Cetății)
• Nyárádremete (Eremitu)
• Nyárádköszvényes (Mătrici)
• Mikháza (Călugăreni)
• Deményháza (Dămieni)
• Búzaháza (Grâușorul)
• Nyárádszentmárton (Mitrești)
• Csíkfalva (Vărgata)
• Jobbágyfalva (Valea)

A Közép-Nyárádmente települései:

• Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
• Demeterfalva (Dumitrești)
• Nyárádgálfalva (Galești)
• Nyárádbálintfalva (Bolintineni)
• Backamadaras (Păsăreni)
• Nyárádszentbenedek (Murgești)

Az Alsó-Nyárádmente (Murokország) települései:

• Ákosfalva (Acățari)
• Cserefalva (Stejeriș)
• Nyárádkarácsony (Crăciunești)
• Somosd (Cornești)
• Fintaháza (Cinta)
• Lukailencfalva (Ilieni)
• Teremiújfalu (Satu Nou)
• Lukafalva (Gheorghe Doja)
• Lőrincfalva (Leordeni)
• Nyárádtő (Ungheni)

Felhasznált irodalom

 

Kádár Elemér: A magyar néptáncdialektusok. Kézirat.

Kis-Baczoni Benkő Károly: Marosszék ismertetése. Kolozsvár, 1869.

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Semmelweis Kiadó, 2010.

Magyar Néprajz. Népzene, néptánc, népi játék. Akadémiai Kiadó, 1990.

Magyar Néprajzi Lexikon 3–4. Akadémiai Kiadó, 1980–1981.

Magyar Zoltán: A magyar népi kultúra régiói. Mérték Kiadó, 2011.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Európa Idő Kiadó, 1982.

Vavrinecz András: Magyarpéterlaka tánczenéje. Folkrádió, https://folkradio.hu/folkszemle/cikk/8/magyarpeterlaka-tanczeneje