Válaszút

Wass Albert és Kallós Zoltán szülőfaluja

Szerző: Szilvay Gergely

Válaszútnak, Wass Albert és Kallós Zoltán szülőfalujának komor, biblikus hangvételű neve van – pedig nem valamiféle filozófiai megfontolásokból kapta nevét, hanem azért, mert a Kolozsvárról Désre vezető országútról itt ágazik le az út a Borsa-patak völgyébe. Nevezetességei közé tartozik a Kallós-birtok, amely a Kallós Alapítvány székhelye a Kallós-múzeummal és az itteni magyar szórványkollégiummal; itt tartják nyaranta a nemzetközi mezőségi népzene- és néptánctábort. Kissé lejjebb, átellenben, az út másik oldalán pedig a helyi Bánffy-kastély magasodik, mely ugyan egyáltalán nem olyan jelentős, mint a szomszédos Bonchida monumentális Bánffy-kastélya, de így is rejt érdekességeket.

Válaszút tehát Kolozsvártól északkeletre, 26 kilométerre fekszik, a Kis-Szamos jobb partján; községközpontja Bonchida (Romániában több falu van beosztva egy községbe, ezek közül egyik a községközpont). A meglehetősen forgalmas országút a település szélén fut keresztül.

A falu nevét 1325-ben, majd 1370-ben említik először. Évszázadokon át a Bánffy-család tulajdona volt, s Bonchidáról igazgatták. 1499-ben azért említik, mert kisebbfajta árvíz árasztotta el azután, hogy egy közeli halastó felszakadt. 1658-ban a II. Rákóczi György ellen érkező tatár hadak dúlták fel a települést, 1703-ban kuruc-labanc harcok zajlottak itt. 1792–1803 közt az itteni Bánffy-kastélyban tartották Doboka vármegye megyegyűléseit.

1850-ben 909-en laktak Válaszúton, ebből 513 román, 313 magyar, 15 zsidó és 54 cigány. 1910-re 1447-re duzzadt a lakosságszám, ebből 844 román és 592 magyar. Érdekesség, hogy Észak-Erdély visszacsatolása után a nemzetiségi arányok – nyilván nem függetlenül a „kis magyar világ” beköszöntétől – „megfordultak”, azaz hirtelen majdnem annyian vallották magukat magyarnak, mint korábban románnak: 466 románra jutott 1263 magyar; majd a román kommunizmus beköszöntével visszafordult az arányszám. 1992-ben 1522-en éltek itt: 1106 román, 258 magyar és 158 cigány. A 2011-es népszámlálás 1683 lelket talált itt, melyből 1168 volt román, 269 magyar és 169 cigány. A románok ortodoxok, a magyarok pedig túlnyomórészt reformátusok.

A Bánffy-kastély

A barokk Bánffy-kastély a közelmúltig zárt kapuk mögött, lezárva várta sorsát, mely a legújabb hírek szerint megoldódni látszik. Az angol lovagvárakra emlékeztető, lőréses-bástyás kastélyt 1820 körül építtette Bánffy Dénes; falai között született 1908-ban Wass Albert. A kastély hírnevét mégis Bánffy Ádám (1847–1887) munkálkodásának köszönheti, aki neobarokk stílusban építtette át, és aki amatőr bútortervező és fafaragó volt – ő alakította ki a kastély neoreneszánsz beltereit. Az egész berendezést ugyanis ő és mesteremberei tervezték meg és ők maguk kivitelezték. Aki megegyezik a biztonsági őrrel és bejut az épületbe, annak a faburkolatokat és a kályhákat érdemes szemügyre vennie.

A különc gróf az 1878-as párizsi világkiállításon saját faragású ebédlőgarnitúrával mutatkozott be. Mint Lőrincz Márta írja: „Az egy ebédlőszekrényből és két hozzá illő székből mára csak a kredenc maradt meg, ez még mindig a kastély ebédlőtermében megcsonkítva áll.” Az ebédlőteremben található a gróf „legjelentősebb” alkotása is, egy díszes cserépkályha, melynek egy változata a gödöllői Grassalkovich-kastélyban állt.

A válaszúti Bánffy-kastély. Szilvay Gergely felvétele.

A kastély a kommunizmus alatt és a rendszerváltás után is, egészen 2007-ig iskolaként működött, majd elhagyatottan állt. Minthogy senki nem igényelte vissza, a Kolozs megyei tanács maradt a tulajdonosa. Ma is lehangoló látvány, bár 2017-ben bejelentették restaurálását, így remélhetőleg hamarosan megújul.

Kallós Zoltán és a népi gyűjtés

Kallós Zoltán 1926. március 26-án született Válaszúton. Szülőfalujának népdalait, ritmusait, a helyi magyar, román és cigány népszokásokat kolozsvári református kollégistaként, tanárai biztatására kezdte gyűjteni. 1946-ban tanítói oklevelet szerzett, a kalotaszegi Magyarvistán tanított. A kolozsvári zeneakadémia elvégzése után, 1955-től a moldvai csángók közt, Lészpeden; majd a Gyimes völgyében tanított. 1957-ben és 1958-ban a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házában szakirányító volt. 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték, szabadulása után, 1959 és 1968 között Gyimesben egy faipari vállalatnál dolgozott, de a néprajzi gyűjtést tovább folytatta. 1969-ben szabadfoglalkozású lett. Minden idejét és erejét a gyűjtésnek szentelte, alkalmi kutatási megbízásokkal dolgozott főként Gyimesben, Kalotaszegen, a Mezőségben és Moldvában. A szellemi folklór mellett a viseleteket, használati tárgyakat is gyűjtötte.

Publikációinak sorát az 1969-ben kiadott Balladák könyvével nyitotta meg, nagy szakmai és közönségsikert aratott. Ezt követte 1973-ban az Új guzsalyam mellett című néprajzi gyűjteménye, majd 1989-ben a Martin Györggyel közös Tegnap a Gyimesben jártam és Mikor Csíkból elindultam kötetek. 1996-ban az Ez az utazólevelem (Balladák új könyve) hangzó melléklettel jelent meg, 2003-ban Világszárnya címmel moldvai magyar népmeséket, 2004-ben Elindulék este guzsalyasba címmel moldvai magyar népköltészetet adott közre. 2014-ben ismét kiadták a számos dokumentummal bővült balladás könyvét. Az életművét megkoronázó, hatalmas forrásmunkában több mint félezer balladaváltozat található, tartalmazza a korábbi kiadás teljes anyagát, kibővítve addig még nem közölt szövegváltozatokkal, dallamokkal és mellékletként 20 órányi eredeti hangfelvétellel.

A magyarul, románul és cigányul is beszélő kutató nemzetiségre való tekintet nélkül gyűjtötte e három nép hagyományait az észak-mezőségi falvakban Szék környékén, Kalotaszegen a Nádas menti falvakban, a gyimesi csángóknál és a moldvai csángóknál. Gyűjtőmunkájával 15 ezer dallamot jegyzett le, 26 kazettát adott ki, közülük 8 balladákat tartalmaz. Több népzenei lemeze és CD-je is megjelent Magyarországon, egy lemezét Amerikában is kiadták. Neve összeforrt az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom életre hívásával és istápolásával is.

Külön értéket jelentett cigánytudása, mellyel könnyedén mozgott a romák közösségeiben, s melynek köszönhetően úgy nyíltak meg neki a cigányok, mint senki másnak.

Sebő Ferenc visszaemlékezése szerint „Kallós egyébként mindig nagy felfordulást csinált, bárhol megfordult. »Maguk miért etetik reneszánsz tányérból a csirkét? Adja csak ide, kapnak helyette másikat!« – mondta a gazdasszonynak.”

Árendás Péter, a Tükrös együttes tagja például így mesélt erről a Mandinernek: „A másik lehetőség az volt, hogy elmentünk Kolozsvárra, Kallós Zoli bácsihoz. Ő mindig naprakész volt, pontosan tudta, hogy ezen a hétvégén itt, azon a hétvégén ott lesz lakodalom, hova érdemes menni. Akkoriban vajat, kenyeret, ilyesmiket csak korlátozott számban lehetett jegyre kapni, de külföldi útlevélre tudtunk többet venni. Így elmentünk Kallós Zoli bácsihoz, bevásároltunk a szemközti boltban és odaadtuk az élelmiszereket. Ő felsorolta, hogy azon a hétvégén hol lesz esküvő, hol lesz keresztelő, melyik prímáshoz lenne érdemes elmenni.”

Ifj. Csoóri Sándor is így emlékszik rá: „Ismerték a szüleim Kallós Zoli bácsit, ő várt a vasútnál Kolozsváron, hajnali négykor. Továbbmentünk Bonchidára, ott leszálltunk, bementünk a paplakhoz, ittunk egy kis pálinkát és átsétáltunk Székre.”

Kallós Zoltán édesapja, Kallós Mihály 1933-ban vette meg a Bánffyaktól azok vadászkastélyát és az itteni kis birtokot. A gyűjtő a kommunista rendszer által 1950-ben elkobzott válaszúti családi birtokot 1992-ben szerezte vissza, méghozzá nem is akárhogy: amikor bement a hivatalba, kiderült, hogy a kommunista időkben elfelejtették átírni a birtok tulajdoni lapját, így pusztán csak a papír szerinti viszonyoknak kellett érvényt szerezni – aminek nem örült az itt működő szövetkezet.

Kallós Zoltán viszont, miután visszakapta birtokát, létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely szórványközponttá fejlődött, óvodát, iskolát, közművelődési központot és múzeumot működtet. A kúriában 1998-ban nyílt először kiállítás a nagyközönség számára, majd az épület renoválása után, 2010-ben megnyitották a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központot, amely az általa gyűjtött mezőségi, kalotaszegi és erdélyi szász népviseletek és használati tárgyak gyűjteményének ad otthont.

Három évtizede pedig minden nyáron a Kallós Alapítvány szervezi meg a mezőségi népzene- és néptánchagyományokat a Kárpát-medence, sőt a nagyvilág minden tájáról ide érkező érdeklődőknek – így a máskülönben kissé elfeledett, kietlen és dimbes-dombos mezőségi vidék és az itteni települések műemlékeik és híres szülötteik mellett elsősorban néphagyományukról váltak híressé a nagyvilág számára.

* Az 1941. évi magyarországi népszámlálás eredménye.