Gyergyószárhegy

A Lázárok fészke a Szármány alatt

Szerző: Tarján M. Tamás

A Gyergyói-medence keleti szegletében található Szárhegy története ezer szállal kapcsolódik a Lázár család múltjához. Erről a szoros kötelékről nem csupán a település román elnevezése – Lăzarea –, hanem számos neves műemlék épület is tanúskodik. Gyergyószárhegy első számú turistalátványosságát napjainkban az előkelő székely família újjáépített kastélya szolgáltatja, de a Lázárok a középkori alapítású katolikus templom csinosításában, valamint a Szármányon álló ferences kolostor felépítésében is döntő szerepet játszottak. A község történetének legfényesebb lapjai az Erdélyi Fejedelemség időszakában íródtak. Az itt élő székelyek nem csupán a török háborúk során tanúsított hősies helytállásukra lehetnek büszkék, hanem például arra is, hogy Bethlen Gábor fejedelem gyermekkorának jelentős részét náluk – a Lázár-kastélyban – töltötte. A magyar jellegét egészen napjainkig megőrző Gyergyószárhegy az 1970-es évek közepétől működő Barátság Alkotótábornak köszönhetően Erdély egyik fontos képzőművészeti központjává vált.

Szárhegyet Erdély keleti részén, a Székelyföld északkeleti csúcsán elhelyezkedő Gyergyói-medencében találhatjuk. A község a Gyergyói-havasokból kinyúló Szármány déli lábánál épült fel, közúton és vasúton Ditró és Gyergyószentmiklós között körülbelül félúton fekszik. Jelentős vízfolyása a Csinód-patak, amely a Szármány oldalán, a Lázár-kastély közelében fut le a Gyergyói-medencébe. A község és a fölé magasodó hegy neve magyar eredetű. A „szár” jelző nyelvünkben régen „kopasz” – vagy másként: tar – jelentéssel bírt, és gyakori helynévnek számít a Kárpát-medencében.

A község az Árpád-kori alapítás után Gyergyószékhez, majd az 1876. évi megyerendezést követően – egyébként az 1918. évi impériumváltást követően is – Csík vármegyéhez tartozott. Szárhegy a második világháború után a szovjet nyomásra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány – 1960-tól pedig a némileg átrajzolt Maros–Magyar Autonóm Tartomány – részét képezte. Az 1968. évi közigazgatási reform óta Hargita megyéhez tartozik, és néhány ezres lakosságának megfelelően községközponti ranggal bír. Gyergyószárhegy a 21. században is őrzi régi identitását. A legutóbbi, 2011-ben tartott népszámláláson az itt élők több mint 95%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.

Szárhegy szíve: A Lázár-kastély

Az 1960-as évek óta tartó ásatások eredményei arról tanúskodnak, hogy a Lázár família által emelt és számtalanszor újjáépített kastély helye már évezredek óta lakott terület volt, ugyanis a feltárások során dák, római és népvándorlás kori leletek is előkerültek a föld mélyéről. A székelyekhez köthető első tárgyi emlékek a késő Árpád-korból származnak. Szárhegy első központja a – hagyományok szerint 1235-ben alapított – katolikus erődtemplom volt, a 15. század közepétől azonban ezt a funkciót a fokozatosan kiépülő, bővülő udvarház vette át.

A kastély nevét adó Lázárok az egyik legelőkelőbb székely primor családnak számítanak, vérvonaluk a hiteles források segítségével egészen Luxemburgi Zsigmond uralkodásáig vezethető vissza. A család tagjai a középkori Magyar Királyság alkonyán, majd az Erdélyi Fejedelemség fennállása idején számos előkelő tisztséget – például királybíró, székely hadnagy – viseltek Székelyföldön, különösen Csíkban, Kászonban és Gyergyóban. A Lázárok házasodás útján több fejedelmi családdal, például a Bethlenekkel vagy az Apafiakkal is rokonságba kerültek az idők során. Bethlen Gábor édesanyja, Lázár Druzsina például a família gyergyói ágából származott. Ennek köszönhető, hogy miután a fejedelem édesapja – Bethlen Farkas – korán elhunyt, a megözvegyült asszony gyermekeivel a szárhegyi kastélyba költözött, és a két Bethlen fiú – Gábor és István – évekig itt nevelkedett.

A Lázárok fényes pályája azután sem tört meg, hogy Erdélyt a török elleni felszabadító háborúk befejeztével betagolták a Habsburg Birodalomba. Az ugyancsak a gyergyói ághoz tartozó Lázár Ferenc 1702-ben grófi címet kapott I. Lipót királytól. A 18. század során a család másik – gyalakúti – ága bárói rangot nyert. Elmondható, hogy a Lázár família számos tagja fényes igazgatási vagy katonai karriert futott be a Habsburgok szolgálatában.

A Lázár család a 15. század első felében szerezte meg Szárhegyet. Hunyadi Mátyás uralkodása alatt felépült egy lakótorony a későbbi kastély helyén, amelyet Lázár (I.) András királybíró, a székely szabadságjogokat megerősítő 1506-os agyagfalvi gyűlés elnöke feltehetően már uradalmi központként használt. Ő volt a család első olyan tagja, aki felvette a „szárhegyi” megnevezést. A folyamatosan zajló bővítés következő fontos állomásáról a boltíves bejárat belső falán ma is látható 1532-es évszám tanúskodik. Lázár (I.) István irányítása alatt ebben az esztendőben fejeződtek be a kapubejárat és egy új lakóépület építési munkálatai.

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély romjai, háttérben a faluval, 1940. Forrás: kepeslapok.wordpress.com

A következő nagy bővítésre – amelynek során lényegében megszületett a Lázár-kastély ma is ismert arculata – szinte pontosan egy évszázaddal az előző nagy építkezés után, az 1630-as években került sor. Lázár (IV.) István, aki katonaként és bizalmi férfiként Báthori Gábort, Bethlen Gábort, majd I. Rákóczi Györgyöt is hűen szolgálta, reneszánsz stílusú kastélyt emeltetett a korábbi udvarház helyén. Lázár befolyásának és gazdagságának köszönhetően fényűző uradalmi központ épült fel a Szármány lábánál. Az ekkor felhúzott – vizesárokkal is övezett – falak egy körülbelül 100×75 méteres belső udvart zártak körbe, a kastély védelmét pedig saroktornyok biztosították (ezek egyike, az ún. Vörös bástya csak az évszázad végére készült el teljesen). Az udvarház eleganciáját többek között a déli homlokzatán végighúzódó, festett faragványokkal díszített loggia adta, amelynek szépségét számtalan korabeli forrás dicsérte.

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély tragikus 18. századi történetét látva akár azt is hihetnénk, hogy a fényűző uradalmi központ megépítésével a család „hübriszt” követett el. Miután a grófi címet szerző Lázár (VI.) Ferenc a Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok oldalára állt, a császári erők 1707-ben megtorlásként ostrom alá vették és kifosztották a család ősi fészkét. Lázár a szatmári béke után végül kegyelemben részesült, így visszatérhetett Szárhegyre, és hozzáfoghatott a feldúlt kastély felújításához. A lerombolt részek „újrahasznosításával” ekkor emelték az Asszonyok házaként ismert épületet, és sokan a Lovagterem építését is Lázár (VI.) Ferencnek tulajdonítják. A szárhegyi udvarház második csillogása azonban csupán rövid ideig tartott. Az 1748. évi szörnyű tűzvész elpusztította a kastélyt, és bár a székely rendek később pénzsegéllyel támogatták az újabb helyreállítást, az egykoron fenséges építmény a 18. század második felében már csak árnyéka volt egykori önmagának. Miután a renoválást örökösödési viták is akadályozták, a családtagok más birtokokon rendezkedtek be, így a kastély az enyészeté vált. Lázár Zsigmond császári és királyi kamarás, lovaskapitány volt az utolsó, aki Szárhegyen élt. 1820-ban bekövetkező halálakor már csak a kapuépület maradt lakható állapotban, az udvarházhoz tartozó melléképületeket ekkora már lebontották. A Lázárok fészkének viszontagságai azonban még ekkor sem értek véget. Az 1872. évi nagy szárhegyi tűzvész a romosodó kastélyban további súlyos károkat okozott, és az udvarház utolsó fennmaradt jelentős eleme, a kapuépület egy 1945-ös vihart követően össze is dőlt.

A szárhegyi udvarház a 20. század első felében elhagyatottan állt a Szármány lábánál. Az 1960-as években ásatások kezdődtek a kastély környékén, majd hamarosan megindult az épületegyüttes lassú helyreállítása. Utóbbiban az 1974-ben életre hívott Barátság Alkotótábor is fontos szerepet játszott, amelynek megszervezését egy gyergyószárhegyi születésű újságíró, Zöld Lajos kezdeményezte. A magyar és román képzőművészek által egyaránt látogatott művésztelep és az 1978-ban alapított Szépteremtő Kaláka népművészeti alkotótábor működése a kastély felújításának is új lendületet adott. A Hargita megye hozzájárulásával, az idelátogató művészek közreműködésével és a környező gyárak anyagi támogatásával az 1980-as évek elejétől – éppen a Ceaușescu-éra tetőpontján – megújultak és korhű 17–18. századi bútorzatot kaptak az udvarház legjelentősebb épületei és termei. A közösségi összefogással elvégzett munkáknak köszönhető, hogy a rendszerváltás után a Lázár-kastély és Gyergyószárhegy az Erdélybe érkező magyar turisták egyik kedvelt úti céljává vált.

A Lázár-kastély napjainkban. Forrás: Wikipédia

Sajnos az udvarház – amely egyébként a Barátság Alkotótáborok során elkészült festményeknek és szobroknak is kiállítóteret biztosít – az örökösök újabb vitái miatt immáron hosszú évek óta nem látogatható.

Szárhegy lelke: a katolikus templom és a ferences kolostor

Gyergyószárhegy másik nevezetessége a katolikus erődtemplom, amelyet a hagyomány szerint 1235-ben szenteltek fel. A romániai rendszerváltás után műemlékké nyilvánított templom a Bánya-dombnak nevezett magaslaton áll, ahol a helyi hagyomány szerint egykoron márványbányák működtek. A Lázár-kastélyhoz hasonlóan ennek az épületnek a története is állandó újjáépítések históriája, aminek eredményeként napjainkban több stílusirányzat jegyeit egyesíti. Az építőkövekbe vésett dátumok alapján az eredetileg román stílusban emelt templom gótikus átalakítása már 1400 körül megkezdődött, az új torony építése pedig az évszázad végén fejeződött be. Az udvarházat fejlesztő Lázár (I.) Andrásnak a szárhegyi erődtemplom bővítésében is fontos szerepe volt. 1494-ben búcsúengedélyt szerzett VI. Sándor pápától a gyergyószárhegyi egyház számára, ezzel biztosította az építkezések anyagi fedezetét.

A templomot a reformáció erdélyi térhódítása idején is döntően a katolikusok használták. A reformátusok csak egészen rövid időre szerezték meg; az átmeneti „uralomváltás” ugyanakkor mégis súlyos következményekkel járt, mivel 1590-ben elégették a díszes oltárokat. A 18. században aztán a katolikus templomot többször is átépítették – például új tornyot is kapott –, aminek eredményeként a gótika stílusjegyeit ma már csak néhány épületelem őrzi.

Gyergyószárhegy lelki életében a Szármány gerincén található ferences rendház is fontos szerepet játszott. A kolostor alapítását megelőzően a hegyen öt, együttesen kereszt alakot formázó kápolna állt, amelyeket állítólag a Lázár család egyik római zarándoklatból hazatérő tagja építtetett. A família a rendház alapításában is aktívan közreműködött. Lázár (V.) István az 1660-as években I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem tiltása ellenére is keresztülvitte, hogy a ferencesek letelepedhessenek Szárhegy mellett. Az alapítás után egy ideig – 1669–74 között – a híres kódexíró szerzetes, Kájoni János volt a kolostor házfőnöke, aki életét később Gyergyószárhegyen fejezte be.

A kolostor az alapításon túl úgy is kapcsolódott a Lázár famíliához, hogy a 18–19. század során a kastélyt romba döntő katasztrófák a kolostort is sújtották. 1707-ben a császári sereg a ferences rendházat is feldúlta, és az 1748-as, majd az 1872-es tűzvész ebben az épületben is komoly károkat okozott. A kolostor a viszontagságok ellenére egészen a kommunista rendszer megszilárdulásáig, 1951-ig működött. Az 1970-es években – szigorú megkötésekkel – a román állam engedélyezte a ferences szerzetesek visszatérését, akiknek köszönhetően a rendház ma is ellátja lelki feladatait.

A „gyergyói Marathón”

A szárhegyiek körében számos olyan legenda él, amely a községben élők vitézségéről, hősies helytállásáról és általában véve a székely szabadságszeretetről tanúskodik. Ezek a történetek jellemzően a török korhoz kapcsolódnak, amikor az oszmán csapatok mellett a krími tatárok és a moldvai fejedelmek portyázó hadai is gyakran megkeserítették a gyergyói falvak életét.

Az egyik ilyen monda a Szármány gerincén található ferences kolostorhoz kapcsolódik. A történet szerint Vitéz Mihály havasalföldi vajda csapatai a tizenöt éves háború során Szárhegy ellen vonultak, hogy kifosszák a községet. Mivel a támadók túlerőben voltak, a székelyek a környező hegyekben húzódtak meg, így a bevonuló portyázó sereg a faluban csupán egyetlen ferences szerzetest talált. A katonák arra kényszerítették a barátot, hogy adja át a kolostorban elrejtett kincseket, és verje csapra a pincében lévő boroshordót, így éppen az előzetes várakozás szerint cselekedtek. A kolostorban maradt ferences szerzetes ugyanis – azért, hogy megmentse Szárhegyet a fosztogatóktól – korábban altatóport tett a hordóban tárolt borba, így aztán a rejtekhelyeikről előmerészkedő székelyek könnyűszerrel végezhettek az italtól magatehetetlenné váló ellenséggel.

A gyergyószárhegyiek helytállásáról szóló másik történetben nem a ravaszság, hanem a bátorság játszik központi szerepet. Ez 1658 őszének eseményeit beszéli el, amikor a török Porta büntetőhadjáratot indított az engedetlen II. Rákóczi György erdélyi fejedelem ellen. Az oszmán hadjárat következményeként a falu határában ismét feltűntek a tatárokból és a moldvai fejedelem katonáiból verbuválódott portyázó csapatok. A szájhagyomány szerint ekkor Gábor deák ütőképes sereget szervezett az itt élő székelyekből, és vezetésével a falusiak a Ditró és Szárhegy között fekvő Tatárhalomnál fényes győzelmet arattak a tízszeres túlerőben lévő ellenséggel szemben. A domb is innen kapta nevét, a csata után állítólag több száz levágott tatár harcost temettek el itt. Egyes elbeszélések szerint a küzdelemben nők is részt vettek – egyikük ráadásul közvetlenül a csata után gyermeknek adott életet! –, és ötösével-tízesével kaszabolták le a fosztogatókat. A vélhetően megtörtént eseményen alapuló, de erősen „kiszínezett” történet nyomán utóbb sokan „Gyergyó Marathónjaként” emlegették a Szárhegytől északra található mezőt.

Viharos hétköznapok a Szármány lábánál

Szárhegyről legkorábban az 1567. évi regestrum nyújt érdemi információt. A Szapolyai János Zsigmond uralkodása idején készített adójegyzékben a község neve mellett 48 kapu szerepel, ami arról tanúskodik, hogy Gyergyószék népesebb települései közé tartozott. A következő évszázadok ugyanakkor nem kedveztek a fejlődésnek. Eleve komoly hátrányt jelentett, hogy a zárt Gyergyói-medence a Székelyföld perifériáján helyezkedett el. A történelmi folyamatok is kedvezőtlenül alakították Szárhegy sorsát. Alighogy véget ért a törökdúlás, a Habsburgok a határőrvidék megszervezésével és a székelyek erőszakos besorozásával elvándorlásra ösztönözték az itt élő népesség egy részét. A Moldvába irányuló kivándorlást fokozta az 1813–17 közötti nagy éhínség is, amely az erdélyieket rákényszerítette a burgonya termesztésére és fogyasztására. A korábban már említett rendszeres tűzvészek ugyancsak visszavetették Gyergyószárhegy fejlődését. A község hanyatlása csak a 20. század első évtizedében állt meg, amikor fűrészüzemet alapítottak, rövid időre fellendült a márványbányászat is, és a Székelyföld felvirágoztatását szolgáló állami akció keretében egy mintagazdaságot létesítettek Szárhegyen. Fejlődéséhez a székely körvasút kiépítése is hozzájárult.

Az első világháború alatt Szárhegy véres és szomorú események színhelye volt. Miután 1916 augusztusában Románia hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának, benyomuló seregei gyorsan megszállták a Székelyföld jelentős részét. Az ellenséges csapatok szeptember 6-án vonultak be Gyergyószárhegyre, és azonnal felszólították a község lakóit, hogy szolgáltassák be a birtokukban lévő fegyvereket és puskaport. A falu korábbi elöljárója, Oláh Alajos – aki a megszállás előestéjén elmenekült Szárhegyről – ugyanakkor az általa felhalmozott lőport házának kéményében rejtette el, ami felrobbant, miután az ott tanyát verő tisztek egy hideg éjszakán tüzet gyújtottak. Bár a megszálló katonák egyike sem sérült meg komolyabban, az incidenst a románok terrorakcióként kezelték, és megtorlásul őrizetbe vették, majd szeptember 22-én kivégezték a község nyolc elöljáróját. A további retorziótól tartó szárhegyiek egészen október 11-ig rettegésben éltek, amikor az előrenyomuló német és osztrák–magyar csapatok végre kiűzték az ellenséges erőket a faluból. 1918 végén bekövetkezett az impériumváltás: Gyergyószárhegy Románia részévé vált.

A gyergyószárhegyi katolikus templom 1943-ban. Forrás: kepeslapok.wordpress.com

A két világháború közötti időszakban a község megőrizte magyar jellegét. Egy 1939-es hírlaptudósítás arról számolt be, hogy Szárhegy lakói az ott működő fűrészüzemnek és a hegyvidéki legelőkön folytatott állattenyésztésnek köszönhetően viszonylagos jólétben élnek. A cikk büszkén emelte ki a szárhegyiek buzgó vallásosságát és azt, hogy a helyi népiskolák több mint 700 diák taníttatásáról gondoskodnak. A második bécsi döntés után úgy tűnt, hogy Szárhegy lassú gyarapodása magyar uralom alatt folytatódik tovább, ám a világháború végén a község visszakerült Romániához.

A szocializmus évtizedei alatt Gyergyószárhegy megőrizte hagyományos arculatát, és ennek köszönhetően megtarthatta magyar identitását is. A Lázár-kastély restaurálásával a község meg tudta erősíteni kulturális kapcsolatait a távoli anyaországgal, és a fellendülő turizmussal gazdasági lehetőségeit is bővítette.

A népszámlálási adatokban a Gyergyószárhegy községközponthoz tartozó Güdüctelep népességi adatai is megjelennek.
* Az 1941. évi magyarországi népszámlálás eredményei.
** A 2011-es népszámláláson 53 fő nem nyilatkozott az etnikai hovatartozásáról.