Trianon à la française

2021/06/03

 

Mit tudhat ma egy francia a trianoni békeszerződésről? Ha nem tekinti feladatának a nemzetközi szakirodalom alapos tanulmányozását, akkor nem sokat. A szélesebb olvasóközönség számára kiadott, tekintélyesebb összefoglaló művek nagy részében hiába keressük a békeszerződés nevét. Hahner Péter írása.

A régebbi feldolgozások legalább megemlítették, hogy a Párizs környéki békeszerződésekkel nagy létszámú magyar, német és egyéb kisebbség került idegen uralom alá, s kultúrájukat az új államok távolról sem tartották olyannyira tiszteletben, amennyire ezt megígérték. (Jacques Chastenet: Histoire de la Troisième République. V. köt. Les années d’illusions. 1918–1931. Paris, 1960, Hachette. 42. o.)

A Fayard Kiadó 1980-as évek közepén kiadott, hatkötetes nemzettörténeti sorozata 20. századot ismertető kötetének javított kiadásában viszont nemcsak a főszövegben nem szerepel a trianoni békeszerződés neve, de még az időrendi táblázatban is hiába keressük. (René Rémond: Le XXe siècle de 1918 à 1995. Paris, 1996, Fayard. 895. o.)

Az Hachette Kiadó nyolcvanas évek végén elkészített, Franciaország története című, reprezentatív ötkötetes sorozatában sem szerepel a trianoni béke neve. Sőt, a figyelmetlen olvasónak a szövegből úgy tűnhet, hogy hazánk ép maradt és kifejezetten jól járt: „Magyarország elnyerte teljes függetlenségét, más területek pedig, melyek korábban Bécsnek voltak alárendelve, az új, jugoszláv és csehszlovák köztársaságok részeivé váltak.” (Maurice Agulhon: La République. De Jules Ferry à François Mitterand. 1880 à nos jours. Paris, 1990, Hachette. 210. o.) Vagyis nem Magyarországhoz tartozó, hanem „Bécsnek alárendelt” területek kerültek Jugoszláviához és Csehszlovákiához. Erdélyről természetesen szó sincs.

A Seuil Kiadó nem kevesebb, mint húszkötetes sorozatában, amely az 1789 utáni Franciaország történetét mutatja be (Nouvelle histoire de la France contemporaine), meg sem említik ezt a békeszerződést. Csak ennyit olvashatunk: „Amikor a versailles-i szerződést végre aláírták, kiegészítve az úgynevezett »párizsi külvárosok« szerződéseivel, melyek szabályozták Németország egykori szövetségesei (Ausztria, Magyarország, Bulgária, Törökország) sorsát, a francia közvélemény távolról sem volt elégedett.” (Jean-Jacques Becker – Serge Berstein: Victoire et frustrations. 1914–1929. Paris, 1990, Seuil. 145. o.) A trianoni béke itt már csak afféle jelentéktelen „külvárosi szerződésként” bukkan fel.

A 21. század elején a Belin Kiadó tett közzé egy bőségesen illusztrált, tizenhárom kötetes nemzettörténeti sorozatot Joël Cornette szerkesztésében. A sorozat tizenkettedik kötetéből az olvasó megtudhatja, miért keressük oly sok kötetben hiába a Magyarországot felszabdaló szerződést: „A megkötendő béke Franciaország számára elsődlegesen francia–német ügy volt.” (Nicolas Beaupré: Les grandes guerres. 1914–1945. Paris, 2012, Belin. 504. o.) Ez a lényeg. A franciák szemében kizárólag a Németországra rákényszerített versailles-i béke számított, és némi érdeklődést mutattak még Lengyelország és az orosz forradalom iránt. Bár a kötet olvasója az 506. oldalon megtudhatja, hogy a veszteseket („…sem a polgárháborút vívó Oroszországot, sem az Oszmán Birodalmat, sem Ausztriát, sem Magyarországot, sem Németországot…”) nem hívták meg a béketárgyalásokra, két oldallal előbb pedig azt is, hogy „négy másodlagos jelentőségű szerződést aláírtak Saint-Germain-en-Laye-ben, Trianonban, Neuilly-sur-Seine-ben és Sèvres-ben más ellenséges hatalmakkal”, kérdéses, hogy összekapcsolódik-e számára Magyarország neve a trianoni szerződéssel.

A hazánkat felszabdaló békeszerződést tehát a francia történelemkönyvekben teljesen háttérbe szorította a Németországgal megkötött versailles-i béke, a franciák számára a trianoni csak egy „másodlagos jelentőségű” szerződés volt. Talán a nemzetközi kapcsolatok történetét ismertető francia könyvekből többet tudhat meg az olvasó? A francia diplomácia kétkötetes történetében a trianoni béke neve csak egy lapalji jegyzetben és a kronológiai táblázatban bukkan fel. (Jean-Claude Allain – Pierre Guillen – Georges-Henri Soutou – Laurent Theis –Maurice Vaïsse: Histoire de la diplomatie française. II. De 1815 à nos jours. Paris, 2007, Perrin. 300., 586. o.) Sőt, a szerzők még meg is védelmezik a békekötést olyan kritikusoktól, mint Jacques Bainville, aki elítélte Ausztria–Magyarországnak a közép-európai hatalmi egyensúlyt veszélyeztető megsemmisítését. Szerintük „az 1919–1920-as szerződések lényegileg nem lehettek volna másmilyenek, tekintetbe véve Európa állapotát a háború végén.” (Ugyanott, 300. o.)

Talán az európai történelmet bemutató kötetekből alaposabban tájékozódhat a francia olvasó? A Seuil Kiadó több kiadásban megjelentetett, több szerző által írt Histoire de l’Europe című kötetéből pontosan megtudhatja a szerződés nevét és időpontját – bár itt is „párizsi külvárosok szerződései”-ként szerepelnek a németek szövetségeseire rákényszerített diktátumok. Csakhogy a továbbiakban ezt olvashatjuk: „11 államot hoztak létre vagy növeltek meg jelentősen: Finnországot, a három balti államot, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Ausztriát, Magyarországot, Szerbiát, amely a délszlávokat egyesítve Jugoszláviává alakult, Romániát, amely megkapta Erdélyt és Besszarábiát, Görögországot, amely megszerezte Trákiát Bulgáriától.” (Histoire de l’Europe. 1992-es, javított kiadás. Szerk. J. Carpentier, F. Lebrun. Paris, Seuil. 408–409. o.) Majd a szerző felsorolja a békeszerződések „nagy veszteseit”, melyek között hiába keressük hazánkat, s végül közli: „A legjelentősebb tény az Osztrák–Magyar Birodalom eltűnése volt, melyen hat utódállam osztozott.” A sajátos megfogalmazásból az a következtetés is levonható, hogy Magyarország a „jelentősen megnövelt” utódállamok közé tartozott.

Vajon egy szűkebb szakterületet feldolgozó francia tudományos kötet pontosabb és megbízhatóbb adatokat közöl? Lássuk, mit ír a békeszerződésekről a Georges Clemenceau francia miniszterelnök pályafutását ismertető, 700 oldalas lexikon! Magyarországról önálló szócikket találhatunk benne, Alain Soubigou másfél oldalas írását. (Dictionnaire Clemenceau. Szerk. Sylvie Brodziak, Samuël Tomei. Paris, 2017, Robert Laffont. 362–364. o.) Sajnos már az első mondata téves: „Georges Clemenceau sohasem járt Magyarországon…” Járt hazánkban, fia esküvőjén, aki 1901. június 2-án Galántán elvette egy magyar járásbíró lányát, Michnay Idát. Soubigou minden bizonnyal nem tud arról, hogy Galánta valaha magyar város volt. A békeszerződésről pedig úgy vélekedik, hogy „Nem annyira Clemenceau volt felelős érte, inkább a magyar történelem viszontagságai.” (364. o.) Ezen azonban nem a világháborús vereséget, az összeomlást, a megszálló hadseregeket érti, hanem a nemzetiségek 1914 előtti sérelmeit, amelyek felháborították a francia miniszterelnököt.

A francia olvasók nyilván gyakrabban lapozgatnak újságokat, mint vaskos köteteket. Mit tudhatnak meg hazánk területveszteségeiről az olyannyira színvonalas francia történelmi magazinokból? Ha a L’Histoire című történelmi magazin honlapjának keresőjébe beírjuk a traité de Trianon szavakat, a több évtizede folyamatosan megjelenő lapnak mindössze négy cikkére hívják fel figyelmünket. A legrégebbi a versailles-i béke kudarcát ismerteti (2009. juin, 82–87. o.), egy két és fél évvel ezelőtti, kétoldalas cikk pedig megemlíti, hogy az utódállamok ugyanolyan kevert nemzetiségű népességgel rendelkeztek, mint a régi Magyarország (2018. novembre, 22–23. o.). A trianoni szerződés századik évfordulóján megjelenő számban (nagy részét a Korán ismertetésének szentelték) hiába keresünk megemlékező cikket. Ilyen írás csak a magazin honlapjára került fel A trianoni szerződés: Orbán Viktor és a „határokon túli magyarok” címmel. A szerző, Roman Krakovsky viszonylag tárgyilagosan ismerteti a szerződés következményeit, majd áttér Orbán Viktor ezzel kapcsolatos intézkedéseinek bemutatására. Az utolsó mondat így hangzik: „Budapest haladó (progressiste) polgármestere, Karácsony Gergely reméli, hogy meg tudja törni Orbán Viktor jobboldali diskurzusát a szerződés emlékéről.” (Le traité de Trianon: Viktor Orbán et les « Hongrois d’outre-frontières » | lhistoire.fr) A magazin 2020. szeptemberi számában pedig néhány soros ismertetés hívta fel a figyelmet erre az interneten olvasható írásra (6–7. o.).

Vagyis a trianoni békeszerződés alaposabb elemzésére nem vállalkoztak sem a francia szakkönyvek, sem az ismeretterjesztő cikkek szerzői. Számukra ez jelentéktelen történelmi esemény, felidézését pedig jobboldali politikai manipulációnak tekintik.

Close Bitnami banner
Bitnami