Hogyan befolyásolták a „kék cédulák” az 1947. évi választásokat?

2021/09/17

 

1947. augusztus 31-én tartották meg a hírhedt „kékcédulás választást” Magyarországon, amely a kommunisták csalással elért győzelme miatt vált emlékezetessé. A manipulált szavazás eredményeként a nemzetgyűlés szerkezete teljesen átalakult, a monolit Független Kisgazdapárt helyét a jobboldalon több kisebb párt vette át, amelyeket ráadásul a kormányhoz való viszony is megosztott (az összezsugorodott kisgazdák 1947 után is a koalícióban maradtak). A szalámitaktika sikeresnek bizonyult: a Magyar Kommunista Párt mindössze 22%-os szavazati arányával ki tudta vívni magának az elsőséget.

A „kékcédulás választások” kapcsán elsősorban a kommunista belügyminiszter, Rajk László szerepét szokás hangsúlyozni, aki nem csupán szemet hunyt a csalások felett, hanem – teljes apparátusát felsorakoztatva – tevékenyen részt vett a szavazás kimenetelének manipulálásában. A választói névjegyzék „megrostálása” például rengeteg antikommunista szavazót fosztott meg a szavazás lehetőségétől. Fontos ugyanakkor látni a törvényhozás szerepét is a folyamatokban. A voksolás előtt a nemzetgyűlés úgy módosította a választójogi törvényt, hogy azzal az antikommunista választók és politikusok győzelmi esélyeit csökkentette. A választhatóság kritériumainak módosításával kizárta például az indulók köréből Sulyok Dezsőt, a Magyar Szabadság Párt alapítóját, az ellenzéki oldal egyik legnépszerűbb politikusát.

A jogalkotás nem a nemzetgyűlési többség akaratát, sokkal inkább tehetetlenségét jelezte a kommunista nyomással szemben. Ez már eleve nem ígért sok jót az előrehozott választás előestéjén.

Az 1947. évi választások visszaéléseiről, a hírhedt „kék cédula” funkciójáról és az elcsalt szavazás közvéleményre gyakorolt hatásáról Tarján M. Tamás, intézetünk tudományos segédmunkatársa beszélt a Karc FM-en és a debreceni FM90 Campus Rádióban.

A felvételek az alábbi linkekre kattintva hallgathatók vissza:

Karc FM: https://rubiconintezet.hu/wp-content/uploads/2021/09/KarcFM_20210830_0709.mp3

FM90 Campus Rádió: https://soundcloud.com/fm90campus/campus-reggel-a-kekcedulas-valasztasok

A kékcédulás választásokkal és a második világháború utáni átmeneti köztársasági időszakkal egy közeljövőben tartott intézeti rendezvényünkön is foglalkozunk majd. Szeptember 23-án Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa Szerencsés Károllyal, az ELTE egyetemi docensével beszélget majd az 1945–47-es évek pártpolitikájáról. A rendezvénynek az eddigiekhez hasonlóan a Scruton kávézó biztosít helyszínt.

 

Close Bitnami banner
Bitnami