Film-történelem
A tábornok
A második világháború felülnézetből
Dr. Hahner Péter
Franklin J. Schaffner: A tábornok (Patton), 1970. Színes, amerikai film, 172 perc
Ez a film nem kevesebb, mint hét Oscar-díjat nyert a bemutatását követő évben, köztük a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb főszereplő, a legjobb forgatókönyv és a legjobb díszlet díját. Jelölték még két másik Oscar-díjra is, melyeket nem kapott meg. Pedig a fülbemászó, pattogó, lendületes zenéjéért is járt volna némi elismerés. Az Oscar-díjakon kívül tíz egyéb díjat is megkapott. Arról azonban szó sem lehetett, hogy a hetvenes években Magyarországon bemutassák.
A film moziplakátja. Forrás: Wikipédia
Miért nem láthattuk korábban?
A filmátvételi bizottság tagjai ugyanis az 1970. július 2-i ülésről készült jegyzőkönyv szerint így vélekedtek róla: „A film a II. világháború hiteles alakjával a mához szól: ravaszul, megtévesztően, hatásosan propagál a Pentagon mai koncepciója mellett…” (Gál Mihály: „A vetítést vita követte.” Bp., 2015, Gondolat. 153. o.) Nem egészen világos, hogy milyen koncepcióra utaltak ezzel. Talán tudták, hogy a film Nixon elnök kedvence volt, és többször is megnézte hadügyi döntései előtt? Valószínűleg az a jelenet tette lehetetlenné a film bemutatását a Varsói Szerződés országaiban, amelyben Patton tábornok kénytelen az általa mélységesen utált szovjet főtisztekkel együtt megünnepelni a győzelmet. Az orosz tábornok koccintani akar vele, mire az amerikai főtiszt közli, hogy ő nem iszik „orosz kurafiakkal”. A tolmács rémülten fordít, mire a felháborodott orosz tiszt hasonló sértéssel vág vissza. Patton erre elneveti magát, s így szól: „Rendben, rendben, mondja meg neki, hogy erre már iszunk! Egyik kurafi a másikkal!” Ezt a jelenetet akkoriban egyszerűen nem lehetett bemutatni a „szocialista tábor” filmszínházaiban. Nagy kár, mert ez az alkotás az egyik legjobb film, amely a második világháborúról készült.
Az elefántcsont-nyelű Colt
George S. Patton tábornok (1885–1945) legendás személyiség volt. Az 1912-es stockholmi olimpia öttusáján csak az ötödik helyen végzett, mert a bírák nem hitték el neki, hogy puskagolyója a céltáblán pontosan egy másik lövedék által ütött lyukba csapódott bele. 1916-ban részt vett a mexikói banditák támadását megtorló, 1916-os hadjáratban John J. Pershing tábornok oldalán. Állítólag egy elefántcsont-nyelű Colt Single Action Army Revolverrel lőtte le Francisco „Pancho” Villa banditavezér egyik kapitányát, Julio Cárdenast. A hadsereg kardvívó bajnoka volt, hitt a lélekvándorlásban, és harcolt az első világháborúban, amelyben a páncélos taktika egyik kialakítója volt. Ő a kockázatot is vállaló, gyors előre nyomulást sürgette, amellyel némi áldozat árán gyorsabban be lehetett volna fejezni a háborút. Az amerikai taktikát meghatározó vezetők azonban ragaszkodtak a kevesebb áldozattal és kockázattal járó, széles fronton történő, lassabb előre nyomuláshoz, s csak ritkán folyamodtak Patton villámcsapás-szerű akcióihoz.
Az „őrült cowboy tábornok”
A második világháborúban Patton nagyszerű stratégának és karizmatikus vezetőnek bizonyult – csakhogy az indulatossága miatt újra meg újra bajba keveredett. A legnagyobb botrányt azzal okozta, hogy lógósnak nyilvánított és megpofozott egy katonát, aki sebek nélkül, pusztán idegösszeomlásra hivatkozva ment kórházba. (A tábornok mentségére szóljon, hogy az incidens előtt két napig nem aludt, utána pedig bocsánatot kért a katonától.) Főszerepet játszott az észak-afrikai, a szicíliai, a franciaországi és az Ardennek-beli hadműveletekben. Legismertebb parancsa, hogy a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadítása után keresztül hajtatta a táboron a város lakosságát, hogy lássák, milyen embertelenség zajlott éveken át az orruk előtt. Hitler úgy emlegette őt, mint „az az őrült cowboy tábornok”. Katonái „Old Blood and Guts”-nak nevezték el, amit talán „Vén Vér és Kurázsi” formában fordíthatunk le – bár angolul sokkal jobban hangzik… Valóban megparancsolta a 3. hadsereg káplánjának, hogy imádkozzon jobb időért, ahogy a filmben látható, s amikor a köd eltűnt, kitüntette a papot. A háború lezárása után szívesen visszaszorította volna a szovjet hadsereget Kelet-Európából, felettesei azonban hallani sem akartak erről, s az amerikai társadalom sem támogatta volna a háború meghosszabbítását. Autóbalesetben szerzett sebeibe halt bele 1945 végén. (Ezt a filmből nem tudhatjuk meg – de erre utal az utolsó jelenetben egy kis híján elkerült baleset felidézése.)
Aki el tudta hitetni, hogy ő Patton
A film sikere nagy részben a főszereplőnek köszönhető, George C. Scottnak. Patton egykori katonái is úgy vélekedtek, hogy hitelesen alakította a tábornok szerepét, a mai nézővel pedig egyszerűen el tudja hitetni, hogy ő nem színész, hanem maga Patton. Feladatát megkönnyítette, hogy Patton maga is szívesen „színészkedett”, szerepeket játszott, és szónokolt a nyilvánosság előtt. George C. Scottnak a film elején elhangzó, emlékezetes monológját Patton különböző beszédeiből állították össze – ezért tűnik különösen hitelesnek. A színész Patton eredeti, elefántcsont-nyelű revolverét viselte. De bármilyen nagy sikert is aratott a szerepben, Scott úgy érezte, hogy nem sikerült tökéletesen felidéznie Patton alakját, mentegetőzött a rendező előtt, és nem jelent meg az Oscar-díj átadásán sem.
Háborúellenes film?
A rendező valódi történelmi filmet akart készíteni, hatalmas összegeket költött a statiszták szerepeit játszó, spanyol hadsereg katonáira, valamint a hiteles hadfelszerelésre. Nem próbálta az „egyszerű katona” szempontjából bemutatni a háborút, ahogy ezt A szakasz vagy a Ryan közlegény megmentése című filmek rendezői tették. Mindig a hadműveletek egészét, a teljes folyamatot látjuk, ahogy a vezérkar, s maga Patton tekinthette át a csatákat. Bemutatása idején, az amerikai háborúellenes mozgalmak korában egyesek azzal próbálták dicsérni a filmet, hogy valójában háborúellenes alkotás, hiszen a második világháború embertelenségét mutatja be. Ez azonban nem igaz. A film inkább egy sajátos katonai magatartást mutat be, amelynek megvannak a maga vitatható elemei, de bizonyos korokban és bizonyos helyzetekben igen eredményesnek bizonyulhat.
