Kik voltak a rózsakeresztesek?

Dr. Hahner Péter

A rózsakeresztes mozgalom három 17. századi könyvre épült, melyeket megjelenésük idején rengetegen olvastak és vitattak, majd kilencven évre megfeledkeztek róluk. Az első könyv címe a kor ízlésének megfelelően rendkívül hosszú és bonyolult volt:

Az egész nagyvilág általános és teljes megreformálása, amiképpen a Rózsakereszt Tiszteletre Méltó Testvériségének Fama Fraternitatisa Európa valamennyi tudósához és fejedelméhez szólván leírja, valamint ama Haselmeyer Úrnak rövid válasza, akit a Jezsuiták ez okból tömlöcbe vetettek majd gályapadhoz láncoltattak.

Rózsakeresztes szertartás. Fotó: Leemage / Getty Images Hungary

Az „alapművek”

Ez a kötet 1614-ben jelent meg, a német Kassel városban, s hosszú címét így rövidítették le: Fama Fraternatis Roseae Crucis (A rózsakeresztes testvériség híre). Egy bizonyos Christian Rosencreutz pályafutását ismertette, aki 1378-ban született, s 106 éves korában halt meg. Közel-keleti zarándoklatai során beavatták őt az arab és az ősi keresztény bölcsek titkaiba. 1407 körül (vagyis a könyv megjelenése előtt kétszáz évvel!) megalapította a rózsakeresztes testvériséget. Tagjai betegeket gyógyítottak, őrizték a titkot, évente egyszer találkoztak és új tagokat választottak soraikba. Rosencreutz halála után a testvériség harmadik nemzedékének tagjai megtalálták az alapító sírját. A mester teste tökéletesen ép volt, sírkamrájában pedig ott voltak a titkos könyvek, s mindazon eszközök, amelyekre a tudományos tevékenység során szükségük lehet. Ezután a testvériség tagjai úgy határoztak, hogy a világ elé tárják mesterük tanításait.

Egy év múlva ugyancsak Kasselben megjelent egy másik könyv Confessio oder Bekenntnis der Societät und Bruderschaft Rosenkreuz (Confessio avagy a rózsakeresztes testvériség hitvallása) címmel, majd 1616-ban napvilágot látott Strasbourgban a mozgalom harmadik „alapműve” is: Chymische Hochzeit Christiani Rosencreutz anno 1459 (Christian Rosencreutz kémiai menyegzője 1459-ben). E kötetek a testvériség filozófiáját fejtették ki, katolikus-ellenes és millenarista módon, azt ígérve, hogy nem csak a természet titkait tárják fel, de a keresztény egyházat is megreformálják.

Christian Rosencreutz. Fotó: Wikipédia

Mindenki nagy meglepetésére ezután Johann Valentin Andreae (1586—1654) német teológus bevallotta, hogy a harmadik könyvet ő írta, s afféle gúnyiratnak szánta melyben be akarta bizonyítani, hogy az alkímia és az asztrológia nem komoly tudomány. Ő maga csodálkozott a legjobban azon, hogy fejtegetéseit rendkívül sokan komolyan vették. Egyesek neki tulajdonították a másik két kötet szerzőségét is. Ahogy Umberto Eco megfogalmazta A Foucault-inga című regényében: „Andreae ettől fogva élete végéig esküdözik égre-földre, hogy a manifesztumokat nem ő írta, és hogy különben is az egész csak egy… diákcsíny; rámegy az akadémikusi jó híre, begurul, kijelenti, hogy a rózsakeresztesek egytől egyig szélhámosok voltak, ha ugyan léteztek egyáltalán. De hiába. A kiáltványokra úgy csapnak le az emberek, mintha másra sem vártak volna. A tanult fők Európa-szerte igenis írnak a rózsakereszteseknek, és mivel nem tudják, hogy merre keressék őket, nyílt leveleket, brosúrákat, nyomtatott könyveket címeznek nekik.”

A rózsakeresztesek pedig hallgatnak, mint a sír.

„Szerintem épp a hallgatásuk izgatta fel a kedélyeket. Ha nem válaszolnak, akkor aztán biztos, hogy tényleg léteznek.”

Az értelmezés

A mai szakértők szerint a mozgalom „alapművei” allegórikus értekezések voltak. Diarmaid MacCulloch, az Oxfordi Egyetem egyháztörténet-professzora így írt erről A reformáció története című, hazánkban is kiadott könyvében: „A rózsakeresztes irodalom… a harmincéves háborúhoz vezető lázas atmoszféra tünete maga is, s az érintett iratok tele vannak a Frigyes pfalzi választó eljövendő szerepére vonatkozó indirekt utalásokkal. A tanult lutheránus lelkész és kollégái által írott művek egy új, felvilágosult kultúrájú, harmonikus világot ígértek, melyben az emberi tevékenység kiteljesedhet.”

Mindez „mágikus-misztikus lelkesedés, hermetikus és paracelziánus beütésekkel. Ha Frigyes végre lép, elkezdődhet az emberi történelem új korszaka, s a rózsakeresztesek fikcióból valósággá lehetnek.”

Néhány éven keresztül többszáz könyv és röpirat foglalkozott a rózsakeresztesek tanításaival. Egy bizonyos Adam Haselmayer értekezésében Paracelsus tanítványainak nevezte a rózsakereszteseket, s megjósolta a Szentlélek eljövetelét és a világ végét. Az amszterdami Bibliotheca Hermetica Philosophica nevű gyűjteményben mintegy négyszáz vitairat található a rózsakeresztesekkel kapcsolatban, melyek a kötetek megjelenését követő tíz évben láttak napvilágot.

Miután azonban a cseh felkelők által királlyá választott Pfalzi Frigyes vereséget szenvedett az 1620-as fehérhegyi csatában, a rózsakeresztes irodalom megszűnt.

1623 nyarán Párizs utcáin megjelent még két plakát, amely a testvériség bölcsességét hirdette, ez azonban a kortársak szerint is csak afféle diákcsíny volt. A 17. századi tudósok nem vették komolyan a legendát. Francis Bacon angol filozófus szerint a rózsakeresztes iratok csak „az ókori auktorok és misztikus titkok iránti túlságos tisztelet ostoba voltát” bizonyítják. Leibniz pedig egyik levelében megállapította, hogy „mindaz, amit a kereszt és a rózsa testvéreiről írtak, néhány fantáziadús személy kitalációja.”

A rózsakeresztesek temploma. Fotó: Wikipédia

Az új mozgalom

Száz év múlva Európa művelt, gazdag, elegendő szabadidővel rendelkező nemesei és polgárai szívesen töltötték idejüket klubokban, kávéházakban, színházakban, kiállításokon, koncerteken, szalonokban. A legnagyobb tekintélyre azonban a titkos társaságok tettek szert. Az egyre előkelőbbé váló szabadkőműves páholyokba azonban csak kevesen jutottak be, s ezért a kirekesztettek hozzáláttak saját titkos szervezeteik megalapításához. Akik pedig ősi titkok feltárásáról álmodoztak, azok számára a legegyszerűbb megoldás az volt, hogy felelevenítették a régi, alkimista és ezoterikus hagyományokat, s újra elővették a reformáció és ellenreformáció idején kiadott vitairatokat.

1710-ben, a sziléziai Boroszlóban megjelent egy alkimista értekezés A bölcsek kövének igaz és tökéletes elkészítéséről az Arany Rózsakereszt rendjének társasága által címmel. Szerzője Samuel Richter prédikátor volt, aki a Sincerus Renatus álnevet használta. Ezután Kelet- és Közép-Európában számtalan kisebb csoport állította magáról, hogy a rózsakeresztesek titkos tudásának a birtokosa. Kijelentették, hogy mozgalmuk sokkal régebbi a szabadkőművesek szervezeténél, voltaképpen ők alapították a szabadkőművesek páholyait, ismerik az életelixír titkát, képesek kommunikálni a szellemekkel, s még a szabadkőművesek jelképeinek igaz jelentését is csak ők ismerik.

Mivel a rózsakeresztesek közül sokan a szabadkőműveseknek is tagjai voltak, egyes páholyok elismerték a kapcsolatot, és 1760 körül létrehozták a „rózsakereszt lovagja” rangot. A rózsakeresztesek jelképeit azonban a szabadkőművesek a saját tanításaik szerint értelmezték, s ezért hamarosan megalakult az elkülönült, rózsakeresztes szabadkőművesség „Arany és Rózsakereszt Rendje” néven. Tagjai kilenc fős „körökbe” tömörültek, kilenc fokozatú rangokat osztogattak egymás között, melyek közül a „mágus” volt a legmagasabb. A badeni Franz Anton Mesmer is közéjük tartozott, aki az „állati magnetizmus” elméletét hangoztatva vált divatos orvossá Münchenben és Párizsban. 1777-ben egy porosz tiszt, Johann Rudolf von Bischoffswerde és Johann Christophe Wöllner lelkipásztor Berlinben megalapította a „Régi rendszerű Arany Rózsakereszt rendjét”. Nekik már nem volt elég a XIV—XV. századi Christian Rosencreutz mítosza, ők már azt állították, hogy magától Ádámtól származik az a tanítás, amely bibliai pátriárkák, titkos szekták, püthagoreusok, kelta druidák és alexandriai papok közvetítésével jutott el a keresztesekig, akik végül elhozták Európába.

A 19. században pedig a legkülönbözőbb, mágikus, ezoterikus és misztikus tanításokat hangoztató francia, brit, német, osztrák és amerikai csoportok nyilvánították magukat a rózsakeresztesek örököseinek. A portugáliai Sintra egyik birtokán, Quinta da Regaleirában még „a beavatás kútját” is megépítették a 20. század elején, melybe spirális lépcsőkön lehet leszállni, s odalent a rózsakeresztre helyezett „szelek rózsája” várja a turistákat… Az angol nyelvű Wikipédia több mint ötven rózsakeresztes szervezetet sorol fel.

A művészek fantáziáját pedig megragadta a rózsakeresztes legendakör. A költők közül Goethe és Fernando Pessoa idézte fel a rózsakereszteseket, az írók közül pedig Edward Bulwer-Lytton, Jorge Louis Borges, Sunao Yoshida és Dan Brown. A legemlékezetesebb módon azonban Umberto Eco írt róluk A Foucault-inga és Szerb Antal A Pendragon legenda című regényekben. A lényeget a magyar író fogalmazta meg legtömörebben: „A rózsakeresztesek abban különböznek a szabadkőművesektől, hogy még nagyobb titokban jöttek össze, és még kevésbé lehetett tudni, hogy mit csinálnak.”