Zágon

Mikes Kelemen szülőfaluja

Szerző: Tarján M. Tamás

A Háromszéki-havasok lábánál fekvő Zágon neve a szélesebb közönség számára elsősorban Mikes Kelemennek köszönhetően ismerős, aki – II. Rákóczi Ferenc íródeákjaként, majd kamarásaként – az emigráció évtizedeiben írt fiktív leveleiben tette híressé a települést. Mikes kultusza ugyanakkor csupán egyetlen színárnyalatát adja Zágon múltjának. Színvonalas iskolájának köszönhetően az „Erdély végében” fekvő község a 18. századtól még számos kiemelkedő tudóst és írót adott a székelység számára. A 20. század elején itt nevelkedett Kiss Manyi színésznő. A rendszerváltás után felújított Mikes–Szentkereszty-kúria – Zágon első számú nevezetessége – a fejedelem íródeákja mellett nekik is méltó emléket állít. Ugyancsak a község szülötte Szabó Katalin tornász, aki az 1984-es olimpián, Los Angelesben négy aranyérmet szerzett.

Zágon Erdély délkeleti szegletében, a Háromszéki-havasok lábánál található. A Székelyföldről leírást készítő Orbán Balázs megfogalmazása szerint a település „a hazának ez oldalról végső helysége”, amely a vele azonos nevet viselő patak völgyében épült fel. Zágon a középkorban Orbaiszékhez, majd a 16. század második felétől az egyesített Háromszékhez tartozott, a dualizmus korszakában pedig az azonos nevű vármegye orbai járásához került. Az 1968-as romániai közigazgatási reform óta Kovászna megye része. Az ötezer fős lakosságú Zágon napjainkban községközponti ranggal bír: hozzá tartozik Papolc is, amely a Láhó-hegy átellenes oldalán fekszik.

A székely reformátusok fellegvára

Zágont elsőként egy 1567-ben kelt regestrum – az adószedést segítő településnév-jegyzék – említi meg, amelynek tanúsága szerint a községhez akkoriban 51 kapu tartozott, tehát néhány száz fős lakossággal rendelkezhetett. A tatárjárásra utaló földrajzi névadások alapján a település múltját kutató történészek arra következtetnek, hogy Zágon alapítása az Árpád-korra datálható. Nevét az elmúlt évszázadok során személy- és istenségnevekből próbálták eredeztetni.

A Háromszéki-havasok lábánál fekvő község a 16. században áttért a református hitre, és a dualizmus időszakára a kálvinista székelyek egyik fontos művelődési központjává vált. Előzőleg több erdélyi református püspök – például Aranka György, az azonos nevű író és nyelvművelő édesapja, majd Bodola János és Bodola Sámuel – is Zágonban látta meg a napvilágot. A település kulturális élete a 19. század elejétől megtapasztalható konjunktúrának köszönhetően virágzott fel. A zágoni iparosok és marhatenyésztők számára jelentős bevételeket hozott Brassó közelsége, ahol könnyedén értékesíteni tudták árujukat. A községben tartott heti vásárok is hozzájárultak a jóléthez. A zágoni uradalmat birtokló Szentkereszty család 1847-ben – a ma már különálló Zágonbárkány területén – egy üveghutát is építtetett, ennek fenntartása azonban néhány évtized után ráfizetésessé vált, ezért még a dualizmus időszakában bezárták.

Az életszínvonal 19. századi emelkedésének köszönhetően a település önerőből finanszírozni tudta saját iskoláját, amelynek alapítása Demeter Sámuel lelkész nevéhez kapcsolható. A község kulturális súlyát jól mutatja, hogy amikor az 1850-es években Erdélyben felmerült egy háromszéki református kollégium alapításának ötlete, az intézmény lehetséges székhelyeként Zágon is számításba került. A Mikó Imre gróf anyagi támogatásával felépült – és utóbb róla elnevezett – iskola végül Sepsiszentgyörgyre települt, de a községhez is kapcsolódott abban a tekintetben, hogy Demeter Sámuel ennek alapításában is jelentős szerepet játszott. Zágon polgárosodását egyébként a 19. század második felében a felélénkülő egyesületi élet is jól mutatta: már a kiegyezést megelőzően olvasókör és kaszinó alakult a községben, majd a későbbiekben nőegyletet, rezesbandát és a századfordulót követően népkönyvtárat is létrehoztak a település polgárai.

Zágoni utcarészlet egy 1914-es képeslapon. Forrás: kepeslapok.wordpress.com

Zágon az 1918-as impériumváltás után is megőrizte kultúra- és közösségszervező szerepét Háromszék területén. Múlhatatlan érdemeket szerzett ebben a község neves szülötte, Csutak Vilmos, aki már a dualizmus utolsó éveiben megkezdte a székely kultúra megőrzése érdekében végzett, hatalmas munkáját. Csutak az 1900-as évek végétől néprajzi gyűjtéseket végzett, nyilvántartásba vette és tanulmányozta a korábbi évszázadok épített és képzőművészeti műalkotásait, és igyekezett megmenteni az utókornak a fennmaradt székely írásos emlékeket. A Sepsiszentgyörgyön megalapított Székely Nemzeti Múzeum – amelynek Csutak két évtizeden keresztül az igazgatója volt – gyűjteményének jelentős részét a zágoni születésű helytörténész fáradhatatlan munkájának köszönhette.

Zágon a második bécsi döntés értelmében 1940 augusztusában egy rövid időre visszatért Magyarországhoz, az államhatár a településtől délre húzódó hegyláncokon futott keresztül. A „kis magyar világ” után a kommunista Romániában kezdetben Zágont és térségét is a Magyar Autonóm Tartományhoz csatolták, az 1960-as átszervezés során újrarajzolt Maros–Magyar Autonóm Tartományból azonban Háromszék vidékét – így a községet is – kihagyták. A település néhány évig Brassó megyéhez tartozott, majd az 1968-as közigazgatási reformot követően az újonnan kialakított Kovászna megyéhez került. A szocializmus évtizedeiben Zágon elsősorban Mikes Kelemen kultuszának köszönhetően tudott a magyar kultúra egyik fontos bástyája maradni Erdély földjén, és kulturális-turisztikai jelentőségét ma is a fejedelem íródeákjának emlékezete biztosítja.

A Mikes-kultusz központja

A zágoni uradalmat a Mikes család a 16. század során kapta adományul az erdélyi fejedelmektől. Az első udvarház építését – amely a felújított, múzeumként funkcionáló kúria helyén állt – tárgyi leletek segítségével az 1630-as évek elejére datálhatjuk. Ebben a házban született 1690-ben Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc későbbi hűséges apródja és íródeákja, aki a száműzetésben – elsősorban Törökországi leveleivel – a székely irodalom egyik legjelentősebb alkotójává vált. Mikes élete már a Rákóczi-szabadságharcot megelőzően is hányatottan alakult. Születése éppen arra az időszakra esett, amikor a Porta által támogatott Thököly Imre egy utolsó kísérletet tett arra, hogy megakadályozza Erdély betagolását a Habsburg Birodalomba, és megőrizze – török hűbérben – a fejedelemség korábbi részleges önállóságát. Az író édesapja, Mikes Pál Thököly híveként részt vett ebben a kalandos hadi vállalkozásban, és a kudarcot követően a havasalföldi vajda fogságába esett, aki kiszolgáltatta őt Heister császári tábornoknak. Mikest halálra ítélték, így az író kisgyermekként elveszítette édesapját.

A hűtlenség miatt I. Lipót a zágoni uradalomtól is megfosztotta a családot, ám édesanyja második – Boér Ferenccel kötött – házasságának és a katolikus hit felvételének köszönhetően Mikes Kelemen végül megkaphatta apai örökségét. A birtokon ugyanakkor nem sok időt töltött, ugyanis kolozsvári tanulmányai után, 1707-ben Rákóczi szolgálatába szegődött, és négy évvel később a száműzetésbe vonuló fejedelemmel együtt elhagyta az országot. A Törökországi levelekben megörökített honvágyat tehát Mikes gyermekkori élményei táplálták. Zágont az 1712-ben összeülő erdélyi országgyűlés a Magyarországról áttelepülő, de később a székely közösségbe beilleszkedő Szentkereszty családnak adományozta. Az udvarház mai arculatát az új birtokosoknak, elsősorban Szentkereszty Zsigmondnak köszönhetően nyerte el, aki a dualizmus korszakában részben átalakíttatta és felújíttatta az épületet.

Miután Mikes Kelemen Rákóczi kíséretében elhagyta Magyarországot, emléke Zágonban feledésbe merült. A honvágytól, szerelmi csalódástól és magánytól megkínzott író 1761-ben fejezte be életét a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban. 1717 és 1758 között írt levelei több mint három évtizeddel halála után jelentek meg először nyomtatásban. Mikes munkásságát – aki a Törökországi levelek mellett számos francia mű magyar fordítását is elkészítette – már a 19. században felfedezték és méltatták, Vörösmarty, Toldy Ferenc és Gyulai Pál dicsérete azonban önmagában még nem volt elegendő ahhoz, hogy a száműzött író alakja köré kultusz épülhessen. A Mikes Kelemen iránti kezdeti „érdektelenséget” jól mutatja, hogy a kuruc kort szenvedélyesen kutató Thaly Kálmán, majd a Székelyföldről hatalmas monográfiát író Orbán Balázs is pusztán megemlítésre érdemesnek tartotta az író nevét.

A Mikes-Szentkereszty udvarház napjainkban. Forrás: terjhazavandor.ro

Mikes élete és munkássága a millenniumot megelőző években került a figyelem középpontjába. Az írót a Rákóczi-kultusznak köszönhetően helyezték a háromszéki székelyek hősi panteonjába, Gábor Áron és Kőrösi Csoma Sándor mellé, de az idő előrehaladtával már „saját jogán” is tisztelték. Csutak Vilmos kezdeményezésére a zágoniak az első világháború előtti években gyűjtést szerveztek azért, hogy Mikes tiszteletére emlékművet állítsanak, de az alkotás az impériumváltás következtében nem készülhetett el. A kultusz erősödésében szerepet játszott, hogy a román kultúrpolitika egészen a Ceaușescu-korszakig nem gördített akadályt Mikes Kelemen ünneplése elé. Az író emlékezete színdarabokban, utcanevekben is megjelent, és 1971-ben Zágonban megalakulhatott a Mikes Kelemen Művelődési Egyesület, amely igyekezett összefogni a háromszéki székely közösséget. Az 1970-es években a pártállam betiltotta az egyesület működését, a rendszerváltás után, Mikes születésének 300. évfordulóján azonban az intézmény régi fényét visszanyerve alakulhatott újjá. 1990-ben, Kozma Béla református lelkész szervező munkájának köszönhetően monumentális ünnepséggel emlékeztek meg Zágonban Rákóczi fejedelem íródeákjáról, amelynek részeként kiállítást, színielőadásokat, valamint – magyarországi és romániai kutatók részvételével – Mikes-konferenciát is tartottak. Az ünnepség a zágoni kúria felújításának is lendületet adott. 1993-ban Domokos Géza író, politikus kezdeményezésére létrejött a Mikes Alapítvány, amely renoválta és múzeummá alakította az udvarházat, és a későbbi években számos kiadvány és program megszervezésével erősítette Mikes Kelemen kultuszát. A kúria működtetői a zágoniak évszázados törekvését is sikerre vitték azzal, hogy 2011-ben hazaszállíttatták a Rodostóban eltemetett író sírföldjét.

A Mikes–Szentkereszty-kúria napjainkban is Zágon ékkövének, a Székelyföld egyik jelentős magyar kulturális központjának számít. A fejedelem íródeákja mellett az udvarház más, Zágonhoz kapcsolódó kiválóságoknak is emléket állít: a múzeumban Mikes Kelemen mellett Domokos Gézának, Csutak Vilmosnak és a gyermekéveit a községben töltő Kiss Manyinak is saját szobát rendeztek be.

* Az 1941. évi magyarországi népszámlálás adatai
** A 2011-es népszámláláson 125 fő nem nyilatkozott az etnikai hovatartozásáról.