A legkisebb testvér, aki „az egyiptológia atyjává” vált: 189 éve halt meg Jean-François Champollion

2021/03/06

Írta: Tarján M. Tamás 

Az ókori egyiptomi civilizáció 19. századi újrafelfedezése a nyugati kultúrtörténet egyik meghatározó eseménye volt. A fáraók misztikumba burkolózó birodalma jelentős hatást gyakorolt az európai és amerikai építészetre, irodalomra és filmművészetre, ráadásul – az ősi halálos átkokról, feléledő múmiákról vagy éppen távoli bolygókra repítő idegen szerkezetekről szóló történetek formájában – a modern popkultúrában is számos témát inspirált. Mindez aligha történhetett volna meg, ha a Napóleon által 1798-ban megindított közel-keleti katonai expedíció következményeként nem születik meg az egyiptológia tudományága. Az ősi civilizáció kutatása pedig minden bizonnyal hamar megrekedt volna, ha egy kissé magának való, bárdolatlan és szakmai féltékenységre hajlamos nyelvzseni nem fejti meg a hieroglif írás titkát.

 A szerencse zseniális fia

Jean-François Champollion 1790. december 23-án született a dél-franciaországi Figeacban. Egy könyvkereskedő hetedik – legkisebb – gyermekeként látta meg a napvilágot, így szüleitől nem kapott sok gondoskodást. Éppen ezért 11 esztendős korában a fiatal Champollion úgy döntött, hogy elhagyja az apai házat, és bátyjához, Jacques-Josephhez költözött Grenoble városába, aki tulajdonképpen élethosszig egyengette a zseniális tudós pályáját. Az egyiptológia atyja fivérének támogatásával végezhette tanulmányait a Dussert abbéról elnevezett nívós iskolában, majd a város líceumában és később Párizsban is. Jacques-Joseph – aki egyébként maga is tudományos karriert épített, és élete során többek között a Bibliothèque Nationale kézirattárának őre és a Holland Királyi Tudományos Akadémia levelező tagja lett – később azzal is támogatta az ifjabbik, de sikeresebb Champolliont, hogy kutatóútjai idején gondoskodott az öcs feleségéről és leányáról. Jean-François műveinek jelentős hányada ugyancsak az idősebbik testvérnek köszönhetően jelenhetett meg, miután a túlfeszített munka következtében ő maga 41 esztendősen befejezte életét.

A grenoble-i élet hatalmas lehetőség volt a fiatal Champollion számára, ugyanis itt érték azok az impulzusok, amelyek idejekorán az ősi Egyiptom kutatása felé terelték őt. Alig töltötte be 11. életévét, amikor megismerkedett Charles Fourier fizikussal, akit Napóleon a város köré szervezett megye prefektusává nevezett ki. A híres tudós korábban részt vett Bonaparte egyiptomi expedíciójában, ezért az első konzul azzal a feladattal is megbízta őt, hogy vegyen részt a hadjárat alatt végzett tudományos kutatásokat bemutató kötet szerkesztésében. Champollion így Fourier házában találkozhatott először a fáraók birodalmából származó leletekkel, és a legenda szerint ekkor fogadta meg, hogy megfejti a hieroglifák titkát. Ugyancsak Grenoble-ban került sor egy másik fontos találkozásra, amely meghatározta „az egyiptológia atyjának” pályafutását. Már a líceumban tanult, amikor a városba érkezett egy egyiptomi szerzetes, Raphaël de Monachis, aki hatalmas segítséget nyújtott Champollionnak a kopt nyelv minél tökéletesebb elsajátításában, és ezzel hozzájárult későbbi tudományos felfedezéseihez.

Jean-François Champollion, Léon Cogniet festménye, 1831. Forrás: Wikipédia

A szerencsés körülmények persze keveset értek volna bámulatos tanulmányi eredmények nélkül, amelyekkel Champollion korán felkeltette környezete figyelmét. A fiatalember állítólag – autodidakta módon – már ötévesen megtanult írni-olvasni, majd grenoble-i iskolaévei alatt a latin és görög mellett a héber, arab, szíriai, káldeai és kopt nyelvet is elsajátította. „Repertoárja” az egyetemi évek alatt tovább bővült az arab és perzsa nyelvvel. Mielőtt 17 esztendősen megkezdte párizsi tanulmányait, a grenoble-i akadémián előadást tartott az ókori Egyiptom nyelvéről, és publikált egy történelmi esszét, amelynek elismeréseként a tudományos intézmény már ekkor a rendes tagjai közé fogadta. Champollion három évet töltött a fővárosban, majd 1810-ben visszatért Grenoble-ba, és elfogadott egy tanársegédi állást a város egyetemén, ami szerény megélhetést biztosított számára.

Versenyfutás az ősi Egyiptom titkaiért

Champolliont a világi hívságoknál sokkal jobban érdekelte az ősi Egyiptom nyelve és írása, amelynek legkiemelkedőbb kutatói Párizsban az oktatói (pl. Antoine Isaac Silvestre de Sacy), illetve hallgatótársai (pl. Étienne Marc Quatremère) voltak. Ebben az időszakban persze a professzionális kutatás még gyermekcipőben járt, Champollion ifjúkora egy sajátos átmenetet képezett a tudománnyal passzióból foglalkozó polihisztorok és a modern tudományosság követelményei szerint kutató archeológusok, történészek, nyelvészek világa között. A 18. század második felében, majd Napóleon egyiptomi expedíciója után így a legkalandosabb elméletek láttak napvilágot a Nílus-völgyi civilizációról és az ott használt írásról, amelyeknek csupán a töredéke bizonyult hasznosnak a gyermekcipőben járó tudományos történetírás számára. A korabeli állapotokat jól érzékelteti, hogy 1808-ban Alexandre Lenoir, egy francia archeológus még arról publikált, hogy a hieroglifák pusztán szakrális szimbólumok, nem pedig egy ősi nyelv leírására szolgáló írásrendszer jelei. Más kortársak, például a svéd diplomata Johan David Åkerblad vagy a későbbi nagy rivális, Thomas Young csupán apró részsikereket értek el egy-egy név vagy kifejezés megfejtésével, és eredményeikkel nem jutottak közelebb az egyiptomi nyelv és írásrendszer megismeréséhez.

Champollion ugyanakkor egész életében nagyon rosszul viselte, hogy egy olyan tudományterületen munkálkodott, amely nem csupán Franciaországban, hanem egész Európában a tudósok és polihisztorok érdeklődésének középpontjában állt. Állandóan attól rettegett, hogy mások előbb előhozakodnak azokkal az eredményekkel, amelyekre kutatásai során jutott. Ez a fajta féltékenység több modortalan vagy elhibázott lépésre sarkallta őt, ezek pedig kihatottak tudományos kapcsolataira, és megnehezítették az előmenetelét. A korrektség érdekében persze el kell mondanunk, hogy sok esetben a riválisok sem bántak gálánsabban Champollionnal, aki arroganciája mellett tagadhatatlan zsenialitást is mutatott. Young például több alkalommal is azzal igyekezett előnyt szerezni az egyiptomi nyelv megfejtéséért folytatott versenyben, hogy nem osztotta meg az általa tanulmányozott szövegeket riválisával.

A vetélkedés tétje ugyanis hatalmas volt. Az egyiptomi francia expedíció alatt és után felfedezett többnyelvű feliratok segítségével – amelyek közül az első és legismertebb az 1799-ben megtalált rosette-i kő volt – lehetőség nyílt arra, hogy az európai tudóstársadalom betekintést nyerjen az ősi közel-keleti civilizációk múltjába, amit addig többnyire az antikvitás íróin keresztül ismerhettek meg. A hellenisztikus korban keletkezett egyiptomi – és mezopotámiai – nyelvemlékeken szereplő görög szövegek fogódzót adtak az addig megismerhetetlennek gondolt ókori keleti nyelvekhez. Ezek rekonstruálása pedig kulcsot jelentett a legkorábbi emberi történelemhez, amelynek legautentikusabb forrása addig a Biblia volt. Ennek a kínálkozó tudásnak a korabeli jelentősége a modern űrutazáséhoz mérhető – a kínálkozó lehetőség a 19. század elején elő is idézte a maga „űrháborúját.”

A rosette-i kő a British Museumban. Forrás: blog.britishmuseum.org

Ebben a vetélkedésben Nagy-Britannia birtokolt kedvezőbb pozíciót. Annak ellenére, hogy a Napóleonnal Egyiptomba utazó tudósok több évig kutathattak a fáraók földjén, a katonai vállalkozás szerencsétlen kimenetele – a francia erők 1801. évi kapitulációja – miatt a feltárt leletek végül a britek birtokába kerültek. Így esett, hogy a rosette-i kő is a British Museumban kapott helyett, aminek eredményeként Young és bármelyik honfitársa közvetlen közelről tanulmányozhatta a sztélé szövegét, Champollion – illetőleg más francia kutatók – számára viszont gyenge minőségű másolatok jelentették a kutatómunka forrásanyagát. A nyelvzseni frusztrációját tovább növelte, hogy a grenoble-i tanársegédi állás elfogadásával távol került Párizstól, ezzel pedig sok tekintetben hazai versenytársaitól is elszigetelődött.

A hieroglifák megfejtése

 Bár Champollion joggal tekinthető „az egyiptológia atyjának”, az igazság kedvéért el kell mondani, hogy számos kutató vagy polihisztor úttörő munkája segítette a felfedezését. Évtizedekkel korábban Joseph de Guignes például már rájött arra, hogy a kartusokban uralkodónevek szerepelnek, a kopt és az egyiptomi nyelv kapcsolatát – amit egyébként a hieroglifákat tanulmányozó középkori muszlim tudósok is feltételeztek – pedig a század elején már a svéd Åkerblad is megállapította. A felfedezés olyannyira nem Champollion sajátja volt, hogy 1811-ben korábbi hallgatótársa, Quatremère őt megelőzve kiadott egy művet, amelyben ezt a tézist bizonyította. A könyv megjelenése arra sarkallta Champolliont, hogy félkész munkájának bevezető részét önállóan publikálja, tudományos eredményei azonban olyannyira hasonlóak voltak Quatremère téziseihez, hogy a nyelvzsenit plágiummal vádolták meg.

Champollion helyzetét a politika aztán tovább rontotta. Mint ismeretes, a következő esztendőkben Napóleon csillaga leáldozott, az oroszországi hadjárat és a lipcsei csatavesztés után a koalíciós erők megszállták Franciaországot, és helyreállították a Bourbonok uralmát. A fiatal tudós ugyanakkor inkább a császársággal szimpatizált – részben talán azért, mert az uralkodó tudományos munkájára való tekintettel korábban felmentette őt a kötelező katonai szolgálat alól –, és a „száz nap” alatt, 1815-ben bátyjával együtt a visszatérő Napóleon híveként exponálta magát. Így Waterloo után Champollion évekre elveszítette állását, és ideiglenesen belső száműzetésre kényszerült, ráadásul egykori mentora, Silvestre de Sacy – a bonapartizmus és a plágium gyanúja miatt – visszautasította a kopt nyelvről írt munkájának közzétételét. A zseniális tudós így az íróasztalfióknak dolgozott, miközben legfőbb riválisa, Thomas Young közelebb került a rosette-i kő segítségével a démotikus írás megfejtéséhez, és eredményeit 1819-ben meg is jelentette az Encyclopaedia Britannicában. Young felismerte, hogy a „magánügyletekben használt” egyiptomi írástípus jelei hangokat, szótagokat és egész kifejezéseket egyaránt jelölhettek, Champollion valódi érdeme pedig abban rejlett, hogy a hieroglif írásrendszer esetében ismerte fel ugyanezt a – korszakban korántsem magától értetődő – sajátosságot. Ez a megosztott siker életre szólóan elvetette a viszálykodás magvát a két kiváló tudós között. (Youngnak ráadásul azt is el kellett viselnie, hogy az általa megfejtett írástípus a Champollion által kitalált démotikus nevet kapta az egyiptológiában. Ő maga enkórikus, azaz „helybéli” írásnak nevezte azt.)

Champolliont az 1820-as évek elején a restaurált monarchia bocsánatban részesítette, és munkakörülményei is nagymértékben javultak, miután a rosette-i kő mellett egy Philai mellett feltárt obeliszk és az ún. denderai zodiákus feliratának másolatát is sikerült megszereznie. Az „egyiptológia atyja” az obeliszkre vésett szövegből tudta elsőként kiolvasni a Ptolemaiosz és Kleopátra neveket, a zodiákus pedig ahhoz a felismeréshez vezette el, hogy a hieroglif írásrendszerben fogalmat jelölő determinánsok is szerepelnek. Kezdeti eredményeit 1822-ben levél formájában összegezte, amelyet Bon-Joseph Daciernek, a humán tudományokkal foglalkozó Académie des Inscriptions et Belles-Lettres titkárának címzett. Az értekezés bemutatása, Champollion első „megdicsőülése” filmbe illő jelenet volt: a nyelvzseni levelét 1822. szeptember 27-én olvasta fel az Akadémia ülésén, ahol valamennyi vetélytársa – még az éppen Párizsban tartózkodó Thomas Young is – jelen volt.

A következő esztendőkben Champollion azt igyekezett bizonyítani, hogy a hieroglif írásrendszer általa felismert szabályszerűségei nem csupán az egyiptomi civilizáció késői – perzsa és hellenisztikus – évszázadaira jellemzők, hanem általános érvényűek. Ezt sokan – pl. Young is – azért vitatták, mert addig az egyiptomi írásrendszerek megfejtésével kísérletező kutatók csupán a kései, hellenisztikus korban írt szövegekkel értek el részsikereket. Champollion ugyanakkor 1824-ben kiadott – már XVIII. Lajos király által finanszírozott – művében mintegy 450, különféle korszakból származó hieroglifacsoport segítségével igazolta hipotézisét, és ezzel lényegében megfejtette az írásrendszert. A nyelvzseni által elért eredmények egyébként a korszakban párhuzamosan vizsgált ékírások megértéséhez is hozzásegítették az orientalisztika „hőskorának” kutatóit.

Dicsőség az élet alkonyán

A Précis du système hiéroglyphique des anciens Égyptiens címet viselő munka meghozta Champollionnak álmai beteljesülését. Intenzív munkakapcsolatot alakított ki az itáliai keletkutatókkal – főként a toszkánai Ippolito Rosellinivel –, X. Károly 1826-ban kinevezte őt a Louvre egyiptomi kiállításának kurátorává, és 38 esztendősen végre eljutott Egyiptom földjére. Persze Champollion pályafutásához illő módon ez az utazás is nehézségekkel indult. A Rosellinivel közösen szervezett expedíciót ugyanis az egyiptomi francia főkonzul fáradhatatlanul igyekezett meghiúsítani, mivel attól tartott, hogy az elismert tudós érkezése véget vet majd a műkincsekkel folytatott nyerészkedésének. A hieroglifák megfejtője végül 1828 augusztusában sikeresen eljutott Egyiptomba, és Mohamed Ali alkirály engedélyével kutatóútra indulhatott a Níluson. Champollion expedíciója során egészen Vádi-Halfáig – a mai Szudán északi részéig – jutott el. Több mint egy évig tartó kutatóútjának eredményeit bátyja, Jacques-Joseph publikálta, közel másfél évtizeddel „az egyiptológia atyjának” halála után.

A Précis 1824. évi kiadásának egy oldala. Forrás: Wikimedia

Hazatérését követően Lajos Fülöp, a „polgárkirály” kinevezte Champolliont a Collège de France-on újonnan megalapított egyiptológiai tanszék vezetőjének, a tudós azonban nem sokáig élvezhette az elismerést. Egészsége, amely már az ifjúkori túlhajtott munka következtében megrendült, végzetesen leromlott az egyiptomi kutatóút során. Jean-François Champollion több szívinfarktus után, 1832. március 4-én fejezte be életét, mindössze 41 esztendős korában. Személyével a keletkutatás egyik leghatalmasabb alakja távozott a földi világból, akinek nimbuszát az elkövetkező évtizedek egyre professzionálisabb módszerekkel elért tudományos eredményei tovább erősítették. Champolliont a világ ma is a hieroglifák megfejtőjeként tiszteli – a címben is foglalt titulusa pedig annak ellenére megilleti őt, hogy eredményeit egy lázas korszak tudományos versengésének is köszönhette.

Jean-François Champollion emlékezetét szülővárosa, Figeac ma egy róla elnevezett múzeummal és a rosette-i kő hatalmas másolatával őrzi. Érdekesség, hogy az utóbbi alkotás a magyar felmenőkkel rendelkező Joseph Kosuthhoz köthető.