Magyarvista

Cifra Kalotaszeg legcifrább faluja

Szerző: Szilvay Gergely

Magyarvista a Kalotaszeg egy ma is túlnyomóan magyar népességgel rendelkező települése. Különleges látványosság 1280 körül épült román stílusú temploma, amely egy tatárjáráskor feldúlt, Szent István korabeli templom alapjaira épült. A falu a legényes táncáról híres Kalotaszeg egyik legnagyobb táncos egyéniségét adta a világnak. Az 1911-ben született Mátyás István „Mundruc”, ha nem a kommunista Romániában éli érett férfikorát, általános vélemény szerint világhírű táncos lehetett volna.

Magyarvista falva Erdélyben, Kalotaszegen, Kolozs megyében, Kolozsvártól 14 kilométerre északnyugatra, a Nádas-patak jobb partján, a Nádasmentén, avagy Cifra Kalotaszegen fekszik, Magyargorbó, Magyarnádas, Méra, Andrásháza, Szucság és Gyalu szomszédságában. Zsákfalu.

A település mindig is túlnyomóan magyar lakossággal rendelkezett, és a vistaiak nagy többsége ma is magyar. A falu népessége 1850–1910 között megkétszereződött, a II. világháború óta azonban egyértelmű a csökkenés. 1890-ben 1074 lakosából 926-an voltak magyarok és 143-an románok. 1920-ban 1402 lakosából 1248 volt magyar és 154 román. 1992-re lakosainak száma 885 főre csökkent, ekkor 863 volt magyar és 22 román. A 2011-es népszámlálás szerint 781-en laktak itt, s ebből 737 volt magyar.

Magyarvista Kalotaszeg egyik legrégibb települése. Egyes feltételezések szerint maga a falu már az 1100-as évek derekán létezhetett. Nevét legkorábban egy 1229-es okiratban olvashatjuk, majd 1291-ben villa Vysta, 1333-ban Vista, 1437-ben Wystha és 1444-ben Vystha formában bukkan fel.

Vista egyébként szláv eredetű szó, melynek jelentése: kilátó, kilátóhely. Nem hiába kaphatta ezt a nevet, hiszen a mostani településhez képest az ősi falu a Kolozsvár és Bánffyhunyad közötti dombgerincen feküdt, ahonnan jó kilátás volt Kolozsvárra, Gyalura, Bánffyhunyad felé, illetve a hajdani Szolnok-Doboka megyére.

A kincseket rejtő templom

Román stílusú temploma 1280 körül épült az első tatárjáráskor feldúlt, Szent István korabeli templom alapjaira. A dombon álló templom Horváth Zoltán és Gondos Gyula kötete szerint „kimagasló értékeket rejt”. Körülötte sok a temetőből idehozott, 18–19. századi sírkő, melyek közül nem egy igen szép faragású. A gótikus szentélyboltozat zárókövén az 1498-as év szerepel – ekkor ugyanis újraboltozták a templomot. Gyönyörű a templom nyugati kapuzata, levéldíszes-szőlőfürtös oszlopfejezetei a romantika kiemelkedő alkotásai. A déli oldal portikusza „további különlegességeket rejt. Az itt található, súlyos kövekből összeillesztett kapuzat már csúcsíves, rajta az égitestek szimbolikus ábrái díszlenek. Ugyanitt két kortalan kőfaragvány látható kiállítva, amelyeket itt, a templomkertben találtak meg.” A harangtornyot 1760-ban ácsolták, egyik harangja 1487-ből való. A katolikus időkben a templom védőszentje Szent Péter volt.

A reformáció nyomán a falu azonban protestánssá lett. A már kálvinista gyülekezet temploma festett kazettás mennyezetét 1765-ben készítette Umling Lőrinc, érdekes ábrázolásokkal (a magát megsebző madár; őrdaru; a hurkos farkú sárkány stb.). 1913-ban fantasztikus falfestményeket, a középkori falfestészet remekeit tárták fel a templomban, ám a hívek érzékenysége miatt azokat visszameszelték. Ezek: Kálvária; Utolsó vacsora; Szent Miklós lecsendesíti a tengert; Jézus megkorbácsolása; Jézus tövissel koronázása; Betlehemi gyermekgyilkosságok; Olajfák hegye alsó része; Jézus megkeresztelkedése; Menekülés Egyiptomba).

A falu sajátosságai

Martin György falurajza szerint „a vistaiak csakúgy, mint más Nádas-mentiek, elismerik a felszegiek és alszegiek (Kalotaszeg másik két régiója – Sz. G.) elsőbbségét, mint régi igazi »kalotaszegi«-ek. Magukat Nádas-mentiként tartják számon, Vistáról, Bogártelkéről és Mákóról emelik ki, hogy a legbüszkébbek a viseletre. A késői virágzású, túlbúrjánzó népművészetük miatt kapott Cifravidék elnevezést elfogadják ugyan, de mint kívülről rájuk ragasztott nevet, nem kedvelik.”

A református faluban él egy pici ortodox román kisebbség, illetve az 1890-es évektől elterjedt az adventista hit is.

Érdekesség, hogy Vistán az egykézés miatt már a két világháború között kongatta a vészharangot a református egyház, szégyen volt második gyermeket vállalni, sok volt a magzatelhajtás. Ezzel együtt 1901–1910 között a megszületett gyermekek harmada házasságon kívül született. A „vadházasság” az 1870-es években öltött először „meghökkentő” méreteket – ahogy Martin György néptánckutató írja –, de az 1930-as években sem volt szokatlan dolog.

Vista földjei soványak, gyengék, a gazdálkodás rajtuk keserves. A juhtartás az 1970-es évekre visszaszorult. A bivalytartás jelentősége viszont, mint Kalotaszegen sokfelé, a két világháború között megnőtt. A bivalytejet, -tejtermékeket Kolozsváron adták el, s bivallyal fuvaroztak, a környék így „bivalyosoknak” csúfolta a vistaiakat, illetve a méraiakkal együtt „túrósok”-nak is nevezte őket, mivel a két falunak jelentős szerepe volt Kolozsvár tejellátásában.

A 20. század elején Martin György leírása szerint jelentős volt a faluban a vasúti pályamunkások száma. A 19. század végétől fontos volt a falu életében a kőbányászat, a kőfaragás és a mészégetés is. A falu környékén található kőbányákban az 1970-es évekig kézzel fejték a követ. A hagyomány úgy tartja, hogy 1868–1870 környékén, a Nagyvárad–Kolozsvár vasút építésekor tanultak bele ebbe a mesterségbe a vistaiak. A kommunizmus idején is jelentős volt az itteni kőfaragó műhely, mely reprezentatív bukaresti építkezésekhez is készített faragott díszkövet. Látványos, ám ellentmondásos megítélésű emléke a vistai kőfaragásnak Török István kőfaragó háza. A meszet Kolozsvárra, Tordára vitték. Mindezek miatt Vistán már korán kőből és díszesen építkeztek.

Török István kőfaragó mester háza Magyarvistán. Szilvay Gergely felvétele

Sajátos helyi bútorfestés alakult ki az 1950-es évektől: a vistai lányok összejöveteleken festették a bútort, amit bútorvirágozásnak neveznek. A viselet is sajátos, talán a legdíszesebb az amúgy is díszes Kalotaszegen, s legmarkánsabb sajátossága az itt leginkább tobzódó „gyöngyözés.”

A vistai tánc

Martin György szerint „Kalotaszeg a régi közép-erdélyi tánckultúra magas fokra fejlesztésével, valamint az új tánc- és zenestílus viszonylag korai, szerves beolvasztásával tűnik ki környezetéből; a régi és új stílus ötvözetének egyik eleme sem jellemzi ennyire feltűnően s arányosan a többi erdélyi táncdialektust.” Hozzáteszi: „A népművészet minden területén érvényesülő, a külsőségekre sokat adó, reprezentáló, végsőkig kifinomult kalotaszegi ízlés a tánckultúrát is áthatja. A kalotaszegi tánckészlet törzsanyaga a legényes, a lassú és friss csárdás. Ezekből épül fel a legegyszerűbb általános helyi táncciklus, az ún. pár.”

Magyarvista kiemelkedő, a kalotaszegi legényes legismertebb táncosa Mátyás István „Mundruc”, ezért érdemes a legényest kiemelni a táncok közül.

A legényes a „régi férfitáncok közép-erdélyi típusa”, mely „itt érte el fejlődése csúcsát, s az új stílus itt vált a tánckultúra szerves részévé. A táncbéli individualizmus magas foka érvényesül a legényesben: a szólótánc kiemelkedő előadói egyéniségeire olyan formagazdagság, fejlett tánctechnika, kifinomult előadókészség és alkotói öntudat jellemző, amellyel másutt alig találkozunk.”

A legényes néven élő „cikluskezdő szóló férfitánc a vidék minden falujában fellelhető, s erdélyi viszonylatban is a gazdagabb formakincsű, legfejlettebb férfitánctípus. Ma már csak az idősebb nemzedék kiváló táncos egyéniségei ismerik, de Inaktelkén még általános a használata. A férfitánc kíséreteként a leányok körbefogózva, lenthangsúlyosan forogva csujogatnak. A legényes abbc felépítésű, szinkópás kezdőformájú és tá-tá vagy ti-ti-tá zárlatú pontjai a legfejlettebb Nádas-menti változataira jellemzőek. A férfitánc zenéje Erdélyben itt éri el legnagyobb gazdagságát: eddig harminc dallamtípusról tudunk” – írja Martin az először 1990-ben megjelent, de korábbra datálható tanulmányában. A helyzet azóta persze változott. Egy táncos általában 30-50 motívumot ismert. Egy táncos 1-2 percig táncol, többnyire 8-12 pontot, melyben az ismétlést tudatosan kerülik.

Mátyás István „Mundruc”

Magyarvista kiemelkedő táncos egyéniségére, az 1911-ben született Mátyás István „Mundruc”-ra (jelentése: büszke, szép, kedves) 1941-ben figyelt fel Molnár István, majd rajta keresztül Martin György, aki 1977-es haláláig nyomon követte és gyűjtötte Mundruc életét. Vista szülöttéről 1997-ben film is készült Mundruc címmel.

Mint ebben Borbély Jolán, Martin György özvegye elmondja: amikor Martin először kiment Vistára, hogy megkeresse a híres táncost, hiába mondogatta a nevét a falusiaknak, senki nem akart ráismerni. Kétségbeesésében Martin végül elkezdte a falu közepén táncolni a Mátyás István-féle, korábban megtanult legényes pontokat, és akkor felkiáltottak a helyiek, hogy „ó, ez Mundruc”! Ennek nyomán előkerült az illető, akivel össze is barátkozott Martin, s a barátság egy életen át tartott. 1942-től vannak Mundrucról felvételek, de a leghíresebb 1967-ben készült Budapesten, a Várban. A táncházmozgalomban egy 1992-es tábor kapcsán vált általánosan ismertté.

Mátyás István szegényparaszt családban született, viszont módos gazda lányát vette el feleségül. Dolgozott Kolozsváron, téglagyárban, Kendilónán részesaratóként, volt vasútépítő alkalmi munkás, a világháború idején pedig szovjet hadifogságba is került. A harmincas években egy színjátszó csoport tagjaként megfordult néhány erdélyi és magyarországi városban. Lényegében azonban egész életében a falujában lakott és földművelésből, gazdálkodásból élt.

Mundruc saját elmondása szerint azért mélyedt el mindenkinél jobban a legényesben, hogy szegénylegény létére a szokások ellenére elvehesse a falu leggazdagabb lányát, Tita Katit, akit a táncával kívánt levenni a lábáról – hogy így volt-e vagy sem, nem tudjuk, de valóban Tita Kati lett a felesége.

Mátyás István „Mundruc” emléktáblája Magyarvistán. Szilvay Gergely felvétele

Ha Mundruc kiállt táncolni, akkor az elmondások szerint más már nem mert legényest járni, csak akiket ő beintett, a tanítványai, majd a mutatvány megkoronázásaként kutatójával, Martin Györggyel táncolt közösen. Telente tanítványai voltak, 8-10, akik búzával fizettek, köztük Éri Péter, a Muzsikás együttes tagja, Martin György nevelt fia.

Csárdást viszont ritkán táncolt. Martin szerint „kivételes tánctehetsége és nagyfokú zenei érzékenysége következtében ezt a hagyományt magas szinten, különös tudatossággal és öntudattal képviseli. Mindez jó emlékezettel és szóbeli kifejezőkészséggel párosult.” Ha nem a kommunista Romániában éli érett férfikorát, általános vélemény szerint Mundruc világhírű táncos lehetett volna.

Sírhelyét halála századik évfordulóján, 2011-ben felújították, s egy hatalmas kőcsizmát helyeztek el rajta.

* Az 1941. évi magyarországi népszámlálás eredménye.
** A 2011. évi népszámláláson 9 fő nem nyilatkozott az etnikai hovatartozásáról.