Zimony

A Magyar Királyság déli határa

Szerző: Nánay Mihály

Budapestről Belgrád felé haladva, az út utolsó szakaszán, ma már a szerb főváros területén, ha a Duna-parti főúton délnek tartunk, a figyelmes szemlélő egy park közepén öt stilizált oszlopra lehet figyelmes, ami egy díszes, klasszicista jellegű bejáratra emlékeztet. Az emlékmű nem egy posztmodern alkotás, hanem a valaha itt állt zimonyi pályaudvar mementója. Ugyanis 1918-ig a Budapestről érkező belföldi vonatok többsége csak idáig, azaz az országhatár előtti utolsó állomásig közlekedett, hiszen utána már csak a Száva, majd pedig Szerbia következett –a legendás Orient Expressz persze átdübörgött a hídon, és délnek folytatta útját, Isztambul felé. Mi azonban megállunk a Szávánál, és a Magyar Királyság ősi déli határvárosát vesszük közelebbről is szemügyre.

Zimony főtere egy dualizmuskori képeslapon. Forrás: Hungaricana

 Kereskedelmi csomópont Bizánc határán

Zimony a Duna és a Száva találkozásánál fekszik. Ha valakinek ennek kapcsán „déjà vu” érzése támad, akkor nem téved: ugyanez igaz az átellenben fekvő Nándorfehérvárra is. Kétségtelen, hogy a Száva túlpartján, a két folyam által szinte teljesen körbeölelt magaslat talán még elsőrangúbb hely egy erősség számára, de az északi (történelmi magyar) oldalon álló löszplató is igen jó adottságokkal bír a két folyamon haladó forgalom ellenőrzésére. Ezek után nem meglepő, hogy a Duna vonalát akkurátusan elérő és kiépítő rómaiak nemcsak Belgrád (Singidunum), hanem Zimony területén is települést hoztak létre, Taurunum néven. A római életnek a népvándorlás vetett véget, de a település és vára helyén a frankok is megjelentek, valamint az avarok is meghódították (a hagyomány szerint tőlük származik a Zemun név, melyből a magyar Zimony következik).

A magyar történelem keretei között a 11. században említik először Zemlen néven. Minthogy a Duna menti közlekedési út erre haladt, kezdettől fogva kitüntetett jelentősége volt. Nem véletlen, hogy Remete Péter és Nincstelen Walter fegyelmezetlen, a királlyal kötött megállapodást felrúgó keresztes csapatait Könyves Kálmán itt futamította meg 1096-ban.

Zimony a 12. században központi szerepet játszott Magyarország történetében. A század közepén ismét zenitjére érkezett a Bizánci Birodalom hatalma, mint ismeretes, Komnénosz Mánuel császár igyekezett hűbéri függésbe vonni Magyarországot. Nemcsak ellenkirályokat (II. László, IV. István) léptetett föl befolyása kiterjesztése érdekében, hanem számos hadjáratot is vezetett Magyarország ellen, ezek során Zimonyt többször is elfoglalva. A Száva menti harcok Béla herceg (a későbbi III. Béla) Bizáncba költözésével értek véget, de Zimonyt végül csak trónra lépése és Mánuel halála után szerezte vissza.

Végvár a Száva partján

Zimony következő nagy pillanata 1456-ban jött el. Nándorfehérvár hősi védelmét mindenki ismeri, ugyanakkor azt már jóval kevesebben tudják, hogy a Száva túlpartján, Zimonyban volt Kapisztrán Szent János tábora. A déli végek parasztságából összegyűjtött, több tízezres fanatikus keresztes haderő csak a megfelelő pillanatot várta, hogy a folyamon átkelve a törökre támadjon. Hunyadi János természetesen tudta, hogy a kiképzetlen paraszti hadsereget nem szabad túlértékelni, ezért Kapisztránnak megparancsolta, hogy tartsa vissza őket. A csata egyik krónikása jegyezte föl, hogy Kapisztrán a Száva zimonyi oldalán állva kiabálta a következőket a töröknek: „Ó ti gonosz ellenségei Krisztus Urunknak! Mondjátok meg a ti legnagyobb kutyátoknak (a szultánnak), hogy mondjon le szándékáról, vonuljon el innen és hagyja békével a várat, mert ha ezt nem teszi, az Ur keze rövid idő alatt eléri, s kettős csapással sújtja, megszégyenül ugyanis, s kárt is szenved olyant, a milyent még a keresztények részéről nem szenvedett az ő háza.” Végül a döntő pillanatban mégis a keresztesek támadása hozta el a győzelmet, ugyanis a szultán hibázott, és a Száván átkelő keresztesek ellen küldte az anatóliai lovasságát, ezáltal védtelenül hagyva a tüzérséget és táborát. Hunyadi kihasználva a lehetőséget kitört a várból, és vereséget mért a szultánra. Zimonynak azonban az ostrom kapcsán van még egy szomorú jelentősége: a hagyomány szerint itt, Nándorfehérvárral átellenben halt meg Hunyadi János a katonák közt terjedő pestisben.

A Hunyadi-torony néven is ismert zimonyi millenniumi emlékmű a dualizmus korszakában. Forrás: Hungaricana

A következő évszázad Zimony történetében a törökkel vívott harcok jegyében telt. A törökök Mátyás uralkodása idején két alkalommal is elfoglalták a várat (1462, 1471), de Mátyás seregei mindkétszer sikeresen visszaszerezték. A vár sorsa Nándorfehérvárral együtt 1521-ben pecsételődött meg. Zimonyt Szkublics Márkó vezetésével 300 katona védte. A mintegy egyhetes ostrom végén a betörő törököknek – több száz támadót lekaszabolva – utolsó vérig ellenálltak a védők, köztük Szkublics Márkó is. A végül félholtan a török kezébe került hős várkapitányt a nagyvezír színe elé vitték, aki haragjában hadielefántjával tapostatta halálra. Nem jutott sokkal jobb sorsa Nándorfehérvár sem. Bár az egész török kor leghosszabban – 66 napig – ellenálló erőssége volt (Egert is megelőzve), felmentő sereg híján Oláh Balázs nem tudta tovább tartani. A magyar katonák a szabad elvonulás fejében adták fel végül a teljesen reménytelen ellenállást, de a török nem tartotta be az ígéretét és minden várvédőt meggyilkolt.

Prosperáló határváros a Balkán kapujában

A Szerémség (és benne Zimony is) csak a török kiűzése után került vissza Magyarországhoz, de valójában nem magyar igazgatás alatt, hanem a Határőrvidék részeként az Udvari Haditanács irányította. Etnikai arculata is jelentősen megváltozott, többségbe kerültek a szerbek, illetve a betelepített svábok. A 18. században sokat megélt határvárosnak még királyi látogatásban is volt része: II. József Zimonyban rendezte be szállását, amikor 1788-ban Belgrádot ostromolta a császári haderővel – ráadásul itt szedte össze a végül életét kioltó maláriát is.

A zimonyi Hotel Central egy dualizmuskori képeslapon. Forrás: Hungaricana

Zimony és a Szerémség az önkényuralom idején a Szerb Vajdasághoz tartozott, majd a kiegyezés után horvátországi vármegyévé tették. Újabb föllendülését a vasút megérkezése hozta el 1883-ban (előbb Budapestről, majd Zágrábból is elért ide a vaspálya, ezzel fontos csomóponttá téve a várost). A Száván óriási vasúti hidat is emeltek, így a fővonal tovább haladhatott Belgrád és a Balkán, végül pedig Isztambul irányába. A dualizmus idején prosperáló határváros lett Zimonyból. Ahogy egy korabeli kiadvány írja: „a vesztegzárt [korábban a járványos vidékekről érkező utazók számára vesztegzárt tartottak fenn Zimonynál – N․ M.] pompás parkká alakították, a palotaszerű főreáliskolát, a nagy kórházat és a honvédkaszárnyát fölépítették. […] elkészült az új városháza (1887), a pompás csúcsíves templom […], mint önálló plébánia-templom (1888); a Khuen-Héderváry grófról nevezett Duna-parti kőfalazat is fölépült, s árvizek ellenében védi a várost. A mai zimonyi rakodó- és tárházak hivatva vannak, hogy a keleten és nyugaton egyaránt fontos vámállomásnak ismert város kereskedelmének új lendületet adjanak.”

Külön említést érdemel a zimonyi millenniumi emlékmű. Az 1896. évi VIII. törvénycikk rendelkezett arról, hogy az országban nyolc kiemelt millenniumi emléket kell állítani: egyet Budapesten, a többit pedig vidéken. Mint az ország egyik kiemelt pontja, adta magát, hogy Zimonyban létesítsék az egyiket. A Duna fölé magasodó fennsík peremén, kiemelt helyen építették föl a ma is álló 37 méteres Hunyadi-tornyot, melynek tetején egy kiterjesztett szárnyú (4,5 méter széles!) turulszobor nézett fenyegetően Belgrád felé. A Hunyadi-tornyot ma is jól kivehetjük a nándorfehérvári vár falainál állva, északi irányba tekintve.

Zimonyt az első világháború is erőteljesen érintette. A háború első napjától kezdve zajlottak területén hadműveletek: innen lövették a Száva túlpartján álló Belgrádot, majd a szerbek és a Monarchia között többször gazdát cserélt. Végül Szerbia 1915. őszi elfoglalása döntötte el Zimony sorsát, aminek eredményeként a császári és királyi csapatok Zimonyba is bevonultak, és 1918-ig több háborús esemény nem történt térségében. A háború végén azonban a szerbek megszállták és a létrejövő új délszláv állam részévé tették, az impériumváltás jegyében pedig rögtön leverték a millenniumi emlékmű turulszobrát és a magyar középcímert is.

Zimony Fő utcája a századfordulón. Forrás: Hungaricana

Egy főváros külvárosa, a „belgrádi Szentendre”

Az 1930-as évektől Zimony megszűnt külön városként létezni, ugyanis a dinamikusan növekvő Belgrádhoz csatolták, ma is annak egy városrészét (a „belgrádi Szentendre”) képezve. A bevezetőben említett vasútállomást lebontották, ugyanis miután a határ jóval északabbra került, Zimony elvesztette kiemelt közlekedési jelentőségét. Zimonyban járva azonban ma is érezzük, hogy más a hangulata, mint a közelében fekvő Novi-Beográd betonrengetegének vagy akár a Száva túlpartján fekvő Belgrádnak. Az ódon utcácskák, barokk templomtornyok, piros cseréptetők mind a Monarchia és a régi Magyarország hangulatát árasztják. A Gardosnak nevezett dombtetőn pedig ma is áll a Hunyadi-torony (hisz „Szibianyi Jankó” – Hunyadi János – a szerbek számára is hős), a 21. századi látogatónak is jelezve Zimony sok évszázados magyar örökségét.

Felhasznált irodalom

 Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. XXI. kötet. Horvát-Szlavónország. Budapest, 1901.

Horváth Csaba Sándor: Az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom közötti vasúti összeköttetés létrejötte. Aetas 2017 (32). 1. sz. 81–101.

Madzsar Imre: Magyar huszárok vitézkedése Zimonynál 1788-ban. Hadtörténelmi Közlemények (XXVI. kötet) 1925. 173–177.

Nábráczky Béla: Zimony – győzelem vagy vereség? 1167. Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1967. 147–151.

Takács Tibor: Zimony. Al-dunai várak 5. Honvédségi Szemle, 2003/10. 135–139.