Egy nemzet születése

A film, amely „első az elsők között”

Szerző: Hahner Péter

D. W. Griffith: Egy nemzet születése (Birth of a Nation) 1915. 194 perc. Amerikai, fekete-fehér némafilm, feliratokkal*

A film ifjabb Thomas Dixon A klán embere: a Ku Klux Klan történelmi románca (The Clansman: a Historical Romance of the Ku Klux Klan) című, 1905-ben megjelent regénye alapján készült. Állítólag semmilyen forgatókönyvet sem írtak, a rendező csak átgondolta, mit kíván filmre vinni, de nem jegyezte le. A film egy északi és egy déli család történetét kíséri végig, amelyek fiai az amerikai polgárháború egymással szemben álló hadseregeiben harcolnak. A háború után pedig bemutatja a szabad feketék által terrorizált déli családok helyzetét, amelyek végül csak a Ku Klux Klan megalapítása után képesek megvédelmezni magukat.

Első az elsők között

E híres alkotás oly sok szempontból számított „az első” filmnek, hogy aligha lehet megfelelően hangsúlyozni úttörő jellegét. Ez volt az első 100 percnél hosszabb film. A rendező elsőként használt fel olyan újításokat, mint a filmvászonnak csak az egyik részén látható jelenet, a lassan elhalványuló kép, az éjszaka felvett jelenetek vagy az egy időben játszódó események gyorsan váltakozó vágásokkal való, „párhuzamos” bemutatása. Ebben a filmben kapott munkát először több száz statiszta. Az első film volt, amelyre rendkívül nagy összeget, 110 000 dollárt fordítottak. Ugyanakkor ez volt a legjövedelmezőbb filmek egyike, mert egy éven belül egymillióan nézték meg, 1946-ra pedig már világszerte 200 millióan. Griffith elsőként rendelt minden szereplő mellé más és más zenei motívumot, melyet a zenészeknek el kellett játszaniuk a mozikban.

Ez volt az első film, amelyet a Fehér Házban is bemutattak. Woodrow Wilson elnök ugyanis ekkoriban az első feleségét gyászolta, s úgy érezte, nem illő moziba mennie. Azt viszont nem ellenezte, hogy 1915. február 18-án a Fehér Ház Keleti Szobájában bemutassák a filmet lányainak és minisztereinek. Később a következő kijelentést tulajdonították neki: „Olyan ez, mintha fénnyel írnánk a történelmet. Csak azt sajnálom, hogy oly rettentően igaz!” Valójában az elnök nem mondott ilyesmit, hanem a film végén némán elhagyta a Keleti Szobát. Pár év múlva pedig egy levelében arról írt, hogy a filmet nem kellene bemutatni olyan városokban, ahol sok „színes bőrű ember” él.

Felejthetetlen jelenetek

Pedig az alkotás vizuális ereje és narratív sodrása ma is megragadó. A katonák hadba vonulását bemutató képsorok, a realista csatatéri felvételek és Abraham Lincoln meggyilkolásának feszült pillanatai napjainkban is igen hatásosak maradtak. A déliek öngyilkos támadása is emlékezetes, melyben a film egyik főszereplője karddal a kezében vezeti rohamra katonáit az északiak sáncai felé. Szinte mindenki elhull mellette a golyózáporban, ő is megsebesül, de még utolsó erejével beletaszítja a Konföderáció lobogóját az északiak ágyújának csövébe.

A film moziplakátja. Forrás: Wikipédia

Nem csak a nagyszabású tömegjelenetek megragadóak. Griffith képes volt apró, hétköznapi, megható emberi gesztusokat is bemutatni, amelyek jól ellensúlyozzák a némafilm színészeinek kissé eltúlzott, hatásvadász játékát. A déli anya például örömében kis híján megcsókolja a fiának megkegyelmező s neki épp hátat fordító Lincoln elnököt, majd észbe kap, elszégyelli magát, és gyorsan távozik, az elnök pedig semmit sem vesz észre az egészből. Még meghatóbb a sebesült, legyőzött déli tiszt hazatérésének bemutatása. A háborúban oly rettenthetetlen katona félénken és hosszasan ácsorog a családi ház ajtaja előtt, s szinte be sem mer lépni. A küszöbnél állva szeretetteljes, de szomorú mosollyal méregetik egymás tönkrement ruházatát régen látott kishúgával, amíg asszonyi karok ki nem nyúlnak az ajtón, s be nem vonják a házba a hazatérőt. Ennél szebb jelenetet azóta is ritkán vittek filmvászonra.

Rasszizmus a köbön

Sajnos a film második felét a rasszista gyűlölködés határozza meg. Eltűnnek a megható, hiteles jelenetek, s helyette a színészek hisztérikusan eltúlzott játékkal mutatják be, milyen rettegésben kellett élniük a déli fehéreknek az északi megszállás, az úgynevezett rekonstrukció éveiben. Csak a Ku Klux Klan „hősei” képesek felszabadítani őket a primitív, kéjvágyó és fosztogató feketék uralma alól. A filmben az egykori északi és déli katonák kénytelenek vállvetve harcolni a tomboló és erőszakoskodó volt rabszolgák ellen. A rendező a rabszolgatartók legősibb előítéleteinek megfelelően mutatja be a felszabadított feketéket, akik nemcsak gyermetegek, gyávák és rosszindulatúak, de kizárólag azon jár az eszük, hogyan tudnának fehér asszonyokat megszerezni.

A filmnek ebben a részében a történelmi hitelességnek már a nyomait sem találjuk. Abraham Lincoln meggyilkolása után például a déli fehér szereplők elkeseredetten jelentik ki, hogy a „legjobb barátjukat” veszítették el, holott az egykori elnököt mélységesen gyűlölték és megvetették a legyőzött államokban. A rendező bizonyos megoldásai többet árulnak el saját koráról, mint az ötven évvel korábbi állapotokról. A mai nézőnek azonnal feltűnhet, hogy a feketék szerepeit fehér férfiak alakítják, arcukat sötét festékkel összemázolva. Az egyik állítólagos fekete asszonyról nemcsak az nyilvánvaló első pillantásra, hogy fehér, de az is, hogy férfi… Az Egyesült Államokban ugyanis a film készítése idején egyszerűen nem lehetett fekete színészeket alkalmazni – különösen olyan szerepekhez, amelyekben e feketék fehér asszonyokat fenyegetnek. A közelmúltban elhunyt, híres filmkritikus, Roger Ebert jól fogalmazott, amikor megállapította, hogy „a film nem csak bemutatta, hogy milyen rasszista volt Amerika 1915-ben, de úgy mutatta be, hogy nem is volt tudatában e rasszizmusnak.”

Az utókor dilemmái

A film már a maga korában olyan szélsőséges indulatokat szított, hogy az Országos Szövetség a Színes Bőrűek Felemelkedéséért (NAACP) nevű, amerikai polgárjogi szervezet be akarta tiltatni. Törekvése nem járt sikerrel, a forgalmazást csak néhány nagyvárosban (Chicagóban és Los Angelesben) tiltották meg, ott is inkább Dél-párti elfogultsága, mint rasszizmusa miatt. A Ku Klux Klan viszont tagtoborzásra használta fel a bemutatókat.

Az elfogulatlan, mai néző valahogy úgy tekint erre a filmre is, mint a német Leni Riefenstahl és a szovjet Szergej Mihajlovics Eizenstein alkotásaira. Ha képesek vagyunk egy időre megfeledkezni a mű hazug világképéről és üzenetének embertelenségéről, akkor csodálnunk kell a rendezőt ötletességéért, lendületéért és technikai újításaiért. Aligha véletlen, hogy a nagy sikerű Forrest Gump című filmben Robert Zemeckis rendező is felidézte Griffith filmjének mindmáig leghatásosabb jelenetét, a Ku Klux Klan lovasainak elsöprő rohamát. Ez a pár perc a világ filmművészetének leghíresebb képsorai közé tartozik.

A rendező mentségére annyit azért el kell mondanunk, hogy négy évvel korábban bemutatott, Kentucky rózsája című filmjében még kedvezőtlen színben mutatta be a Ku Klux Klan tevékenységét. Az egy évvel később bemutatott Türelmetlenség című remekművében pedig éppen az intolerancia rettenetes következményeire hívta fel a figyelmet.

* A filmet Amerika hőskora címmel is forgalmazták.