Sajtómegjelenés
Választójogi alternatívák a dualista korban
Dr. Nánay Mihály
Bár a szabadságharc leverése után az önkényuralom nyomasztó évtizede következett, az 1848-as választójog és választási szabályozás mégsem merült a feledés homályába. Az alkotmányos élet újraindulása után az 1861-es és az 1865-ös választást is ennek alapján rendezték, sőt a kiegyezés után is hatályban maradt. Az 1848-as választási törvény különösen a lebonyolítást érintő részletszabályozási hiányaiból fakadó gondokat 1874-ben szabályozták új törvénnyel, kissé visszásmódon. A törvény egyértelművé tette, hogy a választás az egész országban nyíltan történik. Bár azt is jelezték, hogy „a választót a szavazásnál irányadólag útbaigazítani vagy rábeszélni nem szabad”, mégis a nyílt szavazás számos visszaélésre, így a választás eredményének befolyásolására adott alkalmat. Szintén lényeges intézkedés volt, hogy az adóhátralékkal rendelkezőktől megvonták a szavazójogot, így a választásra jogosultak aránya némileg csökkent (kb. 6 %-os arányra).
Joggal tehetjük föl a kérdést, hogy a korszakban miért nem bővült a választásra jogosultak aránya –
szemben a Nyugat-Európában tapasztalható folyamattal? Ennek legfőbb oka a nemzetiségi szavazók arányának növekedésétől való félelem volt. A magyar politikai vezetők tartottak attól, hogyha kibővítik a választójogot, az logikusan a nemzetiségek elszakadásához vezethet. Érdekes ellentmondás, hogy mégis, a kiegyezést fenntartani kívánó kormányzópártot alapvetően a nemzetiségi területek szavazatai tartották hatalmon. A magyar többségű vidékek sokkal inkább a függetlenségi ellenzékre szavaztak. Ez a tendencia is érthető, ugyanis a nemzetiségi szavazók tartottak attól, hogy a magyar függetlenséget célként kitűző erők kevésbé szabadelvű nemzetiségi politikát folytatnának.
A 19. század végén, majd a 20. század első két évtizedében egyre erőteljesebb társadalmi igény jelent meg a választójog bővítésére. A nemzetiségek mellett legerőteljesebben a munkásság, egészen pontosan a munkásságot képviselő Szociáldemokrata Párt követelte a választójog bővítését. A korszak kulcsfeladatait ellátó (gépipar, vasút, hadiipar, stb.), a nagyvárosokban koncentráltan élő munkások joggal kívántak a választójog megszerzésével közvetlenebb hatást gyakorolni a politikára. Ennek érdekében akár százezres tömegtüntetéstől sem riadtak vissza – amit azonban a hatalom erőszakos eszközökkel oszlatott szét. A munkásság mellett a parasztság választójoga is természetesen jogos kérdés volt, ám szakszervezetek, illetve nagy tömegpárt híján, valamint kisebb falvakban szétszórtan élve a hatékony fellépésre nem volt lehetőségük.
Mindezzel párhuzamosan a választójog kérdése a parlamenti vitákban is megjelent. Sőt, több tervezet, illetve később új törvény is született a választójogot illetően. 1905-ben az uralkodó által a választásokon győztes koalícióval szemben kinevezett „darabont kormány” terjesztett elő egy új javaslatot, melyben a vagyoni cenzust eltörölték volna és csak az írni olvasni tudást, valamint 24 éves korhatárt állapítottak volna meg a férfi szavazók számára kritériumként. A tervezet megvalósulása olyan rétegeket juttatott volna szavazathoz, melyek befolyása fenyegette volna a korábbi politikai vezetőréteg hatalmát (mind a szabadelvűek, mind a függetlenségiek esetében). Ez – más tényezők mellett – elég volt ahhoz, hogy a választásokon győztes ellenzéki koalíció engedjen függetlenségi követeléseiből és végül az uralkodónak megfelelő programot terjesszen elő. A király ki is nevezte az új kormányt, mely természetesen levette a napirendről a választójogi javaslatot.
A tervezetek ezzel nem értek véget. Ifjabb gróf Andrássy Gyula belügyminiszter 1908-ban egy szabályzást terjesztett elő. Ő is a 24 éves kort és az írni-olvasni tudást tette volna csupán meg kritériumként, ugyanakkor iskolai végzettség és betöltött tisztség alapján különböző módon súlyozta volna a szavazatokat . Azaz az elképzelés szerint egy egyetemi professzor szavazata 3-szor annyit ért volna, mint egy egyszerű (írni-olvasni tudó) munkásé. Sőt, még az írni-olvasni nem tudók esetében is tíz főnként egy elektort fogadott volna, azaz az írni-olvasni nem tudók 1/10-ed szavazattal bírtak volna. Ezt nevezzük plurális választójognak, ami nyilvánvalóan élesen ellentétben áll a szavazatok egyenlőségének elvével. Ezt a korszakban sem fogadták el, így ez a tervezet sem valósult meg. Mindennek eredményeként még az 1910-es (a dualizmuskorban utolsó) választást is az 1874-es választójog alapján tartották meg.
Új választójogi törvény 1913-ban született, ami enyhén bővítette a választásra jogosultak körét, viszonylag bonyolult műveltségi cenzust alkalmazva, ugyanakkor lehetővé téve a titkos választást a nagyobb városokban. A dolog szépséghibája, hogy e törvény értelmében a háború miatt már nem tartottak választást. Az országgyűlésben többséget alkotó Nemzeti Munkapárt innentől kezdve nem volt hajlandó további reformokra, különösen, mivel kitört az első világháború. Az ellenzék és a szociáldemokraták részéről továbbra is nagy volt a nyomás a választójog kiterjesztése érdekében, de ennek Tisza István miniszterelnök határozottan ellenállt, az országgyűlésben nem ritkán indulatos vitákat is felvállalva. A miniszterelnök nemcsak a világháborús helyzet miatt, hanem elvi meggyőződésből sem tartotta helyénvalónak a választójog bővítését. Úgy ítélte meg, hogy a magyar társadalom széles rétegei még nem felkészültek arra, hogy a választójoggal felelősen éljenek. 1917-ben a miniszterelnök lemondása is a választójog miatt következettbe, ugyanis az új király, IV. Károly e téren is reformokat várt volna, amire Tisza nem volt hajlandó. A korszak utolsó választójoggal kapcsolatos jogszabálya egy újabb választójogi törvény volt 1918-ban (1918:XVII. tc.). Ennek első előterjesztésében a női választójog is szerepelt, ami európai szinten is újdonság lett volna, ám a parlamenti vita során ezt kivették belőle. Végül enyhén bővítette a korábban is jogosultak arányát, de a műveltségi és vagyoni cenzus ebben is megmaradt. Ugyanakkor hasonlóan a korábbi (1913-as) törvényez, ez sem léphetett életbe, ugyanis 1918-ban maga az Osztrák–Magyar Monarchia omlott össze.