A külhoni magyar közösségek kérdései általában két alkalommal érik el a magyarországi sajtó ingerküszöbét: konfliktushelyzetekben és a szimbolikus politizálás – eleve látványra és visszhangra kihegyezett – akciói során. Mondhatjuk, a felvidéki magyaroknak szerencséjük van, mert konfliktusokkal és szimbólumokkal egyaránt tele a padlás. Az Európai Bizottság – a nemzeti kisebbségek egymilliónál több támogatót maga mögött tudó mentőcsomagjának (Minority Safe Pack) kilenc jogi kezdeményezése elől – kitérő, jogászi okfejtés sokaknál kiverte a biztosítékot. Miközben a Bizottság elvben igazat adott az Unió etnikai-nyelvi sokszínűségét féltő egymillió aláírónak, a meglévő uniós és egyéb európai intézkedések kibővítését mind a kilenc kérdésben szükségtelennek mondva, gyakorlatilag elutasította a mentőcsomag egészét.

Az Unióban is ritka – egymilliós támogatót mozgósítani képes – petíciós akció leintése ellen a magyar kultúra napján néhány felvidéki polgármester a csillagos lobogó egynapi bevonásával tiltakozott. Merthogy Brüsszelre is két alkalommal figyelünk: ha sikerül meggyőznünk őket a magunk igazáról, vagy amikor nem sikerül. A bilaterális államközi kapcsolatok tartósan rendezetlen kérdései közül a második világháború utáni Beneš-dekrétumok ügyében a héten Brüsszelben egy apró részsiker született. A német- és magyarellenes diszkriminatív dekrétumok máig érvényes joghatályát bíráló két magyar petíció ügyében az Európai Parlament Petíciós Bizottsága szerdán a panaszok átfogó kivizsgálásáról döntött. Az államközi megoldást aligha pótolja ez a döntés, de mégis fontos eredmény. A csillagos zászlók akár helyükre is kerülhetnek.

Csakhogy közben ennél is súlyosabb gondok nyomasztják a felvidéki magyar eliteket. Szlovákiában 30 év után először nincs parlamenti képviselete a – hivatalos anyanyelvi adatok szerint még mindig – félmilliós közösségnek. És három élvtizednyi demokrácia ellenére Pozsony máig nem képes átfogó kisebbségi törvényben rögzíteni a Szlovák Köztársaság közel 20 százalékát kitevő kisebbségek jogállását, egyéni és közösségi jogait. Az 1990-211 közötti húsz évben százezer főt meghaladó fogyás miatt az egész magyar tannyelvű oktatásügyi hálózat évek óta komoly veszélyekkel szembesült. Mindeközben a Párkánytól, Ipolyságtól keletre eső dél-szlovákiai járások továbbra is igen lassan zárkóznak fel az országos mutatókhoz, a határmentiség még mindig jórészt a perifériákra jellemző infrastrukturális hátrányokkal jár együtt.

 

A népfogyatkozás okai

Tíz éve nagy megdöbbenést okozott a szlovákiai magyarok körében a közösség – 2011-es népszámlálás által kimutatott – 12 százalékos nemzetiségi fogyatkozása. A magyar nemzetiségűek száma 2001-hez képest több mint 60 ezer fővel csökkent, s ezzel messze elmaradt az egyfajta léktani küszöbnek tekintett félmilliós lélekszámtól. Igaz ehhez az is hozzájárulhatott, hogy élve azzal a lehetőséggel, hogy a nemzetiségi, anyanyelvi és vallási hovatartozás adatait nem kellett kötelezően megadni, közel négyszázezren tagadták meg a választ. Magyarországon ennél is többen, közel másfélmillió hazai állampolgár nem tartotta fontosnak megadni nemzetiségét. A szenzitívnek minősülő kérdésre egyéként lassan egész Európában nem kötelező válaszolni.

Mind a hét szomszéd országi magyar kisebbség esetében folyamatos a demográfiai fogyás. Okai is jórészt azonosak: a természetes szaporulat negatív mutatói mellett az elvándorlás és az asszimiláció együttesen a kisebbségi közösségek számának a magyarországi népfogyatkozásnál is gyorsabb csökkenését okozza. Az általános fogyást jól jelzi, hogy 2001 és 2011 között Komáromban közel négyezerrel (60-ról 54 százalékra), a Csallóköz fővárosának tekintett Dunaszerdahelyen pedig kétezerrel csökkent a magyarok száma.

Mindazonáltal a 17 dél-szlovákiai járásban élő magyar népesség (nemzetiség szerint 458 467 fő, anyanyelv szerint 508 714 fő) még mindig helyi többséget alkot a magyar-szlovák nyelvhatár és az országhatár között található 435, s további 50-60 városban és faluban él ezernél vagy 20 százaléknál több magyar. Ezek pedig egybefüggő magyar tömböket alkotnak a csallóközi-mátyusföldi, alsó-Garam-menti, nógrádi-gömöri, Ung-vidéki és felső-bodrogközi magyar kistérségekben. Ugyanakkor a pozsonyi agglomeráció hihetetlenül gyors ütemű terjeszkedése a szomszédos ausztriai és magyarországi települések mellett hovatovább a felső-csallóközi falvak többségét is érinti. A szántóföldeken gabona- és kukorica helyett lakóparkok és golfpályák teremnek. Országos szinten a fogyás szintén jól érzékelhetővé vált: a magyar nemzetiségűek aránya a 2001. évi 9,7 százalékról 8,5 százalékra esett vissza.

 

Vita az idei népszámlálásról

Nem véletlen tehát, hogy pár héttel a start előtt, éles viták robbantak ki a szakmailag, jogilag előkészített 2021. évi népszámlálás nemzetiségi, anyanyelvi adatgyűjtésének módszeréről és a Szlovákiában először bevezetni kívánt kettős válaszadási lehetőség értelméről, kockázatairól. Miután a Matovič-kormány január 21-i ülésén úgy döntött, hogy az népszámlálási kérdőívek online kitöltésére szánt első február 15. és március 31. közötti időpontján nem változtat, a helyi kapcsolati pontok és népszámlálási asszisztensek segítségének igénybevételével tervezett második szakaszt viszont október 31-éig meghosszabbítja.

Ezzel együtt, mint majdnem minden alapvető kérdésben, a szlovákiai magyar elit a nemzetiségi identitás kérdésére adható fő és kiegészítő válaszadási lehetőséget teljesen ellentétesen értékeli. A miniszterelnökhöz az MKP és az Összefogás által kezdeményezett nyílt levél arra hívja fel a figyelmet kettős válaszadás miatt kevesebben fogják bevallani nemzetiségüket, a kétféle válasz pedig megfelelő szabályozás hiányában jogbizonytalansághoz vezethet. A Híd által kezdeményezett nyílt levél viszont a vegyes házasságokban élők, a kétnyelvűek, a kettős identitást választók, a szórványban élők számára fontos esélyként értékeli a kérdőívek által felkínált második kiegészítő lehetőséget.

Ez utóbbi álláspontot képviseli a kormány nemzetiségi megbízottja, Bukovszky László is. Az általa előkészített nemzetiségi törvény nyilvánosan elérhető alapelvei azt jelzik, hogy az ország 13 elismert kisebbségi közösségének, köztük a magyarral mára számban azonos nagyságú roma kisebbségnek a gondjait – a részvételi demokrácia alapelveire felfűzve –aligha lehet majd rövid távon sikeresen kezelni, kivált, ha a közösségi jogokkal szembeni általános többségi elutasítással szemben nem sikerül megfelelő intézmény garanciákat biztosítani.

 

Asszimilációs spirál

Miközben a Szlovák Köztársaság népessége tíz éve még csekély mértékű növekedést mutatott, a szlovákok száma – száz éven át tartó dinamikus, 224 százalékos növekedés után – csökkenni kezdett. Ennek legfőbb okai közt a kivándorlást és a roma-szlovák kettős identitásúak válasz-megtagadását szokták megemlíteni. Ráadásul a magyar többségű komáromi és dunaszerdahelyi járás mellett a roma és magyar többségű Rimaszombati és Mezőlaborci járásban is kisebbségbe kerültek a szlovákok. Mindez persze a Trianon után kialakult vegyes települtség adottságain, tényleges etnikai viszonyain nem sokat változtatott, inkább az etnikai folyamatok – a természetes és tényleges szaporulat, illetve az asszimiláció – irányát és súlyát jelezték.

A fogyatkozás főként a nyelvhatárokhoz közeli kistérségekben és a városi környezetben volt erős. Okait Gyurgyík László és a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság demográfiai viszonyait összehasonlító és összegző Kapitány Balázs, Tátrai Patrik egyaránt több tényezőre vezetik vissza. A felgyorsuló asszimilációs folyamatok mellett, a városközpontoktól távol eső aprófalvas kistérségekre jellemző elöregedést, a szórványosodást, az el-és kivándorlást tekintik a negatív demográfiai spirál fő előidézőinek, amivel a felvidéki magyar közösséget immár 1990 óta a magyarországinál és az erdélyinél is gyorsabb fogyás sújtja.

A szlovákiai magyar köznyelv évtizedek óta hálás terepe a kétnyelvűségi és élőnyelvi kutatásoknak. Gyakori a nyelvi kódváltásnak nevezett jelenség, amikor akár egyetlen mondaton belül is magyar és szlovák kifejezések, mellékmondatok keverednek a közlendő pontosabb és autentikusabb kifejtése érdekében. A magyar nyelvhasználati jogokat elvben biztosító kisebbségi nyelvtörvény a konkrét esetek jelentős részében erőtlen ajánlás, mert a magyar nyelv használatához szükséges kényelvű hivatalnokok, orvosok, lelkészek, vagy éppen a tolmácsok, fordítók képzéséről, anyagi honorálásáról, a két nyelv tényleges dél-szlovákiai egyenjogúságának feltételeinek biztosításáról teljességgel megfeledkezett.

 

Természetes régiók vagy nagymegyék?

Az 1996-os mečiari közigazgatási reform óta életben lévő 8 megyére és 79 járásra felosztott Szlovákiában a két említett járáson kívül egész Dél-Szlovákiát az észak-déli irányú megyei és járási felosztással az a Mečiar részéről nyíltan, sőt büszkén vállalt szándék vezettek, hogy „egyszer s mindenkorra megakadályozzon mindenfajta magyar autonómiatörekvést Szlovákiában”. Ezzel együtt számos északi, jelentős történeti hagyományokra visszanyúló mindig is szlovák többségű megyét – pl. Árvát, Turócot, Liptót, Szepest – osztott fel az újonnan és mesterségesen kialakított zsolnai, besztercebányai és eperjesi „megyék” között. Tény, hogy az időről-időre felbukkanó magyar területi autonómia-elképzeléseknek az általános szlovák elutasítás mellett a kedvezőtlen demográfiai folyamatok sem kedveznek. Némi reményt talán az jelenthet, hogy a tavalyi kormányváltás idején, átmenetileg felerősödtek azok a hangok, amelyek a természetes és történeti régiók rehabilitációját, visszaállítását sürgetik. Még Igor Matovič Egyszerű Emberek Független Személyiségek néven váratlanul nagy győzelmet aratott pártjában is akadtak hívei egy újabb közigazgatási átalakításnak. A covid-kormányzás mindennapjai alatt azonban ezek a tervek is háttérbe szorultak. Újabban pedig megjelent a mostani nyolcmegyés megoldás helyett a Pozsony mellett nyugat-, közép- és kelet-szlovákiai nagymegyék ötlete, ami a határmenti magyar etnikai sávot az önkormányzati megyékben a mostaninál jóval kiszolgáltatottabbá teheti.

Annak ellenére, hogy a romániaihoz hasonló módon Szlovákiában is a központi kormányzat szintjén kialakulni látszott egyfajta többségi-kisebbségi együttkormányzási, konszocionális modell és a magyar választókat – a három Mečiar-kormány után – 1998 és 2020 között szinte folyamatosan koalíciós partnerek voltak és fontos pozíciókat töltöttek be a Szlovák Köztársaság kormányában, a romániaihoz szintén hasonló módon, az országnak ma sincs átfogó kisebbségi törvénye. Ennek negatív hatása pedig megmutatkozik a képlékenynek és elégtelennek bizonyult kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatában vagy éppen a demográfiai fogyás miatt magyar falvak százaiban veszélyes helyzetbe kerülő kisiskolák fenntartásában, s általában a kisebbségi intézmények jogállásában.

 

Erős helyi és megyei önkormányzatok

Ezzel együtt a települési és megyei önkormányzatok erős határkörökkel rendelkeznek. A szlovák települési és területi önkormányzatok állam által átruházott feladatköreit szabályozó 2001. évi 416. sz. törvény szellemében a helyi településfejlesztés, a szociális ellátás alapvető feladatai mellett közoktatás és a kulturális szolgáltatás intézmények működtetése, iskola- és intézményigazgatók kinevezése, egyházi és magániskolák támogatása stb. a helyi és a megyei önkormányzatok jogköre. A nagyszombati, nyitrai megyék közt megosztott Csallóköz és Mátyusföld erős magyar pozícióinak köszönhetően a regionális és lokális színtereken a magyar politizálás jóval sikeresebb, mint országos szinten.

Ott, ahol rátermett magyar megyei politikusok, polgármesterek a szlovák partnerekkel kötött megállapodások alapján jól irányítják a magyarok által is lakott megyéket, településeket, ott a magyar szempontból kulcsfontosságú ügyekről is – pl. az általuk működtetett magyar tannyelvű iskolákról, a helyi magyar kulturális intézmények és közművelődési élet támogatásáról stb. – helyben, a települési önkormányzatokban dönthetnek. Ehelyett az elhúzódó járványhelyzetben a tavaly novemberi és a múlt heti országos, és eseti tömeges tesztelések lebonyolítása köti le energiájukat.

 

A pártegység és a parlamenti képviselet hiánya

Az egymással tizenegy éven át tartósan kiélezett konfliktusban álló Magyar Közösség Pártja és a Híd-Most párt sokak által előre megjósolt, 2020. február 29-i választási bukása óta, 1990 óta először parlamenti párt nélkül maradt a felvidéki magyar közösség. Azóta elvben megszületett a döntés az egész közösséget lebénító pártpolitikai megosztottság és szembenállás felszámolására, az augusztus óta tartó pártegyesítési tárgyalások még csak újabb elvi nyilatkozatokig jutottak. Közben pedig a sokszínű szlovákiai magyar sajtóban változatlan (hang)erővel megy tovább egymás kioktatása. Tartani lehet attól, hogy a magyar-magyar és a szlovák-magyar együttműködési formák prioritásai körül sűrűsödő, indulatos vitáknak a formailag egységes magyar párt megszületése sem vet majd könnyen véget.

Paradox módon gyors és radikális megoldást az előre hozott parlamenti választások egyre gyakrabban emlegetett lehetősége hozhat. Merthogy hiába van a négypárti Matovič-kormánynak kényelmes, 95 mandátumos többsége a 150 fős szlovákiai parlamentben, radikális kormányváltás és az elhúzódó járvány miatt a kormánykoalíción belüli törésvonalak egyre élesebbek, a Robert Fico súlyosan kompromittálódott hatalmi pártjából kivált, Pellegrini-féle Hlas (Hang) párt pedig hónapok óta egyre nagyobb előnnyel vezeti a közvélemény-kutatások pártlistáit.

Persze a magyar egység és főleg a sikeres magyar egységhez nem elég a választási kihívás: egymásra mutogatással, ősbűnök felemlegetésével, kirekesztéssel éppúgy nem lehet megszólítani a tömegesen ingázó, s ezzel együtt kemény megélhetési gondokkal küszködő dél-szlovákiai magyar, magyar-roma és a régió érdekképviseletét óhajtó többi helyben lakó választót, mint a szimbolikus politizálás gyorsan hervadó koszorúival. A magyarországi és alapítványi támogatások a szlovák kisebbségi alap forrásai ma sok esetben mintha két közösség problémáit kívánnák orvosolni. Ez is azt jelzi, hogy az egységes magyar politizálás nélkül nehéz lesz kezelni a mostani súlyos válságtüneteket. Mindehhez pedig aligha lenne elégséges valamilyen formális pártegység, ahol a kerítéseket átfestve minden folytatódik tovább. Egyre többen jelzik, a kisebbségi, nemzeti és regionális érdekek újragondolásával, a tárgyalások eredményeként létrejövő egységes és elveiben, gyakorlatában egyaránt új párt számíthat igazán tömeges és tartós támogatásra.

Close Bitnami banner
Bitnami