Mátyás király koronázását valóban a Habsburgok áskálódása késleltette?

Szerző: Tarján M. Tamás

A Mátyás alakjához és országlásához kapcsolódó számos legenda közül az egyik legismertebb arról számol be, hogy az uralkodót a Duna jegén összegyűlt polgárok választották meg Magyarország királyának. Valójában Hunyadi János kisebbik fiát nem az „egyszerű nép” akaratából, hanem az ország leghatalmasabb nemesurainak megállapodása nyomán ültették az ország trónjára, a történetnek azonban annyi alapja van, hogy a királyválasztásra télvíz idején, 1458 januárjában került sor. Az ifjú – mindössze 14 éves! – királynak ugyanakkor hat esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy megkoronáztassa magát, és ezzel uralmát legitimmé, megkérdőjelezhetetlenné tegye a külvilág előtt.

Mátyás király 16. századi portrémásolata. Forrás: szepmuveszeti.hu

Viszonylag széles körben ismert, hogy Magyarországon a szokásjog meglehetősen bonyolult feltételrendszert szabott a királyok megkoronázásához. Ahhoz, hogy egy uralkodó hatalma törvényessé váljon, a Szent Koronát kellett a fejére tenni, ráadásul a szertartást Fehérváron, az esztergomi érsek celebrálásával kellett elvégezni. Válságos időkben, amikor a magyar trónra többen is pályáztak, ezeknek a kritériumoknak a teljesítése különösen nehéznek bizonyult. I. Károlynak, a magyarországi Anjou-ház alapítójának például korábban három „próbálkozásra” volt szüksége ahhoz, hogy – 1310-ben – végre legitim királyként ismertesse el magát. Némiképp hasonló okkal magyarázható, hogy Mátyás 1458-as megválasztása után még hat évnek kellett eltelnie, míg a „törökverő hős” fia törvényesíthette uralmát. Igaz, ebben az esetben a késlekedés nem a király ingatag helyzetére, hanem korábbi eseményekre vezethető vissza. Hunyadi Mátyás megkoronázását azért nem lehetett a királyválasztás után végrehajtani, mert

A SZERTARTÁS ÉRVÉNYESSÉGÉT BIZTOSÍTÓ ÉKSZER AKKOR MÁR KÖZEL KÉT ÉVTIZEDE NEM VOLT MAGYARORSZÁGON.

A Szent Korona egy korábbi trónválság idején, 1440-ben került osztrák földre. A krízis az után robbant ki, hogy I. Albert – hazánk első Habsburg királya – 1439 végén váratlanul elhunyt, és gyermeke, a későbbi V. László csak hónapokkal az apa halála után született meg. A helyzetből fakadó zűrzavart a lengyel Jagellók megpróbálták felhasználni a magyar korona megszerzésére, és miután ebben az időszakban a török hadak már Magyarország déli végvárait fenyegették, a nemesség is örömmel látta volna a trónon a befolyásos dinasztiát egy csecsemő uralkodó helyett. Annak érdekében, hogy biztosítsa a trónt – még meg sem született – gyermekének, Luxemburgi Erzsébet királyné 1440 februárjában egy udvarhölgyével elraboltatta a Szent Koronát a visegrádi palotából. A lopással megbízott

KOTTANNER JÁNOSNÉ WOLFRAM ILONA KOMÁROMBA VITTE A KORONAÉKSZERT,

ahol később meg is koronázták az alig három hónapos Lászlót. A szertartás érvényességét a magyar főurak nem ismerték el, és a későbbi I. Ulászló királyságát támogatták, aki seregeivel hamarosan kiszorította az országból Erzsébetet és gyermekét. A trón tehát a Jagelló-dinasztiához került, a koronát viszont zsarolással sem sikerült megszerezni az özvegy királynétól.

Erzsébet a Szent Koronát halott férje rokonára, III. Frigyes római királyra – későbbi német–római császárra – bízta, aki azt több mint két évtizeden át biztos helyen, a jól erődített Bécsújhelyen őriztette. A korona lehetőséget adott Frigyesnek, hogy gyermek rokona nevében befolyásolja Magyarország belügyeit, ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem is akadt olyan „erős ember”, aki a királyi ékszert erővel vagy alkuval visszaszerezte volna. Az özvegy királyné 1442-ben elhunyt, két évvel később pedig a magyar trónt elfoglaló I. Ulászló is életét vesztette a várnai csatában. A trón megüresedése után a Magyarországot irányító befolyásos mágnások nem sürgették a korona és a gyermek király hazatérését. 1446-ban Frigyes titkos egyezményt kötött Hunyadi Jánossal és Újlaki Miklóssal, ennek értelmében

SZABAD KEZET KAPTAK A MAGYAR BELÜGYEKBEN

– Hunyadi kormányzó lett –, cserébe pedig elfogadták azt, hogy a Szent Korona és V. László Ausztriában marad. A rendek mozgalma aztán 1453-ban rákényszerítette a császárt a gyámság feloldására, az ifjú uralkodó azonban rövid élete során nem tudta visszaszerezni a koronaékszert rokonától. László 1457 novemberében bekövetkező halálakor a Szent Korona változatlanul Bécsújhelyen „raboskodott.”

Mátyás ábrázolása a korabeli Chronica Hungarorum egyik kiadásában. Forrás: Wikipédia

A frissen megválasztott Hunyadi Mátyás így 1458 elején még hátrányosabb helyzetből indult, mint szerencsétlen sorsú elődje. Miután a Habsburg-házból származó V. Lászlóval ellentétben nem tudott királyi ősöket felmutatni, igencsak rászorult a Szent Korona „erejére”, másfelől viszont legalább ennyire fontosnak tartotta, hogy az ország irányításában szabad kezet kapjon. A fiatal uralkodó – akit a megválasztásában megegyező főúri ligák a saját bábjuknak szántak –

ALAPOSAN MEGLEPTE A KÖRNYEZETÉT

azzal, hogy saját kézbe vette az állam ügyeit. Akaratosságával rövid időn belül nemcsak a Hunyadiak egykori ellenlábasait – pl. Garai László nádort és Újlaki Miklóst –, hanem saját nagybátyját, Szilágyi Mihályt is magára haragította. Ez a Szent Korona megszerzésében is hátráltatta, hiszen éppen azok a mágnások fordultak ellene, akik 1458 nyarán már közel kerültek a császárral való megegyezéshez és a koronaékszer visszaszerzéséhez. Frigyes a küszöbön álló alku értelmében százezer forintot kapott volna a Szent Koronáért cserébe, a magyar belpolitikai viták azonban odáig vezettek, hogy a Mátyás ellen forduló urak végül őt koronázták meg.

Részben ennek az epizódnak köszönhető, hogy a korona lassú kiadását az utókor a Habsburgok magyar királyi ambícióival magyarázta, illetve hogy Frigyes úgy jelent meg, mint a ravasz császár, aki a Szent Korona visszatartásával Mátyás trónjának megszerzésére törekedett. Hasonló képet sugall az a krónikákban szereplő történet is, miszerint a csereügylet végrehajtása előtt a Habsburg uralkodó hamis koronákat készíttetett, hogy becsapja a hozzá érkező magyar küldöttséget. A valóságban Frigyes nem ragaszkodott foggal-körömmel a becses ékszer birtoklásához. Amikor Mátyás semlegesítette az uralmát gyengítő belső fenyegetéseket – pl. legyőzte a Felvidéken garázdálkodó huszitákat –, és ügyes diplomáciával

ELÉRTE, HOGY A PÁPA IS NYOMÁST GYAKOROLJON

az érdekében, a császár belement egy számára kedvező alkuba. A Szent Koronaért végül 80 ezer arany kifizetését és – Sopron kivételével – magyarországi birtokainak elismerését követelte a magyar királytól. Az 1463 júliusában Bécsújhelyen megkötött egyezményben ezenfelül Frigyes fiává fogadta Mátyást, aki viszont arra tett ígéretet, hogy ha nem születik törvényes utódja, a Habsburgokra hagyja trónját.

Tekintettel arra, hogy Mátyás nem sokkal korábban házasodott, és felesége – Podjebrád Katalin – ekkor már gyermeket várt, az egyezmény ezen pontjának a magyar fél feltehetően nem tulajdonított nagy jelentőséget. Az események azonban szerencsétlen irányt vettek: néhány héttel az 1464. március 29-i koronázás előtt az újszülött trónörökös, majd a királyné is meghalt gyermekágyi lázban. Mátyás, aki ekkor már minden tekintetben törvényes uralkodónak számított, joggal reménykedhetett abban, hogy a tragédia után dinasztiát alapíthat majd, ám élete során csak egy házasságon kívüli gyermeke született. Így uralma a Szent Korona megszerzésével legitimmé vált, de azt nem tudta szándéka szerint továbbörökíteni.