Erdély

Csíkszereda – Csíksomlyó

Az erdélyi katolicizmus fellegvára

Gali Máté

A katolikus vallás erdélyi bástyájának számító Csíkszereda a Csíki-medence középső részén, az Olt folyó mentén, a Nagysomlyó-hegy lábánál fekszik. Kezdetben a határvédelmi céllal kialakított gyepűrendszer része volt, idővel azonban a régió meghatározó kereskedelmi és közigazgatási centrumává fejlődött. 1959 óta a város része Csíksomlyó település, ahol minden év pünkösdjén a híres csíksomlyói búcsú, az összmagyarság (egyik) legfontosabb vallási eseménye kerül megrendezésre. Csíkszereda a történelme során mindvégig alapvetően magyar ajkú székelyföldi településnek számított. A történelmi Magyarország utolsó, 1910-ben lebonyolított népszámlálása idején a lakossága 97%-a vallotta magát magyarnak, s ez a szám a legutóbbi, 2011-es romániai népszámlálás adatai szerint is közel 80% volt.

Csíkszereda városa a Csíki-medence középső részén, az Olt folyó mentén, a Nagysomlyó-hegy lábánál fekszik. A trianoni békeszerződést megelőzően az akkori Csík vármegye központja volt, manapság pedig a romániai Hargita megye (Județul Harghita) székhelye. Történelme során mindvégig alapvetően magyar ajkú székelyföldi településnek számított. Az 1910. évi népszámlálása idején lakossága 3701 főt tett ki, amelyből 45 német, 44 pedig román volt. Nemzetiségi viszonyai döntően annak ellenére sem változtak meg, hogy a település egy évszázada keleti szomszédunk része. A 2011-ben végzett romániai népszámlálás adatai alapján ugyanis a 38 966 lélekre duzzadt népességéből továbbra is 30 607 volt magyar, 6538 román és mindösszesen 22 német.

Csíkszereda 1940-ben. A város látképe, középen az egykori görög katolikus, ma pedig görögkeleti templommal.

A háttérben jobbra a mai Márton Áron Főgimnázium épülete magasodik. Forrás: Fortepan

A gyepűrendszer része

Régészeti leletek alapján Csíkszereda környéke már a bronzkorban lakott területnek számított. A honfoglalás idején eleink a Csíki-medencében is megtelepedtek, ezt követően pedig a település térsége a határvédelmi céllal kialakított gyepűrendszer részévé vált. Ennek keretében az ellenséges támadások kivédésére – például délen a bolgárok ellen vagy keleten a besenyőkkel szemben – gyepűelve néven egy lakatlan területsáv húzódott, ahol a természetes határokat mesterséges védőművekkel egészítették ki.

A város közelében lévő magaslatokon épült – utóbb lerombolt – első erődítmények, Kisvár és Őrvár pontos építési ideje nem ismert, de a régészek a 11. századra teszik. A medence védelmét szolgálta a 12. században a várostól délre emelt Harom vára, illetve a feltételezések szerint szintén ugyanabban az évszázadban a Nagysomlyó-hegy csúcsán a sóutak ellenőrzésére épített, ám a tatárjárás során elpusztult Sóvár.

A vásárváros

Csíkszereda első hiteles írásos említése 1558-ból származik. János Zsigmond fejedelem erdélyi száműzetésben lévő édesanyja, Jagelló Izabella egyik oklevelében mezővárosként tüntették fel, s lakóit a török szultánnak fizetendő adón kívül felmentették az adófizetés alól. Minden valószínűség szerint azonban a története jóval korábbra nyúlik vissza. Luxemburgi Zsigmond 1427-ben kelt oklevele szerint az igazgatási egységként szolgáló székely székek mindegyikében volt egy kiváltságokkal rendelkező város, Csíkszékben – melynek első említését 1324-re keltezik – ez valószínűleg Csíkszereda lehetett. Elnevezése arra a napra – szerda – utal, amikor a településen a hetivásárt rendezték.

A török kori erősség

A mezőváros kereskedelmi szerepe, vásártartó jellege mellett nem veszítette el védelmi fontosságát sem. A 17. század elején épült a napjainkban is a város egyik nevezetességének számító, késő reneszánsz kori, szabályos alaprajzú, olaszbástyás Mikó-vár, amely a Csíki Székely Múzeumnak ad otthont. Építése idején Mikóújvárnak nevezték, mivel a legenda szerint itt már Szent László királyunk alatt erődítmény állt, ennek helyén emelte Hídvégi Mikó Ferenc, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitánya a várkastélyt. Az erősség az erdélyi fejedelmek és a törökök közötti küzdelmekben erősen leromlott, főképpen annak nyomán, hogy 1661-ben Ali temesvári pasa török és tatár hadai bevették és felgyújtották. Ezt követően, a 18. század elején került sor az újjáépítésére és az átalakítására. A Mikó-vár ekkortól az osztrák katonaság, a székely határőrség, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a székely honvédek állomáshelye volt.

Az erdélyi katolicizmus bástyája: Csíksomlyó

Csíkszereda, illetve Csík hagyományosan a katolikus vallás erdélyi fellegvára. 1959 óta a település része a korábbi önálló község, Csíksomlyó, a katolikus székelyek búcsújáró helye, illetve Mária-kegyhelye, amely pünkösdkor a híres csíksomlyói búcsúnak, az összmagyarság egyik legfontosabb vallási eseményének ad otthont. Csíksomlyón már a 14. században állt templom, ám a mai, barokk stílusú kegytemplomot a 19. század elején építették. A templom legértékesebb darabja a 16. században hársfából faragott, reneszánsz stílusú kegyszobor, amely Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal.

A 16. századra nyúlik vissza a székelyek emlékezete szerint a csíksomlyói búcsú története, noha IV. Jenő pápa már egy évszázaddal korábban engedélyezte a búcsút a helyieknek, a gótikus ferences templom felépítésében végzett munkáért. A legenda szerint ugyanis 1567 pünkösdjén János Zsigmond hadserege élén Csíkba érkezett, hogy fegyverrel térítse a katolikus székelyeket az unitárius vallásra. István gyergyóalfalvi pap azonban harcba hívta híveit, akik a Csíkszereda környékén lévő Tolvajos-tetőn megütköztek a fejedelem seregével. A csata közben az asszonyok, a gyerekek, valamint az idősek a csíksomlyói templomban imádkoztak a Szűzanya segedelméért. Fohászaik pedig meghallgatásra találtak, a fejedelem serege megfutamodott. E győzelem emlékére tartják meg azóta a csíksomlyói búcsút.

A csíksomlyói kegytemplom 1933-ban. Forrás: Fortepan

Csíksomlyón a ferences szerzetesek már a 17. században középfokú oktatást folytattak, ami a megye egyetlen gimnáziuma volt két évszázadon át, s emellett nyomdát is alapítottak, mely az ország legkeletibb katolikus nyomdája volt. A jezsuiták nagyszombati nyomdája mellett az egyetlen, több évszázadon keresztül működő nyomda volt, mely 1897-ben szűnt meg. A gimnáziumot a 20. század elején helyezték át Csíkszeredába. Ekkor emelték szecessziós stílusban a mai Márton Áron Főgimnázium épületét, amely napjainkban a város egyik legimpozánsabb építménye.

Régiós centrum

Csíkszereda az 1867-es kiegyezést követő általános gazdasági fellendülés révén a térség egyik fontos központjává fejlődött. Az 1910-ben végzett népszámlálás statisztikái alapján a 3–5 főt foglalkoztató kisebb vállalkozások voltak többségben, de működött itt 40 munkást alkalmazó fűrésztelep is. Az iparosok közül szép számmal dolgoztak a ruhaiparban, az asztalosiparban, továbbá a vendéglátásban. Említést érdemel, hogy ebben az időben épült a város nagyüzemi sörfőzdéje is. A csíki sörfőzés első írásos említése egy jezsuita szerzetes révén a 16. századból származik, aki ottjártakor feljegyezte, hogy helybéli paptársai „részegségre adván magukat, ahol a rendes ital a sörre szorítkozik, olyan tudatlanok, hogy még a nevüket sem tudják helyesen leírni”.

A dualizmus idején, 1897-ben adták át a forgalomnak a Csíkszeredán áthaladó vasutat, ami megkönnyítette az ipartelepítést a településen. Tizennégy évvel később megkezdődött a városi villamoshálózat kiépítése is. A 20. század első évtizedében vármegyei központként számos hivatalnak is otthont adott, adófelügyelőség, tanfelügyelőség, törvényszék, ügyészség, járásbíróság, közjegyzőség is működött itt. E fejlődés kedvezően hatott a városképre is, a meghatározóbb épületek közül ekkor – 1886–87 folyamán – épült eklektikus stílusban az egykori vármegye háza, amely ma városházaként funkcionál.

Csíkszeredai utca 1908-ban. Forrás: kepeslapok.wordpress.com

A dualizmus kori látványos fejlődés az első világháború során megrekedt. A román csapatok az 1916-os erdélyi betörésük alkalmával a várost is elérték, ám az osztrák–magyar és német csapatok rövid idő múlva visszafoglalták. A település 1918. november 26-án puskalövés nélkül került ismételten román kézre, és a második bécsi döntést 1940 és 1944 között követő „kis magyar világot” leszámítva azóta is keleti szomszédunkhoz tartozik.

A magyarok által nem utolsósorban a búcsúk alkalmával látogatott város – Hargita megye székhelye – otthont ad a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának.

* Az 1941. évi magyarországi népszámlálás eredményei.
** A 2011-es népszámláláson 1301 fő nem nyilatkozott a nemzeti hovatartozásáról.